Megyeri Szabolcs kertész blogja

A tél vége mindig ólomlábakon vánszorog, nehéz már tolerálni a sötétet, a hideget, a nyirkos-hűvös napokat. Ez az időszak nem csupán lelkileg viseli meg az átlagembert, a szervezet tartalékai is kimerülnek, legendásan vitaminhiányos, kimerültséggel terhelt hetek ezek, nem hiába emlegetjük kikeletkor a tavaszi fáradtságot olyan gyakran. Sajnos a tél vég nem tartogat túl sok vitamindús friss zöldséget, még a legkorábbi konyhakerti termények is csak jóval később szüretelhetők, ám aki természetes eredetű vitaminbombát szeretne, ilyenkor is hozzájuthat, nem is akárhogyan, hanem házilag előállítva, olcsón, és persze vegyszer-, és adalékanyag mentesen. A varázsszó a csíráztatás!

Az otthoni csíráztatás igazán egyszerű, bár igényel némi figyelmet, rendszerességet és precizitást, összességében a napi teendők mellett játszva abszolválható feladat, jelentősebb kezdő befektetést nem igényel, és évszaktól függetlenül bármikor elkezdhető, csinálható. De mi is az a csíráztatás? 

A csírázás során a növényi magban eltartalékolt tápanyagok alkotóelemeikre bomlanak, ezen folyamat során pedig aminosavak, vitaminok szabadulnak fel, valamint a meglévő ásványi anyagok is könnyebben emészthető formát vesznek fel zsenge növénykében. A lényeget jócskán leegyszerűsítve, a biokémiai folyamatok magyarázatát kikerülve tulajdonképpen arról van szó, hogy a csíráztatással a mag legértékesebb, legkoncentráltabb hatóanyagait "lophatjuk" el a növénytől, mielőtt az a fejlődéshez, növekedéshez felélné azokat. Lényeges információ, hogy nem minden mag alkalmas a csíráztatásra, a fényezett, feldolgozott, csávázott, vagy sugarazással fertőtlenített magokból nem fog csíranövény fejlődni. A sikeres művelethez ezért erősen ajánlott kifejezetten erre a célra előkészített és árult magokat használni. Fontos az is, hogy megbízható, vegyszermentes forrásból szerezzük be az alapanyagot. Az egyik lehetőség a saját magunk által előállított, szárított magokból dolgozni, így tudhatjuk száz százalékos pontossággal, hogy mi kerül a keltetőbe. A másik nyilvánvalóan a vásárlás, ez esetben érdemes megbízható forrást találni, bioboltot, biotermelőt.

Mikor a csíráztatáshoz való magok már kézben vannak, elkezdődhet maga a csíráztatási folyamat, mely egyszerű és kis helyigényű. Lényeges, hogy a csíráztatáshoz ne földet használjunk, még a biztos forrásból származó talaj is rejthet szennyeződéseket, a csíráztatásnál pedig mindenképp törekedjünk a biokertészeti minőségre és körülményekre. Ideális esetben használjunk direkt erre a célra való csíráztató edényeket, ilyeneket számtalan helyen be lehet szerezni, különböző színű, formájú plasztikedényekről van szó. Ugyanígy megfelelő lehet azonban pár befőttes üveg, vagy kisebb méretű lapos edény, magasabb peremű tálca. A bolti csíráztatóedény jellemzően olyan hálós aljú tartó, melyben a magok nem áznak folyamatosan vízben, ugyanakkor mindig nedvesen vannak. Az edényeket a lehető legkörültekintőbben fertőtlenítsük, mossuk el, végül többször alaposan öblítsük át, nagyon fontos, hogy teljesen tiszták legyenek!

Az edénybe tett magok vizét naponta egy-két alkalommal cseréljük ki, a csapvíz tökéletesen alkalmas, sőt, ha kicsit keményebb típusú a vezetékes víz, akkor még jobb, tehát nem szükséges ásványvizet vagy desztillált vizet használni! A csíráztatni szánt mag adagot nézzük át, a hibás, száradt, sérült darabokat szemezgessük ki. A direkt csíráztatásra előkészített megbízható magok azonnal felhasználhatóak, az egyéb forrásból származó magok esetében ajánlott egy citromleves-ecetes vízzel való fertőtlenítő átmosás, vagy forróvizes öblítés, ezek az eljárások azonban rontják a csírázóképességet, vagyis várhatóan így kevesebb csíránk lesz. A napi vízcsere/öblítés alkalmával a felszínre kerülő növényi maradványokat, hibás magokat is távolítsuk el, a keltető mindig legyen tiszta, különben hamar beindulhat a rothadás, nyákosodás. A csírázási idő növénytípustól függ, de jellemzően pár napnyi időszak, legfeljebb egy hét alatt már használható eredményt érhetünk el. A csírákat alapos átmosás és/vagy centrifugálás után fogyasszuk, akár magukban, akár köretként, de ne feledjük, hogy a friss csírák nem javallottak kisgyermekeknek, időseknek és várandósoknak, ugyanis egyes csírafélékben olyan típusú és mennyiségű vitaminok, aminosavak, egyéb beltartalmi értékeke lehetnek, melyek ellenőrizetlen mennyiségben nem feltétlen kedvező hatásúak az említett állapotokban. Az átmosott csírák a szedés után hűtőben 1-2 napig maradnak frissek, így elég mindig akkora mennyiséget csíráztatni, amennyit el is fogyasztunk.

Már csak egy kérdés maradt, mit lehet csíráztatni? A műveletre nagyon sok növény magja alkalmas, többek között a mustár, a rukkola, a zsázsa,  a lencse, a lucerna, a búza, a köles, a retek, a vöröshagyma, a napraforgó, a vöröskáposzta, vagy akár a brokkoli is szóba jöhet! 

Aki a gyakorlatban is megnézné a műveleteket, az alábbi angol nyelvű, de nyelvtudás nélkül is követhető videóban szemlélheti meg a csíráztatás legegyszerűbb módját:

Képek: innen, innen, és innen.

A telet lehet szeretni vagy nem szeretni, de az tény, hogy vannak jó téli dolgok, és a Karácsony, a hó, a forralt bor és az egyebek után ott van valahol a sorban a mandarin is, vagyis általában a déligyümölcsök, amik közül a mandarin az egyik örök libling. Természetesen nem véletlen próbálom a szót a mandarin felé terelni, nemrégiben egy ismerősömnél jártam, ahol egy nyurga, vékony, magas növénykét találtam az ablakban, amiről elsőre nem is tudtam micsoda, de aztán hamar kiderült, hogy egy mandarin (erről készültek a lejjebb látható képek is). A címbeli kérdésre visszatérve nem is elsősorban a gyümölcsről lesz szó tehát (ennek van némi akadálya), hanem magáról a növényről, ami szintén érdekes és jópofa dolog. Hogyan is lehet tehát házi mandarinunk?

Első lépésben magra van szükség, ezt bármely magos gerezdből kinyerhetjük. A hajtatáshoz szerezzünk általános termő-, vagy virágföldet, ezt adagoljuk kisebb edényekbe, majd ezekbe kerülhetnek a magocskák. Mivel nem biztos, hogy minden magból növény sarjad, érdemes rögtön legalább fél-egy tucat darabbal próbálkozni. A keltetőedényeket tegyük ki az ablakba, napos, meleg helyre. Kis szerencsével pár hét múlva apró hajtások bújnak majd elő. 

Mikor a kis növény már két-három levelet is hozott, óvatosan ültessük át egy nagyobb edénybe, mindenképp olyanba, aminek lyukas az alja, mert a cserép fenekén megálló pangóvíz könnyen gyökérrothadást idézhet elő, ez pedig végzetes a mandarin számára. A fejlődő növénynek sok napfényre lesz szüksége, legalább napi nyolc órán keresztül kell, hogy a Nap sugarai érjék, ezt tavasztól egyre könnyebben biztosíthatjuk majd a növendék mandarinnak. A mandarinfa rosszul tűri a hideget, 15 Celsius fok alatt nem érzi jól magát, ezt tartsuk szem előtt, valamint huzatos szegletbe, gyakran nyitogatott ajtó mellé se kerüljön. Ha az adott ablak szigetelése rossz, és cúgos a párkány, keressünk más helyet! Az öntözést nem kell túlzásba vinni, amennyiben a talaj felső rétege kiszáradt, enyhén nedvesítsük a növény földjét. Tápanyag utánpótlást évente elegendő egy-két alkalommal megejteni, nem feltétlen szükséges bolti tápszereket bevetni, az érett komposzt is kiváló a célra. A növekedéssel párhuzamosan időről-időre költöztessük mandarinunkat nagyobb cserépbe. Megfelelő gondoskodás esetén a saját vetésű magból dekoratív, különleges megjelenésű kis fa lesz, és bár a termőre fordulás nem garantált, a házi mandarin pusztán a megjelenésével is örömünkre szolgál majd!  

Érdekesség! Déligyümölcs a mandarin? Igazából nem! Ugyan a nálunk forgalomba kerülő mandarin rendszerint Európa déli, mediterrán országaiból származik, ennek a gyümölcsnek az eredeti élőhelye jóval messzebb található, ugyanis Dél-Kínában őshonos, az európai kontinensre csak a XIX. században hozták be!

A házi mandarinnevelés persze igazából csak játék, de remek mulatság például gyerekeknek, nulla bekerülési költséggel lehet érdekes kísérletet végezni, így hozva közelebb hozzájuk a természetet, de aki egyszerűen egy érdekes potya szobanövényre vágyik, annak is jó alkalom a mandarin magvetés. Természetesen más gyümölcs magja is alkalmas, aki szeretne látni további példákat, IDE KATTINTVA olvashatja el egy régebbi bejegyzésemet!

A képek a szerző fotói.

A bonsai növények mindenkinek tetszenek, hiszen hogy ne lehetne rajongani az alig arasznyi fácskákért, melyek merőben elütnek a szokásos szobanövényektől, formájukkal egészen újszerű hangulatot csempésznek az otthonunkba, és büszkén lehet őket mutogatni a betérő vendégeknek. A bonsai fák ugyanakkor sajnos eléggé kényesek, tartásuk mindenféleképpen több munkát és odafigyelést igényel, mint az átlagos szobanövények nevelése, ráadásul nem kifejezetten olcsók, így ha az ember beruház egyre, aggódhat, hogy megmarad-e, ha pedig nem, az nagyobb csalódás, mint mondjuk egy sima filléres kaktusz esetében. Van azonban megoldás erre a problémára (már akinek ez probléma), mégpedig az olyan bonsai jellegű növény, ami árban sem erős, tűrőképessége jobb, megjelenése azonban ugyanolyan érdekes, mint az átlagos bonsai növényeké. Ez az univerzális minizöld a fikusz ginseng!

Bevallom, a poszt ötlete nem tőlem ered, egy kedves ismerősöm vásárolt egy ilyen növényt, és tőlem kérdezte meg, hogy hogyan kezelje, mivel azonban én sem vagyok bonsai szakértő, így utánanéztem, hogy válaszolhassak neki, ennek a kivonatát olvashatják most. A szóban forgó példány a svéd bútoráruházban talált gazdára, mégpedig a leértékelt részlegen, ahol a figyelemfelkeltő "ments meg egy növényt" szlogennel kínáltak olyan kissé lestrapált, nem túl jó bőrben lévő dísznövényeket, melyek már megsínylették a hosszú áruházi tartást. Ismerősöm bő egy ezresért jutott így a kissé felkopaszodott fikusz ginsenghez, azzal a felkiáltással, hogy ha növény beadja kulcsot, annak edénye is megéri nagyjából ezt az összeget, ám szerencsére a kis fikusz úgy tűnik jól érzi magát, ezt az alábbi képek is igazolják, jól látszanak az elmúlt két hétben kifejlődött fiatal hajtások(a vásárláskor csak a nagy, kifejlett levelek voltak a növényen)!

Na de ki is, mi is ez a fikusz ginseng, mit lehet tudni róla? A Ficus microcarpa Ginseng, vagyis a fikusz ginseng (olykor fikusz bonsai néven fut) a csalóka név ellenére nem áll rokonságban a legendás gyógyhatásáról híres távol-keleti ginsenggel, ami a Panax növénynemzetségbe tartozik, és számos változata ismert, de egyik sem rokona a mi növényünknek. Hogy akkor miért a névbeli hasonlóság? Ennek oka a jellegzetesen megvastagodott, húsos gyökér, mely mindkét növényfaj sajátossága, ezek a gyökerek a fikusz ginsengnél magasan kiállnak a talajszintből, ezzel érve el meghökkentő, extravagáns látványt. 

A fikusz ginseng nevelése jóval egyszerűbb a klasszikus bonsai-ok tartásánál, viszont így is picivel több figyelmet igényel, mint a sima szobanövények. Ősztől tavaszig ennek a mininövénynek mindenképp beltérben kell lennie, mivel semennyire nem télálló. Lehetőleg világos, napfényes helyen, praktikusan ablak közelében tartsuk, ügyelve arra, hogy huzat ne érje, tehát gyakran nyitogatott ajtó, teraszajtó mellé ne kerüljön. Fűtőtest fölé (radiátor, konvektor feletti ablakpárkányra például) se állítsuk, a felfelé áramló forró levegő egyhamar a levelek lehullását okozza. A fikusz ginseng kiegészítő párásítást nem igényel, leveleit nem szabad vízzel spriccelni, permetezni, az el nem párolgó nedvesség ugyanis gombás fertőzések melegágya lesz! A fikusz ginseng öntözésére kiemelt figyelmet kell fordítani, hetente egyszer szabad öntözni, mégpedig ideális esetben állott csapvízzel, bubimentes ásványvízzel, vagy esővízzel (városban inkább utóbbival ne). Az öntözés egyik gyakran alkalmazott módszere a merítés, ennek során a növényt edényével együtt pár másodpercre egy vízzel teli edénybe merítjük, majd kivesszük és hagyjuk kicsöpögni, mielőtt visszatesszük a helyére. Természetesen a hagyományos öntözési forma is megfelelő. A Ficus microcarpa Ginseng a megvastagodott gyökérzetében sok nedvességet tárol, így kiszáradásra nem hajlamos, egy-egy öntözés ha kimarad, nem történik tragédia, ezen növény esetében veszélyesebb a túlzásba vitt nedvesség pótlás. A fikusz ginseng jól tolerálja a metszést, és lényeges, hogy ez nem csupán elméleti felvetés, hiszen mint a bonsai-ok esetében, itt is kulcskérdés a visszavágás, így lehet ugyanis megőrizni a növény apró termetét. A nem metszett fikusz ginseng a megfelelő körülmények között akár embermagasságú fává is nőhet, így ha valaki úgy dönt, hogy neki a méret a lényeg, bonsai helyett látványos és egzotikus díszfát is nevelhet belőle, de azért gyors növekedésre nem szabad számítani. A fikusz ginseng tápanyag igénye közepes, tavasztól őszig havonta kétszer bonsai tápoldatot kapjon, télen elég havonta egy alkalom. A fikusz ginseng a késő tavaszi felmelegedést követően kitelepíthető a lakásból, áthelyezhető a terasz, balkon, vagy akár a kert egy védettebb részére, ahol bőven éri fény, de védve van az erősen tűző napsugaraktól, és huzat sem éri.

Aki tehát egy viszonylag könnyen kezelhető, mégis kifejezetten különleges szobanövényt keres, bátran vállalja be a fikusz ginsenget, ami ráadásul a fent említett beszerzési forráson keresztül könnyen elérhető, de a szaküzletekben, kertészetekben sem ritkaság. Külön előnye a fikusz ginsengnek, hogy strapabírósága okán a növényekkel szimpatizáló, de az általában még kicsit feledékeny és szétszórt tinédzsereknek, vagy a kisebb gyerekeknek is remek választás élő szobadíszként!

Képek: innen illetve olvasói képek. 

A tuja igazi kerti örökzöld, mondom ezt rögtön kétfajta értelemben, ugyanis egyfelől ténylegesen örökzöld, vagyis az egész évben színes, lombos, így díszítő értéke folyamatos, másfelől pedig olyan örök(zöld) slágere a kerti növényeknek, hogy kis túlzással kertet se találni, ahol ne lenne tuja. Mi ezzel a baj? A baj talán túlzás, inkább úgy fogalmazok, vannak bőségesen ellenérvek a tujával kapcsolatban, és mivel vannak ígéretes alternatívái is, érdemes fontolóra venni, hogy mit is választunk, tuját, vagy valami mást. Ugorjunk akkor fejest a témába.

Tujasor a kerítés mellett - megszokott látvány...

Fontos leszögezni, hogy tuja alatt a smaragd tuját (Thuja occidentalis) értem, erről a növényről lesz tehát szó. A tuja a hazai kertkultúra rántott húsa vagy gulyáslevese, olyan alapdarab, ami mindenkinek eszébe jut, ha kerti örökzöldről van szó, roppant elterjedt és ritkán választanak helyette a kertbarátok mást. A tuja - aki nem ismerné - egy 5-8 méter magasra megnövő, szép, szabályos kúp alakú, nyírást, formázást nem igénylő örökzöld növény, mely ezen tulajdonságainál fogva kiválóan alkalmas térhatárolónak, nyíratlan sövénynek. A tuja ráadásul nem kifejezetten drága növény, növekedése erőteljes, nem csoda, ha millió helyen találkozni vele, elsősorban a kerítések mentén sorokba ültetve. A tuja minden pozitívuma ellenére tartogat kellemetlen mellékzöngéket is, melyek közül a legfontosabb, hogy sajnos ez a növény nem kimondottan a magyar klimatikus viszonyokra "lett kitalálva", páratartalom igénye ugyanis olyan magas, amit nálunk csak ritkán kap meg természetes módon. A páraigénnyel kapcsolatban az a fő gond, hogy a közvélekedéssel ellentétben ez nem elégíthető ki öntözéssel, tehát a forró nyári napokon hiába öntözzük fokozottan tujánkat, a párás környezetet ezzel nem fogjuk tudni megteremteni. Szobai növények esetében párásításra a kaviccsal felszórt, vízzel töltött alátét tálca remek megoldás, ezt kültéren azonban nem lehet véghez vinni. A hazai állományban 2008-2009-ben következett be egy jelentősebb arányú tömeges pusztulás, ez a két év olyan száraz és forró nyarakat hozott, amik a tujáknak már nem voltak tolerálhatóak. Az ilyen nyarak folyamatosan gyengítik a tujákat, melyek fogékonyabbá válnak a betegségekre, így lehet, hogy jó ideig úgy tűnik, hogy a tuja gond nélkül átvészelte az aszályt, ám ennek később az lehet az eredménye, hogy egy rozsdabetegség vagy a tujaszú egy gyenge, vitalitását vesztett tuját kap el. Sajnos számos esetben láttam, hogy a kerttulajdonosok a kipusztult tuják helyett újabb tujákat ültettek, ezzel jó eséllyel egy újabb növénypusztulást készítve elő. 

Ahhoz, hogy találjunk valami mást a tuja helyett, bele kell gondolnunk, hogy miért ültetünk tuját általában? Ennek jellemzően két oka van, egyfelől olyan növényt szeretnénk, ami örökzöld, folytonos élénkzöld hátteret biztosít és télen sem kopaszodik meg, másfelől hatékonyan takar, akadályozza a belátást, markáns növényfalat vagy komplett keretet alkot a kertben. Ha a tuja helyett szeretnénk mást, akkor értelemszerűen hasonló tulajdonságokkal rendelkező növényeket kell keresnünk. Lássuk, mik jöhetnek szóba (ízelítő jelleggel, a teljesség igénye nélkül természetesen)!

A boróka remek tulajdonságokkal rendelkezik, hidegtűrése kiváló, és a nyári forróságot is bírja, vízigénye közepes, talajigénye átlagos, szívós, életerős növény. A boróka fényigénye közepes, mérsékelten árnyékolt helyekre is ültethetjük. Fajtától függően 1-5 méteresre nő meg, alkalmas takaró sövénynek, térhatárolónak, ráadásul kaphatóak izgalmas, látványos változatai is, mint például a piramis alakú vagy az oszlopos növekedésű boróka, melyek sudár termettel, dekoratív alakkal rendelkeznek. Az már csak hab a tortán, hogy a boróka bogyói ehetőek, gyógyhatással is rendelkeznek, ráadásul a boróka az alapja a borovicskának és a ginnek, így jópofa dolog, ha a kertünkben tudjuk ezt a növényt.

A tiszafa hasonlóan jó értelemben véve igénytelen növény, mely az átlagos kerti földben vígan elél, vízigénye átlagos, a száraz időszakokat jól tolerálja, és az árnyékot is tűri, így fal, kerítés részleges takarásba is telepíthető. Hidegtűrése kielégítő, a hazai teleket bírja, amennyiben nem kifejezetten fagyzugos, huzatos fekvésbe kerül. A tiszafa kiugróan hosszú életű növény, évtizedekre lehet vele számolni. Látványos, piros, madarakat vonzó termését a nyár végén hozza. Bár alapesetben akár 15 méter magasra is megnőhet, kisebb kertekbe is bátran választható, mivel kiválóan metszhető, akár szögletes sövényt, akár gömb alakú bokrok sorozatát is kialakíthatjuk belőle, nyírható alacsony, vagy kifejezetten magas sövénynek. A tiszafa is fajtagazdag növény, kapható oszlopos változatban, vagy élénkzöld színváltozatban például. 

A babérmeggy igazi  szürke eminenciás, az a fajta növény, amit megveszünk, elültetünk, aztán el is felejtjük hogy ott van, jobbára azért, mert remekül illeszkedik a kert világába, ebben pedig remek alternatívája a tujának.  A többféle babérmeggy változatok között találni alacsonyabb és magasabb fajtákat, az egy-két méterre megnövő típusok kiválóan alkalmasak térhatárolónak, a sűrű lombozat jól takarja a belátást. A babérmeggy is örökzöld, vagyis egész évben zöldell, így télen is feldobja a kertet, mikor a legtöbb kinti növény kopár, vagy színtelen. Előnye, hogy nem csak  sövényként, hanem szoliterként is telepíthető, elsősorban nagyobb, nyílt kertrészekre, ugyanis szétterülve meglehetősen nagy helyet foglal, cserébe nagyon szép. A babérmeggy igényei csaknem minden tekintetben átlagosak, a kártevők elleni tavaszi permetezése olykor ajánlott lehet. A babérmeggy is tucatnyi változatban hozzáférhető, elsősorban lombszín és magasság alapján válogathatunk.

A sor természetesen ezzel nem ér véget, de kedvcsinálónak talán elég ennyi is. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem a tuja ellen szeretném hangolni a kertbarátokat, csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a tuja tartása rejt kockázatokat, száraz, aszályos területekre például nem való, és egyébként is számos fantáziadúsabb, érdekesebb megjelenésű alternatívája van, érdemes tehát  a tavaszi ültetési szezon előtt futni pár kört, ha sövényként funkcionáló örökzöldet tervezünk telepíteni!

Képek: innen, valamint a szerző fotói. 

A koriander roppant népszerű mediterrán fűszernövény, és nem csak a konyhában kedvelt, hanem a balkon-, vagy ablakveteményesekben is, ugyanis kiváló alany az otthoni termesztéshez. A balkonveteményesek ideje hamarosan elérkezik, bár még január van, bő egy hét múlva február, akkor pedig már egy csomó tavaszi előkészületnek neki lehet állni, többek közt a koriander nevelésnek is. Aki a koriander házi termesztésében fantáziát lát, most sok hasznos infót kap, ha tovább olvas! 

A koriander lakásban vagy balkonon történő termesztése egyáltalán nem bonyolult feladat, csupán a környezeti tényezőkre érdemes fokozottabban odafigyelni. Ha a palántázás idején a lakás olyan helyére tesszük a palántázó edényt, ahol azt nem éri túlzottan sok fény, és még hidegben is van, akkor kevés magonc fog kihajtani. A koriander hűvösebb helyen több napfényt igényel, így jó ötlet egy napos ablak elé elhelyezni, ahol a hőmérséklet nem túl magas és bőséges fényt kap a növekedése során. 

Koriandert nem csak magról lehet nevelni, gyakran lehet előnevelt növényt vásárolni az üzletekben. Ilyen példány vásárlása esetén a gyakran ajánlott rövid időn belüli átültetés a koriandernél éppen ellenjavallt, ugyanis tulajdonképpen egy gyökérzöldségről van szó, a gyökerek sérülése pedig végzetes lehet a növénynek. Emiatt a magvetéses palántaneveléshez is egy legalább 20-30 cm mély cserepet kell választani, hogy a lefelé terjeszkedő gyökérzet kényelmesen elférjen majd. A koriandernek nincs szüksége speciális összetételű talajra, kielégítően fejlődik az általános termő-, vagy virágföldben, azonban fontos, hogy a talaj jó vízelvezető képességű legyen. Különösen lényeges a kiegyenlített vízellátás akkor, amikor már megjelentek az első levélkék. 

Érdemes megfogadni: se a korianderhez, se más palántához ne használjunk kerti földet, abban ugyanis kártevők, baktériumok, és gyomok kezdeményei lehetnek, a virágládás vagy balkonvetemények egyik nagy előnye pedig éppen az, hogy szinte nem is kell számolni betegségek, gazok megjelenésével!

A koriandermagokat már február elejétől kezdve vethetjük olyan cserepekbe, melyeket egyelőre a lakásban tartunk. A magokat 4-5 cm mélyen kell elhelyezni a földbe, a friss vetést alaposan be kell öntözni. Ajánlott a palántázó edényt a kezdeti időszakban átlátszó fóliával letakarni, így a szükséges hőmérséklet és páratartalom könnyen biztosítható lesz! A kis magoncok  2-3 hét elteltével már biztosan láthatóvá válnak. Amennyiben túl sűrűn állnak egymás mellett a növénykék, egyeléssel ritkítható az állományt, vagyis ki kell szedni annyi magoncot, hogy az edényben maradók egymástól 4-5 centiméterre legyenek.  

Tudta-e?

Amennyiben a koriandernek nem a levelét, hanem a magját szeretné felhasználni, várja meg, míg azok megérnek, és utána a levágott növényből rázza ki a magokat egy papírzacskóba.

Képek: innen, innen, és innen.

A tél eddig nem sok havat hozott, de januárban az előrejelzések szerint borítékolható lesz a hótakaró, sőt, akár már ma is eshet egy kevés hó. A havat a gyermekek szeretik igazán, a felnőtteknek jobbára csak fárasztó lapátolást és csúszós utakat jelent a fehér csapadék. Nem szabad azonban a kertet sem kihagyni a számításból, a hótakaró ugyan széppé, látványossá varázsolja a télen gyakran kopár kerti látképet, de veszélyeket is rejt a növényeket, főleg az örökzöldeket tekintve!

Az örökzöldek télen is asszimilálnak, ezért nagyobb odafigyelést igényelnek. A téli hónapokban havazáskor rendszeresen problémát okoz a növények tövére csorgó, vagy a hóval együtt odalapátolt só, mely ellen nehéz védekezni, mivel az utakat kérés nélkül is sózzák a nagyobb utcákban. Minden tévhittel ellentétben ez teljesen szabályos vagyis ahol autók járnak, ott szabad a sózás is. Persze ez a káros gyakorlat nem érinti a kertben levő örökzöldeket, de a kerti lakókra hullott hó mennyisége olykor a bokrok szétdőlését, az ágak törését okozhatja.

Amit mindenképpen ajánlott megtenni a növények védelme érdekében, hogy a nagyobb mennyiségű havat lerázzuk róluk, ügyelve arra, hogy a folyamat ne okozzon nagyobb kárt, mint a hó, tehát óvatosan essünk neki a tujáknak, és a kapanyelet is felejtsük el! A műveletet inkább kézzel, finoman hajtsuk végre. A téli problémák köre sajnos itt még nem fejeződik be, ebben az időszakban is számolni kell égési foltokkal és kiszáradással is, melyek barnulás formájában jelentkeznek a növényeken. Az égést a téli időszakban jelentkező erős napsütés, és a napsugarak hóról való visszaverődése okozza, mely egyszerűen leégeti a növények levelét, felületét, mint ahogy nyáron az erős napsütés teszi (aki már barnult le alaposan síelés közben, tudja, miről beszélek).

A kiszáradás, és az egyéb száradásos tünetek az őszi beöntözés elmaradása miatt jelentkezhetnek. Amennyiben nem került megfelelő felkészítésre sem a talaj, sem a növény, beüthet a baj. Növényeink télen is aktívak, ám beöntözés híján nincs honnan felvegyék a számukra szükséges vízmennyiséget, közben pedig párologtatnak is, és kész is a kiszáradás. A tüneteket hamar észre lehet venni, a kora tavaszi időben jelentkező barnulások is általában még a télnek tudhatóak be. Sajnos sok esetben a kert fagyzugos pontjain levő növények száradnak, égnek ki, a többi növény nem mutat ilyen tüneteket, a tanácstalan tulajdonos pedig hibásan betegségre gyanakszik. A jelenség megelőzhető helyes faj, és fajta választással, megfelelő őszi felkészítéssel, és szakszerű téli ápolással.

Tudta?

Végül pedig egy kis érdekesség a hóval kapcsolatban, ha már szóba került. A hó a csapadékok szilárd csoportjába tartozik, keletkezésének feltétele a 0 Celsius alatti hőmérséklet, ekkor a lehűlt vízpárából jégkristályok alakulnak, ezek összetapadnak, és hókristályokat alkotnak. A jégkristályok alakja nagyban befolyásolja a keletkező hó minőségét, tudományosan közelítve a kristályformák így osztályozhatóak:

  0 °C … −8 °C :     elsősorban tű alakú
−5 °C … −10 °C :   oszlopok, lapocskák
−10 °C … −20 °C : lapocskák
−13 °C … −17 °C : hócsillagok
−18 °C … −25 °C : oszlopok, kombinált lapocskák

Képek: innen, innen, innen, és innen.