Megyeri Szabolcs kertész blogja


Kitekintés az irodából

komment

A harmonikus munkahelyi környezet roppant fontos, egy dísznövény, egy szépen dekorált fal, vagy pár tetszetős bútor alapvetően meg tudja változtatni a dolgozók hozzállását. Ha igényes miliő veszi körül az embert, a dolog is könnyebben megy, és talán nem érezzük úgy reggel,…

Kivirágzott a Nyugati tér!

komment

Nemrégiben írtam a Nyugati Pályaudvar melletti Eiffel térről, melyet Budapest egyik legszebb állapotú parkjaként jellemeztem, ami nem csoda, hiszen a magánterületű park szigorú szabályai megakadályozzák a terület lezüllését. Ennek a belvárosi ékszerdoboznak alig pár méterre…

Óbuda ékszerdoboza

komment

A hirtelen a nyakunkba szakadt jó idő nem csupán a kerti szezon indulását jelenti, hanem például a bringás idény nyitányát is, én is elővettem a napokban téli rejtekhelyéről hűséges kétkerekűmet, és elvittem egy szervízbe egy tavaszi kisgenerálra. A műhely, amit ilyenkor…

A gerillakertészet kritikája

komment

Közös lónak túros a háta - tartja a mondás, és ez bizony a legtöbb esetben igaz. Az egyik legnagyobb közös ló, már ha társadalmi szinten nézzük, az utca, a kerület, sőt maga a város, vagyis azok a közterületek, melyeket mindannyian használunk, de szigorúan véve egyikünk sem a…

Városi zöld nyugalomsziget

komment

Lassan szinte megszokottá válik, hogy hétvégén valameilyen szép, gondozott, vagy egyenesen példaértékű közterületet mutatok be, most sem lesz ez másképp, igaz ez esetben nem közparkról, hanem egy nagyon ízlésesen kivitelezett, átgondoltan megtervezett házbelsőről számolhatok…

A tér-idő összefüggés

komment

Ismerjük a viccet ugye, miszerint a tér-idő-ember összefüggés annyit tesz, hogy ha jó idő van, sokan vannak a téren. Hatványozottan igaz ez a városban, hiszen a betonrengetegben tengődő lakos igyekszik minél többet a szabad (igaz kissé szmogos) levegőn tartózkodni, ami kert híján…

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása