Megyeri Szabolcs kertész blogja

Egy szerény szépség – a szártalan bábakalács

1 komment

Nyilvánvaló, hogy a kertészeknek is vannak kedvenc növényeik, ahogy például az íróknak is kedvenc regényük. Számomra a vadon növő növények közül a már nevében is különleges szártalan bábakalács a legkedvesebb, megmagyarázni nem tudom, de hát a szépség ugye szubjektív, nálam pedig ez a növény lett a nyertes. Hadd mutassam be Önöknek is.  

Ritka, ritka szép

A szártalan bábakalács (Carlina acaulis) viszonylag ritka növény, emellett védett is, eszmei értéke 2000 Forint. Így ha írásom nyomán (vagy szépsége miatt) másnak is megtetszene, figyelmeztetem, hogy gyűjteni nem szabad, csak csodálni.

 

A bábakalács szerény növény, meghúzódik az aljnövényzetben, nem könnyű rátalálni. Réteken, legelőkön bukkanhatunk rá, elsősorban Zalában és a Mátrában, leginkább a nyár első szakaszában, ekkor bontja ugyanis virágait. Földhöz tapadó, fogazott szélű, hasított levelei közepén nyílik  fészkes virágzata, mely 4-5 centiméter átmérőjű, szürkésfehér, homoksárga vagy ezüstös színű.

Kérjük vigyázzanak, a szirmok záródnak!

A népi hiedelem szerint a szártalan bábakalács időjósként használható, ha virágai bezáródnak eső közeledik. A valóság az, hogy pont fordítva működik, esőben a virágzat összehúzódik így védi meg magát a rothadástól. Érdekesség még, hogy vidéken gyakran a lovak nyakába akasztották, hogy megakadályozza az állat elfáradását. Hogy roborálószerként bevált-e az igásoknak, arról nem tudok beszámolni, de tény, hogy virága belseje ehető, régebben fogyasztották is, de különösebb hatása nem ismert.

 

Bükki Nemzeti Park - itt biztos rátalálunk

Aki nyáron a Bükki Nemzeti Parkban kirándul, szinte biztos, hogy találkozni fog a bábakaláccsal, bizonyítja ezt az is, hogy a Park címernövénye. A carlina acaulis a kertekben is nevelhető, aki szeretne ilyen különleges növényt otthonra, némi utánajárással külföldről tud magot szerezni.

 

Címernövényként

Ha szártalan bábakalácsot látnak, vagy esetleg van Önöknél otthon, kérem fotózzák le, és küldjék el nekem a képeket, közzéteszem!

Képek: innen, innen, innen, és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr254462958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2012.04.22. 13:59:10

Egyszerű, termelni kell minden védett növényt ami szaporítható. Az Alpok havasi gyopárjait úgy mentették meg az 1880-as évek felé, hogy Sopronban termelték az alpesi ajándéktárgyipar számára.
A bábakalács is öreg túristakocsmások szerint úgy került a Bükkbe, hogy Sopron vidékén jártukból hozott magokat hintettek el a Bükk csodálatos rétjein:) Terjedni igazán nem tud, mert a lovak, de lehet, hogy az erdei állatok is kieszik a közepét.
A Kisalföldön egyszerű legelői gyomnövény mind a mai napig.
Köves helyen, egy jól sikerült tehénlepény helyén méter átmérőjűre is megnő. Érdemes lenne tudatosan termeszteni, dekoratív és időtálló falikép lenne.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása