Megyeri Szabolcs kertész blogja

Cserepes örökzöldek és egyéb ínyencségek teleltetése

Szólj hozzá!

Karácsony előtt többször szóba kerültek itt a blogon a cserepes ünnepi fenyők, melyekkel kapcsolatban a legfontosabb információ az volt, hogy legfeljebb tíz napot bírnak ki szobai körülmények között. Nos, amennyiben 24.-én este került be a lakásba egy dézsás fenyő, akkor éppen ma kellene onnan kiköltöznie. Maga a kiköltöztetés nem nagy ügy, a bevitelhez hasonlóan zsilipeléssel kell megoldani, vagyis pár órára egy, a szobánál hűvösebb, de a kültérinél melegebb helyen kell szoktatni a növényt a hideghez, ezután lehet végleg kivinni. Mikor a fa már odakint van, több opció jöhet szóba. A kölcsönzött fát vissza kell vinni, és nincs vele több gond, a megvásárolt növényt pedig vagy kiültetjük, vagy a házon, lakáson kívül helyezzük el cserepestül. A kiültetés a szokásos módon zajlik, és akár már januárban elvégezhető, amennyiben egy fagymentes, enyhébb délutánon nekivágunk. Sokan azonban nem kívánnak az év eleji hidegben ásni, kertészkedni, és tavaszra halasztanák ezt a műveletet. Ezt nyugodtan meg lehet tenni, a cserépbe, dézsába ültetett örökzöldek jól bírják a téli viszontagságokat, ha pár óvintézkedéssel segítjük őket. Hogy a fontos tudnivalókat érzékletesebben adjam közre, a további részleteket az alábbi rövidke videóban mondom el, hozzátéve, hogy mindez persze nem csak a dézsás karácsonyi fenyőkre igaz, hanem az összes kint tartott, cserepes örökzöldre!

 

A címben ínyencségeket is említettem, következzenek tehát ezek most, nevesítve a gránátalmáról és a fügéről lesz szó, természetesen a téli fagyokkal kapcsolatban, ahogy az most aktuális. A gránátalmáról sokan azt sem tudják, hogy megél nálunk, ezért gyakorlati tanácsként valószínűleg keveseknek lesznek hasznosíthatók (egyelőre) a következő információk, azonban figyelemfelkeltésként bizonyára jó szóba hozni a gránátalmát, szívesen csinálok reklámot ennek az egzotikus gyümölcsfélének. 

 

A gránátalma neveléséről már született korábban egy bejegyzés, az érdeklődőknek érdemes átfutniuk IDE kattintva. A fügéről már jóval többen tudják, hogy hazánkban is tartható, ám mivel merőben más éghajlatról származik, a mi teleinken extra gondoskodást kíván. A harmadik nyúlfarknyi videó tehát a füge téli takarásáról szól, akik pedig bővebben olvasnának erről a csemegéről, IDE kattintva tájékozódhatnak.

 

 

A nem élő fenyő története

Az első témához, vagyis az élő karácsonyfa gondozásához tartozik az a rövid, tanulságos történet, amit egy közeli ismerősöm mesélt még pár éve, melyet - ismerve a honi valóság árnyoldalait - készségesen elhiszek neki. A történet szerint az ismerősöm vásárolt egy szemrevaló dézsás fát az ünnepekre, részben környezettudatosságból, részben pedig azért, hogy a fát a kertjébe kiültetve hasznosítsa az ünnepek után. Az év első napjaiban annak rendje és módja szerint kivitte a fát a szabadba, megásta az ültetőgödröt, és vette volna ki a fát a cserépből, de ez nem ment. Némi rögtönzött barkácsmunka után kiderült, mi a gond. A fa edényének aljára az "élelmes" faárus gipszet öntött, ebbe beleállította a vágott fenyőt, majd némi földet szórt a törzs köré, hogy teljes legyen az illúzió, így készült a kiültethetetlen élő fenyő.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr267034629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása