Megyeri Szabolcs kertész blogja

A Városliget beépítése kertész szemmel - frissítve a Városliget Zrt. válaszával

7 komment

(A bejegyzés kiegészült a Városliget Zrt. válaszával, melyet a poszt második felében olvashatnak el.) 

 

A budapesti Városliget nem egyszerűen egy füves-fás terület, hanem a főváros egyik szimbóluma, rekreációs helyszín, népszerű találkahely, turisztikai gócpont, nem mellesleg pedig a város zöld tüdeje, pont ugyanaz a pestieknek, mint a Central Park New York lakosainak. A Városliget tervezett beépítése már a terv első felbukkanása óta heves vitákat generál, számos érv szól az átalakítás ellen, csekélyebb számú mellette, ám a vitákat szokás szerint és mondhatni szükségszerűen áthatja a politika, ez pedig nyilvánvalóan hatással van a szakmai jellegű felvetésekre is. Én most ezért egy olyan gyakorlati aspektusból próbálom megközelíteni a témát, mely tisztán kertészeti oldalról érinti a Városliget átépítésének témakörét, mégpedig a fákat a középpontba állítva. Véleményemet, meglátásaimat az alábbi nyolc pontban foglalom össze, bővebben, példákkal, konkrétumokkal illusztrálva pedig az alábbi videóban beszélek a városligeti fákról. 

- A Városliget újragondolása, átépítése minden tervváltozat szerint jelentős számú fa szanálásával fog járni. A kivágott fák helyére a tervek új telepítéseket ígérnek, tehát elviekben nem hogy kevesebb, de a jelenleginél több fa áll majd a területen. Ez azonban csak papíron kielégítő válasz, ugyanis a frissen telepített csemeték nem, vagy csak hosszú idő múlva lesznek képesek pótolni a kivágott fákat, mint ahogyan az a városban sok helyen megfigyelhető.

- A megfelelő ütemű növekedés egyik állandó meggátlója a rendszeres öntözés hiánya. Ez Budapesten számos helyszínen kézzelfoghatóan tapasztalható, köztereken, utcafrontokon, utak mentén kialakított zöld sávokban, vagy éppen fásított parkolók területén. Várhatóan a Városliget sem lesz kivétel ebben a tekintetben.

- A betonos, térköves aljzatba ültetett fák - a tervek szerint a városligeti épületek környékén, illetve a kialakítandó burkolt járófelületeknél lesznek bőven ilyenek - növekedése a hely szűke miatt amúgy is lassú, az öntözés pedig még kardinálisabb kérdés az ilyen helyeken. A nedvesség pótlásának elmaradása nem csupán csenevész, díszítő értékükben csökkent fákat jelent majd, de például árnyékadó funkciójukat sem töltik majd be ezek a példányok, a terület ligetes, zöld jellege így nem alakulhat ki.

- Az az elgondolás, hogy a kivágott fákat újjal pótolva az eredeti állapot visszaállítható vagy felülmúlható, alapvetően téves, ugyanis az értékesebb, látványosabb, tartós eredményt jelentő fafajok növekedési ideje hosszú években, adott esetben évtizedekben mérhető, így az új telepítések nagyon-nagyon hosszú ideig meg sem közelítik majd látványban azt, amit ligetként, parkként elvárnánk. 

mupa.png

A Művészetek Palotája jól példázza, hogy a monumentális épület mellett mennyire eltörpülnek a fák, pedig ezek már egy évtizede ott vannak! Ennek fényében a Városligetbe tervezett hasonlóan nagy épületek köré frissen telepített csemeték várhatóan szintén nem fognak érdemben sem díszíteni, sem parkjelleget kölcsönözni a területnek.

- Lehet ugyan gyorsan növő fajokkal, fajtákkal viszonylag gyors eredményt elérni, azonban a gyorsan cseperedő fák jellemzően élettartamukban is rövidek, így az ilyen fák telepítésénél a fő gond az, hogy a gyors elöregedés miatt ezek 20-25 év múlva ki is esnek a rendszerből, akkor pedig a probléma újrateremti magát, tehát átmeneti megoldásról lehet szó ezzel. A gyorsan öregedő fák nem mellesleg gyakran balesetveszélyesek (törésre, kidőlésre hajlamosak).

- A kivágott fák pótlásáról gyakran szó esik, arról azonban már kevesebb, hogy a megmaradó példányok várhatóan jelentősen megsínylik majd a munkálatokat, és az azokkal járó bolygatást. Azok az építkezések közben megsérülő vagy kipusztuló fák melyek úgymond baleseti áldozatai lesznek a munkálatoknak, nem szerepelnek a pótlási tervekben, így ezek elvesztésével a fák száma tovább csökken, akár jelentős számban.

- A városliget fák szanálásakor várhatóan hamarabb kerülnek kijelölésre azok a kertészeti szempontból kevésbé értékes fák (mint például a bálványfák) melyek a honi klímaviszonyokat, és a városligeti helyi adottságokat jobban tolerálják, mint az értékesebb díszfák. Utóbbiak hosszabb idő alatt, több gondoskodás közepette képesek csak magas díszítőértéket produkálni, ilyen módon a kevésbé értékes, de jobban alkalmazkodó fajok eltüntetésével a zöld lombtömeg felülete jelentősen csökken, az utánpótlás pedig csak hosszú évek alatt érkezik majd meg.

vid4.png

A gyors növésű fák, mint a nyár, gyorsan is öregednek, újrateremtve a problémát. A képen a Paskál strand negyedszázados fái láthatóak.

- Példák mutatják, a jelenlegi helyzetben a Városligetet kezelő kertészeti szakemberek minden egyes fáért a végsőkig küzdenek, mert minden egyes darabra szükség van a terület megszokott és ideális parki jellegének fenntartásához. Ebben a helyzetben már a legkisebb arányú fakivágás is jelentősen befolyásolja majd a liget zöld megjelenését.

A fentiekben vázolt problémák, felvetések reményeim szerint új, de legalábbis tisztán szakmai szempontú adalékot jelenthetnek a Városliget átépítéséről szóló vitákban, és józan, politikamentes érvekként szolgálhatnak a munkálatokat érintő párbeszédekben. A városligeti fák védelme, a terület parki jellegének fenntartása közös érdek, melyet minden fővárosinak ismernie és felismernie kell!

Megyeri Szabolcs, kertész

_________________________________________________________________________

Frissítés:

Bejegyzésemre reagálva a mai napon (2015.10.20.) az alábbi választ kaptam a Városliget Zrt. képviselőjétől, melyet kérésüknek megfelelően változtatás nélkül közzéteszek. 

"Tisztelt Megyeri Szabolcs!

 

 Örömmel vettük, hogy cikk és videó formájában is foglalkozott a Liget Budapest Projekttel a blogján, és Ön is szívén viseli a városligeti fák sorsát! Összeállítása ugyan más, már megvalósult projekteket vesz alapul, de engedje meg, hogy a Városliget Zrt. részéről reagáljunk a felvetéseire.

 

Szeretnénk Önt megnyugtatni, hogy a városligeti fák sorsa jó kezekben van, és társaságunknál is értő szakemberek foglalkoznak a várható rekonstrukció részleteivel, azzal, hogy a zöldfelületet nemhogy csökkentsük, hanem növeljük a Városligetben.

 

Bizonyára Ön is tudja, hogy szándékunkban áll az eddigi 60%-os zöldfelületi lefedettséget 65 %-ra növelni. Számos intézkedést teszünk majd ennek érdekében, és az elmúlt csaknem két évben – amióta a Városliget Zrt. a park kizárólagos fenntartója – több száz millió forintot költöttünk és költünk a park fenntartására. A Főkert Zrt. számos rekonstrukciós munkát végzett a közelmúltban is a területen.

 

Társaságunk megbízásából az elmúlt közel egy évben több mint 60 db új padot, 100 db szemetest és 120 db kutyapiszok gyűjtőt helyeztek ki a parkban. Ahogy hétköznap, úgy a hétvégeken is megoldott a Városliget tisztántartása, átlagosan napi 5 fő, 10 órás műszakokban takarít. Szintén cégünk megbízásából közel 51 000 darab egynyári virágot ültetnek ki a Főkert munkatársai évente, 40 000 négyzetméter cserjét és sövényt kezelnek, mely folyamatos ápolást igényel, csak úgy, mint az 500 000 négyzetméternyi gyep. Ezen felül a kerítések, korlátok, táblák, lépcsők, különböző térelemek karbantartását is elvégeztetjük.

 

Blog bejegyzésében nagy figyelmet szentel az öntözés és a térköves aljzatba ültetett fák témakörének, mondván, hogy ahogy másutt, a Városligetben sem fognak megfelelő mértékben öntözni, és emiatt, illetve a túlzottan kicsi méretű aljzat miatt, a fák előbb-utóbb elpusztulnak majd.

 

Ezúton szeretnénk korrigálni ezt a gondolatmenetet, hiszen a városligeti növények öntözése ma is megoldott, és ez a jövőben sem fog változni. Mióta a Városliget Zrt. kezelésében van a terület, hatványozottan többet költünk locsolásra. Azt is leszögezhetjük, hogy mivel egy parkról beszélünk, nincs értelme aljzatba, betonkörnyezetbe ültetett fák helyzetével összevetni az itteni fák helyzetét, hiszen ezek sokkal inkább természetes és egészséges környezetben élhetnek. Ezt mind az idősebb, mind az újonnan ültetendő fák tekintetében kijelenthetjük.

 

A Városliget területén lévő fák kataszteri felmérését a FŐKERT Zrt. az idei évben elkészítette. Ez a kataszteri felmérés fogja a továbbiakban a fák állapotának nyilvántartását szolgálni. Ezeknek az adatoknak az ismeretében válik tervszerűvé később az elöregedett, balesetveszélyes fák lecserélése. A Városliget Zrt. a liget átépítését követően is nagy hangsúlyt kíván fektetni a faállomány értékének megőrzésére.

 

A Városliget Zrt. az idei év vége előtt kiírja a park átfogó rekonstrukcióját, a zöldfelület rehabilitációját szolgáló pályázatot, melynek fontos eleme lesz a fák megóvása, újak telepítése."

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr437956362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zak 2015.10.13. 11:20:17

Én értékelem, hogy ilyen posztok is megjelennek az indexen, de szinte biztos vagyok benne, hogy semmilyen hatása nem lesz. A lapok le vannak osztva. A megfelelő emberek elrakják a megfelelő mennyiségű pénzt, visszaosztanak valamennyit a fidesznek. Minden változtatás úgy lesz lesöpörve az asztalról, mintha nem is létezett volna. Minden, ami a pénzszerzésük útjában áll, azonnal eltüntetik. Hogy ez másoknak nem jó, vagy esetleg kifejezetten hátrányos teljesen mindegy. Majd felállítanak egy stábot, amelyiknek a feladata hogy kommunikálja az emberek felé, hogy ez nekik jó, mert a kevesebb végülis több. Természetesen a mi pénzünkből. Ha hőbörgés van, akkor fizessetek hogy megértsétek, miért kell lopnunk még - különben meg kuss. Hogy eltűnik az egyetlen jó nyári szórakozóhely (kertem), hogy a monumentális élületektől nem látszik az a kevés fa sem - tökmindegy. Egy csak egyy csepp abból a tengerből, ami a fideszhez meg a haverokhoz megy mostanság.

NemNick 2015.10.21. 05:03:52

Csak engem zavar, hogy nem válaszoltak a pontokra? A locsolást ígérik csak meg, de úgy beszélnek ott is, mint aki nem látta a látványterveket (sem)...

egyinges 2015.10.21. 07:37:28

A mostani vezetés nem szereti a természetes zöld területeket. Csak a betonban hisznek, mint a kommunizmus időszakában. Meg lehet nézni a Kossuth teret is. Amikor először láttam, a síró görcs kerülhetett. Ugyan ez lesz a ligettel is.

OkoskaTo:rp 2015.10.21. 08:42:29

Azt nyilván a Zrt. illetékese is pontosan tudja, hogy erős csúsztatás a zöldfelület arányát 60-ról 65%-ra hazudni. Ez csak papíron létező növelés, amit a mostani sétányok felületének csökkentésével fognak elérni. (Arról nem beszélve, hogy pár éve a vonatkozó fővárosi rendelet módosítása óta a kavics burkolat is beleszámít a zöldfelületbe. (A gyeprács viszont nem, hogy még hülyébbek legyenek.))

Az pedig tök mindegy, hogy mennyi munkát/pénzt fordítanak jelenleg a park fenntartására. Elég? Nem.

Egyáltalán szükség van a Városliget Projektre? Különösebben nincsen, Viktornak nem muszáj a Palotába költöznie. Az építész és múzeumi szakma már darabokra szedte a koncepciót.
És ha már parkfelújítás, miért nem a Népligetet rakják előbb rendbe, valamennyire megosztva a terhelést?
Ezekre a kérdésekre persze sosem válaszol egyik illetékes sem.

Messzi Vetek 2015.10.21. 10:26:42

@OkoskaTo:rp: én örülnék, ha ezt az egészet sztornóznák.

a MNG jó helyen van a várban, ha onnan kiteszik, nem fogok a várba menni soha már - minek mennék (az OSZK-nak mondjuk épülhetne egy modern épület valahol - például a Művészetek Háza környékén a Lágymányosi hídnál - és a felszabaduló helyen elférne egy még egyszer akkora kiállítótér. ha már egyszer nem tudjuk hova rakni a rengeteg műkincsünket.).

a magyar zenének nem is értem, miért kell kiállítótér. a zenét hallgatni kell; ha meg koncertterem lesz csupán, ez miért az ún "múzeumnegyed" része?
és ha már múzeumnegyed, akkor miért kell feltétlenül egy helyre pakolni mindent, mint Berlinben vagy Bécsben; miért nem jó nekünk a római, madridi, párizsi módi?
a fotós múzeumot sem érzem szükségesnek, mindenhol a világon időszaki kiállítások vannak fotókból; itt, ha jól értem, magyar és magyar származású fotósok fotóinak reprodukcióit teszik majd ki. ez akkor azt is jelenti, hogy a tulajdonosok engedélyével lesznek kinn a fotók, ami után folyamatos jogdíjfizetési kötelezettsége lesz az üzemeltetőnek (Magyar Állam = nekünk), vagy az MNB majd bevásárol pár milliárdért híres fotókat - is? (NE!)
van még ugye a Néprajzi Múzeum, ami valami miatt nem maradhat az Igazságügyi Palotában, azt is ki kell tolni a Ligetbe, meg a Magyar Építészeti Múzeum, amit már csak azért sem értek, mert jónéhány építészeti korszakból nem maradt számottevő épített örökségünk - főleg nem a mai határokon belül. ezzel nem a magyar építészeket akarom degradálni, de olyan anyag összehozására, mint ami a Chaillot palotában van a Trocadero-n, esélyünk (értsd: anyagunk) nincs. ha meg egy Makovecz emlékművet akarunk ide, akkor meg ne nevezzük már múzeumnak.

szumma: az MNG, a Néprajzi jó helyen van. Építészeti, Zene és Fotó múzeum szükségtelen. tehát - komolyan - én hajlandó volnék az adómból arra áldozni, hogy NE változtassanak semmit, ne építsenek, csak simán lopják el egy részét az árának. jobb lenne mindenkinek és nem barmolnák szét a Városliget mostani, századfordulós hangulatát.

Gyorgy Nagy 2015.10.21. 11:24:03

A várisliget a MIÉK ! Nemszabad hozzânyulni.A muzeumot vigyék mel a félroma miniszter elnök tervezett "palotályába.

hanyagság 2015.10.27. 21:41:21

@Messzi Vetek: korrekt érvek, adóm 1 %-át én is felajánlom erre a célra

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (172) kertbarát (50) kertépítés (125) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő