Megyeri Szabolcs kertész blogja

Komposztálás a gyakorlatban

komment

A komposztálás sok éve a kerti témák egyik legnépszerűbbike, hiszen abszolút zöld elképzelés, házilag is kivitelezhető, megoldást jelent többféle problémára, nem csoda hát, ha gyakran előkerül. A legtöbb leírás ugyanakkor jellemzően odáig jut, hogy taglalja az előnyeit, és próbálja rávenni a kertészkedőket a komposztálásra. Ennél azonban többre van szükség, hiszen az odáig rendben, hogy komposztálni jó, de sokan nem tudják, hogy a gyakorlatban hogyan kell nekiállni, milyen felszerelés kell hozzá, milyen arányban és mit lehet belerakni, van-e kellemetlen szaga, és akadnak-e hátrányai? Mivel a mostani őszi időszak kifejezetten alkalmas a komposztálás elkezdésére, az alábbiakban egy alaposabb kérdezz-felelek jellegű útmutató következik, mely elsősorban a még nem komposztáló, de a módszerrel kacérkodó, ismerkedni szándékozó hobbikertészeknek szól!

Tudta-e? 2021 január elsejétől az egész országban tilos lesz a kerti avarégetés, ezért a komposztálás, mint a zöldhulladék házi kezelése, kiemelt jelentőségű műveletté válik!

autumn-3755125_960_720.jpg

Mi is az a komposztálás?

A komposztolás során különféle szerves anyagokból komposzt képződik, ami elsőrangú tápanyagforrás a növényeknek, emellett kiváló talajjavító anyag, amivel a gyengébb minőségű (túlságosan laza, vagy éppen erősen kötött) közegek hatékonyan jobbíthatók. A komposztálás során a felhalmozott, meghatározott jellegű szerveshulladékból biológiai bomlást követően komposztanyag képződik. A komposztálás folyamata során a felhalmozott szerveshulladékot különféle mikroorganizmusok és a talajban lévő élőlények (giliszták, hangyák, egyéb rovarok, vagy például gombák) bontják le. A komposztálás aerob folyamat, tehát nem egyenlő rothadással (ami anaerob), hanem tulajdonképpen korhadás. A komposztáló edénybe, ládába helyezett anyagok hónapok elmúltával válnak a kertben felhasználható komposztanyaggá. A hatékony lebomlást többféle módon kell elősegíteni, például nedvesítéssel, átforgatással, és a megfelelő arányú és mennyiségű szervesanyag adagolásával. A komposztanyag, a humusz képződése emberi beavatkozás nélkül is végbemegy, ugyanis ez a természetes körforgás része, melyben a kifejlődő növényből szerveshulladék, majd humusz, ezáltal új növények tápanyaga lesz. A folyamat azonban felgyorsítható és koncentrálható, így a hobbikertész tetszőleges mennyiségben állíthatja elő az értékes komposztanyagot, amit aztán ott használhat fel, ahol neki szüksége van rá.

Hogy néz ki az érett komposzt?

Az érett komposzt fizikailag sötét, majdnem fekete, porhanyós, földszerű anyag, melyet könnyen lehet az ültetések során a talajhoz keverni, vagy éppen a növények töveihez halmozva táplálni azokat. A kész komposztban már alig fedezhetők fel a növényi és egyéb szerveshulladékok eredeti formái, sokkal inkább hasonlít a friss, üde termőföldhöz. Kellemetlen szaga nincsen.

fresh-2386786_960_720.jpg

Mi kell a komposztáláshoz, ha a nulláról indulok?

Elsőként szerveshulladék, ez azonban minden kertben rendelkezésre áll, ahol van nyírandó gyep, metszenivaló növény, lombhullató fa, nyírnivaló sövény. Kell majd komposztálóedény, ez roppant változatos méretű és megjelenésű lehet. Az egyszerű megoldások hívei választhatnak bolti, fa vagy műanyag ládákat, a barkácsolni kedvelők pedig faanyagból, raklapokból ácsolhatnak saját komposztálót. A legegyszerűbb megoldás pedig, ha négy masszív fa vagy fémrudat leszúrunk/leásunk, majd ezeket dróthálóval, műanyag hálóval körbekerítjük. A komposztáló mérete ízlés és kertméret, illetve alapanyag mennyiség függvénye, egy közepes, 4-500 nm-es, átlagos jelleggel és mértékben beültetett kerthez 1-2 köbméternyi komposztáló általában megfelel. Ez azt jelenti, hogy a rudas-hálós megoldás esetén egy 100-150 centiméter oldalhosszúságú négyzet sarkaiba kell leszúrni a rudakat, majd 100-120 centi magasan kell körbehálózni. A fából készült komposztálók előnye, hogy némi utómunkával bővíthetők, ha több helyre lenne szükség. A bolti változatok általában tetszetősek, viszont ezek fix helyet kínálnak. A komposztálón kívül nagy befektetés nem kell, egy vasvillára lesz szükség, és jó, ha van a közelben vízvételi hely az időnkénti nedvesítéshez. A zöldhulladék odaszállításához jó ötlet beszerezni pár erős vászonzsákot, indokolt esetben egy talicskát, de kisebb kerteknél kézzel is könnyedén feltölthető a komposztáló.

compost-419261_960_720.jpg

Mikor érdemes belevágni a komposztálásba?

A komposztálás bármikor elkezdhető, bár a téli hetekben nemigen lesz mit beletenni, de a láda, tároló akár ekkor is elkészülhet, hiszen ilyenkor egyébként is alig akad munka a kertben. Egy éven belül jellemzően két ún. hulladékcsúcs van, ez a tavaszi és őszi metszési időszakokat jelenti, ezért a felállított, de még üres komposztláda leginkább ebben a két évszakban tölthető fel a kellő mennyiségben.

Mi kerülhet a komposzthalomra?

A komposztálható anyagok köre tág és változatos. Egyfelől mehet minden a kupacra, ami kerti zöldhulladék, tehát fűnyesedék, lehullott lomb, sövények, cserjék metszésének maradéka, lehullott gyümölcs.  Vastagabb ágakat azonban nem érdemes a komposztra helyezni, de ha tudunk bérelni vagy kölcsönkérni egy ágdarálót, akkor a darálék már kiválóan alkalmas lesz komposztálásra. A háztartási hulladékok bizonyos köre is komposztálható, de itt vigyázni kell, hogy csak azt tegyük a kupacra, ami tényleg oda is való. Ide tartozik a gyümölcshéj, a megromlott gyümölcs és zöldség, illetve ezek megmaradt részei, komposztálható a kávézacc, a használt teafű, a natúr, festetlen kartonpapír, de ide tartoznak az elhervadt, elhalt szobanövények, a hervadt vágott virág, és alkalmas a komposztálásra a növényevő állatok ürüléke, tehát például a nyúl, a kecske, a bárány, de akár a szárazföldi teknős végterméke. Fontos, hogy nem komposztálható a vegyes ételmaradék, az állati eredetű konyhai melléktermékek, a szelektálatlan háztartási hulladék, valamint természetesen nem megfelelő az építési törmelék, a különféle faanyag maradékok (de a faforgács igen), és nem mehet a komposztra a húsevő állatok ürüléke, így a macska-, vagy kutyakaki sem jöhet szóba.

green-waste-513609_960_720.jpg

Hogy működik a komposztálás? 

A komposztáláshoz négy alapvető elemre van szükség: szénre, nitrogénre, oxigénre, valamint vízre. A szenet főképpen az úgynevezett barna komposzt alapanyag biztosítja, ebbe a csoportba tartozik megszáradt lombhulladék, a szalma, a kukoricacsutka (bár ez elég kevés kertben általános dolog), vagy például a kezeletlen, festetlen kartonpapír is ide sorolható. Nitrogénforrást az ún. zöld anyagok jelentenek, mint a friss fűnyesedék, a zöld, frissen lehullott lomb, a cserjékről lemetszett levélzet, és a konyhai hulladékok többsége, mint a kávézacc, a tojáshéj, vagy az el nem fogyasztott gyümölcsök, zöldségek, illetve ezek maradékai. A vízen nincs mit magyarázni, ez az eső vagy a manuális öntözés szolgáltatja, az oxigénellátottság pedig szintén egyszerűen megoldható, például vasvillás átforgatással, de a gyakorlottabbak sűrűn átlyuggatott (átfúrt) plasztikcsöveket is szoktak használni, ezek a komposztba állítva üzembiztosan szállítják a friss levegőt a kupac aljára is. 

compost-grinder-3389086_960_720.jpg

Ipari komposztálás

Hogyan adagoljam a komposztanyagot a tárolóba?

A tárolóba vegyesen, váltott rétegekben kell helyezni a fent körülírt szervesanyagokat, a természetes bomlást pedig a víz adagolásával és rendszeres átforgatással, vagyis az oxigén hozzáadásával lehet előidézni, gyorsítani. Kulcskérdés a barna és a zöld anyagok megfelelő aránya, a helytelen összetétel ugyanis lassítja, vagy megakadályozza a bomlási folyamatokat. A zöldek túlsúlya hamar észlelhető, ilyenkor kellemetlen, ammóniás, szúrós szag keletkezik, a barna túlsúly is észlelhető, csak lassabban, ugyanis ilyenkor a bomlás úgy lelassul, hogy akár évekig nem történik meg a humuszképződés. A szénben és a nitrogénben gazdag alapanyagok helyes térfogat aránya nagyjából 1:25, a szenes, tehát a barna komposztanyag javára. Nem szükséges azonban patikamérlegen kimérni a hozzávalókat, ennél egyszerűbb a gyakorlat, szemre is beállíthatók az ideális arányok, legfeljebb az első időkben utólag pótolni kell az egyik vagy másik típusú anyagot, ugyanis az utólagos korrekció is lehetséges, szinte lehetetlen tehát elrontani a dolgot. 

Jó taktika a réteges elhelyezés, tehát egy teljes fűnyírás nyesedékét ne egyszerre dobjuk a komposztra, hanem tároljuk egy ideig mellette, és vékonyabb rétegekben, barna anyagokkal váltva terítsük a tárolóba. A barna anyagok hatékonyabban fogják meg a szagokat, ezért érdemes mindig ilyenekkel zárni a sort, és jó ötlet legalulra is ezekből fektetni le egy félarasznyit kezdésként. Amennyiben nagyobb mennyiségű állati (nem húsevő!) ürüléket használunk komposztanyagként, azt is mindig egy közbülső rétegre helyezzük, a felül lévő salakanyag megintcsak büdössé teheti a komposztot. 

Mennyi idő alatt készül el az érett komposztanyag?

A válasz nagyban függ az adott komposztáló méretétől, tartalmától, kezelésétől és még az évszaktól is, tehát egy konkrét szám nem adható meg. Általánosságban legalább fél-egy év kell a kertben is felhasználható, érett komposztanyag létrejöttéhez, de sosem az időhöz kell kötni az elkészülést, hanem az állaghoz, amennyiben a fent már említett földszerű, morzsalékos, nagyobb növényi daraboktól mentes anyag van a tárolóban, akkor kész vagyunk. Az érett komposztot felhasználhatjuk növényültetésekhez, veteményeskertek talajának feljavításához, cserepes növények átültetéséhez.

 compost-3663514_960_720.jpg

 Végezetül pár rövid, hasznos tanács:

- A komposzthalom belseje a természetes folyamatok miatt meleg, akár 30-40 celsiusos is lehet, ezért főképp a hideg hónapokban vonzza az állatokat, a sünt, az egeret és hasonló rágcsálókat, de számos rovar vagy éppen a csigák is szívesen költöznek be. A komposztban sok giliszta fog dolgozni, ők pedig vonzzák a madarakat, ezért a komposztáló körül mindig nagy lesz a jövés-menés! A komposzt egerei és rovarai ellen sose vessünk be mérgeket, ezek ugyanis a komposzt minőségét is lerontják, akár használhatatlanná is teszik azt. Védekezzünk inkább sűrű szövésű hálóval, fizikai csapdákkal.

- A komposztáló bár alapesetben nem büdös, de látványként nem feltétlen a legszebb, így érdemes azt a kert egy kieső, nem központi részébe tervezni. Ugyanakkor ne legyen túlságosan szélvédett és teljesen árnyékolt területen, jó, ha jár körülötte a levegő, és olykor a nap szárító hatására is szükség van, könnyebb ugyanis nedvesíteni a száradó halmot, mint szárítani a túl nedves kupacot. Ez persze nem jelenti azt, hogy nyílt területre, tűző napra kell helyezni a komposztálót, a kert egyik sarkában a kerítéshez passzintva általában pont megfelelő a helyszín.

- A halom alján és tetején elsősorban barna anyagok legyenek, alul ezek felfogják a lefelé mozgó nedvességet, felül pedig jótékonyan elfedik az esetleges szagokat.

- Érdemes időnként ellenőrizni a komposzthalom nedvességtartalmát. Vegyünk egy maroknyi anyagot, és szorítsuk össze. Ha az állaga a már kifacsart vizes szivacséhoz hasonló, akkor jó. Ha száraz, pergő, akkor nedvesíteni kell, illetve ilyenkor takarással (fóliázással) biztosítható a nedvesség lassabb kijutása. Ha szorításra csorog belőle a víz, akkor szárításra (átforgatásra, szellőztetésre) van szükség. 

- Segíti, gyorsítja a komposztálás folyamatát, ha az összetevők minél kisebb darabokban kerülnek a halomra. Ősszel a lehullott, de még nem átnedvesedett leveleket jó ötlet egy pár méter széles, félarasznyi vastag szőnyegként kiteríteni, majd ezen gyűjtőtartályos fűnyíróval átmenni. Az így miszlikbe aprított növényi hulladék sokkal eredményesebben komposztálódik majd!

- Késő ősszel jellemzőbb a barna anyagok túlsúlya, a lehullott, összeszáradt levelek ilyenkor nagy tömegben érkeznek, kevés viszont a rendelkezésre álló zöld anyag, hiszen a fűnyírásoknak vége, és a cserje-, fa metszések is elmúltak. A nitrogén pótlás ilyenkor is megoldható, mégpedig nitrogén túlsúlyos műtrágyával, amit bármelyik kertészetben, gazdaboltban beszerezhetünk. 

- A jövőre kiürülő komposzthalom után következik majd az új összeállítása, érdemes azonban egy adagot meghagyni a régi, már kész, érett komposztból, és ezt tenni az újba első, legalsó rétegként. Ezzel rövid úton biztosíthatjuk az új adagnak a komplett baktérium, gomba és rovaregyüttest, amik azonnal megkezdhetik áldásos tevékenységüket.

Képek: pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr1416282512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peter3374 2020.11.14. 20:21:27

Ezeket a szabályokat is olyanok hozták akik még a Margit szigeten sem lépnek rá a fűre, mert az már vidék...
Irreális, életszerűtlen baromság, annyi mindennel lehetne sokkal nagyobb eredményt elérni, dehát a falusi embernek nincs lobbiereje, mint mondjuk az üdítőgyártóknak akik öntik milliárdszám a műanyag üveget vagy a légitársaságoknak akik egy nap alatt több káros anyagot nyomnak ránk mint amennyit a falukban egy év alatt az ágak elégtesével...

Hegge Balázs 2020.11.14. 20:25:19

Régóta komposztálok, visszaforgatom stb. Mindettől függetlenül vannak egy kertben komposztálhatatlan anyagok. Lemetszett rózsa szára. Kivágott fák gallyai. Metszés utáni maradékok. Ezeket bizony eltüzeljük. Hogy mi lesz 2021ben? Eltüzeljük, aztán ha feljelentenek (meg fogom tudni ki volt) megszívja. Utána se fogom ezt komposztálni. Megoldjuk egy üres telken a közelben a többi szomszéddal, majd mikor száraz begyújtjuk és lelécelünk. Nagyjából mindenhol ez várható. Csak szóltam.

mókusfülecske 2020.11.14. 20:48:24

@Hegge Balázs: vegyél ágdarálót, én is azt tettem. Hogy ne fuss lyukra: Stihl GHE150.
Mindent visz, szuper gép.

Az égetéssel kapcsolatban igazad van sajnos, minden marad majd a régiben.

gigabursch 2020.11.14. 20:49:54

Végre egy cikk, ahol nem jön senki a diólevél kizártságával.
Ugyanúgy lebomlik az is.
Sőt! Egyes nem kívánatos elemeket is távol tartja.

gigabursch 2020.11.14. 20:51:36

@mókusfülecske:
Ugyanez megvan a negyedéért lidl-aldi gazdaságosan is.
A másik a Husqi klón...

gigabursch 2020.11.14. 20:52:15

@Hegge Balázs:
Kellően hosszú nyárssal szalonnát sütsz.
Ennyi.

gigabursch 2020.11.14. 20:53:08

@peter3374:
Ez így van.
De most munkanélküliek és még csak nem is önfenntartók.

mókusfülecske 2020.11.14. 20:56:54

@gigabursch: hajrá, vegyél az aldiban.
Meg is érdemled.

mókusfülecske 2020.11.14. 20:57:35

@gigabursch: nincs mese, okosabb vagy mint nagyapáink....

Pierr Kardán 2020.11.14. 21:49:15

@peter3374: Teljesen egyetértek, tök hülye volt az, aki megszavazta ezt a törvényt, a komposztálás az olyan, mint egy klasszikus retyó a kert sarkában. Mi emiatt a korlátozás miatt gyakorlatilag minden növényt kiirtottunk a kertben.

Elégetés nélkül a burokfúrólégy fertőzést nem lehet megállítani, az idén a diótermés 30%-a ment veszendőbe, jövőre a 75%-a fog veszendőbe menni, két év múlva pedig 10 ezer ft lesz a kínai dió kilója, ha itthon nem égetheik el a fertőzött terméseket :-((

kajlamackó 2020.11.14. 22:09:59

Oké, hogy komposztáljunk, de hová rakom a kész komposztot? Az csak folyamatosan termelődik, ha elterítem, egyre magasabb lesz a talajszint.

CM2131 2020.11.14. 22:28:14

Azt felejti el a sok okos, hogy az avarégetés lényege nem az, hogy a felesleges leveleket eltüntessük. Régen szartak volna rá, legfeljebb beforgatták volna földbe, nem akartak patyolat gyepet.
Az avart azért kell elégetni, hogy a rengeteg kórokozó és féreg elpusztuljon. Nem baj ezentúl majd megoldják vegyszerrel, az lesz csak az igazán ződ.

vadi4 2020.11.14. 22:36:11

Érdeklődve kérdezném a poszt íróját, hogy a magas gyanta tartalmú nyesedékkel úgymint fenyő, tuja,tiszafa ágakkal mihez lehet kezdeni. Tegyük olyan helyre ahová sosem süt a nap?
Kéredzném továbbá azt is, hogy egy 3-4 ezer négyzetméteres telken mégis hogyan oldaná meg a komposztálást. Építsek 6-10 köbméteres komposztáló? Vegyek gépeket amikkel megoldom a komposzt mozgatását?
Ezt a törvényt is olyanok hozták akik igazi belevaló "szakértők", ha mást nem annyiban, hogy hogyan kell messziről elkerülni még a fűre lépést is.

Hegge Balázs 2020.11.14. 22:57:32

@mókusfülecske: Gazdátlan telken fölhalmozni és jó szél mellett begyújtani és eltűnni olcsóbb :) Mire a kiköltözött panelproli feljelent le is ég. Gazdája meg nem lesz a tűznek :)

clemens 2020.11.15. 04:31:53

Jól van, ezentúl nem égetünk.
Bográcsozni fogunk mindennap, mert az még nincs szabályozva hogy mivel lehet a bogrács alá gyújtani.
Amúgy 20 éve komposztálok, de sosem látott még működő kertet aki szerint az égetés teljes mértékben kiküszöbölhető.

Quadanium 2020.11.15. 05:15:38

@clemens: Így van, pont erre gondoltam én is. Sokat fogok főzni a kert végében.
Eddig elég volt évente egyszer égetni, most meg....
A lehullott lombot bezsákolom, elviszik. A vastagabb ágakat ledarálom, jó komposztnak. De azzal a sok biszbasz 30-40 centis vékony gallydarabkával mi legyen? Évente van majd' 1 köbméter.
Eddig kivettem egy nap szabit, reggel meggyújtottam délre már el is tűnt minden, csak a vízzel eloltott hamu maradt.
Itt jegyezném meg, hogy a sok majom este tüzel a kertben, amikor leáll a légmozgás és ilyenkor általában szépen rátelepedik a füst a környékre...

orbison 2020.11.15. 06:25:16

Az biztos, hogy valami agyhalott, városból falusi "lakóparkba" kiköltözött irodakukactól származik az ötlet, hogy elvették a polgármesterektől az ezzel kapcsolatos önrendelkezés jogát.
Én is komposztálok (3x2m3-es készítmény), van ágdarálóm is, de a 2000 m2 fű heti nyírása meg is telíti, a gyümölcsfák levélhalmát ilyenkor nem tudom "eldugni". Most majd a kert végében lesz egy nagy gödör, a hátsó szomszédok biztosan örülni fognak neki (mármint az ott felszaporodó meztelencsiga és hasonló vendégnek). Bár a falu "öreg" részén a legtöbben azon a véleményen vannak, hogy továbbra is elégetik. A "lakóparkos" népség meg sz@rjon sünt. UFF.

gigabursch 2020.11.15. 06:56:22

@mókusfülecske:
Nincs mese.
El kéne olvasni az elmúlt 15 év vonatkozó szakirodalmát is és nem kéne leragadno Bálint gazda rég elévült ökörségeinél.

gigabursch 2020.11.15. 07:07:21

@clemens: @Quadanium:

Pont ezt írtam feljebb (@gigabursch: )

A vékony ág nálam jellemzően egyébként két módon "végzi"
1) kb 30-40 cm-s darabokban gyújtós (ez főleg a viszonylag egyenesebb rész.
2) Ledarálásra kerül*, majd onnan terményes zsák, és végül a kazán vidáman és boldogan benyalja és fűti a házat.

Aztán van még a harmadik, ami évközben keletkezik (pl. rózsa hajtások), szárad egy hetet a tűzrakón, aztán kerül fülé ez-az és a végén jóféle tábortűz lesz belőle.
A lombot én ősszel évek óta össze nem gyűjtöm,hanem tavasszal fűnyíróval átmegyek rajta, mikor már könnyen törik/porlik és szépen a fű azonnal lenövi. A talajt télen elfedte, tavasszal meg már könnyen visszatér oda, ahová kell.

@CM2131: Az egyben nyugvó avar alatt nem csak a kórokouok, hanem a predátorok is szépen áttelelnek.
____________
csakhogy @mókusfülecske: is bolof legyen. Igen épp egy aldis fut nálam. Elég sok üzemórával.
A lidl-ben kapható az stohl klón nagyjából 1:1-ben, az aldis meg a husqi klón. Csak épp azok árából veszek ilyenből 3-4-et. Pontosan ugyanazt tudja, három év garival. Szóval lehet itt okoskodni

gigabursch 2020.11.15. 07:24:14

@kajlamackó:
Alapvetően igazad van. Ugyanakkor a kész komposzt a mineralizálódása alatt a legerőebb térfogatcsökkenésen megy át. Nem beszélve arról, hogy a kerted felhasználja.
Szóval az egyenleged elméletileg nulla lenne, ha csak a kert lenne.
Amit még beleteszel (tojáshéjtól a krumplihéjig, kicserélt virágföldek, kávézacc, stb.), az valóban térfogatnövelő. Plussz, ami por kiülepedik a kertebe az is növeli a kerted szintjét.
Sőt, ha a vakondot sem kergeted el, ami mindig feltúrja a kertet, ugyanakkor elképesztő mimindent kizabál a károsítók közül és a túrást csak viszonylag frissiben szépen szétgereblyézed akkor is állandóan növöget a kerted "térfogata".
Ezek összetartozó dolgok, ezekkel együtt kell és lehet élni.

mókusfülecske 2020.11.15. 08:03:21

@gigabursch: anyai - apai ágon az összes felmenőm földműves ember volt, minden tanyán diófával, minden kukoroca föld - erőszélen diófával.
Soha, de soha nem gyűjtötték egybe illetve szántották be a diófa levelet.
Engedelmeddel nekik hiszek és nem a te fajtádnak.....fotelkommentelőknek.

mókusfülecske 2020.11.15. 08:04:51

@gigabursch: nagyon helyes. Te vedd a szart, kínlódj vele, elvégre az ilyen boltoknak is meg kell élni valamiből.
Én meg veszem amit jónak látok, és élek vele boldogan. Szia.

bozon 2020.11.15. 08:28:21

Micsoda korlátoltságcúnami a kommentekben!

A komposztálás a kerthez tartozik. Aki nem szeretné, ne legyen kertje! Akinek túl sok, vegyen kisebb kertet! Akinek meg az a jó, ha "csak a hamu marad", legközelebb égessen zárt térben! Észrevesz még valamit a hamun kívül?

És még ezek szapulnak másokat szűklátókörűséggel, a problémák nem ismeretével!

A cikkhez:
-- a papírt jobban lehetne ilyenkor propagálni, a zsebkendő, papírtörlő, szalvéta is mehet a komposztra; gyorsan bomlik, addig is jól tartja a vizet;
-- a vegyes ételmaradékot is rá lehet tenni kis mennyiségben és elfedve (nagyon gyorsan bomlik, magas a nitrogéntartalma, és ez általában jót tesz);
-- a "barna" cuccok is lebomlanak, akár önmagukban is; ezek túlsúlyától sem áll meg a komposzt -- csak legyen elég nedves;
-- szerintem ennél több komposzt van egy kertben (500 négyzetméterenként plusz egy keretben/halomban félre van téve pár hónapra a már majdnem érett anyag), de ez nem baj;
-- ha sok fa van, a levelekkel még nagyobb kapacitásprobléma lesz, de csak rövid ideig (lassan bomlik, de eleinte gyorsan fonnyad), ezért nem kell megijedni!

Skolem 2020.11.15. 08:48:43

Szerintem jó mélyen ásd el, legalább 50-60 centi mélyre! Így legalább a talaj szerkezetét is javítod!

enrikokaruszo 2020.11.15. 08:57:13

véleményem szerint a teherautós, zsaákos elszállítás, majd a komposzt értékesítésével járó szállítások környezetszennyezőbbek, mint egy kiszárított hulladékhalom elégetése

C00ler 2020.11.15. 08:57:26

Nálunk már korábban rákapott erre az önkormi, gyorsan bevezették a szolgáltatást, hogy 1500/fuvarért mindenki elszállíttathatja a zöldhulladékát. Arra kb fél köb fér fel és állandóan lerobban, szóval nagy segítség, nem is beszélve arról, hogy a tulajnak kell felpakolni.
Én csak a szabályozás kijátszásában hiszek, mert félévente keletkezik 2 köb ciprusnyesedék, ami nem komposztálható. Bedobom az átalakított kazánba a melléképületben és nem szólhatnak egy szót se, elvégre nem szabad téren égetek, hanem az épületben.
Vagy simán megvárom a téli hónapokat és bedobom a füstölőbe, aztán nyíghatnak a környezetvédők, elvégre a disznóvágást MÉG nem tiltották be.
Más csak a gazdagok házai mögötti mezős területre viszi éjjel.
Leleményes a magyar, alkalmazkodni kell a jappik agymenéseihez, akik vidékre csak nyaralni mennek.

Skolem 2020.11.15. 08:58:30

A kertünk végében 4200 négyzetméteres diófa liget van, és természetesen hordja át hozzánk annak lehullott leveleit. Én mindig beleásom a földbe, de eddig még nem láttam a kárát.

jollytall 2020.11.15. 09:03:33

Évi kb. 100m3 komposztot gyűjtök (főleg levelek, zöldség maradékok) és három év alatt lesz belőle tökéletes komposzt (2-3m3), szóval abszolút támogatom.
Ettől még valakinek foglalkoznia kellene, a "mi lesz a nem komposztálható zöldhulladékkal, pl. kandallóban nem égethető, gyantás, fertőzött, stb. ágakkal, beteg levelekkel (moníliás ágak, vadgesztenye, dió)?" kérdéssel. Ahol korábban laktam volt zöldhulladék elszállító vállakozás, sok teherautóval elszállíttattam az évek során. Ahol most lakom, vállakozást sem, és lerakót sem találok (zoldhulladekelszallitas.hu/zoldhulladek-lerako-kereso/).
Akkor szabadna ezt az új szabályt bevezetni, ha minden településen, vagy hozzá közel (kistérségben) lenne zöldhulladék lerakó, szállító szolgáltatás, vagy pl. házhoz menő aprítás (nálam a kisgép nem megoldás, mert a ma elégetett hulladék is hasonló mennyiség, mint a komposztált).
Még így is lenne aki nem akarná/tudná megoldani/kifizetni a szállítást, de legalább lenne valamilyen megoldás.
Valaki "zöld" illetékesnek ideje lenne foglalkozni ezzel, mert különben marad a "szalonnasütés".

enrikokaruszo 2020.11.15. 09:16:40

az a helyzet, a papírokban sajnos vannak olyan, fehérítéshez használt anyagok, amelyek toxikusak a bontó organizmusokra...kevés papír esetén nem szembeötlő a következmény....a leveleket otthagyom, ahova esnek, tavasszal bekapálom illetve szétcsapom a fűnyíróval, nevezzük valódi biokertészetnek....700nöles telkem van....teli a cipőm ezekkel a hétvégikertész okoskodó komposztnácikkal

enrikokaruszo 2020.11.15. 09:19:11

@C00ler: én egy kondért akasztottam a tűzrakóhely ELÉ, az utcáról nézvést:)

Quadanium 2020.11.15. 09:21:02

@gigabursch: És ha nincs kazánom? A vékony, de tetemes mennyiségű ágakat gyűjtöm egész évben é amikor megszáradtak, évente egyszer (leginkább nyáron) meggyújtom.
Jövőre lehet többször főzök vele, ha rákényszerítenek.... :)

Quadanium 2020.11.15. 09:23:21

@Quadanium: a fenéket: é= és
Mi van velem ma reggel? :)))

Oudusere112 2020.11.15. 09:30:22

Végre fel lehet majd nyomni a sok füstölgő nyomorultat.
Mert ezeknek teljesen természetes az, hogy napokra befüstölik a környéket és levegőt se lehet venni, csak mert ők nem akarnak fizetni az elszállításért. Mire befejezi az egyik, kezdi a másik. Eddig tűrni kellett, ezután viszont megy szépen a rendőr bácsi jegyzőkönyvezni és büntetni. Biztos beveszik majd az agymenést, hogy minden nap szalonnázol vagy nyáron fűtesz. :D:D Főleg úgy, hogy az ember készít pár képet is erről, aztán lehet magyarázni.
Igen, csak így lehet a füstölgő faszkalapokkal csinálni.
Végre ki lehet majd rakni a ruhákat száradni, szívni a friss levegőt, a füstölgő meg fizesse csak a bírságokat. :)
Pont elég az, hogy a vizes fát és szemetet rakjátok a kazánba, ami miatt az utca feléig se lehet látni a szmogtól. Az idióta fajtátok csak a feljelentésből és a kemény szabályozásból ért és így is lesz. Legalább nem lesz annyi pénzetek piára. :D

Baluman 2020.11.15. 10:10:49

Nagyon jó összefoglaló cikk, a leírtak teljesen egybevágnak az általam tapasztaltakkal, gratula!

Az 1200 m2-es telkemen semmit sem kell elégetnem legalább 10 éve, nagyszerűen működik a komposztálás.

Pár kiegészítést tennék a cikkhez saját tapasztalatból.
Én beszenzoroztam a komposzthalmot, mérem a hőmérsékletet és nedvességtartalmat, és ha jól sikerül összerakni, akkor akár 60-70 C fokos (!) is lesz a belseje, nem csak 30-40. Ha nem nyúlok hozzá, akkor kb. 3 hét alatt cseng le teljesen az első meleg érési fázis. Forgatva a halmot ezt elvileg lehet nyújtani.
Az ágdaráló nálam is alapvető kellék a komposztáláshoz, de ami szerintem elengedhetetlen hozzá: a komposztrosta. Nálam ez egy régi, ~10 mm lyukbőségű kb. 100*100 cm méretű acélháló, ráerősítve egy lécvázra. A komposzt forgatásakor ezen átrostálva, és az áthulló anyagot már ki lehet venni a komposztládából, és csak a fennmaradó megy vissza. Ezzel nagyon jól lehet szellősíteni az egyébként összetömörödött komposztálandó anyagot, több oxigén jut be a halomba.

Továbbá, két hasznos eszköz van még, akiknek megengedi a büdzsé:
Nagy gyepfelület esetén érdemes beszerezni egy fűnyíró robotot, mert azzal egy csapásra megszűnik a jelentős mennyisége miatt nehezen kezelhető fűnyesedék, ugyanis a az aprócska levágott fűszálvégek a helyükön komposztálódnak.
Akinél sok falevél van, azoknak egy lombszívó-aprító hasznos lehet, (a cikkben erre fűnyíró szerepel, ami szintén jó, ha nincs más, de ez azért hatékonyabb) mert térfogatában kb tizedére csökkenti a lombhulladékot, és garantálja a gyors lebomlást. Nem áll össze a levél összefüggő rétegekké a komposztban, mint ha csak simán összegereblyézzük.

Baluman 2020.11.15. 10:35:21

@mókusfülecske: Ha az összes felmenőd apai-anyai ágon földműves volt, akkor már az is elég nagy baj, hogy a jelek szerint nem nagyon vetted át tőlük a tudást, de az még nagyobb, hogy rájuk hivatkozva ilyen hangosan osztod az észt. Van más érved is, mint a felmenőid?

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2020.11.15. 10:57:04

Ez egy szuper blog, sztem a kertészkedést v. növénytermesztést általános iskolában kellene oktatni. NAT részévé tenni.

Quadanium 2020.11.15. 11:00:26

@Oudusere112: Pedig be fogják venni. Sőt azt is hogy feljelentenek téged zaklatásért. :)

vadi4 2020.11.15. 11:06:18

@Baluman: Értem én, hogy működik Nálad komposztálás. Arra kérlek, hogy gondold át, hogy a felsorolt kiegészítők nélkül is működne-e?.
Robotfűnyíró, ágdaráló, komposztrosta, komposzthalom beszenzorozása... Szerinted életszerű, hogy minden kertes házban legyen ilyen felszerelés? Mi a helyzet, ha 3-4 ezer m2-ed van, akkor is működni fog a komposzthalom átforgatása? Lesz rá időd?
Nekem 4 m3 a komposzthalmom. Minden évben visszaforgatom a kertbe. Komposztálok mindent amit lehet, de amit nem lehet (pl. tuja ág) azt elégetem. Ja, és nincs rá időm, hogy a 4m3 komposztot akár csak egyszer is átforgassam.

Oudusere112 2020.11.15. 11:06:19

@Quadanium: Mintha a betörő jelentene fel, mert ráhívtam a zsarukat. :D:D Majd szépen betartjátok a törvényeket, ha pedig nem megy, akkor betartatják veletek. Akkor aztán mehet a panaszáradat a fórumokra!
Amilyen balfaszok vagytok, csak a nyolcadik csekk befizetése után jöttök rá, hogy olcsóbb lett volna elszállíttatni a ződet az égetés helyett. De füstöljetek csak, a 112 ingyenes! ;)

Oudusere112 2020.11.15. 11:07:49

@vadi4: Elviteted. A sittet hova teszed építkezés-felújítás után?

vadi4 2020.11.15. 11:09:57

@Robiekin: Tudok erre egy jó példát.
A tnaárnő egyik évben összehívta a szülőket, hogy fel kéne ásni az udvar egyik sarkát, hogy legyen a gyerekenek egy kis kertje ahol láthatják, hogy hogyan is nő a paradicsom.
A következő évben ott volt a tanárok parkolója....

DFTT 2020.11.15. 11:52:38

@Oudusere112:

Addig nem érdekli az embereket a más nyomora amíg nem ők vannak a farok rossz végén. De ha mellettük tüzeli a compó a flakonokat, ágyneműt meg szigetelést akkor már ők is pampognak, hogy élhetetlen a környék. Ráadásul azt se várják meg hogy kiszáradjon az égetnivaló, mert akkor meg a fű rohad ki szóval megy minden rá vizesen.Ideje nincs komposztálni meg rendezni a kertet, költeni nem akar rá de azért kell az 1500 m2 telek ahol rohangálhat a purdé.
Most meg menstruál hogy vége a hetvenes éveknek, amikor a fél erdőt eltüzelhetted hátul.
Ugyanezek pampogtak hogy a kutyát állatkínzás lett láncon tartani egész életükben, meg be kell csippelni. Ma már csak a kisudvarba vannak vágva, sétáltatni ugye sose kell mert csak patkányozónak tartják, kaja meg jó az, ami maradt ebédrű. Ideje volt hogy végre kikényszerítsék az ilyen ganékból is a változást. Szénné kell bírságolni mind.

Öregtölgy 2020.11.15. 11:59:02

@jollytall: Ez lenne a megoldás . " Akkor szabadna ezt az új szabályt bevezetni, ha minden településen, vagy hozzá közel (kistérségben) lenne zöldhulladék lerakó, szállító szolgáltatás, vagy pl. házhoz menő aprítás "
Évek óta hallgatom milyen káros az avarégetés és helyette komposztáljunk. Ez igaz - én ugyan fűnyíróval összedarálom és tavaszra a földigiliszták megoldják a kérdést - de senki nem beszél, a faluhelyen nagy mennyiségben keletkező nyesedékről. A 100 000 Ft alatti kategória gépei csak a vékony ágakra jók. Tudom, kipróbáltam. A prospektusokban jelzett 4-4,5cm-es átmérővel sem birkóznak meg. A lakosság zöme viszont nem tud beruházni komolyabb gépekre. Ez a feladat az önkormányzatokra várna, de tartok tőle, hogy a zömüknek nincs erre pénze.
Marad az égetés, hacsak nincs valakinek ténylegesen használható egyéb ötlete.

mókusfülecske 2020.11.15. 12:15:11

@Baluman: szerintem sokkal nagyobb baj, hogy az ilyen csírák mint te vagy, megérzék az írástudó kort.
Abban a bizonyos régi világban ilyenkor a torokgyík végezte rendesen a dolgát.....

pallee 2020.11.15. 12:15:21

@mókusfülecske: Mi baj van az aldissal? Egy éve használom és nincs vele gondom.

Oudusere112 2020.11.15. 12:17:48

@DFTT: Na ezaz. Kertes házra van pénz, annak karbantartására nincs. Na meg az "azt csinálok amit akarok a telkemen" hit, ami súlyos tévedés.

Oudusere112 2020.11.15. 12:28:19

@Öregtölgy: Nem az önkormányzat dolga a tulajdonosok telkeinek rendben tartása. A tulajdonosnak kell gondoskodnia a hulladék elszállításáról, ilyen vállalkozás pedig mindenhol van.
Nem is ez a baj, hanem a hajlandóság hiánya és naivság azt gondolni, hogy ezeknek nincs pénze rá. Sima fillérbaszás amit eddig tolerált az állam, de ennek vége, most pedig úgy hisztiznek a füstölők, mintha az élethez való jogukat vonták volna meg.
Inkább a tisztább levegőhöz való jogukat szerezték vissza azok, akik komposztálnak és elszállíttatják a hulladékot. Akik erre nem képesek, menjenek panelba, vagy fizessék a büntit.

igazi hős 2020.11.15. 12:35:16

@gigabursch: Minden lebomlik, de speciel a diólevél nagyon lassan. És sok van belőle (egy fáról úgy 500 liter), ezért rakjuk zsákba, évi ezer forintért elviszik. Ha itthon akarnám komposztálni, akkor nem 2, hanem legalább 10 komposztáló kéne a kertbe. (Falun más volt, istállótrágyával keverve és leföldelve hanem megérik bármi. Ezt Pesten inkább hagyjuk meg az FKF-nek.)

Chinok 2020.11.15. 13:36:30

@Hegge Balázs: Még be se vezették a tilalmat, máris megy az üres fenyegetőzés. Innen lehet tudni, hogy jó döntést hoztak a szabályalkotók, mert mindenre képesek vagytok azért, hogy spóroljatok pár rongyos ezrest a környezet és a lakóközösség rovására. Beszoptátok.

Öregtölgy 2020.11.15. 13:39:20

@Oudusere112: 15 kg zöld hulladékot rakhatok ki, annyit visznek el.
" ..naivság azt gondolni, hogy ezeknek nincs pénze rá " van fogalma az átlag vidéki lakosság anyagi helyzetéről ? (a Bp.-i agglomeráció településeit nem számítom ide )
A hulladék szó általános használata félrevezető, mert nagyon sokan nem a fahulladékra asszociálnak, hanem minden egyébre a tejfölös pohártól a gumiabroncsig.
Szelektíven gyűjtöm a szemetemet és a nagyobb hulladékomtól is lomtalanításkor szabadulok meg. Viszont képtelen vagyok egy nagyobb teljesítményű aprítóra beruházni és nem én vagyok az egyedüli az országban.
Az a tény, hogy panelba küldött, szintén jelzi, fogalma sincs a magyar vidékről. A házamért egy garzont sem kapnék.
Indulat az van önben bőven, de előbb nézzen körül a való világban és utána ítélkezzen.

gigabursch 2020.11.15. 13:42:17

@Quadanium:
Esetleg egy nyári konyha, sparhelttal...
Az sokmindenre lehet megoldás.

gigabursch 2020.11.15. 13:47:53

@Oudusere112:
Akkor mondjuk indulj el a megyékben fordított ÁBC sorrendben. (Zala, Veszprém, VAs...)
Utána kevesebb ilyen okosságot mondasz. A "mindenholról"...

Oudusere112 2020.11.15. 13:53:50

@Öregtölgy:
Indulat van, tolerancia nincs és ezt magatoknak köszönhetitek.
Nem elég, hogy az embernek télen is a füstöt kell szagolni minden egyes nap, még nyáron sincs három egybefüggő nap, hogy valamelyik elmebeteg ne gyújtana meg egy baszom halom vizes zöldet. Őket érdekli, mi van azokkal, akik nem akarnak állandó füstben élni?
Akkor engem miért érdekelne, mi van ezekkel? Miért érdekelne, hogy mostantól meg kell oldaniuk a komposztálást és elszállítást, vagy megy hozzájuk a yard? Mert állítólag szegények? Ez az aduász, amit ki lehet játszani minden alkalommal, amikor valami mocsokságot művelünk? Hát a nagy lófaszt.
Évtizedekig tűrtük a füstölést, de már nem kell, mert megtiltották. Alkalmazkodtok vagy fizettek, ennyire egyszerű. Kivették a kezetekből a döntés lehetőségét, mert nem tudtatok felelősen élni vele.

gigabursch 2020.11.15. 13:55:50

@Öregtölgy:
Mit vársz tőlük.
Ők ilyen, khökhmm.. demokraták.
Kissé egyoldalúak.
Sem a fát, sem az erdőt nem látják.
Persze 100 éve még belpesten is minden bárház szénnel füstölt, de az akkor jó volt...

Amúgy a füstöléses égetés kapcsán a belpesti sihederek még sose hallottak arról, hogy jól végzett égetéssel a fagykárok érdemben csökkenthetők, részben a hő, részben a paplan hatás miatt, ráadásul már csak ilyenek a levegőbe szálló pernyék is - kondenzátumok -, ergo lecsapatják a nagy ködökből, sok párát is, amit az enyészet bőségesen meghálál.

Persze füstölés nélkül az éves fagykár kitesz évi 5 és 70 mrd Ft közötti kárt, de hát ez nekik mit számít. Semmit. Nem is értik és nem is ismerik (fel). Csak utána rinyálnak hogy miért drága az élet, meg hát ugya a "rohadt parasztok", stb...

@igazi hős:
Attól azért jóval gyorsabban bomlik le. Főleg ha kap egy kis nyír, vagy hárs levelet. Vagy akár sokat.
Megjegyzendő a hárs és a nyír még a tűleveles almokat is rendesen meggyorsítja lebomlásában.

Oudusere112 2020.11.15. 13:59:01

@gigabursch:
Elképzelem, ahogy beletömköditek a több köbméter zöldet a sparheltba 30 fokban, majd próbáltok kihamuzni ötpercenként. :D:D Tipikusan annak az esete, amikor a fillérbaszással több idő és pénz megy el, mint a probléma normális megoldásával. Legalább lesz bevétele az államnak.

Öregtölgy 2020.11.15. 13:59:02

@Oudusere112: Miért általánosít ?
Évente két alkalommal engedélyezte nálunk az önkormányzat a tüzelést. Ezt be is tartottam ( a környezetem is ) Aki ezen időszakon kívül tüzelt azt eddig is meg lehetett büntetni.
Nagy valószínűséggel az ön településén is hasonló a helyzet. Miért nem tett feljelentést, ha a tüzelés állandó volt.

Oudusere112 2020.11.15. 14:00:41

@gigabursch: Akkor az is rendben van, ha a szomszédod a szemetét eltüzeli? Hiszen 100 éve nem szóltak érte.

jollytall 2020.11.15. 14:02:30

@Oudusere112: Segíts lsz., hogy hol lehet mindenhol ilyen vállalkozást találni. A zoldhulladekelszallitas.hu/zoldhulladek-lerako-kereso/ térképen látszik, hogy az ország egész nyugati részén, és a keleti részének nagy területein más sem talált lerakót. Vállalkozást sem találok, de ha nincs lerakó, akkor hova is vinné.
Mivel elég "hangos" levegő-védő vagyok a kis falumban, azt is látom, hogy nem a száraz, beteg ágak elégetői a környezetszennyezők, hanem aki gumit, műanyagot, stb. éget és sajnos ez is akad bőven. Többször szóltam, de kiröhögnek... Ilyenkor én is várom a pillanatot, hogy legyen valakinek hatásköre ezeket az embereket megfogni (ma ugyanis azokon a településeken, ahol nincs közterület felügyelet, úgy látom senkinek nem dolga).
Ugyanakkor kár, hogy most átesünk a ló túloldalára és itt maradunk évi 20-50 m3 (igen, nagy a kertem...) komposztálhatatlan kerti huladékkal, amivel semmit nem lehet csinálni. Égetni nem szabad, komposztálódni 10 év lenne, ledaráláshoz pedig sok milliós gép kellene, ami nem reális elvárás évi néhány használatra (sövénynyírás, metszés, stb.).

Oudusere112 2020.11.15. 14:05:30

@Öregtölgy: Mert az embernek elege van a füstölgésből és nem érdekli, ha a 100-ból 10 esetleg szabályosan csinálta. Éppen ezért is tiltják be nagyon helyesen, mert többen szartak bele az egészbe, mint amennyien nem. És igen, itt már ebben a rövid átmeneti időszakban is voltak feljelentések, főleg akkor, amikor az ágak mellé autógumi is került. Többek között ezért is hozták létre a helyi rendvédelmi szervezetet, így a Rendőrség tehermentesült, de a szabálysértők se úszták meg. Nem a semmiért történik mindez, csak az öregeknek nehéz a fejébe verni, hogy nem 1940 van, hanem 2020.

laci_52 2020.11.15. 14:06:00

Nem kell ezt a dolgot túllihegni: a lehullott leveleket a helyükön hagyom, májusra nyomuk sincs. A levágott gallyakkal gyújtom meg a tüzet szalonnasütéskor és bográcsozáskor(ezért nem jelenthetnek fel!), őszre az összes elfogy.

gigabursch 2020.11.15. 14:06:25

@Oudusere112:
Jólvan.
Kedves Fickanick elvtárs!
A részemről elsősorban a hangnemed, másodsorban tőltolt reakcióid miatt szűrésre teszlek.

Ha neked ez kell, akkor legyen így.

Oudusere112 2020.11.15. 14:10:38

@jollytall:
Segítek: google.hu
Ha pedig túl sok a kerti hulladék, akkor vissza kell venni a burjánzó növénytakaróból, mert ahol 50 köb kezelhetetlen zöld keletkezik, ott rosszul gazdálkodnak. Vagy hogy gondoltad, a szomszédaid orra alá füstölöd minden évben az 50 köb hulladékod és mindenki örüljön? Ez komoly?
Megint az a tipikus helyzet állt elő, hogy az ember kurva nagy telket akar, de az azzal járó költségeket nem hajlandó kifizetni.
Mintha vennék 500 kutyát, aztán szélnek ereszteném őket a városban, találjanak maguknak ennivalót.
Csak nem akarjátok megérteni.

Oudusere112 2020.11.15. 14:11:40

@gigabursch: Mert nincs egy érved sem, de nincs is rá szükség. A tiltás megvalósult és alkalmazkodni fogsz, ennyi.

Öregtölgy 2020.11.15. 14:17:24

@gigabursch: Azt várom tőlük, hogy nem csupán az általuk elképzelt idealizált világot (ami lehet, hogy sohasem létezett) próbálják meg bármi áron ráerőszakolni az országra, hanem széleskörűen tájékozódnak, majd gondolkodnak és csak utána következik a megbüntetjük, börtönbe zárjuk, felnégyeljük.

Én sokszor néztem, olvastam a Levegő Munkacsoport, a Greenpeace és társaik megszólalását. Következetesen csak az avarégetéssel foglalkoztak. Vagy csak a saját zsebkendőnyi telkükön lévő rózsa és orgona ágak eltüntetésére koncentráltak, vagy ők sem tudnak általánosan kivitelezhető megoldással szolgálni. Ezért aztán nem beszélnek róla. Könnyebb beígérni a büntetést, aztán majd csak lesz valahogy.
Oudusere 112 is csupán addig jutott el, hogy menjen panelba minden vidéki. ( nincs is annyi panel ) Elhiszem, hogy voltak negatív tapasztalatai, de ebből nem lehetne általánosítani. A tényleges helyzet megismeréséhez nincs kedve, ezért utál mindenkit aki az ő színvonala (anyagi, nem szellemi ! ) alatt él.

Oudusere112 2020.11.15. 14:27:46

@Öregtölgy:
Te viszont nem akarod felfogni a lényeget, csak próbálod vidékellenességnek beállítani a témát, pedig nem az, sőt. Azon vidéki emberek érdeke is ez, akik nem akarnak füstben élni minden nap. A szabályozással vége annak, amit évtizedekig csinálhattatok. Szerencsére már nem rajtatok múlik a tiszta levegő és füstmentes környezet. Tombolhattok, verhetitek a seggeteket a földhöz, nyomhatjátok a passzív és aktív ellenállást, de annak úgyis bünti lesz a vége.
És a kamu szöveg se kell, hogy majd mindenki elégeti kályhában, szalonnázáskor a felesleget, mert egyikőjük se olyan türelmes, hogy a sok köbméternyi ágat szépen felvagdossa apróra és addig a kert végében tárolja. Ismerem az ilyeneket, ezek mindent azonnal akarnak és nem fognak dolgozni az ágakkal, vagy felállítani a bográcsot kétnaponta. Pont ezért égettek, mert az egyszerre elfüstölt mindent a szomszédnak, nekik meg maradt némi hamu.
Az ilyen nem változik, amíg nem kap egy húszezres csekket. Aztán még egyet.

várom a levelet 2020.11.15. 14:57:04

@peter3374: dől a fekete büdös füst a kéményekből,érezni lehet az égett műanyag szagát.azt szabad.

Pompiere 2020.11.15. 15:45:52

Kétlem, hogy otthon bárki is előtudna állítani olyan komposztot mint amilyen a második leadképen látható. Ahhoz komoly gép kell amely többször is darálja, átforgatja a zöldhulladékot. A szeméttelepeken, - ahol foglalkoznak komposzt készítéssel - megnézhető, hogy mi is technológia. A legjobb megoldás szerintem, a heti, szolgáltató általi elszállítás. Nálunk a 240 literes kuka tartalmát hetente elviszik, fizetni sem kell érte, ha több a hulladék akkor műanyag zsákokban is kitehetem. Cserébe itthon sem foglalja a helyet a fűnyesedék, falevél, stb. Ha meg komposztot akarok, akkor 5 Ft/kg áron megvásárolható. Van rostált és rostálatlan is. Az önkormányzatoknak arra kellene törekedni, hogy mindenhol megvalósuljon a heti elszállítás.

jollytall 2020.11.15. 16:59:58

@Oudusere112: Vicces: a ggole.hu nem talál semmit, de ha tudsz egy jobb oldalt, örülnék neki.
Nem hiszem, hogy túlburjánzik a kertem, csak nagy (kb. 200m sövény, ami 2 m magasan már 400m2, ami ha 10 cm-t nő egy év alatt, az maga 40m3).
Költségről egy szót sem beszéltem, éppen az ellenkezője. Kifizetném, hogy elvigyék, csak nincs aki vállalná.

Amúgy az alapgondolathoz visszatérve: Igenis azt gondolom, hogy az államnak/önkormányzatnak meg kellene oldania valahogy (természetesen akár pénzért, reális áron). Mit szólnának a bátor hozzászólók, ha pl. nem lenne a településükön szemétszállítás, vagy se csatorna, se szippantós autó?

Sörnyelő 2020.11.15. 17:55:57

@Pompiere: Családi ház kertje. Kb. 350nm gyep. Vagy 15 éve vettünk egy 900 literes komposztládát (ideírom a nevét, mert megérdemli: Thermoking 900)
Nagyon szépek a posztban leírt alapelvek meg arányok, de én lusta vagyok ilyen tudományos módszerekhez. Csak az volt a láda célja, hogy a fű nyesedéket legyen hová tenni. Ezen kívül ősszel megy bele némi falevél, amit a fűnyíró összeszed. A karbantartás annyi, hogy minden tavasszal szétszedem. Az alsó egyharmad olyan mint a képen, porhanyós humuszos földnek néz ki. A többit visszapakolom, kis Bioclean komposzt adalékot szórók rá rétegenként és meglocsolom. Ebből az jön, ki, hogy kb. két szezon alatt bomlik le amit beleteszek.
Tehát évente 1-2 órát dolgozok vele. Közben lenyeli a füvet és tavasszal ad 300 liter kész komposztot, ami év közben ide-oda elkopik.

A poszthoz képest egyáltalán nem szakszerű ahogy csinálom, de mégis működik.

Oudusere112 2020.11.15. 17:59:55

@jollytall:
Mi ebben a vicc? Nem globális adatbázisokat kell keresni, ahol fel van tüntetve minden létező szállító, hanem helyi hirdetéseket. Feladni is lehet hirdetést, sőt, konténert is visznek bárhová. Vagy a sittet elviszik, csak a zöldet nem? Kétlem.
Ha pedig nincs sehol semmi (melyik megyéről van szó?), akkor nem érdemes olyan növényeket ültetni, ami ennyi szemetet generál. Arról mindenki szemérmesen hallgat, hogy normálisnak tartja -e azt, hogy a szemetének a füstjével beteríti a szomszédságot. Mert ez nem a szomszédság gondja, hanem az egyéné.
Az önkormányzat is meg fogja oldani a dolgot, de nem lesz ingyen, sőt. Miért is lenne? Az tuti, hogy 50 köbméterhez hatszámjegyű összeg kell majd évente. Bizony a kertes házzal nem csak előnyök, kötelesség is jár, csak eddig nem kellett foglalkozni vele.
Jók ezek a hipotetikus játékok. Sőt, mi van, ha valahol nincs oxigén? Vagy napsütés? Kb ennyire életszerű az, hogy a szippantós és kukásautó nem megy arra.
Melyik a gyakoribb: a felvázolt eseted, vagy az, hogy a környéken állandóan égetnek és nincs füstmentes nap? Hagyjuk már, csak véditek a védhetetlent, mert ki kell mozdulni a komfortzónátokból. Az mondjuk tuti nem fordul meg bennem, hogy valaki az 50 köb zöldhulladéknak simán alágyújt, aztán rohadjon meg mindenki a környéken. Nem elég a vizes fa télen, a nyarakat is tönkre kell tenni, amikor mindenhol nyitva az ablakok? Édes faszom.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.11.15. 18:47:10

@Oudusere112: jaj edes faszom higgadjá mar le. egy kertben evente egyszer eleg gallyegetest vegezni. te is olyan varosi gyerek vagy aki kikoltlzik falura majd feljelenti a szkmszedjat hogy budos a csirkeól?
gyoker.

eßemfaßom meg áll 2020.11.15. 19:48:27

Oudusere112
0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

gigabursch 2020.11.15. 21:24:19

@FILTOL: @eßemfaßom meg áll:
Pontosan ezért szűrtem. Egy nímand...

kacsa. 2020.11.15. 23:02:12

Alaposnak tűnik a leírás, a rostát hiányoltam belőle, azon célszerű átküldeni az érett komposztot.
Ha valakit elriasztana a hosszú leírás: forgatás és gondosan figyelembe vett arányok mellett is lesz belőle komposzt. Esetleg lassabban. Nálunk több tároló is van, hogy ne abba rakjuk a friss maradékot, amit rostálni akarunk majd. A füvet ha nem használjuk el mindet vékonyan szétterített mulcsnak vagy nem a tyúkok kapják, akkor egy kicsit szét szoktuk teríteni száradni és csak utána rakjuk rá, hogy ne kezdjen el a komposzton rothadni.

Látom másnál is előjött a beteg növényi részek, szerencsétlen méretű gallyak, örökzöldek és a dió kérdése. A dió még el lenne a kert végében, de már a harmadik évben teszi tönkre a termést a dióburoklégy, így nem szerencsés otthagyni, ahogy a beteg ágakat sem. Amíg van hely benne, addig a kommunálisba szoktuk beleaprítani, de ez csak korlátozott méretű kertnél működik. Megértem azt, aki ilyen esetben "bográcsozik" vagy "szalonnát süt" évente 1-2 alkalommal. Amit soha sem értettem az a nedves avar égetése, ami az égetőnek és a környezetének is szívás. A szemét égetése külön kategória.
Az ágdaráló tényleg jó találmány, ha megfelelő méretűek, alakúak és egészségesek az ágak. Ja és ha nem örökzöldről van szó, mert ugyan azt is viszi, de nem jó a komposztra.

Oudusere112 2020.11.16. 06:43:01

@FILTOL:
Most már nem fogsz égetni köcsög, mert megy a villogós bácsi. :)

Oudusere112 2020.11.16. 06:44:22

@gigabursch: Azért szűrtél, mert ostoba vagy és nem tudsz szembesülni a tényekkel és érvekkel. Akkor majd emberkedhetsz a rendőrrel személyesen, akkor nem lesz akkora pofád.

Oudusere112 2020.11.16. 06:47:37

@eßemfaßom meg áll:
Hány változatban bukkan még fel a neved?

eßemfaßom meg áll
eszmfaßom meg áll
eszemfaßom megáll
eßemfaßom megáll

Eddig ezek voltak, mivel mindenhonnan kitiltanak, trollocska.
Na hess, a felnőttek beszélgetnek.

eßemfaßom meg áll 2020.11.16. 07:06:35

@Oudusere112: "Tévedni emberi dolog gondolta a sündisznó és lemászott a súrolókeféről"

Thordal 2020.11.16. 16:07:16

@Oudusere112: +1, aki eddig nem komposztált az ezután se fpg és akkor is eléget mindent ha lesz zöld hulladék lerakó és szállítási lehetőség. Ha 10 forintot spórolnak, akkor inkább befüstölnek mindent.

BNati 2021.01.31. 18:58:45

Olvastam, hogy 2023 végéig biztosítani akarják a biohulladékok szelektív gyűjtését és az optimális felhasználásának a feltételeit az uniós országokban. Kíváncsi vagyok, hogy megvalósul e, bár mostanában egyre több környezettudatos ember van szerencsére. tudomanyplaza.hu/komposztalo-telepek-fontossaga-a-korforgasos-gazdasagban/

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása