Megyeri Szabolcs kertész blogja

Augusztusi rukkola

komment

Az augusztus a nyár utolsó nagy hajrára, tombol a kánikula, nyaral, aki csak tud, ilyenkor kevesebb figyelem jut a kertnek, pláne a konyhakertnek, hiszen a többség úgy tudja, ebben az időszakban már nem is nagyon lehet mit ültetni. Pedig akad éppenséggel ültetnivaló, például friss saláták kiváló hozzávalója, a rukkola. 

ruc2.jpg

A rukkola kifejezetten szép, a balkonon kvázi dísznövényként is funkcionálhat!

Ki vagy te rukkola?

A rukkola (Eruca sativa) sajnos nem tartozik a jelenleg divatos zöldek közé, ezt bizonyítja az is, hogy még nevének írásmódja sem kiforrott, írhatjuk rukkolának, olaszosan ruccolának vagy rucolának, aki pedig hagyománytisztelő, hívhatja magyarosan egyszerűen borsmustárnak is. A rukkola Európában, főleg a déli országokban őshonos, ahol persze népszerű is, Olaszországban pedig kimondott rajongás övezi. Markáns ízvilágú, borsos, mustáros aromájú salátaféle, mely ráadásul élettanilag is kedvező hatásokkal bír.  Magas a vitamin- (A, B2, B5, C és K), valamint ásványianyag (kalcium, vas, magnézium, foszfor, kálium, mangán, szilícium) tartalma, hatékony nyugtatója a háborgó savas gyomornak. herbatea is készülhet belőle, ami a fekélyes gyomorra van jó hatással, és a köhögést is csillapítja, valamint szoptatós kismamáknak is sokáig ajánlották tejserkentőként. Természetesen a rukkola elsősorban kiváló saláta alapanyag, erős, domináns íze kiválóan illik vegyessalátákhoz, köreteket is fel lehet dobni vele. A rukkola, bár nem igazán trendi, vagy keresett salátaféle, azért szinte minden zöldségesnél kapható, de még jobb, ha magunknak termesztjük, ugyanis roppant igénytelen növény, gyorsan fejlődik, és kis helyen, akár balkonon is előállítható a kellő mennyiség. 

Ültetési szezon?

A nyár végét zöldségfronton hagyományosan üresjáratnak tekintjük, ez többé-kevésbé igaz, ám a nyár végével semmiképp nem zárul a konyhakerti szezon. A fokhagymát ősszel, szeptemberben is lehet ültetni, így biztosítva a jövő évi ellátmányt, valamint a hideget jól tűrő zöldségféléket, vagyis például a zöldsalátát, a brokkolit, a kelkáposztát és a káposztát is elültethetjük, és az ősszel kerülhet a konyhakertbe a zöldbab, a tök, a sütőtök és az uborka is. És ez a katalógus még nem is teljes, sőt, a rózsák, cserjefélék, és gyümölcsfák még nem is kerültek szóba!

  

ruc1.jpg

 Növekedésben

Tudta-e?

A rukkolát már az ókori római leírásokban is afrodiziákumként tartották számon, ezt a tulajdonságát később is ismerték, ezért a középkori kolostorkertekben nem volt megengedett a termesztése!

  

eruc_03.jpg

 A rukkola bájos virága nem csupán szép, hanem a levelekhez hasonlóan ehető is

Rukkolatermesztés gyorsan és egyszerűen

A rukkolát és a nyár végét főleg az kapcsolja össze, hogy afféle utolsó pillanatos termény, mivel elvetett magjai akár 2-3 hét alatt kihajtanak annyira, hogy a konyhában használhatóvá váljanak a levelek. A rukkolatermesztéshez alig szükséges valami, a talajra nem érzékeny, tehát a nyár végére kiürült ágyásokba simán vethető, de az erkélyen is elég egy-két nagyobb cserép, vagy egy termetesebb virágláda, és némi általános termőföld az induláshoz. Rukkola magot nem nehéz beszerezni, ha megvan, akkor a szemes gabonafélékhez hasonló módon vessük el azokat, és egy indító beöntözés után csak várnunk kell. Balkonvetemény esetében előkészületekkel sem kell számolni, szabadföldi telepítéskor egy alapos gazolást illendő csupán megejteni a magok kiszórása előtt. A rukkola hálás tulajdonsága, hogy kis helyen is viszonylag nagy hozamot biztosít, így elsőrangú balkontermény, de napos, meleg konyhaablakban is tehetünk vele egy próbát. A csírázás megtörténtéig folyamatosan nedvesítsük az ültetvényt, később akár el is hagyhatjuk a locsolást, bár ebben az esetben rukkolánk lassabban cseperedik majd, de legalább nem pusztul ki egy utószezonos last minute nyaralás alatt. A másik szaporítási módszer a palántázás, ami inkább csak elméleti lehetőség, a zsenge csírák ugyanis kicsik és sérülékenyek, kiszedésük, átültetésük felesleges nehézségekkel jár. A rukkola bő három hét után már szedhető állapotba kerül, és amíg az időjárás drasztikus fordulatot nem vesz, vagyis amíg tart a vénasszonyok nyara, folyamatosan hozza új hajtásait és leveleit. Tartsuk szem előtt, hogy a leszedett levelek nagyon hamar fonnyadásnak indulnak, így mindig csak annyit csipegessünk a növényről, amennyit azonnal fel is használunk.

A rukkola gyorsan nő, persze nem annyira, mint ezen a felgyorsított videón. Érdemes megnézni!

Képek: innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr47682204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ea 2015.08.06. 22:38:13

Nekem tetvesedik. Mit csinaljak vele?

Megyeri Szabolcs 2015.08.07. 07:18:04

@Ea: ezt a régebbi posztomat ajánlom a témában: kertesz.blog.hu/2015/05/23/harom_adaz_kiskerti_rovarkartevo Kertbaráti üdvözlettel: Szabolcs

meiszner.kati 2015.08.07. 12:04:02

Termesztett már rukkolát?

Ez vagyok 2015.08.07. 13:24:49

Én tavasszal vetek és folyamatosan szedem. Ilyenkorra már felmagzik, de arról is leszedem a leveleit. A leggyakoribb kártevője a bolha, melyet megelőzhetünk, illetve csökkenthetjük a mennyiségüket, ha a lombját öntözzük. Most épp totálisan visszavágtam és várom, hogy ismét gazdagon hozza a leveleit.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása