Megyeri Szabolcs kertész blogja

Kora tavaszi veteménytrió

2 komment

A bejegyzés címe eredetileg olyasmi lett volna, hogy "három olyan kiskerti termény, melyek március környékén esedékesek, és melyek azért figyelemre méltóak, mert ugyan értékes, ízletes zöldségek, mégsem gyakori vendégek a hazai veteményesekben", ez azonban vállalhatatlanul hosszú cím lett volna, ezért átcsúszott ide a bevezetőbe. Ezek után hosszas magyarázatra azonban már nincs is szükség a folytatást illetően, ezért kertelés nélkül vágjunk is bele a tárgyalásba!

Én őszintén megvallom, hogy életemben nem ettem még borscsot, pedig állítólag roppant finom levesféle, az alapanyagául szolgáló céklát ellenben nagyon szeretem, sőt szerintem az egyik legízletesebb zöldség. A finom íz mellett a cékla élettani hatásai is kedvezőek, ásványianyag tartalma magas, 6-10 % cukrot és kiemelkedően sok C-vitamint rejt, tulajdonképpen csak az szól ellene, hogy leve makacs foltokat hagy, úgyhogy a fehér abroszt és az ünneplő ruhákat ne engedjük a közelébe! A cékla igénytelen növény, túl sok követelménye nincs, kifejezetten kedveli vályogos-homokos-humuszos közeget, de csak a túl kötött talajokon lesz vele gond. A legjobb, ha a tavalyi paradicsom, paprika helyére vetjük, de a korai zöldségek után is telepíthető másodveteményként. Földjét frissen ne trágyázzuk. A céklát magról vetjük, a vetés ideje április elejétől-közepétől időszerű. A gyomtalanított, átforgató ásással meglazított talajba 40 centiméteres sortávolságban szórjuk ki a magokat, félujjnyi mély barázdába. A cékla vízigényes növény, a fejlődés kezdeti és korai szakaszaiban az öntözés legyen rendszeres, később csak a nagy nyári forróságok idején kell öntözni, nagy szárazságban ugyanis fás, rossz állagú lesz a gumó. Hőigénye közepes, a gyökeresedés optimuma 15-22 Celsius, fényigénye közepes, tartós árnyékba ne kerüljön. A hajtások kikelése után 15 centi távolságra egyeljük a palántákat, az öntözés mellett pedig a gyommentesítés lesz még rendszeres feladat. A cékla fejlődési ideje nagyjából három hónap (90-100 nap), így ha egész őszig szeretnénk betakarítani, akkor a nyár közepén (június-július fordulója környékén) egy másodvetéssel biztosíthatjuk az ellátmányt.

woman_harvesting_fresh_beetroot_from_garden_17761.jpg

A következő alany a pasztinák, amiről fogadjunk, hogy azt se tudja mindenki, hogy egyáltalán hogy néz ki! A  pasztinákot egyéb neveken is ismerheti, aki ismeri, például paszternákként, olaszrépaként, fehérrépaként. A pasztinákot már az ókorban is ismerték és termesztették, aztán a burgonya terjedése a háttérbe szorította, manapság is a  B-ligába sorolható, pedig a pasztinák a magas szárazanyag tartalma miatt értékes étel, íze izgalmasan fűszeres, gyökere kiválthatja a sárgarépát vagy a zellert, és még a magja is hasznosítható, utóbbit a kaporéhoz hasonlóan lehet felhasználni. A veteményesek kedvencévé teheti az is, hogy nevelése egészen problémamentes, kezdők is sikerrel próbálkozhatnak vele. A pasztinák vetésének ideális ideje március-április fordulója. Talajigénye szerény, csupán a nagyon kötött közeget kell kerülni. Az előkészületek egyszerűek, főleg ha oda vetjük, ahol tavaly paradicsom, paprika nőtt, ez ugyanis azt feltételezi, hogy ott az előző évben szervestrágya gazdagította a közeget, amit a pasztinák értékelni fog. A pasztinák kedveli a napfényt, de a félárnyék sincs ellenére, ennek figyelembevételével jelöljük ki az ültetvény helyét. A magokat másfél arasznyi sortávolságban, két ujjpercnyi mélységben szórjuk ki, majd tömörítsük a talajt felettük. A magok lassan fognak kihajtani, nem kell megijedni, ha egy-két hétig sem történik látszólag semmi. Mikor a magonc már 3-4 levelet hozott, 10 centi tőtávolságra egyeljük a növényeket. A betakarításra általában öt hónapot kell várni, így ősszel kell felszedni majd a mélyre nyúló gyökereket.

pastinaca-sativa.jpg

A trió utolsó tagja a torma, ami a mostanában aktuálissá váló húsvét okán szinte mindenhol előkerül, persze már mint kész sonkaízesítő, nem mint vetemény. Pedig a torma termesztés kezdete is éppen most van, ezért lássuk, mit tegyen, aki saját tormát szeretne majd. A tormát dugványról szaporítjuk, vagyis az ültetésre alkalmas gyökereit "vetjük" a földbe, a művelet egészen május elejéig elvégezhető. Ültetéshez a legideálisabbak a kisujjnyi (8-10 mm) vastagságú, és bő arasznyi hosszú (20-25 cm) példányok. A gyökéren található sarjrügyeket vágjuk le, hogy a gyökér ne az oldalhajtások növelésére pazarolja energiáit, legfeljebb alul és felül hagyjuk meg azokat. A legjobb torma termés humuszos, laza öntéstalajokon várható, sem a túl száraz, sem a pangóvizes területeket nem kedveli. Kötött, nyirkos földben  elfásodik a gyökér, íze túl csípőssé válik, ehetetlen lesz. A tormát a legjobb bakháton nevelni, nem kell megijedni, ez csupán annyit jelent, hogy bő másfél arasznyi magas, hosszanti elrendezésű földsáncot kell kialakítani (lejjebb megfigyelhető a képen), és ebbe kell a dugványokat ültetni, így a mélyre hatoló gyökerek könnyebben terjeszkedhetnek lefelé, és a felszedés is könnyebb lesz! A bakhátba 20-25 centiméterenként fúrjunk egy lyukat (egy szerszámnyéllel például), ebbe helyezzük a gyökereket, és végezzük el az első beöntözést. Bő egy hónap múlva kibújnak az első hajtások, ilyentájt érdemes egy szűk arasznyi magasan kibontani a földhalmot, és a gyenge oldalgyökereket, rügyeket ledörzsölni, majd visszatakarni a növényt. Ezt a nyár derekán még egyszer jó ötlet megtenni. A kártevők elleni védekezés elhanyagolható, viszont fontos a gyakori gyommentesítés, és sűrű öntözés. A betakarítás ideje az ősz, a gyökereket októbertől kezdve egészen a tél lejéig lehet felszedni, a növény fagyállósága kiváló!

201303062.JPG

1_original.jpg

Képek:  inneninnen és innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr6313776932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

salvor hardin 2018.03.25. 20:43:52

Szia!

Köszi. Mindig jó, ha jön egy ilyen kis emlékeztetés, és hozzá némi szakmaiság is, hogy ne csak úgy nekiessünk.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2018.03.25. 21:46:49

Hát, nekem a tormám mindig kipusztul, valamiért nem szereti a helyet. Pedig a cékla és a paszernák gyönyörűen megterem.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (115) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (32) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (175) kertbarát (51) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (121) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (225) kertészkedés (165) kertészmérnök (53) kertfenntartás (76) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (77) kerttervezés (143) kert és design (75) kert trend (50) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (61) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (117) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (12) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (6) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV