Megyeri Szabolcs kertész blogja

Hogyan legyünk rózsabarátok?

1 komment

Nagy a kísértés, hogy a "rózsa a legnépszerűbb dísznövény" kezdetű szokásos kedvcsináló mondattal kezdjem a mondókámat, persze ettől csak részben lehetséges elszakadni, hiszen lássuk be, tényleg a világ legkedveltebb virágáról van szó. A címbeli kérdésre a válasz ennek fényében egyszerű, kezdjük el kedvelni a rózsát, vegyünk pár tővel egy tetszőleges fajtából, ültessük el, és élvezzük a látványt. A rózsa azonban nem adja könnyen magát, az átlagos dísznövénynél kicsit több törődést kíván, valamennyire érteni kell hozzá, rendszeresen metszeni kell, egyes fajtáknak különleges talajigényük van, szóval nem mindig fáklyásmenet a rózsanevelés, éppen ezért nem is mindenki kezd bele. Jelen bejegyzés pont azért íródik azonban, hogy eloszlassa a közkeletű tévedéseket, a gondozással kapcsolatos fenntartásokat, mert a tagadhatatlan nehézségek ellenére rózsát nevelni bárki, még a teljesen kezdő hobbikertészek is tudnak, a szükséges ismereteket pedig menetközben megszerezhetik, a legrosszabb esetben néhány tő elhullása árán, de hát így megy ez minden növénnyel. 

big-red-roses.jpg

Így hát egy sorozat első darabja ez az írás, melyben a legalapvetőbb, dióhéjba szorított rózsanevelési tudnivalókat szeretném közkinccsé tenni, hogy aztán hétről-hétre egyre mélyebbre áshassunk a témában. Ugorjunk is neki, és következzen a:

Rózsagondozás öt egyszerű lépésben!

Az alábbiakban, anélkül hogy belemennénk az apróbb, nüansznyi részletekbe, összefoglalom a legalapvetőbb tennivalókat, melyek a rózsákkal kapcsolatban szóba jöhetnek.

Öntözés: a rózsák vízigénye általában magas, a rózsaöntözésre rendszerint 8-12 naponta kell sort keríteni, attól függő gyakorisággal, hogy az időjárás nedves, vagy szárazabb, értelemszerűen esős hetekben ritkábban, aszályos időszakban gyakrabban kell a nedvességet pótolni. A rózsák öntözését kannával (ún. árasztásos módszerrel) ajánlott elvégezni, a kisebb-nagyobb nyomással működő kerti locsolók használata nem ajánlott, és esőt se imitáljunk, a vizet felülről spriccelve, ezzel ugyanis alkalmasint a gombás megbetegedések megjelenését segíthetjük elő. Egy rózsatő egyszerre átlagosan 10-15 liter vizet igényel, a mennyiséget könnyen beállíthatjuk mércével rendelkező kannát használva.

rose-water-ss-l.jpg

Fröcskölés helyett árasszunk

Tápanyagok: a rózsák nagy általánosságban tápanyagigényes növények, jellemzően a tápanyagdús, gazdag közeget kedvelik. A rózsa táplálását már az ültetésnél el kell kezdeni, az ültetőgödör alját érdemes vastagon kibélelni érett marhatrágyával, és/vagy komposzttal, hogy a meginduláshoz szükséges tápanyagok rendelkezésre álljanak (azonban az ültetőgödör aljára helyezett trágyát mindig be kell fedni földdel, hogy a gyökerek ne érintkezhessenek közvetlenül azzal, de erről még szó esik majd). A szakszerű rózsaültetéssel nagyjából egy évre biztosított a rózsa tápanyagellátása, a későbbiekben pedig évente egyszer, négyzetméterenként 5-10 kg érett istállótrágyát szükséges kihelyezni a tövekhez, valamint hasonló időközönként komposztot is adhatunk rózsáinknak. A talajt illetően feladat lesz még a tömörödöttség rendszeres megszüntetése, például kézi kultivátoros, vagy kapás lazítással.

Rózsabetegségek: mint minden dísznövény, a rózsa is megbetegedhet időnként, sajnos néha el is pusztul emiatt. Tudni kell, hogy a rózsabetegségek megjelenéséhez, és súlyosra fordulásához nagyban hozzájárul az, ha a növény nem megfelelően gondozott, ezért legyengült, erőtlen. A betegségek kivédésében tehát első a prevenció, ami azt jelenti, hogy a rózsát szakszerűen, odafigyelve kell gondozni, hogy a lehető legjobb kondícióban legyen, és magától vissza tudja verni a támadásokat. Természetesen betegségmentes rózsa nem létezik, a megszokott rózsabetegségek, így például a lisztharmat, a mozaikvírus, a csillagpenész, a rózsarozsda bármikor felüthetik a fejüket, és a rózsáknál a tetvesedés sem túl ritka, de a sor még folytatható. Meg kell említeni, hogy ahogy minden termék esetében, úgy a rózsák közt is léteznek minőségi különbségek, a megbízható forrásból származó, gondosan előnevelt, márkás rózsatövekkel mindig nagyobb az esély a problémamentes együttélésre.

rose-flower-garden3.jpg

Teleltetés: a teleltetés éppen nagyon nem aktuális most, de mivel a rózsával kapcsolatban kihagyhatatlan tennivaló, pár szót áldozni kell erre is. Az ősz elmúltával, az első keményebb fagyok megérkeztekor a rózsákat fel kell készíteni majd a hideg időszakra. A rengeteg féle rózsafajta többsége ugyan nem kifejezetten fagyérzékeny, sőt, sok típus teljesen télálló, ugyanakkor a hirtelen megérkező erős, extrém hidegek károsíthatják a töveket, ezért szokás a rózsát az ősz végén kupacolni. A kupacolás rémesen egyszerű művelet, ilyenkor egy kisebb dombnyi földet kell húzni a rózsatőre, mégpedig úgy, hogy a földhalom a szemzés fölött 10-15 centivel legyen. Előkészületként a rózsa őszi, télre felkészítő metszését kell elvégezni, vagyis kupacolás előtt az elvirágzott részeket és a lombozatot el kell távolítani a betakarni kívánt részről. 

plantarosegarden_05_1.jpg

Metszés. Rendszerint a metszés a legneuralgikusabb pont a rózsák gondozásánál, ez az a műveletsor, amely sokakat visszatart a rózsa telepítésétől, ugyanis nehéz, összetett művelet hírében áll. A rózsa metszése ezzel szemben egyáltalán nem túl bonyolult tudomány, bár az igaz, hogy némi tanulás és gyakorlat szükséges hozzá, de a fogásokat hamar el lehet sajátítani, a rózsametszésnek pedig hihetetlen mennyiségű online és hagyományos papíralapú irodalma van, tehát van honnan ötletet meríteni. A rózsametszés azért fontos, mert a visszavágással egyrészt rózsánk szép külalakját, formáját alakíthatjuk ki, másfelől az elhalt rózsarészek (virágok, levelek) lemetszésével a növény egészségét tarthatjuk fenn. 

- a rózsákat általában tél végén, kora tavasszal kell megmetszeni, amikor a növény későbbi formájának kialakítását alapozzuk meg. Akadnak kertbarátok, akiknek az év eleji metszés kicsit drasztikusnak tűnik, de ne ijedjünk meg, bátran használjuk a metszőollónkat!

- a rózsák tavaszi metszése során úgy vágjuk vissza a hajtásokat, hogy a vágást a rügy felett fél-egy centiméterrel, ferdén ejtsük meg. A felső rügy abba az irányba nézzen, amerre az új hajtást nevelni szeretnénk

- a rózsa tavaszi metszése során alakíthatjuk ki a rózsa alakját, formáját, ezért a metszéseket alaposan átgondolva ejtsük meg

- év közben a rózsát csak akkor szükséges megmetszeni, hogy ha elszáradt virágokat, leveleket, növényi részeket látunk rajta. Ekkor nem szabad túl erőteljesen visszavágni a szárakat, mert később, a tél beálltával a rózsa visszafagyásának esélye fog megnőni

- a rózsa metszéséhez mindig tiszta, éles metszőollót használjunk, a csorba vágófelület betegségek megjelenéséhez vezethet, a szennyezett pengék pedig fertőzéseket vihetnek át egyik növényről a másikra.

A tavaszi rózsametszésről akad egy rövid videóm is, kattintsanak bátran!

  • Első nekifutásra álljon itt most mindössze ennyi, erősen zanzásított információ, remélhetőleg a kitűzött célt - hogy a rózsaneveléssel megbarátkozzunk - teljesíteni tudtam. Természetesen rengeteg tudnivaló maradt még a tarsolyban, érinteni kell többek között a rózsatípusok közti különbségeket, a részletes ültetési leírást, vagy éppen az egyes rózsabetegségek gyógymódjait, ezek mindegyikére sor kerül hamarosan!

Ha szívesen válogatna szebbnél-szebb rózsák közül, látogasson el online kertészetembe!

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr627189001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Crip Lee 2015.05.04. 21:24:44

Kedves Szabolcs!

Az alábbiakban kérném a segítségét:
A kertünkben van egy pár tő rózsa, amiknek egy pár levele elkezdett sárgulni. Jellemzően a levélvégén és kívülről halad a sárgulás a levél belseje felé. Károsítót nem találtam a leveleken. Ugyanezen levéltünetek megjelentek a fagyal bokrokon is. Gombára vagy tápanyag hiányra gyanakszom de biztosan nem tudom.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (172) kertbarát (50) kertépítés (125) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő