Tegnap történt, hogy este átfázva érkeztem haza, és ahogy szoktam ilyenkor, a teásfiókban kutakodtam, valami finom után, de a gyümölcsteák mind elfogytak, csak ízesített és sima fekete teát találtam, ezekhez pedig nem volt kedvem, mert túlságosan élénkítenek, én meg már nem akartam élénk lenni. Úgyhogy mélyebbre ástam a fiókban, és egészen hátulról előkerült egy zöld zacskó, valami fura teaféleséggel, amiről rémlett, hogy még hetekkel ezelőtt kaptam egy ismerősömtől, mondván, ez csodaszer, próbáljam ki. A címke útbaigazított, a szóban forgó tea a lapacho volt, gondoltam teszek vele egy kísérletet, és kipróbálom, mellesleg utánanézek, mi is ez pontosan, mert őszintén bevallom, nem tűnt ismerősnek.

Ez került elő a fiókból

Az első benyomás az volt, hogy isteni íze van, ha másért nem, hát ezért már biztosan hasznosnak bizonyul a lapacho, másodszorra pedig az derült ki, hogy rosszul készítettem el, mert az ajánlás szerint öt percig főzni kell, én meg csak úgy leforráztam, mindenesetre így is fantasztikus, fűszeres aromája volt. És akkor lássuk, mire jutottam ezzel a rejtélyes különlegességgel.

Ez pedig maga a fa, itt épp nem az esőerdőben

A lapacho tea a Dél-, és Közép Amerikában őshonos La pacho fa (Tabeuis aveilanedoe) kérgéből készül, mégpedig úgy, hogy a negyven évnél idősebb példányok kérgét mélyen lehántják, és a belsőbb rétegekből nyerik a teakészítés alapanyagát. A hántolás okozta seb idővel begyógyul, tehát a fa nem károsodik véglegesen a folyamat során. A La pacho egy örökzöld faféle, nagyjából húsz méteresre nő meg, és roppant hosszú életű, nem ritkák a 700 éves példányok, de a legendák szerint akár 3000 éves fák is léteznek, ezt azért némi szkepticizmussal kell kezelni. Virágzata igazán impozáns, nagy és rózsaszínű virágait a szubtrópusi telet követően bontja. Mint az kitalálható, nálunk nem élne meg, szüksége van a folyamatos napsütésre, az évi legalább 20 Celsius átlaghőmérsékletre, és a bőséges csapadékra, ezért leginkább a Mexikó és Argentína közötti esőerdőkben találkozni vele.

Látványos virágzat

Ami ez után következik, azt kérem egészséges fenntartásokkal fogadni, a botanikai tényeken kívül ugyanis roppant változatos információk találhatók a lapacho fáról és teáról, röviden összefoglalva kevés olyan betegség és szervi elváltozás létezik, melyre pompás virágzatú, titokzatos fa ne jelente állítólagosan gyógyírt. Tény, hogy az inkák, és a dél-amerikai indiánok évszázadok óta fogyasztják a lapacho teát, károsnak semmiképp nem tekinthetjük, ugyanakkor túl szépen hangzik, hogy az asztmától a nyombélfekélyig mindenre hathatós orvosság. Az is tény, hogy a lehántolt, szárított kéreg gazdag ásványi anyagokban és nyomelekben, a benne található magnézium a feszültség és stressz ellen, a vas a fáradtság, étvágytalanság, a mangán pedig gyenge védekezőképesség ellen kiváló. A katalógusban szerepel még cink, jód, szelén és kálcium, melyek szintúgy kedvezőek élettanilag. A kéregből készült tea tartalmaz még többek közt alkaloidokat, flavonoidokat és fenolkarbonsavat is. A leírások szerint a tea jó rákmegelőző szer, erősíti az immunrendszert, véd a vírusos és bakteriális támadások ellen, vízhajtó, jól jön megfázás, influenza esetén, külsőleg pedig sebgyógyításra, bőrtisztításra, rovarcsípések okozta fájdalom enyhítésére alkalmas. Minden ajánlás kúraszerű fogyasztást ír elő, ami hat hétig napi fél-egy liter főzetet jelent, ezután pedig legalább egy hónapos szünetet kell tartani, valamint várandós anyáknak sehol nem javallják fogyasztását.

A kéregből készült tea-alapanyag

Az ára kissé (nagyon) borsos, igaz a filteres lapacho teák nem drágábbak, mint egy márkás gyümölcstea, a natúr szálas őrlemény azonban már az arannyal vetekszik árában. Nem tisztem eldönteni, hogy mennyit ér meg a lapacho tea, főleg, hogy jómagam ajándékként jutottam hozzá, azt azonban őszintén elmondhatom, hogy az íze vetekszik a legjobb egzotikus, fűszeres teákéval, így ha másért tényleg nem is, ezért jószívvel ajánlom kipróbálásra.

Képek: innen, innen, innen, és innen.