Megyeri Szabolcs kertész blogja

A nyári fűnyírásról röviden

1 komment

Júniusban már rendszerint dübörög a nyár, vagyis hát éppen a mostani hétvégén nem, de ne gondoljuk azt, hogy a lehűlés tartós lesz, egész biztosan hamarosan újra ránk tör a hőség, akkor pedig újra érvényes lesz a nyári fűnyírásról való értekezés. A gyepgondozás az a feladat, ami minden kertben biztosan aktuális, hiszen ha valaki nem is fordít sok gondot a változatos kerti vegetáció létrehozására, füve azért az esetek többségében van. Ha pedig alaposan gondozott, gazdag növényzettel ellátott kertet ápol valaki, akkor meg azért fontos a pázsit, mert ez adja meg azt a lényeges zöld alapot, ami nélkül hiába szép a többi növény, az összhatás nem lesz tökéletes. További érvelés helyett lássuk is, hogy nyáron mit kell tenni a gyeppel!

lawnmowing_header.jpg

A pázsit júniusra – ha a tavaszi renoválás nem maradt el – már teljes pompájában tündököl, ezért nem szabad hagyni, hogy állapota romoljon! A szakszerű fűnyírás során alkalmazzunk 4-6 centiméteres vágásmagasságot, kánikulai időszakban ne vágjuk katonásan rövidre a szálakat, mert úgy nehezebben vészelik át a meleget. Rossz beidegződés, hogy melegben vágjuk minél rövidebbre a szálakat, ezzel azonban megfosztjuk a fűszálak töveit a saját hajtásaik nyújtotta jótékony árnyéktól. A fűnyírás gyakorisága a növekedési ütemtől függ, próbáljuk úgy beállítani az alkalmakat, hogy mindig csak a szálak legfeljebb felső egyharmadát kelljen lenyesni. Általánosságban elmondható, hogy a heti egy nyírás elegendő szokott lenni. Lényeges körülmény, hogy a gép kései élesek legyenek, a tompa vágóeszköz tépi, „harapja” a fűszálakat, amik a csúcsoknál bebarnulhatnak, megsárgulhatnak, esztétikai értéküket veszthetik. Szintén rossz beidegződés, hogy a nyesedéket a gyepen hagyva jót teszünk a pázsitnak. Egy-két napig hasznos lehet a takarás a fűszálaknak, de ha tovább ott marad a vágás maradéka, akkor már kárt okozhat, például elősegítheti a gombás megbetegedések megjelenését, vagy a kártevők elszaporodását!

bn-nn210_mowweb_p_20160412151533.jpg

Érdemes megemlíteni egy modernnek gondolt, de valójában már a '90-es évek vége óta létező eszközt, a robotfűnyírót. Az ilyen gép hatalmas előnye, hogy önjáró készülékként naponta vagy pár naponta megy néhány kört a kertben, és levágja a füvet helyettünk, jelentős munkát, időt, macerát spórolva meg. A robotfűnyírók jellegzetessége, hogy mindig csak a szálak felső 1-2-3 milliméterét vágják le, így olyan minimális nyesedéket hagynak maguk után, amit nem is kell kezelni, sőt, remek tápanyagként szolgálnak a pázsitnak. Hátrányuk, hogy annyira azért nem okosak, hogy például félretolják a kertben hagyott tárgyakat (bútort, játékokat, szerszámokat) ezeket csak kikerülni tudják, valamint a szegélyekkel sem boldogulnak. Minden ilyen gép a talajon (vagy annak szintje alatt) elhelyezett vezetőszárak (kábelek) segítségével "tájékozódik" vagyis elég egyszerűen be lehet állítani számukra kijelölt területet. A professzionálisabb verziók okostelefonnal is együttműködnek, így akár az ország másik feléből is utasíthatjuk azokat, hogy például a nyaralóban kezdjék el a munkát, mert néhány nap múlva érkezünk. A fejlett technológiának ára van, az egyszerűbb modellek is hatszámjegyű összegbe kerülnek, az igazán okos fűnyíró robotok pedig akár sok százezer forintba is fájhatnak.

Így néz ki és így működik egy robotfűnyíró!

 

Ha már nyírás a téma, a gyep mellett a gyakran alkalmazott sövényeket is meg kell említeni. A sövények formázó metszése is most aktuális, ezek a növények a tavasz végén, a nyár elején vannak növekedési ütemük csúcsán, most kell tehát visszavágni őket, hogy tömöttek, rendezett alakúak legyenek. A művelethez hosszú pengéjű sövényvágó kézi ollót, vagy sövényvágó gépet használjunk, a kisméretű metszőollókkal idegtépően hosszú lenne a munka. A sövényeket a legtöbben egyszerű geometriai alakzatokra nyírják, ilyenkor pedig sokat segít az egyenes vonalak megtartásában, ha nyírás előtt pár földbe szúrt vékony rúd és néhány méter zsineg segítségével szintezőt, sorvezetőt alakítunk ki! Néhányan dekoratívnak tartják, ha a sövényt alulról felfelé szélesedő alakzatban vágják meg, azonban ez a sövény felkopaszodását okozhatja, tehát tanácsos megtartani az oldalsó részeken a függőleges síkot. Aki szereti a madarakat a sövénynyírás előtt feltétlen nézze át a bokrokat madárfészkek, fiókák után kutatva. Ha találnak tojást, vagy még fészeklakó kismadarakat, halasszák el egy-két héttel a vágást, hogy a kis szárnyasok biztonságban kirepülhessenek!

rig.png

Képek: innen, innen és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr8514067309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hortenz 2018.06.25. 09:53:32

Akik pedig nem szeretik a madarakat, azok nyugodtan bedarálhatják a kis csipaszokat. :D
Bocs, nem tudtam kihagyni, de elég szerencsétlenre sikerült a megfogalmazás a madarakról.

Egyébként nekem ilyenkor kezd a fű hanyatlani sajnos. Májusban a legszebb, ilyenkor már veszít a harsány zöld színéből. Dús, meg bírja a strapát, de a színe nem az igazi. Nem tudom lehet e a legnagyobb nyári melegben fűtápozni, azt még nem mertem, csak tavasszal és ősszel szoktunk.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (115) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (32) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (175) kertbarát (51) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (122) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (225) kertészkedés (165) kertészmérnök (53) kertfenntartás (76) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (77) kerttervezés (143) kert és design (75) kert trend (50) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (61) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (117) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (12) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (6) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV