Megyeri Szabolcs kertész blogja

A jó graffiti

3 komment

Ha van kérdés, melyre az utca embere gondolkodás nélkül rávágná, hogy nem, az a "szereti-e Ön a graffitit?". Legyen szó kisvárosról vagy éppen Budapestről, graffitit, falfirkát mindenhol találni, és a többség nem nézi jó szemmel ezt a művészetet. A művészet kifejezés nem gúny, néha tényleg megállja a helyét, szükséges ugyanis szétválasztani az igényes, szép rajzokat, és az egyszerű tageket (a pár betűből álló firkákat, aláírásokat). Ugyanakkor, legyen a festmény szép, vagy randa, a legtöbb esetben illegális (rongálásnak minősül), hacsak nem szabadon festhető falról van szó, ebből azonban kevés van. Még érdekesebb a graffitialkotás motivációja, erről sokat lehetne értekezni, de nyilván van benne feltűnési-, és/vagy művészi önkifejezési vágy, néha pedig csak úgy működik, mint az egyik hátsó lábát felemelő kutya produktuma, vagyis egyszerűen területet jelöl. Szóval a graffiti nem örvend nagy népszerűségnek úgy általában (akinek a kertkapuját, kerítését, házfalát összemázolták, tudna mesélni), azonban van egy olyan - nálunk még szinte ismeretlen - válfaja, mely eredendően jobbító szándékkal készül, célja a figyelemfelhívás, és a hagyományos graffitivel ellentétben rongálásnak sem igen lehet nevezni. Ez a negatív graffiti.

1.jpg

Nem festett, koszba tisztított alkotás

2.jpg

Így készül

A negatív graffiti (eredetiben reverse graffiti, clean tagging, vagy green graffiti) lényege, hogy az alkotó nem festék felvitelével készít ábrákat, hanem a szennyezett, városi szmogtól, szálló portól elszíneződött falra rajzol, úgy, hogy a szennyeződés lemosásával hozza létre a képet. A festékszóró helyett a negatív graffitisek az ujjukat, rongyot, kefét, vagy nagynyomású vízsugarat használnak. Az egész dolog nagyon hasonlít a klasszikus, piszkos, poros autószélvédőkre firkált (például "koszos") szövegekre, ám a negatív graffiti esetében sokszor egészen meghökkentő és látványos képek készülnek, például házfalakra, kerítésekre.

cleangraffiti-6.jpg

Durban-reverse-graffiti-02.jpg

ReverseGraffiti1.jpg

A műfaj egyik első úttörője Paul "Moose" Curtis volt, aki a legenda szerint mosogatás közben fedezte fel az új festési eljárást. Az első nagyszabású fordított graffitit pedig egy fiatal brazil művész, Alexandre Orion készítette. A mű egy roppant szennyezett levegőjű sao paolo-i alagútban készült el 2006-ban, arra figyelmeztetve, hogy a légszennyezés súlyos probléma. A negatív graffiti alapvető szándéka a környezetszennyezésre, a természet hiányára, a minket körülvevő urbánus miliő mérgező mivoltára való felhívás volt, sok festmény fákat, madarakat, állatokat, kihalófélben lévő fajokat ábrázolt. Idővel - ahogy az lenni szokott - a kereskedelmi cégek is megtalálták maguknak ezt az újdonságot, és sokan, köztük nagy multicégek is, hirdetési formának használták/használják a fordított graffitit, ezzel kissé aláásva a jelenség eredeti zöld mondanivalóját, gerilla-jellegét. (Érdekes tény, hogy maga Paul "Moose" Curtis is készített reklámgraffitiket, amiért sokan a műfaj elárulásával vádolták)

Sao Paolo- Alexandre Orion.jpg

Az első nagyszabású negatív graffiti egy brazíliai alagútban

http-inlinethumb39.webshots.com-47462-2351159050105960926S600x600Q85.jpg

Még a BBC is látott fantáziát a negatív graffiti hirdetésként felhasználásában

http-inlinethumb25.webshots.com-32984-2505295470103830173S600x600Q85.jpg

De az eredeti reverse graffiti zöld indíttatású

A negatív graffiti érdekes módon a legtöbb helyen ugyanolyan tiltott tevékenységnek minősül, mint a festékszórós rajzolás, noha előbbi alapvetően éppen tisztítás, igaz, a végeredmény mégis ugyanaz, egy kéretlen ábra egy köz-, vagy magánfalon. Magyarországon tudtommal a reverse graffiti még alig-alig elterjedt, és annak ellenére, hogy az alapvető cél támogatható, mégsem buzdítanék senkit a művelésére, ugyanis a Btk. rongálási tényállását éppenséggel ez is kimerítheti.

P1070286.JPG

Teregetés - ha nincs kert, akkor a falon

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr855355281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.12. 13:36:40

zseniálisak, meg az ötlet is jó.

zassz 2013.06.12. 16:06:25

Nem meríti ki a rongálás tényállásást.
A rongálás (mármint a Btk. szerint) az, amikor a dolog eredeti!! állapotához képest sérül, károsodik, értéke csökken. Ha valaki lemossa a kocsimat (szegényre mindig ráfér) és nem karcolja össze, stb., nem minősül rongálásnak. Ha csak itt-ott mossa le, lsd negatív graffiti, legfeljebb hülyén néz ki, de nem csökkent az értéke, nem rongálódott, stb, stb.
Max az lehetne esetleg - becsületsértés, rágalmazás, közösség elleni izgatás stb. szintjén - büntetendő, ha a felirat sértő.

Ha valaki ilyen negatív graffitit csinál - ami egyébként tényleg ötletes, persze a műtől függően, szerintem tegye bátran. Bármely kétnapos próbaügyvéd ki tudja húzni a kreált bajból, bár azért ne feledjük, nálunk nem véletlen teremnek a rendőrviccek.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása