Megyeri Szabolcs kertész blogja

Jó komposzt-e a dió?

4 komment

A kertészkedésnek is megvannak a maga slágertémái, amiről a szenvedélyes hobbikertészek órákat tudnak vitatkozni. Ősz tájékán, levélhulláskor rendszerint ilyen témává válik a diófa leveleinek komposztálhatósága, mely általában kétségeket ébreszt a gazdákban, egyesek szerint - és ez az általános vélekedés - a dió semmiképp nem való a komposztba, míg mások állítják, hogy ez balga tévhit, vannak pedig, akik az óvatos középutat képviselik, és azt mondják, hogy lehet a diót komposztálni, csak sokkal több idő kell hozzá, mint a "sima" komposzt esetében. És vannak olyanok is, akik egy huszáros vágással oldják meg a problémát, a diólevelet elégetik, és annak hamuját teszik a komposztálóba (vagy máshová). Kinél lehet az igazság?

leaves2.jpg

Az őszi levélhullás az évszak legszebb hangulatfestő eleme, de a kiskertekben a sok levél gondot okozhat, főleg, ha diófánk is van

A diólevél komposztálás szerintem tipikusan az a probléma, ami kicsit nagyobb jelentőséget kapott, mint amennyit megérdemel. Tény ugyanakkor az is, hogy egy roppant közkedvelt és elterjedt fáról van szó, mely dús lombozata okán ősszel jelentős mennyiségű levelet termel, ezekkel a halmokkal pedig valamit kezdeni kell. A dió (és egyéb) avar elégetése több okból nem a legjobb a ötlet, szóba jöhet még az elszállíttatás is, de a biokertészek és a komposztálás hívei ilyenkor dilemmába kerülnek, mehet-e a komposztládába a dió, vagy nem? Az ellenérvek elsősorban a diólevélben megtalálható növekedésgátló anyagokkal kapcsolatosak, főleg a juglonnal. A juglon a diófa természetes védekezőrendszerének eleme, kémiai nyelven oxi-alfa-nafto-kinon (C10H6O3), a hidrojuglon oxidációs származéka. A diófa sérülésekor (rovar, betegség, gombafonal) szinte azonnal hidrojuglon keletkezik, ami oxigén vagy szerves sav hatására oxidálódik, és juglon képződik belőle. A juglon megtámadja a behatolót, mérgező hatással van rá. A komposztálhatóság kérdéskörében tehát ez a zanzásított alap arra nézvést, hogy a diólevélben alkotóelemei a talajba jutva növekedési depressziót okoznak, vagyis rossz hatással vannak mind a talajéletre, mind a diót tartalmazó komposzttal dúsított közegbe ültetett, vetett növényekre. 

diofa.jpg

A diófa terebélyes növény, a lehulló lombja is nagy tömeget képez

A dió komposztálásával kapcsolatban több praktika forog közszájon. Az egyik azt mondja, hogy természetesen komposztálható, csak a benne megtalálható növekedésgátló anyagok miatt sokkal több időre van szükség, az emlegetett időintervallumok 9 hónap és 4-5 év között mozognak, vagyis ennyi ideig kell a diólevelet külön komposztálóedényben tárolni, ezután lehet a rendes komposzttal vegyíteni. Ezt az elméletet némileg cáfolja az a gyakorlatba átültetett kísérlet, mely szerint a diólevél lebomlása már 56 nap után megfelelő volt, vagyis a diós komposzt már ennyi idő után használhatóvá vált. Ennek a kísérletnek a leírását ITT olvashatják. Egy másik kísérletben pedig kilenc hónap alatt került a diót tartalmazó komposzt használható állapotba, sőt, nem csak a dióval vegyített vegyes komposzt, hanem a csak diólevelet tartalmazó komposzt is hasonló eredményeket produkált (ezt a kísérletet a Biokultúra folyóirat 2011/5 számában található meg). Egy harmadik tesztsorozat arra az eredményre vezetett, hogy a négy hónapig tartó diókomposztálás eredménye káros hatást ugyan nem fejtett ki a növények fejlődésére, de a komposzttól elvárható pozitívumokat sem hozta, ugyanakkor kilenc hónapig tartó komposztálás után semmilyen negatívum nem volt észlelhető.

2_original.jpg

A zöldhulladék eltüntetésének leghasznosabb módja a komposztálás

A dió tehát, mint komposztanyag egyáltalán nem az ördögtől való, sőt, a közhiedelemmel ellentétben nem is tiltott vagy kerülendő. Más budapesti kertépítő, de én magam is a diólevelek nagyobb részét vagy elvitetem, vagy a kert egy félreeső részébe. A levélhullás végén a kiebbik részét pedig a komposztba aprítom, ez teljesen bevált. A nagymennyiségű lehullott diólombot ugyanakkor érdemes pár hónapig külön komposztálóba gyűjteni, már csak azért is, mert a komposztálásnál általában nem jó, ha az őszi szezonban hirtelen nagy tömegben jelentkező hullott leveleket egyszerre pakoljuk a komposztládába. A levelek egy részének elégetése, és a hamu komposztra szórása ugyan szóba jöhet, ám az avarégetés szigorú szabályai miatt maga a máglyarakás kerülendő, így ez a megoldás nem javallott. 

A dió vegyületeiről az ITT található kiváló cikkból tudhatnak meg még többet.

A diófáról korábbi posztom ITT, hasznos olvasmány pedig ITT

Képek: innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr105601209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2013.10.28. 13:11:10

A szomszédom égette a diófa levelét, majd megfulladtam a füstjétől. Szerintem az égetés kimondottan kárós. Egyébként a diófalevélnek - persze a korai időszakban - rendíivül sok gyógyító hatása van. Például én fogmosás után használom teáját, /foginyem vérzékeny/ öblögetésként, nagyon bevált.

Balogh Ádám Software 2013.10.28. 15:36:42

A dióhoz célszerű külön levélkomposzt-keretet építeni. Szemben a sima komposzttal ennek sokkal nagyobb felületen kell szellőznie, ezért erre a célra a csirkehálóval körbevont oszlopok javasoltak, szemben az általános komposzt fa vagy műanyag keretével. Más fák levelét viszont csak a díszpázsitról, járdáról kell összesöpörni. A gyümölcsösből, a gyümölcsfák alól összeszedni teljesen felesleges időtöltés. Tavaszra lebomlik, eltűnik, és táplálja a fákat. Nem értem azokat, akik azon fáradoznak, hogy minél több szerves anyagtól szabadítsák meg a kertjüket, utána meg műtrágyát vagy drága biocuccokat vesznek a tápanyag pótlására.

ROBERTO 2015.10.02. 08:52:02

@Balogh Ádám Software: A cikk is említette, hogy 9 hónapnyi komposztálás után semmilyen káros hatás nem tapasztalható. Ezt csak megerősíteni tudom, minden évben együtt komposztálom a diólevelet, a lehullott leveleket, és az ősszel összegyűjtött egyéb kerti hulladékot, kórót, valamint a konyhai hulladékokat, és ezt tavasszal, amikor már félig elkorhadt, összekeverem a tavaszi nyesedékek aprítékával, ősszel pedig szétterítem a kertben, miután összegyűjtöttem a lehullott leveleket. Műtrágyát nem kell használnom, így is elég nagyra nőlnek a növények :-)

A hullott leveleket nem hagyom a fák alatt, mert az túlságosan kényelmes rejtekhelyet biztosít a mindenféle kártevőknek, a komposzt pedig, amit a helyükre kiszórok sokkal hasznosabb, táplálóbb.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2017.06.09. 17:17:00

Minden évben a diófa lábánál másfél méteres körben húzom össze és letakarom, hogy ne vigye el a szél. Egye meg amit főzött alapon.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (172) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (120) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (224) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (77) kerttervezés (142) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő