Megyeri Szabolcs kertész blogja


Díszfüvek, ébresztő!

Szólj hozzá!

Az elmúlt napok enyhe időjárása azt az érzetet keltheti, hogy a tavasz már kezdetét vette, persze ne igyunk előre a medvebundára, emlékezzünk, hogy tavaly március közepén az egész ország havat lapátolt, de aki pozitívan áll a dolgokhoz, már bizonyára a kertindító munkákon…

Társasházi kerttervezés az alapoktól

3 komment

A társasházi lét régóta bevett lakhatási forma, a nagyobb városok belső területein nem is nagyon találni másféle épületeket, mint a klasszikus körgangos (pestiesen:) bérházakat, tömbházakat, vagy változatos kialakítású új(abb)építésű társasházakat. Ezen épületek…

Vámpír ellen fokhagyma

1 komment

Vámpír ellen valóban termeszthetünk fokhagymát, hiszen a folklór úgy tartja, hogy a nem evilági vérszívókat a kereszt és a szenteltvíz mellett az Allium sativum riasztja el leginkább. Persze ez csak egy ok a sok közül, ráadásul nem is áll túl szilárd lábakon, azonban a…

Konyhakerti világnap Kispesten

Szólj hozzá!

Furcsa világnapokkal tele van a naptár, a párnacsata világnapjától kezdve a "csempéssz cukkinit a szomszédod ajtaja elé" napig bezárólag, melyeknek gyakran semmi értelmük, már azon kívül persze, hogy okot adnak egy jó párnacsatázásra, vagy a szomszéd megtréfálására. Ebben a…

Metszés, facsonkolás szakszerűen

1 komment

A metszésről általában a szőlő, vagy kedvenc házirózsáink jutnak eszünkbe, és például jóval kevesebbszer a fák, legyenek kerti példányok, vagy az utcafrontokon élők. Pedig a fákra is ráfér időnként a metszés, az alakítás, aminek  több oka lehet. A metszés…

Fűszerkertet a várromokba!

4 komment

Ausztria nem csupán a rendezettsége, tisztasága miatt érdekes és tanulságos - ahogy azt nemrégiben próbáltam bemutatni - hanem jó ötletekből sincs hiány arrafelé. Az alábbi képeken egy osztrák kisváros, Güssing várromja látható, melynek egyes részeit tankertekké…

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása