Megyeri Szabolcs kertész blogja

Tavaszi fürdő városi fáknak

Szólj hozzá!

A Főkert Zrt tájékoztatása szerint a napokban kezdik lemosni a budapesti közterületi fákat, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elkövetkezendő két hétben a parkokban nappal, az utak menti fasorok esetében pedig éjjel lesznek láthatóak a Főkert munkatársai, amint permeteznek. Feltételezem sokakban felmerülnek majd kérdések, mint például, hogy ártalmas-e a szóróanyag, kárt tehet-e a környező növényzetben, esetleg parkoló járművekben, jár-e veszéllyel a permet a két-, vagy épp a négylábú szerzetekre. Hogy senki ne riadjon meg a titokzatos éjjeli akciók következtében, röviden elmondom miről van szó.

varosliget2.jpgA napokban a városligeti fák is megkapják a tavaszi kezelést

A gyümölcsfákkal, szőlővel rendelkező gazdáknak nem új dolog a tavaszi lemosás, melynek fő célja, hogy az ágakon, kéregrepedésekben, és a rügyeken megtapadó kórokozó gombákat idejekorán eltávolítsa, valamint a növényen áttelelő kártevőket semlegesítse. A városi ember azonban ritkán lát utcai permetezést, és nem meglepő módon rögtön valamilyen erőszakos vegyszer jut eszébe, mellyel nem lenne jó közeli kapcsolatba kerülni. Pedig a városi fáknak is szükségük van a tavaszi megtisztulásra, és mivel értelemszerűen a sűrűn lakott övezetekben nem lehet a mezőgazdaságban megszokott anyagokat használni, nem is használják ezeket. Így, hogy kicsit előreugorjak, a fasorok és parkok lakóinak lemosásakor használt szer teljesen ártalmatlan, hacsak nem nyalogatjuk a fák törzsét, ám ez nem valószínű.

permetezo.jpgHasonló módszerrel zajlik majd a fővárosi lemosás is

Hatékony vegyszeres védelmet közterületen tehát nehéz kivitelezni, mert sok olyan szer van, amely ilyen helyszínen nem használható, és persze mindig ott van az emberek ellenállása a vegyszerekkel szemben, főleg ha éjidőben kapnak rajta permetező munkásokat. Ilyenkor gyorsan megszületnek az összeesküvéselméletek, pedig csak nem akarják akadályozni a nappali forgalmat a munkások. A sorfákat, parkfákat mindenképp kezelni kell, mert urbánus körülmények között méginkább hajlamosak lesznek a betegségre, valamint az emberi tényezővel is kell számolni, a vandalizmus által károsított fák sebein keresztül mindenféle kórokozó, kártevő károsíthatja a növényt. A megoldás a paraffinos lemosó permetezés, melyet tavasszal szoktak megejteni, erről van szó most is. Előnye, hogy közterületen is használható, nincs egészségügyi várakozási ideje, nem mérgező, a mindennapjainkban egyébként is jelen van. Persze azért ne álljunk oda a fa mellé egy közös fürdőzésre. Érdemes tudni, hogy a lehulló, lecsöpögő anyag az autókat sem károsítja, könnyedén lemosható, de egy kiadós eső ingyen eltünteti a szert a kocsikról.

borostyan_takacsatka.pngA takácsatka az egyik célpont

379657.jpg

A lemosás mellett gyakran a gombás, baktériumos betegségek ellen is védekezne

A paraffinos lemosó permetezés alkalmas a szívogató kártevők, tetvek, takácsatkák, levélatkák, levél- és pajzstetvek, vagy az amerikai lepkekabóca ellen, melyek a fákon élnek. A paraffin elzárja az oxigéntől a kártevőket, és azok egyszerűen megfulladnak, anélkül hogy vegyszerrel kezelték volna őket. A permetezésnél ezért ügyelni kell arra, hogy a kiszórt anyag teljesen bevonja a fa kérgét, ágait, szinte filmszerűen, mivel a törzsön, a kérgen élőkártevők csak így lesznek teljes mértékben elszigetelve a külvilágtól. Baktériumok és gombák ellen réztartalmú szerekkel szokták kiegészíteni (Vektafid, rézkén, bordói lé-rézgálic) a lemosó kezelést, így a közterületi fák gondozói komplex védelmet tudnak egy menetben nyújtani az utcai zöldnek. A réztartalmú szerek a paraffinolajhoz hasonlóan nem jelentenek veszélyt, az éjszakai permetezést követően reggelre a környékbeliek nyomát sem fogják látni az esti akciónak.

09300001.jpgA Szilágyi Erzsébet fasoron is lesz munka

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr715104972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) dió (5) diófa (5) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő