Megyeri Szabolcs kertész blogja

Páncélos növényrém

6 komment

Ahogy a törpök élete sem csak játék és mese (a csúf és gonosz Hókuszpók miatt), úgy a szobanövények gondozóinak sem csupán az öröm és gyönyörködés jut. Sokszor kártevők, növényeken élősködő gazfickók keserítik meg a kertészkedők életét. Az egyik ilyen csúf és…

Közellenségek

126 komment

Nem szívesen kontárkodom olyan témákban, melyek kívül esnek szakterületemen, viszont a Fővárosi Közgyűlés új, de máris sokat vitatott rendelete a kertekkel, utcafrontokkal is kapcsolatos, így bátorkodnék említést tenni róla ezen hasábokon is. Természetesen a közterületi és…

Balkonkertészet, első lépések

Szólj hozzá!

Balkonkertészkedésről már sok szót ejtettem, a megfelelő földről, az alkalmas növényekről, víz,- és napfényigényről, de most menjünk vissza a kályhához, és vegyük át a legelső lépéseket. A kezdő erkélygazdálkodóknak úgy indul a munka, hogy beszereznek egy ültetéshez…

Burgenlandi kitekintő

2 komment

Ausztria a mi bezzegországunk, ha valamilyen összehasonlításról van szó, az elsők között kerül elő nyugati szomszédunk, pedig azért a kerítések ott sem kolbászból épülnek, de tény, hogy követendő példából akad bőven sógoréknál. A burgenlandi települések és falvak…

Szedd te is!

7 komment

Szemetes az egész ország, ez tény, elég kilépni az utcára, sétálni egyet erdőn-mezőn, folyóparton, bármerre is járunk, nem kell sokat kutakodni, hogy némi eldobott hulladékkal találkozzunk. Az okokat firtathatjuk, a renitenseket nevelgethetjük, de ettől a szemétkupacok még nem…

Nyárvarázs a kertben

1 komment

Érdekes, hogy egyes növények felhasználási területe földrajzi elhelyezkedés alapján vizsgálva mennyire eltérő lehet. Míg Angliában a körömvirág az egyik legelterjedtebb kerti dísznövény, addig itthon a kertekben ritkán látni, mi inkább gyógynövényként ismerjük, persze…

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása
Mobil