Megyeri Szabolcs kertész blogja

Ősz végi levelezés

12 komment

Természetesen nem novemberben megírt e-mailekről lesz szó, hanem egy hetek óta aktuális kertészeti vonatkozású feladatról, mégpedig a lehullott levelek elhelyezéséről. Az ősz mindig erőteljes levélhullással jár, már persze ahol lombhullató fák, cserjék, vagy éppen futónövények vannak, vagyis kis túlzással mindenhol. A jelenség nem csak a kerteken belül igényel intézkedést, hanem az utcafrontokon is, sőt, főleg ott, hiszen a járdán felhalmozódó, esőáztatta levelek ha nem is érik el egy jeges járda veszélyességi fokát, azért mindenképpen csúszós felületet képeznek, hogy a dolog esztétikai oldalát ne is említsem. A levelek eltüntetésének több módja van, akad köztük kerülendő és kifejezetten javasolt is, ezekről lesz szó most dióhéjban.

 autumn-bridge.jpg

Kezdjük azzal, amit ne csináljunk, ez pedig az égetés. Ősszel megszokott dolog, hogy felgyúlnak a kertekben zöldhulladékot eltüntetni hivatott rögtönzött tábortüzek, melyekkel az a fő gond, hogy a nedves, nyirkos levelek miatt az égés hőmérséklete alacsony, így sokkal több káros anyag szabadul fel a halomból, mint egy nyári szalonnasütögetés közben, ráadásul ha pár napi rendszerességgel gyúlnak fel a kerti tüzek egy környéken, akkor folyamatosan kapunk a szennyező füstből. Sajnos szokás, hogy ha már ég a tűz, rádobálnak a háziak olyasmit is, ami aztán tényleg nem való oda, láttam már ilyenkor törött lábú műanyag széket is kikandikálni a máglyából, az ilyesminek meg ugye nem is kell magyarázni a káros mivoltát. Mindemellett a házi szemétégetés a legtöbb településen rendelettel tiltott is, bár ez szokta legkevésbé visszatartani a tüzelőket.

zoldhulladek.jpg

Friss kép: szállításra összekészített zöldhulladékos zsákok egy ferencvárosi társasház előtt. 

 zoldhulladek2.jpg

A tüzelés helyett sokkal egyszerűbb és tisztább az elszállíttatás, mely szintén csaknem minden településen megoldott, általában a helyi közterület fenntartó végzi az elvitelt, rendszerint előre megvásárolható jelzéssel ellátott zsákokban. Budapesten az FKF intézi ezt, december első harmadáig szokott tartani az elszállítás, ráadásul az FKF ettől az évtől kezdve már nem sima nejlonzsákokat ad, hanem biológiailag lebomló zsákokat lehet vásárolni. Mert természetesen nincs ingyen a szolgáltatás, a gyűjtőautó csak az FKF zsákjaiba pakolt lombhulladékot viszi el, ezek ára azonban nem csillagászati, darabja 235 forintért szerezhető be, egy átlagos méretű kert esetében 4-8 zsákkal lehet számolni, persze ez attól is függ, milyen és mennyi növény van a kertben. Az FKF szolgáltatásáról ITT olvashatnak bővebben

Az FKF külön kéri, hogy tűlevelűek növényi részeit, illetve diót ne tegyünk a zsákokba, mert ezek nem komposztálhatóak, ezt tartsuk be. Ugyanakkor ezek a növénytípusok is komposztálhatóak, csak máshogy, külön kezelve, a dió komposztálásáról ITT írtam bővebben, diós gazdáknak érdemes elolvasni!

 

komposzt_2009.jpeg

Komposztáló ketrec és bolti komposztláda

A másik remek alternatíva a komposztálás, ez történik egyébként az FKF által begyűjtött zölddel is. A komposztálást nyilván nem kell hosszan bemutatni, egyszerű eljárásról van szó, az egy helyre gyűjtött, felhalmozott zöldhulladékot ilyenkor a természet a megszokott módon bomlasztja le, hogy 3-6 hónap múlva roppant hasznos bio tápanyagként legyen hasznosítható a levélkupac, és az egyéb komposztálható hulladék. A komposztáláshoz 2-3 négyzetméternyi hely kell a kertben, ahová a komposztálóegységet kihelyezhetjük, ez legyen a kert egy kicsit félreesőbb része, nem a szaga miatt, mert az nincs a jól rendbentartott komposztnak, inkább azért, mert nem mindig túl díszes látvány. A komposztálóláda lehet bolti edény, vagy házi alkalmatosság, utóbbi esetben egy négy rúd közé kifeszített drótháló is megteszi, de készíthető szemrevaló fából ácsolt láda is, mely aztán egészen esztétikus is lehet. A komposztanyag bármilyen kerti zöldhulladék lehet, fűnyesedék, a metszés maradéka, lehullott levél, sőt egyes háztartási szemét típusok is komposztálhatóak, például a kávézacc, a tojáshéj, a natúr, festetlen papír és karton, a fonnyadt zöldségek, romlásnak indult gyümölcsök, vagy éppen az elhalt szobai növények, de a növényevő háziállatok ürüléke is komposztálható. A komposztra egyéb szemetet, vagy például kutya, macskapiszkot ne dobáljunk! A komposzthalom az összeállítás után sok törődést nem igényel, időnként át kell forgatni egy vasvillával, olykor pedig nedvesíteni szükséges. 3-6 hónapon belül a komposzt felhasználható lesz ültetéseknél, vagy tápanyag utánpótlás esetén kerti növényeinknél.

Sokan egyszerűen a kerti talajon hagyják a lehullott leveleket, mondván a természet így rendelte, és ez valójában igaz is. A lehullott leveleknek fontos szerepük van a talaj táplálásában, hiszen a komposztálás ugyanezt a célt szolgálja, csak egy kis területre koncentrálva. Akit nem zavar a lehullott levelek látványa, egyszerűen a kertben hagyhatja azokat úgy, ahogy lehullottak, és majd a tavaszi kertébresztés során eltakarítja a maradványokat.

 

konyvajanlo-komposztalas-24929.jpg

Képek: innen, innen és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr3811978496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lucifer Morningstar 2016.11.21. 19:51:10

Azta. Vannak még ilyen remek ötleteid?

15-20 zsák lazán összejön. Fizeted a zsákokat? Diófa levele komposztba nem mehet.

Jó ötlet volt a kukkerektől a szelektív gyűjtés, így tavaszig lazán elfogy majd egyesével a normál szemét között. Minden héten az üres kuka aljába a leveles zsák, oszt benyalhat mindenki.

Horváth James 2016.11.21. 21:47:53

Nagyon kedves, iskolazott hozzaszolas, gratulalok! Nagy kerted van, vszinu szereted amit a termezzetet nyujt neki, kerlek viszonozd, de legalabb ne arts neki.

kacsa. 2016.11.21. 22:08:42

Szép dolog, hogy ne égessük el a leveleket, egyébként támogatom is, de arra ez a cikk sem adott választ, hogy mi legyen mondjuk a dió- és gesztenyefa levéllel vagy mondjuk a tujanyesedékkel. A komposztálható leveleket mi is tudjuk komposztálni, amit nem lehet, azt meg ők sem viszik el. A gesztenyével szerencsére nincs dolgom (ha jól emlékszem, ott ráadásul valami kártevő is áttelel a levélben), de ahhoz kevés a hely, hogy a dió levelét évekig pihentessem a kert egyik sarkában. Az egyik fa leveleivel egyébként ezt tesszük a sünök (és a kullancsok) nagy örömére.

Csokis2 2016.11.22. 08:22:38

@kacsa.: Nálunk is hat nagy vadgesztenyefa adja a lomb nagyját, tehát esélytelen a komposztálás. (Hacsak szét nem válogatjuk, ami azért szép feladat lenne. Hamupipőke baráti kör. :-) ) Ebből, meg a maradékból simán összejön 35-40 zsák, aminek a költsége szerencsére megoszlik a hat lakás közt.

Csokis2 2016.11.22. 08:26:18

@Horváth James: Pedig a gesztenyével ez lenne a leglogikusabb. Az sem szerencsésebb, ha helyettem a Főkefe "tárolja be" az aknázó molyt. A kukából legalább az égetőbe kerülne.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.11.22. 15:44:30

Nem kell komposzt halmozni.
Ahova jövőre veteményest tervez az a gazdája szép takaros árkot ás. Ahova is a háztartási hulladékkal vegyesen beleszórja a levelet. betakarja földdel és tavaszig szépen lebomlik és a növények gyökerénél lesz rögtön a tápanyag.
kalap, kabát

ügyelő 2016.11.23. 08:16:55

Nekem tavaly 28 zsákom volt + a kuka hetente 1x. (1 dió, 1 cseresznye,1 meggy és a bokrok), szóval nem annyira olcsó.

gigabursch 2016.11.23. 11:10:17

Az égetés egyáltalán nem az ördögtől való.

Jó időpontban való égetés a falvak éjszakai kihűlését 1,5-2°C-szal csökkentheti a füstpaplan miatt.

Igen valóban van korom és CO tartalma is, de ez valahogy többezer éven át túlélhető volt.
Nyilván a Kossuth-tér közepén nem szerencsés megoldás.

A komposztálás akkor ér valamit, ha azt rendszeresen átkapirgálják a tyúkok, különben melegágya lesz egy vagonnyi "Jóbarátnak", mint pl. a lótetű és társaik.

Egyébként az avar sokszor legjobb, ha hagyjuk és lebontja saját magát.
Paplanként védi a talajt, a füvet. Tavasszal meg (amikor van egy hirtelen kiszáradása) általában célszerűbb égetni, mert ezzel érdemben lehet csökkenteni a kései fagykár megjelenését, hatását.

A fene nagy zöldmozgalmas baromságok meg nem hatnak meg, mert kőolajat pazarolni azért, ami helyben megoldható lenne - KÖRNYEZETSZENNYEZÉS a köbön.

gigabursch 2016.11.23. 11:18:45

@kacsa.:
A GATE (már egy ideje SZIE) egyik docense (Tóth Ferenc) kellő tudományos háttérrel igazolta azt, hogy a dió levél komposztálásával kapcsolatosan igencsak hibás a dogma.

kacsa. 2016.11.23. 11:29:57

@gigabursch: Lehet, hogy nem pont ezt a tanulmányt olvastam, de abban emlékeim szerint azt volt, hogy ~2 év bomlás után már nem gátolja a diólevél többi szervezet növekedését. Viszont addig valahol tárolni is kell a leveleket.

gigabursch 2016.11.23. 11:49:02

Egyébiránt a települési zöldhulladék, a szennyvíziszap, a hamu és a üveg/kőzetgyapot hulladék, építési por összekeverve az egyik legkiválóbb talajjavításra alkalmas "talajt" adja.
Nyilván az arányokkal kell játszani.

gigabursch 2016.11.23. 12:16:22

@gigabursch:
na, itt egy elég közérthető előadása, bár a TeCső tele van vele
www.youtube.com/watch?v=zB_Ybfthg7Y

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása