Vannak olyan közeli növényrokonságok, melyekről sokan nem is tudnak, például mert a két érintett növényt másról ismeri fel a többség. A mákról bizonyára mindenkinek azonnal a gubója ugrik be, míg a pipacs a csodaszép virágáról híres. Közben ők ketten közeli rokonok, ami persze a természettudományos érdekességnél többet nem mond az átlagembernek, és ez jól is van így, de ha már összehoztuk őket egy kalap, vagyis jelen esetben poszt alá, akkor fussuk át, melyikük miért érdekes még!
A pipacs, tisztes nevén Papaver rhoeas a fentieknek megfelelően a mákfélék családjába, a kétszikűek osztályába, és a zárvatermők törzsébe tartozik, és bármilyen szép is, tulajdonképpen gyomnövény, már persze mezőgazdasági szempontból, máskülönben szemrevaló vadvirág. A pipacs több néven fut a népnyelvben, hívhatjuk vadmáknak, büdös máknak, esetleg pitypalatyvirágnak, utóbbi különösen jópofa. Ha a pipacsot gyomként tekintjük, akkor elmondható róla, hogy régen jellemzően a gabonafélék gyomnövénye volt, ám a múlt század közepére a rendszeres vegyszeres irtás kiszorította a termőföldekről, így manapság már csak a búzatáblák szélén láthatjuk árválkodni, sok esetben gyomtársulásban a búzavirággal és a mezei szarkalábbal. Jó gaz módjára persze a pipacs nagyjából mindenhova beköltözik, megtelepszik utak mentén, parlagon hagyott, elhanyagolt részeken, még a városok belső részein szinte mindenhol összefuthatunk vele a májustól októberig tartó virágzási időszakában.
Belvárosi pipacsmező
Maga a növény 40-80 cm magas, élénkpiros virágai négy sziromból állnak, melyek töve fekete. Levelei, toktermése, és friss hajtásai enyhén mérgezőek, ezért kisgyermekek ne csócsálják, és bár ez viszonylag keveseket érint, de azért tény, hogy a pipacs szopós borjak, csikók, bárányok számára is veszélyes lehet, mivel az anyaállat tejében a méreganyag kiválasztódik. A pipacs szirmait egykoron a bor pirosságának fokozására, színének élénkítésére használták, de a virág szárított szirmaiból készülhet teafőzet is, mely jótékonyan hat a torokfájós, köhögéses betegségekre. Nem csak a szirmok, a pipacs magja is ehető, süteményekhez keverve diószerű ízt kölcsönöz az édességeknek, házi készítésű magvas kenyérbe is süthető, és állítólag a magokból sajtolt olaj jó kiegészítője lehet salátáknak, de bevallom, pipacsmag olajat én még az életben nem láttam. A pipacs meghonosítható a kertben is, ha valaki az otthonában vágyik a pipacsmezők látványára, a növény magról könnyedén szaporítható, de sokszor mindenféle kérés és engedély nélkül is megjelenik.
Ez már a mák, jellegzetes gubójáról könnyen felismerhető
Míg a pipacs látványelemként elsőrangú, addig rokona, a mák már sokkal inkább haszonnövényként ismeretes, sőt tulajdonképpen a mák, vagy kerti mák (Papaver somniferum) a legősibb kultúrnövények egyike. A mákról már a sumérok is készítettek feljegyzéseket, több helyütt az "öröm virága"-ként említve, ezt aligha kell megmagyarázni. Később Nagy Sándornak köszönhetően a mák ismert lett perzsa, arab területeken is, sőt Indiában is megkedvelték, bódító szerek alapanyagaként azonban a kínaiak hozták a köztudatba (és mondhatni divatba), a XVII. század környékén. A mák hazánkban is tartalmas és hosszú múltra tekint vissza, nem csak a terméséért tartották, faluhelyen például sokáig használták a gubóból készült főzetet sírós, nyugtalan kisgyermekek csillapítására. Apró szemű terméséből változatos és finom ételek készülnek, a mákos bejgli vitán felül hungarikum, de a mákos tésztát is ismeri mindenki, aki egykoron menzás volt. A mákról persze nem csak a guba, a tészta, és a bejgli jut eszünkbe, hanem a kábítószerek is, hiszen a mákgubóból (tokból) közel kéttucatnyi alkaloida állítható elő, melyek között van kábító, fájdalomcsillapító, nyugtató, és köhögéscsillapító hatású is. Az alkaloidák kinyerésének úttörője egyébként a magyar Kabay János volt, egészen a mai napig az ő eljárása alapján kerül gyógyászati és másféle hasznosításra a mák.
Ő nem a pipacs, hanem a mák!
A fentiek miatt a mák nagyüzemi termesztését szigorú rendeletek szabályozzák, a fehér virágzatú változat például 2006 óta csak engedéllyel termeszthető, azonban az alacsonyabb hatóanyag tartalmú variánsokat kis mennyiségben otthon is gondozhatjuk (például a rózsaszínű Ametiszt változatot). Attól tehát tartózkodjunk, hogy kirándulás közben, mákföldre bukkanva egy kis termést szedjünk, ezeket a földeket ugyanis keményen őrzik, és ha rajtakapnak minket, hosszú és kínos magyarázkodás várhat ránk. Aki viszont otthonra akar mákot, az engedélyezett, kertészetekben kapható változatokat nyugodtan kipróbálhatja, a mák ráadásul amellett, hogy ízletes, még dekorációként is elsőrangú, aki rusztikus, vidékies-paraszti stílusú kertet szeretne, feltétlen vessen egy-két sor mákot (és például kukoricát, ha már itt tartunk). Az elszáradt gubókat szárastul levágva beltéri dekorelemként is használhatjuk, vázában remekül mutatnak. A mák egyes fajtái tavasszal, míg mások ősszel vethetők, a növény a savanyú, nedves talajt nem tűri, száraz, homokos közegben azonban szépen fejlődik. A termés akkor takarítható be, ha a levelek elszáradtak, és a gubót megrázva már zörögnek a mákszemek.
Afgán mákföld. Nem csak madárijesztő őrzi...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.