Megyeri Szabolcs kertész blogja

Így válasszunk karácsonyfát!

1 komment

A karácsony egyik sarokköve a karácsonyfa, szép, formás, dekoratív fenyő nélkül nincs igazi ünnepi hangulat, amelyik házban pedig kisgyermekek is vannak, ott a díszes fa valóban a fő ünnepi atmoszféra teremtő. Mindebből következően értelemszerűen mindenki a legszebb fa kiválasztására, megszerzésére törekszik, a fenyővadászat azonban nem mindig egyszerű játszma, a tökéletes végeredményhez fel kell vérteznünk magunkat alapszintű fenyőtudománnyal, és be kell vetnünk pár trükköt, praktikát. Ezekről fog szólni ez a poszt!

christmas_tree_buying.jpg

A karácsony egészen a szenteste elérkeztéig javarészt egy nagy rohanás, így feltételezve, hogy most senki nem időmilliomos, tömören, röviden veszem végig a legfontosabb dolgokat, ugorjunk is a téma közepébe! Szögezzük le azt is, hogy most a vágott fenyőkről lesz szó, a dézsás, élő fenyőkről egy korábbi bejegyzésemben értekeztem.

Milyen fák vannak, miből lehet válogatni?

A honi árusoknál a kínálat gerincét három fafaj alkotja, nagyobb árudákban, kertészetekben olykor előfordulnak más típusú, egzotikus, ritkább fenyők is.

közönséges luc (Picea abies) a leggyakoribb, legelterjedtebb karácsonyi fenyő, formája, illata klasszikus, az ára mérsékelt, tűleveleit azonban hamar elveszti, még a frissen vágott példányoknál sem lehet két hétnél további dekoratív megjelenéssel számolni. Ha nem tervezünk hosszú időre a fenyővel, és sok pénzt sem szánunk a dologra, akkor a luc lesz a nyerő. 

Az ezüstfenyő (Picea pungens) a lucnál drágább, elegánsabb, általában tömöttebb és izgalmasabb színvilágú, de a nevével ellentétben általában nem ezüstös, hamvas színű. Az ezüstfenyő tűlevelei tartósabbak a lucénál, még január derekán is magas díszítőértékkel rendelkezik majd, de ugyanolyan szúrós, mint a luc.

nordmann fenyő (vagy jegenyefenyő, Abies nordmanniana) kifejezetten trendi, ennek megfelelően árban is vezető, megjelenése kissé elüt a megszokott karácsonyi fától, épp ezért divatos és kedvelt. A nordmann fenyő szintén nagyon tartós, leveleit sokáig megtartja, ráadásul nem szúr, ez kisgyermekes háztartásoknál fontos lehet. 

A nordmann fenyő puha tűlevelei. 

A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy a luc/ezüst/nordmann hármason kívül akad még fa, ezek azonban nem minden árusnál kaphatóak, de a különlegességre vágyók biztosan megtalálják őket. A különlegesebb fák a következők lehetnek:
Feketefenyő (Pinus nigra) - Dél-Európában, a Balkánon és Kisázsiában honos, kedvező árú, tartós fa, tűlevelei a szokásosnál sötétebbek és hosszabbak
Közönséges duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii) - észak-amerikai származású, vágott faként kivételesen tartós fenyő, tűlevelei dörzsölésre narancsos illatúak
Közönséges erdeifenyő (Pinus silvestris) - nálunk is honos, jó lombtartó képességű, ám alacsony díszítőértékű fa, tűlevelei hosszúak
Közönséges jegenyefenyő (Abies alba) - a nordmann fenyő rokona, hazánkban megtalálható kis számban, de nem honos faj. A nordmann-nál alacsonyabb díszítőértékű, karácsonyfaként csak elvétve kínálják
Szerb luc (Picea omorica) - balkáni eredetű fenyő, a közönséges luc rokona, ám annál díszesebb, és leveleit is tovább megtartja. A közönséges lucnál drágább, és egyelőre az árusoknál ritka.

 

Hol vásároljak?

Karácsonyfát alapvetően két helyen, kertészeti árudában és utcai árusnál lehet beszerezni. Általánosságban a kertészetek fái megbízhatóbbak, gondosabban szelektáltak, de természetesen az utcai standokon is találni bőven szép, mutatós példányokat. Lusták, vagy krónikus időhiányban szenvedők akár online is vásárolhatnak, házhozszállítással. Bárhonnan is szerezzük be a fát, emlékezzünk arra, hogy a vágott fenyők 99%-a mezőgazdasági termesztésből származik, így vásárlásukkal nem az erdők pusztulását támogatjuk, egyszerű termesztett haszonnövényekről van szó. A származást illetően aggodalomra legfeljebb az adhat okot, ha az árus láthatóan nem tapasztalt kereskedő, a kínálata pedig csupán pár példányból áll.

Hogyan válasszak fát?

A "hol"-nál sokkal fontosabb a hogyan, hiszen a vágott fenyő nem egyszerű darabáru, hatalmas különbségek lehetnek az egyes példányok között. Ami megkeserítheti a karácsonyi hangulatot, az a gyorsan leveleit vesztő, nem egyenletes ágrendszerű, görbe törzsű, vagy egyéb minőségi hibával rendelkező fa, mindezen problémákat a vásárlásnál tudjuk kiszűrni, ezért lényeges, hogy ne kutyafuttában vásároljunk, szánjuk fél-egy órát a műveletre, ezzel sok későbbi bosszúságtól menthetjük meg magunkat.

christmas-tree-lot-c_m_-keiner-on-flickr-cc-by-nc-nd-2_0.jpg

A fa szárazságát, vagyis levélhullatásra való hajlamát egy egyszerű, feltűnés nélkül elvégezhető teszttel ellenőrizhetjük. Hajlítsuk meg a tűleveleket ujjbeggyel, majd engedjük el hirtelen. Ha a levél "kirúgja" magát, visszapattanva kiegyenesedik, akkor jó lesz, ha kettétörik, nem áll vissza, akkor száraz a növény, és leveleit nagyon hamar elveszti majd. Hasonlóan hasznos az ütögetőpróba, ilyenkor a törzset megmarkolva, a fát egyenesen tartva csapjuk párszor erősen a földhöz, ha peregnek a levelek, akkor baj van, ellenkező esetben jó lesz. A törzset is ellenőrizzük, az a jó, ha teljes hosszában egyenes, függőleges pozícióba állítva a törzs alsó részét is szemrevételezzük, itt elég egy kis feltűnés nélküli görbület, és máris pokoli nehéz lesz egyenesre faragni a tartóba! A fát forgassuk is körbe, a tömött, egyenletes ágrendszerű fa a tökéletes, az egyik oldalon hiányos ágrendszer pedig nem tragédia akkor, ha a fát sarokba, szorosan a fal mellé tervezzük állítani, ilyenkor egy kis alkudozás is beleférhet! 

Nem minden árus nézi jó szemmel a hosszadalmas, feltűnő vizsgálódást, ennek lehet az is az oka, hogy az egész napos kinti ácsorgástól, és vevők tömegeitől kissé elfáradt, de olykor a szigor az áru gyengébb minőségét hivatott palástolni. Mindenesetre az előre csomagolt, kérésre sem kibontható fáktól tartózkodjunk, főleg az utolsó egy-két napban próbálnak így megszabadulni az árusok a nyakukon maradt gyengébb példányoktól. 

Hasznos apróságok, tippek

Bödőcs Tibort idézve a karácsonyfát a Jézuska hozza, a fatalpat viszont a sátán, amiben annyi igazság van, hogy a törzs méretre farigcsálása idegtépő feladat, főleg 24-én, mikor ezer más teendő is akad. Időt és nyugalmat spórolunk magunknak, ha a vásárláshoz a talpat is visszük, némi apróért a legtöbb helyen kézzel vagy géppel méretre vágják a fenyő csonkját. Szintén ne akarjuk megtakarítani a becsomagolás párszázas költségét, a hálóval, madzaggal összefogott fa sérülésmentesen, egyszerűen szállítható, és a tárolása is könnyebb lesz. Apropó, tárolás. A megvásárolt fát semmiképp ne a lakásban helyezzük el az ünnepi estéig, lehetőleg hűvös helyen várja a feldíszítést. A fény már nem számít,  hiszen a vágott fenyő már nem élő növény, de az alacsony hőmérséklettel késleltethetjük a kiszáradást. A fa tartóssága fokozható, ha tárolás közben nyirkos újságpapírral burkoljuk, és nejlonfóliával lazán betekerjük, erre azonban csak hosszabb tárolás esetén van szükség, az ünnep előtt pár nappal megvásárolt fánál ez nem szükséges.

Faápolás a lakásban

Bár a vágott fenyő már nem él, meghálálja a vízzel töltött talpat, melyből még egy ideig tud nedvességet felvenni, így kiszáradása ilyen módon késleltethető. A fenyőt a felállítást követően nedvesíteni, vízzel permetezni már nem szükséges, ráadásul ez az elektromos égősorok miatt balesetveszélyes is lenne. A fa környezetében  vizes edénnyel, tálcával párásítani nem szükséges, ez már sokat nem számít a fának, de az elektromos vezetékek, elosztók miatt szintén veszélyes. 

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr738186006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

báró Csekonics 2015.12.21. 14:45:42

Hogyan lehet a jegenyefenyőt legkönnyebben megkülönböztetni a nordmanntól?
(Átvágások megelőzése miatt...)

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása