Megyeri Szabolcs kertész blogja

Miért ültessünk körömvirágot?

Szólj hozzá!

Mert már maga a virágzat is, alakjával, színével a Napot idézi, ez pedig magában elegendő indok, hogy egy ilyen vidám, jó hangulatot árasztó virág legyen a kertben. Az is jó ok, hogy nagyobb tömegben tartva, eltűnő, rikító kerti dísz, ilyen módon nagyobb területet is dekorálhat, akár a komplett előkert kitölthető vele, de aki szereti a természetességet, a kényes dísznövények helyett egy teljes virágágyást telepakolhat vele. Furcsa is kicsit, hogy nálunk nem népszerű annyira, mint mondjuk Angliában, ahol a parkok, kertek egyik leggyakoribb dísznövénye. Ráadásul a körömvirág nem csupán dísznövény, hanem jó hatással van a kerti talajra, a saláta közé ültetve elűzi a csigákat, valamint ősidők óta ismert és bevált gyógynövény, elsősorban a vágott sebekre, fogfájásra, kisebb égési sérülésekre javallott, de a friss tetoválások kezelésére is hagyományosan a körömvirágot tartalmazó krémeket ajánlják. Na, de nem dícsérni akarom én itt a körömvirágot, illetve nem csak, merthogy a Calendula officinalis egy roppant igénytelen és könnyen nevelhető egynyári jószág, így termesztési fortélyaiba szeretnék beavatni mindenkit..

k_r_mvir_g.jpg

Calendula officinalis

Ahogy fentebb is említettem, a vetemény közé is helyezhetjük kártevőűzőként, vagy csak hogy feldobja a zöldségeskertet, de persze önállóan is kialakíthatunk belőle virágágyást, esetleg a kerti út, vagy a ház bejáratához vezető ösvény is szegélyezhető vele. A körömvirág esetében előnevelés nem szükséges, a magvetésnek pedig mostanában jött el az ideális ideje, pontosan szólva legkorábban március végétől aktuális, de a kellően meleg és jó idő általában április második felében érkezik el, így akár ma is nekiláthatunk a munkának. A körömvirág a talajt tekintve egyetlen követelményt ismer, a jó vizáteresztőképességet, ezt az igényét leszámítva szinte bármilyen közeg jó neki,(a legmegfelelőbb azonban a laza, homokos föld) így gyakorlatilag az átlagos kerti közeg tökéletesen megfelelő. A fényt tekintve sem teszi magasra a lécet, akár félárnyékos helyet is kijelölhetünk számára, de azért meg kell jegyezni, hogy szereti a napsütést. Arra sem kell ügyelni, hogy a kerti slag közel legyen, ugyanis öntözni alig kell, de persze ne hagyjuk teljesen kiszáradni földjét, főleg hosszabb, száraz időszakok esetén. Az erkélyen, balkonon, cserépben nevelt növények több öntözést kívánnak, hiszen termőközegük kisebb térfogatú, így hamarabb kiszárad. A balkonon nevelt körömvirágnak az egyszerű általános termő-, vagy virágföld teljesen alkalmas, sőt, kifejezetten ajánlott a zsákos föld használata, a kertből felszedettel ellentétben ebben ugyanis nincsenek gyomkezdemények, vagy kártevők, fertőzések.

Tipp: a körömvirág remek választás természetközeli, vadvirágos stílusú kertekbe, ahol kiemelt szempont a természetes látványvilág létrehozása, a rétek, mezők élethű megidézése.

marigold-calendula-officinalis-2.jpg

Cseperedő körömvirág

koromvirag2.jpg

 Érdekesség: a körömvirág fűszerként is használható, az ételeknek enyhén csípős ízt ad, azonban még érdekesebb felhasználási lehetőség, hogy a szirmok színező hatásúak, így az ételek sárgás-narancsos árnyalatúra alakíthatók!

Szabadföldi vetéskor egy-két centiméter mélyre, egymástól jó arasznyira helyezzük a magokat, és a nyár elején meginduló virágzástól fogva időnként nézzünk rájuk, az elszáradt virágzatot nyessük le. Amennyiben cserépbe, ládába vetjük, ne tegyük túl sűrűn a magokat, a körömvirág kis bokor formájú lesz, ne zsúfoljuk össze őket. Kártevőket tekintve a levéltetű megjelenése várható, illetve a lisztharmat is támadhatja sárgás virágainkat, ellenük az ismert, bevált módszerekkel vehetjük fel a harcot. A körömvirág szép, jó, és hasznos, de ültetésekor gondoljunk arra, hogy gyorsan terjedő növényről van szó, ha nem tartjuk kordában, széthullajtott magjaiból jövőre újabb tövek nyílnak, és akár kertszerte virítani fognak. Amennyiben friss ültetvényünk túl sűrűvé válik, a fiatal hajtásokat átültethetjük, de ezzel ne várjunk sokáig, mert csak az ifjabbak tolerálják a mozgatást. A júniusra várható virágzás hozza el a betakarítás idejét, ilyenkor kisollóval vágjuk le a virágfejeket, majd szárítás után a szirmok lecsipkedésével juthatunk hasznos alapanyaghoz. A körömvirágot nem csupán dísz-, vagy haszonnövényként ajánlom, hanem akár játékként is, rendkívül gyorsan kihajtó magjai, és szép virágai alkalmassá teszik, hogy gyermekveteményesben, vagy a (gyermek)szoba erkélyén neveljük. A kicsiknek nagy öröm és izgalom lesz, ahogy az elvetett magocskákból pár hét alatt zöld növény, majd mutatós virág fejlődik, az ilyen elfoglaltsággal pedig a gyerekek természetszeretete, a környező világ iránti kíváncsisága kiválóan megalapozható.

körömvirág_1.jpg

Begyűjtött virágfejek szárítása

A körömvirág felhasználásához ITTITT, és ITT találhatnak kiváló recepteket, leírásokat, elkészítési útmutatókat.

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Áprilisi teendők a kertben

3 komment

Az április már a tavasz dereka, ilyenkor már az időjárás is általában kedvező, még ha a hűvösebb napok jönnek, akkor is nyílik alkalom egy kis mozgolódásra a kertben. A tavasznak ebben a szakában rengeteg feladat akad, így mindenki talál magának elfoglaltságot, függetlenül attól, hogy veteményese, díszkertje, közös társasházi kertje, vagy csak egy balkonja van éppen valakinek. Aki most azt sem tudja, mihez nyúljon elsőként, feltétlen olvasson tovább, mert egy jó nagy csokor tipp és ötlet következik az áprilisi kerti feladatokkal kapcsolatban!

 market-1209470_960_720.jpg

Bár a bevezető hangsúlyosan a kertekről szólt, azért első lépésben a szobanövényekre vessük tekintetünket! Számukra lassan véget ér a a nyugalmi időszak, ami azt jelenti, hogy itt az ideje a soros átültetésnek, ha kinőtték az edényüket. Átültetés közben ne felejtsük el alaposan átnézni őket kártevők és betegségek nyomait keresve! A fertőzött, beteg példányokat megpróbálhatjuk meggyógyítani, de súlyosabb fertőzés, vagy előrehaladottabb betegség esetén inkább szanáljuk őket a többiek védelme érdekében.

A még bent lévő mediterrán növények (jellemzően a citrusfélék és leanderek) most már kiköltözhetnek a teraszra vagy a kertbe. Szükség szerint náluk is elvégezhető az átültetés, valamint jó ötlet egy lemosó kezeléssel indítani őket az aktuális szezonban. Áprilisban még jöhetnek hirtelen hajnali fagyok, ha ilyen előrejelzéseket kapunk, vigyük őket pár napra védett helyre.

Áprilisban még elvileg ültethetők a szabadgyökerű növények, de a telepítésben még nem kellően jártas kertbarátok inkább a konténeres/földlabdás kiszerelésű növényeket válasszák. Utóbbiak begyökeresedési (egyszerűbben fogalmazva megmaradási) aránya 90% feletti, amivel jócskán meghaladják a szabadgyökerűek kilátásait. A szabadgyökerűek inkább akkor jó választások, ha nagyobb arányú, tömeges telepítésről (fasor, utcafront, park) van szó.

Itt az ideje a szőlő tavaszi metszésének. A gyakorlott szőlősgazdáknak nem újdonság sem ez az info, sem a metszés menete, az újdonsült szőlőtermesztőknek (jellemzően a kertben pár tőkét nevelő hobbistáknak) viszont érdemes a szakirodalmakat átnézni, a szőlő metszése ugyanis nem egymondatos tudomány. 

field-2168030_960_720.jpg

A veteményeskertben beindulhat a nagyüzem ebben a hónapban, rengeteg féle és fajta mag, palánta kerülhet  a kiskertbe. Példának okáért aktuális az uborka, a dinnye, a cékla, a borsó, a répa, a bab, a póréhagyma, a burgonya, a mángold vetése. A talajt mindig megfelelően készítsük elő, mégpedig egy alapos, átforgató ásással, alapos gyommentesítéssel, szükség esetén érett komposzt vagy istállótrágya beforgatásával. 

Áprilisban jelennek meg tömegesen a káposztaféléket támadó földibolhák. A védekezés könnyű ellenük, ezek az apró rovarok ugyanis nem szeretik a nedves, nyirkos körülményeket, így fokozottabb öntözéssel és mulcsolással űzhetjük el őket. Kifjezetten szellemes módszer a csapdázás, ilyenkor kartonpapírt vagy deszkákat kenjünk be ragacsos anyaggal (enyv, méz, vagy elfekvő avas zsír), ezeket helyezzük a védendő növények közé, majd délben, mikor a bolhák aktívak, alaposan rázogassuk, mozgassuk meg a növényeket. A pánikszerűen szanaszét pattogó bolhák javarésze bele fog ragadni a csapdába!

Ne feledkezzünk el a vitatott kúszónövényekről sem! Ezek magjait, palántáit most lehet vetni, ültetni. Ha akad a háznál növényfuttatásra alkalmas, de lakatlan támaszték, apácarács, pergola, vagy egy hangulatos filagória, ott érdemes ezeket benépesíteni! Jó választás többek között a sarkantyúka, az egynyári komló, vagy a szagosbükköny, de szívből ajánlom a személyes kedvenceimet, a fajtagazdag, hosszú virágzási idejű, alacsony gondozási igényű loncféléket! (Lonc látható az alábbi képen:)

cape-honeysuckle-384318_960_720.jpg

A díszágyásokba ezekben a hetekben kerülhetnek ki az ezévi rózsák! Jó ötlet szín és méret szerint válogatni a rózsák között, adjunk időt bőven a válogatásra, hiszen a szó szerint ezernyi rózsafajtából úgy érdemes kiválogatni a sajátjainkat, hogy az ágyásban szín, méret és virágforma szerint harmóniába kerüljenek. Nem kell félni a rózsáktól, sokkal kevésbé kényesek és gondozásigényesek, mint az hírlik!

El lehet kezdeni a gyeppel való foglalkozást is. A télen kifoltosodott, megkopott részeken indulhat a felülvetés, ahol viszont a pázsit nagyobb része odaveszett, érdemes az alapoktól kezdve teljesen megújítani a gyepes felületet. A leggyorsabb, de egyben a legköltségesebb megoldást a gyepszőnyegezés jelenti, ám ezt csak akkor végezzük sajátkezűleg, ha tényleg értünk is hozzá, különben érdemesebb szakemberre bízni a dolgot. Fűmag keverék választásánál mindig vegyük figyelembe a talaj és kert adottságait, főképpen az árnyékoltságot. Ha valaki teljesen és biztosan vakondtúrásmentes felületet szeretne, most fektetheti le a vakondhálót a gyep alá. Ez egy kimondottan nagy munka, nem érdemes későbbre halasztani.

lawnmower-384589_960_720.jpg

Az ideális esetben korábban már kibontott díszfüveket most kell rendbe hozni! A túlburjánzott, feldúsult, esztétikai értékét vesztett díszfüvet radikálisan vissza kell vágni, akár úgy, hogy egyszerűen másfél-két arasznyi magasan  teljesen visszavágjuk. Nem kell megijedni, a hajtások gyorsan fejlődésnek indulnak, gyorsan dús és látványos lesz megint. Ha még nincs díszfű a háznál, most remek alkalom nyílik ültetni egy-két tövet!  

A birtok parlagi, kevésbé használt részeit ideje gyommentesíteni, hiszen ez az időszak a gazoknak is ideális, elképesztően gyorsan megjelenhetnek és nagyra nőhetnek. Ha egy ilyesféle kertrészere nem tervezünk semmi különösebb vegetációt, akkor érdemes a területet talajtakaró növényekkel benépesíteni, ezek ugyanis megakadályozzák a gazosodást, és esztétikusan fedik a félreeső területeket.  A másik lehetőség, ha az ilyen részeket geotextíliával fedjük, majd erre vastag mulcsréteget fektetünk, majd végül pár alacsony gondozási igényű dísznövényt telepítünk. Ez szintén dekoratív, minimális gondozási igényű kertrészt eredményez!

Szerezzünk be egy igazán jó metszőollót! Áprilisban sokféle metszési feladat lesz aktuális, a jó metszés előfeltétele pedig a minőségi szerszám! Az éles vágóélek biztosítják a roncsolásmentes metszést, ez pedig nagyban csökkenti a fertőzések esélyét. Az egyes növények metszése között mindig fertőtlenítsük az ollót, különben könnyedén átvihetjük a fertőzéseket az egyik példányról a másikra. 

road-3109123_960_720.jpg

Ne feledkezzen meg a kert épített elemeiről sem! Mikor az idő már kedvez a kinti munkáknak, sort keríthet a kerítés felújítására vagy éppen festésére, az ágyásszegélyek javítására-pótlására, kiépülhetnek a kőből, fából kirakott kerti utak, a vállalkozó szelleműek akár egy kerti grillt is készíthetnek! A balkonokon se maradjanak el a felújítások, pótlásra kerülhetnek a törött, fagykárt szenvedett járólapok, új színt kaphat a korlát, vagy rögzíthetünk új virágládákat az oldalfalra, korlátra!

Képek: pixabay.com

Minigyümölcsök és cserjefák

Szólj hozzá!

A fákkal sok hobbikertésznek két fő baja van. Az egyik, hogy a kezdeti méretükhöz képest jóval nagyobbak lesznek, ami azért lehet probléma, mert csemete korukban még nem kifejezetten dekoratívak, ahhoz pedig, hogy teljes szépségüket elérjék, sok évre van szükségük. A másik jellemző gond maga a kifejlett méret, ami nem ritkán zavaró, mert a fa például árnyékol, belenő a légvezetékekbe, vagy egyszerűen csak elnyomja a kisebb kertet, mondhatni, hogy a birtok fejére nő. Van azonban megoldás, mégpedig az olyan kisméretű, de esztétikai értéküket tekintve teljes értű fák vagy fapótlékok, melyek hamar dekoratívvá válnak, és ultrakompakt méretüknél fogva bárhol elférnek. Ráadásul könnyű tervezni velük, mert a kifejlett méretük is csekély, így évekkel később sem fognak gondot okozni. Az ilyen kisméretű fa jellegű növények egyik jellemző csoportja a mini gyümölcsfa, míg a díszkerti vonalon a magas törzsű cserjefélék jelentik a megoldást. Lássuk akkor őket!

 fruit-trees-in-pots-attractive-best-fruits-to-grow-for-containers-balcony-garden-web-1-585x329.jpg

A gyümölcstermesztés nagyon vonzó kertészeti feladat, hiszen a munka eredménye nem csupán dekoratív virágok, vagy nagyra nőtt hajtások képében jelentkezik, hanem ehető, ízletes formát is ölt! A gyümölcsök nevelése ugyanakkor köztudottan bonyolultabb feladat a sima dísznövény ápolásnál, ezért sokan idegenkednek tőle. A hezitálóknak remek megoldás lehet a dézsás gyümölcsnevelés, melynek nem csupán az az előnye, hogy kezelhető méretben lehet belevágni a folyamatba, hanem az is, hogy ilyen módon speciális igényű gyümölcstermőket is bonyodalom nélkül lehet gondozni! 

Mikor dézsában nevelt gyümölcsökről van szó, alapvetően kétféle kategóriából lehet szemezgetni. Egyfelől csaknem minden népszerű gyümölcsnek létezik kisméretű, törpeváltozata, ami célzottan az ilyen típusú tartásra lett kifejlesztve. Így a minigyümölcsök kedvelői választhatnak törpe almát, szilvát, körtét, meggyet, de még mini őszibarackot is! Lényeges, hogy ezen fák termése ízben nem marad el a nagyobb változatok mögött, ugyanolyan finom, teljes értékű gyümölcsök! A második termékkör az olyan egzotikusnak nevezhető gyümölcstermők csoportja, melyek a hazai klimatikus viszonyok között nem élnek meg (tehát nem télállóak), így csak dézsában nevelhetőek, hogy a hideg hónapokban beltérre költözhessenek. Ide tartozik a füge (bár ennek vannak télálló változatai), a sárkánygyümölcs, a citrusfélék, az olajfa, a banánfa. Ezek természetesen szintén kezelhető, kompakt méretűek, megjelenésük pedig nem csupán a méretük okán izgalmas, hanem egyszerűen szemrevalóak, díszesek, így pusztán azért is tarthatók, hogy feldobjuk velük a teraszt, balkont, vagy a kertet.

A dézsás gyümölcsnevelés egyik legpraktikusabb velejárója, hogy a különleges talajigénnyel rendelkező növényeket is meghonosíthat bárki a kertjében, anélkül, hogy a termesztési helyen átfogó talajcserét kellene végrehajtani! A dézsás nevelés másik előnye, hogy ilyen módon a növény helyzete változtatható, variálható, ami óriási előny a kötött kerti kiültetéssel szemben. A legtöbb napfény és melegigényes faj csemete korában érzékeny a tűző sugarakra, a fokozott melegre, dézsás tartás esetén ez a probléma könnyen áthidalható a megfelelő pozicionálással. A felnőtt növények a nyáron gyakran előforduló rekordmelegekben hűvösebb helyre menekülnének, de nem tehetik, kivéve, ha edényben nevelkednek, és gazdájuk áthelyezi őket védettebb területre! A dézsás növénytartás mellett szól, hogy a talaj nedvességét könnyebben szabályozhatjuk, valamint javunkra válik, hogy növényünk nem érintkezik a kerti talajjal, így az onnan származó növénybetegségek, rovarkártevők is jó eséllyel elkerülik majd! Meg kell jegyezni, hogy a mini gyümölcsfák természetesen a kerti szabadföldbe is telepíthetők, ha valaki ilyen módon kíván például extravagáns látványt biztosítani odakint.

 1257_3.jpeg

A kompakt méretű, fa jellegű dísznövények másik nagy csoportját a magas törzsűre nevelt cserjefélék jelentik. A cserjékről általában a bokor formájú növények jutnak eszünkbe, pedig nem előírás, hogy minden cserje valamilyen sövényszerű képződmény legyen, a választék ennél sokkal bővebb, az egyik legérdekesebb típus pedig a magas törzsű cserje. A magas törzsű cserjék tulajdonképpen 80-100 centiméteres törzsre oltott díszcserjék, melyek alacsony vagy kompakt méretű fákká cseperednek, azonban lombozatuk megőrzi a cserjékre jellemző sajátosságokat, így megjelenésük a fákétól részben elüt, dekorációs értékük kimagasló, levélzetük, ágrendszerük változatos, színes, látványos. A magas törzsű cserjék gondozása általánosságban egyszerű feladat, lombkoronájuk mérete, alakja metszéssel könnyen kordában tartható, alkalmasak egészen egyedi külalak kialakítására is. Alacsonyabb termetüknél fogva a magas törzses cserjék kisebb méretű kertekben is ideálisak szoliternövényként, ültethetőek sorba térhatárolóként például kerítés, telekhatár mellé, és kiválóan alkalmasak utcafronti növénydísznek, hiszen a termetes fáknál kisebb helyen is elférnek, lombjukkal nem takarnak, árnyékolnak zavaróan.

babarozsa.jpg

Törzses babarózsa

Az ilyen törzses cserjék a lehető legjobb választások társasházi udvarokra, kertekbe, és nem csak a méretük miatt, hanem mert dézsában is tarthatók, így akár teljesen lebetonozott udvaron is elhelyezhetők, illetve viszonylag könnyen áthelyezhetők, ha valamiért (például költözködés, pakolás, áruszállítás) miatt útban vannak. A mobilitás azért is fontos, mert ha az első kiszemelt helyen nem teljesülnek a növény igényei (például árnyékban, huzatban van) akkor átrakhatók egy ideálisabb területre. Hasonlóan jó felhasználási terület az utcafronti ültetés, gyakran ugyanis azért vannak apró (vagy éppen semmilyen) dísznövények a járda és az úttest közötti földsávban, mert kevés a hely, vagy mert a lakók óvakodnak attól, hogy pár év múlva árnyékolt legyen az ablakuk. A törzses cserjék nem fognak 2-3 méternél magasabbra nőni, és a döntő többségük jól metszhető, így aztán növekedésük egyszerűen kordában tartható. 

holabda_bangita.jpg

Hólabda bangita

A magas törzsű cserjék kínálata roppant széles, változatos méretű, színösszeállítású cserjefélékből válogathat, aki ilyen dísznövényt szeretne! Ajánlható többek közt a sudár termetű, magasra törő törökmogyoró, az élénken díszlő aranytarka fagyal, az egyedi leveleivel feltűnő sárga levélszélű magyal, a bohém lombkoronájú madárbirs, a fehér virágaival hódító hólabda bangita, a sötétkék virágú és vagány levélformájú mályvacserje, a jó értelemben igénytelen mindenes babérmeggy, vagy éppen a törzses babarózsa, aminek különlegessége, hogy a virágai nem a hajtáscsúcsokon ülnek, hanem a vesszők végig virággal borítottak. 

 

 Képek: innen, innen, és innen

8 praktikus kerti segédeszköz tavaszra!

1 komment

Tombol a tavaszi jó idő, most már tényleg itt a kerti szezon kezdete, így a sok bizsergő tenyerű hobbikertész már végre elkezdheti az érdemi munkákat! Gazolás, vetés, palántázás és megannyi más izgalmas és érdekes munka vár ránk, csak győzzük szuflával. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a feladatok sűrűjébe, érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon megvan-e minden kellékünk és felszerelésünk a hatékony munkavégzéshez? Most nem azokról a jól ismert és minden kertben jelen lévő szerszámokról és kiegészítőkről lesz szó, melyeket már egyébként is birtoklunk, hanem olyan jópofa, szellemes, de ténylegesen hasznos kiegészítőkről, melyek jó szolgálatot tehetnek, és talán még nem is hallottak róluk! Jöjjön tehát a kerti bigyók izgalmas tárháza!

Kezdjük az ültetőkanállal, ami ugyan egyáltalán nem ismeretlen, sokan mégis úri huncutságnak tartják a kapa és az ásó mellett. Az ültetőkanál azonban többet tud, mégpedig azt, hogy a tavaszi palánta és dísznövény ültetésnél nagyjából pont akkora lyukat csinál, amekkorára az ültetnivalónak szüksége van. Hiába fordít ki az ásó egy mozdulatra sokkal több földet, ha egyszer az esetek többségében jóval kisebb gödröcskére van szükség. Érdemes tehát használni ezt a filléres eszközt, mely nem csak a kertben, de  balkonládáknál, teraszon elhelyezett dézsáknál is remek szolgálatot tesz! 

1000.jpg

A szerszámöv a nagyképű kerti cowboyok flancolása - gondolják sokan, pedig nem az. Ahogy az építkezéseken dolgozó munkásoknak már bevált ez, úgy a kertben is jó szolgálatot tesz majd ez a zsebekkel, hurkokkal, akasztókkal ellátott övféleség. Sokkal gördülékenyebb a munka, ha az alapvető kéziszerszámok folyamatosan kézközelben vannak, és nem kell értük ide-oda szaladgálni. Az övbe dugható a metszőolló, az ültetőkanál, a kézi kultivátor, a zsebkés vagy sniccer, ráadásul a vetőmagokat is belehelyezhetjük kisebb tasakokba csoportosítva, így egy menetben végigszórhatjuk a veteményest. 

6144uz5qsal_sx425.jpg

A gyomkiszúró is olyan holmi, ami elsőre nem tűnik nagy találmánynak, de aki elkezdi használni, hamar megszereti. Többféle verzió létezik ebből, hosszúnyelű, a hajlongást feleslegessé tévő változat, rövidnyelű kéziszerszám, fix kanalas verzió, vagy a nyél végén lévő kallantyúval összecsukható fejű típus, a működése azonban mindnek hasonló. Az eszközzel a gaz egy-két mozdulattal könnyen, és ami fontosabb, gyökerével együtt kirántható a földből, ami igazi áldás lehet gyomos területeken. Meg kell említeni, hogy kapható ennek az eszköznek egy egészen futurisztikus alfaja is, amelynél nem kiemelőkanál van a nyél végén, hanem egy izzó fejrész, ami 5-600 Celsius fokra forrósodik fel pár másodperc alatt (persze hálózatról működik) így a gyomot nem kiemeli, hanem szénné égeti. 

magnamail-weed-puller-qg21-ag31.jpg

Az alábbi holminak nem is nagyon létezik egyelőre magyar elnevezése, angol nyelvterületen gorilla kézként ismert, ami elég jól érzékelteti, hogy miről van szó. Ez egy műanyag tenyér lényegében, amit a kezünkbe fogva (vagy inkább arra húzva) a saját tenyerünk felnagyított változataként használhatunk. Az egyszerű fröccsöntött plasztikkéz hihetetlen hatékonyan emeli fel az összesöprött leveleket, a felhalmozott fűnyesedéket, vagy a sövénymetszés maradék (és számtalan egyéb akármit).

p338901b.jpg

A zsinórvágó gyűrűt a horgászok bizonyára ismerik, de a kertészek számára is igazán hasznos lehet. Az ujjra húzható penge teljesen biztonságos, nem tudjuk magunkat (vagy bárki mást) véletlen megvágni vele, viszont a kötözéshez használt madzagot egy mozdulattal elvághatjuk, nem kell ollóért nyúlni, és letenni azt a kezünkből, ami esetleg benne van. A vágószerszám jól jön a veteményeskerti kötözésekkor, a facsemeték karózásakor, vagy mikor az elburjánzott futónövényeket próbáljuk kikötéssel kordában tartani. 

6240570d-3eb7-4dc8-8597-73702a77a423_1_4958f7015ff6d720afa32b6257e14436.jpeg

Gyepszellőztető papucs. Ez a kínzóeszköznek tűnő egyszerű szerszám remek megoldást kínál a télen összetömörödött gyep szellőztetésére, és egyúttal a talajt is lazítja valamennyire. A használata egyszerűbb nem is lehetne, a cipőre kell húzni, és fel alá járkálni vele a pázsiton. Aki spórolni szeretne, két méretre vágott deszka, egy marék hosszabb szög, és egy-két méternyi erős szalag segítségével gyorsan elkészítheti a házi verziót magának. 

s-l640.jpg

Házipapucs. Persze nem az ismert benti papucsra kell gondolni, hanem egy olyan egyszerű lábbelire, ami a kerti cipőre húzva biztosítja a szennyeződésmentes beszaladást a házba. Ugye milyen gyakori, hogy a kinti munkát meg kell szakítani valami miatt, és be kell menni a házba, de a gumicsizmát, kerti bakancsot nincs kedvünk levenni, aztán pedig takaríthatunk bent. Egy ilyen papucsféleségbe belebújva viszont bátran beléphetünk a beltérbe, nem kell félni, hogy földes lesz minden. A célra egyébként a teljesen egyszerű, pár száz forintos vendégpapucsok is megfelelnek, csak legyenek elég nagyok ahhoz, hogy a kinti cipő beléjük férjen.

bigfoot_pushover_slippers.jpg

Az ültetést, növénygondozást gyakran csak letérdepelve lehet elvégezni, ami hamar fájdalomhoz vezethet, hosszútávon pedig igencsak rosszat tesz a térdünknek. Ezért jó ötlet az olyan kényelmi eszköz, mint a térdeplő. Ilyenből igencsak sokféle létezik, földre teríthető változat, a térdre rögzíthető verzió, de a profibb térdeplők megfordítva akár kisszékként is használhatók. olcsóbb megoldás lehet egy darab hungarocell, mely remek védelem a térdeknek, ám csak akkor vethető be, ha sík, merev felületre (ágyás melletti kerti útra, beton közlekedőre) tudjuk lerakni, különben hamar törik és morzsolódik. kertészeti szaküzletekben, munkavédelmi boltokban viszont a fejlettebb típusok is kedvező áron elérhetők!

garden_kneeler.jpg

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Min érdemes spórolni a kertben, és min nem?

Szólj hozzá!

Nagy úr a pénz, tartja a mondás, és ugyan ki tudná vagy akarná cáfolni, hogy nem mindegy, mennyit költünk? A kert sem kivétel, ezen a területen is jó dolog forintokat fogni, de ha nem is vagyunk megátalkodott takarékoskodók, akkor is érdemes tudni, hogy mivel lehet kordában, vagy legalábbis átlagos szinten tartani a kiadásokat. A spórolás ugyanakkor kétélű valami, hiszen ha túlzásba visszük a dolgot, akkor könnyen előfordulhat, hogy a szűkmarkúság a közeli vagy a távolabbi jövőben éppen, hogy plusz költségeket fog generálni. Az arany középút tehát az, ha okosan takarékoskodunk, úgy, hogy annak tényleg visszafogottabb kiadás legyen a vége. Hogy a kissé homályos bevezető után mindenkinek egy csapásra világos legyen, mi a mondandó, következzen most pár olyan tipp, melyekkel üzembiztosan lehet megszorítani a kiadásokat, utánuk pedig pár olyan jó tanács, mely a téves spórolástól fogja megóvni a lelkes hobbikertészeket.

minimal-garden-design-ideas-fresh-stone-garden-ideas-patiofurn-home-design-ideas-of-minimal-garden-design-ideas.jpg

Mivel tudunk spórolni a kertben?

A komposztálás remek módszer arra, hogy értékes tápanyaghoz jussunk szinte ingyen, ráadásul így a kerti zöldhulladék, és a konyhai szemét egy része is hasznosítható. A komposztáláshoz szükség lesz komposztanyagra, ami lehet bármilyen növényi törmelék, ág, levél, vagy gyomnövény, a benti szemétből pedig például a kávézacc, a teafilter, a színezetlen papír, a tojáshéj, vagy a zöldségaprítás maradéka, és a fonnyadt gyümölcs. A komposztláda akár házilag is elkészíthető, a halom gondozása pedig roppant egyszerű. A hiedelmekkel szemben gondozott komposzt egyáltalán nem büdös, és ha a láda nem valamilyen csúf tákolmány, akkor még esztétikus is lehet! A komposzt nem csupán értékes tápanyag, hanem remek talajlazító, talajminőség javító adalék is!

Mit nyertünk vele: vegyszermentes, bio minőségű tápanyagot a tavaszi vagy őszi ültetésekhez, akár nagyobb mennyiségben, kiváltva a bolti műtrágyákat, zsákos istállótrágyát.

A megfelelő növényválasztás segíthet abban, hogy a kert könnyen fenntartható, és például alacsony vízigényű legyen. A honos növények jobbára beérik a természetes csapadékkal is, a szárazságtűrő fajok pedig alig igényelnek külön öntözést. Az ilyen választás kifejezetten ajánlott társasházi kerteknél, ahol a lakók szemében a növényekre kilocsolt víz minden cseppje pazarló pénzszórás. Szintén a növényválasztás témájába vág, ha nem minden ágyásba dísznövényeket ültetünk, hanem kisebb-nagyobb területen fűszernövényeket vagy zöldségeket termesztünk, akkor a bevásárlásokon foghatunk értékes forintokat. A fűszernövények különösen alkalmasak a tetten érhető spórolásra, hiszen a felhasznált mennyiséget tekintve igen kis alapterületű termesztőhely is elegendő. Díszfa helyett pedig ültethetünk gyümölcsfát, cserjéből meg válasszunk ehető termésűt, hogy egészséges, házi nassolnivalót nyerjünk! 

Mit nyertünk vele: alacsonyabb vízszámlát, házi fűszert és zöldségeket, esetleg saját termesztésű gyümölcsöt

Az öntözés részben, de akár egészben is kiváltható az esővíz gyűjtésével. Ehhez nagy befektetés sem kell, egy, az eresz alá helyezett hordó vagy dézsa is megfelelő kezdetnek. Az esővíz mellett a talajvíz is hasznunkra válhat, magas vízigényű kertekben egy fúrt kút jó megoldás lehet, az egyszeri nagyobb befektetés pár év alatt megtérül! Ha nincs más, mint a kerti csap, akkor készítsünk házi csepegtető öntözőt! Ehhez csupán egy sűrűn kilyuggatott gumitömlő kell, melyet az egyik végén ledugaszolunk, a másik végén a csaphoz rögzítünk. A tömlő az ágyások között elvezetve folyamatos vízellátást biztosít majd! 

Mit nyertünk vele: alacsonyabb vízszámlát, akár komolyabb összeget megtakarítva

A háztáji gazdálkodás, a konyhakerti termelés már önmagában is költségcsökkentő elem, de ha biogazdálkodással kombináljuk, akkor még jövedelmezőbb lesz a kiskert!  A biogazdálkodásnak nem kimondottan központi gondolata a kiadások csökkentése, ugyanakkor a biomódszerek magukban foglalják a spórolást, hiszen javarészt házi praktikákra, nem bolti termékekre épülnek. A gazdaboltban vásárolható vegyszereket és növényápoló szereket kiválthatjuk hatékony és már bizonyított biokertészeti anyagokkal. Csigaölő  kemikália helyett használjunk hamut, levéltetű ellen jól bevált a csalánlé, a cserebogárpajort pedig csalinövénnyel térítsük el. Alkalmazzunk kártevőket távol tartó növénytársításokat, készítsen tápoldatot csalánlevélből, mulcsolja az ágyást, hogy lassítsa a talaj kiszáradását és így tovább. Kevés utánajárással szinte minden bolti adalékot helyettesíthetünk környezetbarát és olcsó biotermékekkel. 

Mit nyertünk vele: kevesebb kiadást a gazdaboltokban, kertészeti szaküzletekben

Külföldön már régóta divatosak a DIY (do it yourself), vagyis a csináld magad ötletek és tippek. Ez csupán annyit takar, hogy törekedjünk minél több problémát önerőből megoldani, mégpedig úgy, hogy a megoldást sajátkezűleg készítjük el. Legyen szó a kerti bútorok renoválásáról, a madáretető vagy a kutyaól elkészítéséről, a kerti út kirakásáról, a szegélyek kialakításáról, vagy a sövény megnyírásáról, kis tanulással és szorgalommal mi is elvégezhetjük a teendők javát!

Mit nyertünk vele: kiadáscsökkentést számos kerti kiegészítő és tartozék terén, szakmunkások és segédmunkások alkalmazásának költségét

 6a284669fcaacf250c2d8573ab440c95 (1).jpg

 

Ezek voltak az mérleg egyik serpenyőjében, a másikban pedig azok a dolgok vannak, melyek látszólag a spórolás eszközei, valójában azonban nem kifejezetten jó ötletek, és gyakran a szándék ellenére a végén pluszkiadások jelentkeznek.

Min ne spóroljunk a kertben?

Ne vegyük meg a legolcsóbb, akciós vetőmagokat és palántákat, főleg ne olyan üzletben, amelynek egyébként nem vág a profiljába a növény, mint termék. A növények, palánták, magok között is vannak minőségi kategóriák, a legolcsóbb, esetleg túl régóta készleten lévő, vagy szakszerűtlenül tárolt, legyengült növények hiába olcsók, ha végül nem fejlődnek rendesen, nem hoznak bő termést, vagy ültetés után hamar elhalnak. 

Ne vállaljuk túl magunkat! A túlzott lendülettől vezérelve sokan hajlamosak a tavasz elején alaposan bevásárolni (például előszezoni leárazásokon), aztán később azzal szembesülnek, hogy a több tucat kisebb-nagyobb kerti növény rengeteg öntözést, tápanyagozást és foglalkozást (például gyommentesítést) kíván. Tartsuk a kerti flórát kezelhető méretben, így nem válik bosszúsággá a birtok gondozása!

Ne csábuljunk el minden akcióval! A kertészetekben, egyéb árusító helyeken tavasszal gyakran erősen nyomott áron szórják ki azokat a növényeket, melyek a téli tárolásban legyengültek, megbetegedtek, sorvadásnak indultak. Jó ötletnek tűnhet egy tízezer forintról kétezerre leárazott örökzöldet megvenni például, de ha az már túl rossz állapotban van, és kiültetve hamar elhal, akkor mégiscsak kidobtunk kétezer forintot. Az ilyen végkiárusított növényeket tehát csak alapos átvizsgálás után vegyük meg, és csak azokat, melyek még biztosan menthetők!

Ne ültessünk gyümölcsfát, ne létesítsünk veteményest pusztán és kizárólag a spórolás, megtakarítás miatt! A növények megfelelő növekedéséhez, egészséges állapotának megtartásához, a bő termés eléréséhez folyamatos gondoskodás kell, és bizony nem ritkán kiadások is szükségesek. Kiskerti körülmények között egyáltalán nem biztos, hogy anyagi szempontból jobban járunk, gyakran csak a saját nevelésű termény öröme a jutalom. Ezzel nem azt mondom, hogy az otthoni termesztéssel ne lehetne forintokat fogni, hanem azt, hogy csak és kizárólag a spórolás miatt ne vágjunk bele lelkes kezdőként a termesztésbe, mert könnyen lehet, hogy csalódás lesz a vége.

Ne vágjuk túl nagy fába a fejszénket a kerti gépek javításakor. Egy csorba ásót kiegyengetni, vagy egy szálkás kapanyelet megcsiszolni gyerekjáték, de a motoros gépek otthoni szervizelése például csak annak ajánlott, aki tényleg ért is hozzá. A spórolási célból elkövetett, de szakszerűtlenül elvégzett reparálások vége nem ritkán az, hogy az eredeti javítási ár többszörösét kéri el a szakszerviz. Aki ilyesmin spórolni szeretne, inkább taktikázzon úgy, hogy holtszezonban intézi a javítást (például decemberben, januárban), amikor műhelyekben pangás van, és az árak is alacsonyabbak.

Ha önnek is vannak remek, jól bevált spórolási tippjei, vagy éppen megosztásra érdemes vonatkozó kerti praktikái, ossza meg  velünk kommentben!

 

 

Ötletek a békés kutya+kert kombinációhoz

Szólj hozzá!

A kertek többségéhez ugyanannyira hozzátartozik egy kutya, mint egy bármilyen növény. Főleg a kertes házba először költözőket ragadja el a hév, és vásárolnak, szereznek egy kutyát is, mondván a négylábú egyszerűen része az ilyen életformának. A kutya azonban nem hobbikertész, így nem igazán érdekli a nagy műgonddal felépített pompás kerti látvány, és előszeretettel teszi azt tönkre. Az ilyen inkompatibilitásnak sajnos gyakran rossz a vége, nem ritka, hogy az eb elajándékozásra kerül vagy a menhelyen végzi, esetleg láncon, szűk kennelben folytathatja kerti pályafutását. Az is a rossz megoldások közé tartozik, ha a házigazda sziszifuszi küzdelembe bocsátkozva folyamatosan állítgatja helyre a kutya dúlását, felőrölve ezzel a saját idegrendszerét. Van azonban pár ötletes és érdekes módszer, amelyekkel  - ha nem is tökéletes állapot hozható létre - de minimalizálhatók a konfliktusok. Lássunk ezek közül párat!

 pug-3654348_960_720.jpg

Jelölőfa

Az egyik leggyakoribb kutya "áldás" a vizeléses jelölés, melynek sokszor növények az áldozatai, ha pedig az eb ugyanahhoz a fához, cserjéhez járul gyakran, az bizony hamar pusztulásnak indul. Gyakorlott kutyások szerint megoldást jelenthet egy ál-jelölő, például egy farönk vagy egy karvastagságú, fél méter magas pózna, mely a gyakran jelölt növény közelébe helyezve megoldást jelenthet. 

Utak

A kutyák vonulási útvonala javarészt állandó, ezt jól jelzik a pázsiton a kikopott csíkok, sávok. Érdemes megfigyelni ezeket az utakat, és preventív módon kültéri járólappal, zúzott kővel, vagy egyéb épített elemekkel lefedni ezeket. Lehet, hogy ez a kerti út nem a mi gyakori útvonalunkat követi majd, arra viszont remek lesz a burkolat, hogy a csúf pázsithiányokat elfedjük. A kutyák jellemző szokása ezen felül, hogy a kerítés belső oldalán föl-alá mászkálnak naphosszat, szemmel tartva a járókelőket, autókat, vagy épp a kóbor kutyákat. Érdemes ezért az előkerteknél, a kerítés mellett hagyni egy szabad útvonalat a négylábúnak, aki így nem lesz kénytelen a növénnyel beültetett részeken taposni. 

+1: Kutyás kertekbe erősen ajánlott az érzékenyebb, díszjellegű pázsitfajták helyett a taposásálló, strapabíróbb, sport típusú fűmag keverékeket vetni!

Kutyatoalett

A másik, sokkal gyomorforgatóbb probléma a nagydolog a pázsiton, vagy a kert egyéb gondozott részein. A napi kutyagumi szedegetést kiválthatja egy kutyavécé, ami a gyakorlatban egy nagyjából 2x2 méteres terület, alacsony peremmel (deszka, téglasor) ellátva, homokkal, aprókaviccsal borítva. A kutya ezt magától használni nem fogja, de egy kevés tanítás után rászoktatható. A csomagokat ugyan így is szedegetni kell, de egész más egy koncentrált helyről begyűjteni a végterméket, mint a teljes kertből.

+1: a kutyavizelet elég hatékonyan károsítja a gyepet. A friss pisilés hatása semlegesíthető, ha a fűre került vizeletet hígítjuk, magyarán egy bő vödör vízzel nyakon öntjük. Ez persze eseti, kisegítő megoldás, de ha a friss díszpázsitot "megtiszteli" ilyen módon az eb, kifejezetten hatékony, persze épp tetten érjük.

dog_area_in_garden.jpg

Elkerítés

Ahelyett, hogy a kutyát zárnánk kennelbe (vagy láncra vernénk, amit nem is szabad igazából), zárjuk el a védendő veteményest vagy díszágyást! Ennek több módszere akad. Használhatunk magasabb deszka vagy drótháló kerítést, melyet ugyan a nagyobb kutyák át tudnának ugrani, de megint csak nevelés kérdése, hogy erről leszoktassuk. A fakerítés lehet kifejezetten esztétikus, a vékony fémrúd és könnyű csirkeháló párosa pedig közel láthatatlan is lehet. Professzionálisabb és drágább módszer a föld alatti vezetékből és jelzőnyakörvből álló rendszer. Az ilyen eszköz hanggal vagy gyenge csípéssel jelez a kutyának, ha rossz helyre tévedt. Ennek az egyszerűbb változata a villanypásztor, ami haszonállatoknál bevett megoldás, ez is alkalmazható a kertben, ha a szelídebb változatok már csődöt mondtak. Inkább egy kis csípés, mint a lánc! Természetesen a villanypásztor kisgyermekes kertekbe nem ajánlott.

dog_in_garden.jpg

Fel!

A magasított ágyások is remek megoldást jelentenek, ha notórius ágyás ásó eb van a kertben. Ez egy egyszerű, akár házilag is összedobható kerti elem, ami nem más, mint egy 60-80 centi magas keret, amibe földet töltünk, és ebben termesztjük a haszonnövényt vagy neveljük a virágot. Az ilyen magas ágyásokba a kutya nem valószínű, hogy felugrál ásni, ráadásul így nekünk sem kell hajlonganunk növénygondozáskor, így remek választás derékfájós vagy idősebb kertészeknek. 

Cserepesek

Frappáns megoldás a kerti növények egy részének cserepessé alakítása, vagy új növény vásárlásakor a szabadföldi telepítés helyett az edényes ültetés. Természetesen nem minden növény alkalmas az ilyen telepítésre, és nem is kell teleszórni cserepesekkel a kertet, de például az egzotikusabb, érzékenyebb példányok kihelyezhetők ilyen módon. A dézsás, virágládás gondozás nem csak azért jobb adott esetben, mert így az eb nem tudja (olyan könnyen) levizelni vagy kiásni, hanem azért is üdvözítő lehet, mert így a teleltetés is könnyedén megoldható, illetve mivel nem rögzített helyen van a növény, ha kiderül, hogy nem a legideálisabb helyen van, könnyen áthelyezhető. 

+1: Tudni kell, hogy az ásás nagyon gyakran az ingerszegény környezet, magyarán az unalom eredménye. Az ásómániás eb jellemzően lenyugtatható rendszeres sétákkal vagy otthoni foglalkoztatással, játékkal. Régi tévhit, hogy a kertben tartott kutyának bőven elég a kert. A valóság azonban az, hogy minden kutyának szüksége van az élményre, a sétára, a felfedezésre, amelyik pedig ezt megkapja, sokkal kisebb eséllyel fog rosszalkodni a kertben. Vannak azonban ösztönösen ásó fajták, érdemes ezért választás előtt alaposan tájékozódni az adott fajta jellemző tulajdonságairól, szokásairól!

 pet-peek.jpg

Bolondságnak tűnhet a képen látható kutyáknak való kitekintő, de nagyon is hasznos lehet! Az átláthatatlan kerítés őrjítő lehet az ebnek, hiszen hallja, szagolja a kinti történéseket, ingereket, de nem láthatja azokat! A kerítés melletti őrült rohangálás és az ugatás is enyhíthető, ha a zárt kerítésen ilyen ablakot nyitunk!

A fentiekből talán kitűnt, hogy minden frappáns vagy elmés megoldás mellé feltétlen szükséges a kutyával való foglalkozás, például lemozgatás, játék, trenírozás, és/vagy következetes nevelés formájában. Tudomásul kell venni, hogy a kutya sosem lesz kezes és problémamentes biodíszlet, minden esetben igényli a törődést, és azt is észben kell tartani, hogy a szelíd és kompromisszumkész módszerek mindig hatékonyabbak, mint a durva fenyítés vagy a mozgástér radikális csökkentése. A kutyavásárlás előtt álló kertes családoknak a legfontosabb az átgondolt fajtaválasztás, a fajta előzetes és alapos tanulmányozása, megismerése, ezért ökölszabály, hogy sose a cukiságfaktor vagy az ár határozza meg a döntést!

 

Képek: pixabay.com 

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (174) kertbarát (51) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (120) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (225) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (76) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (77) kerttervezés (142) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (14) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (61) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő