Megyeri Szabolcs kertész blogja

Keleti uralom

Szólj hozzá!

Pár héttel ezelőtt Japánból kaptam nagyon szép turistafotókat, melyeket egy régi barátom kifejezetten a blog számára készített, és akkor meg is jegyeztem, hogy ilyen messzi és egzotikus vidékről ritkán érkezik beszámoló. Egy kedves olvasóm mintha csak ezt akarta volna megcáfolni, illetve mintegy rálicitálni a felkelő Nap országából érkezett képekre, és egyenesen Vlagyivosztokból küldött fotókat. Természetesen ez a sorozat is célzottan ide készült, vagyis elsősorban a helyi, városi növényzetet, a parkokat, az ottani utcafrontokat örökítette meg. 

IMG_2926.JPG

Vlagyivosztok a távolságot tekintve Japánnal mérhető össze, a kínai és az észak-koreai határhoz közel található, az orosz város neve pedig annyit tesz: urald a keletet. A képekhez kapott rövid leírás szerint a közel hatszázezres lélekszámú kikötőváros nem tartogat különösebben érdekes turisztikai látnivalókat, olvasóm szerint a belvárosi rész is mindössze pár utcányi területet tesz ki, és az összkép meglehetősen sivár. Ennek ellenére mutatós parkok, növényekkel díszített előkertek, utcafrontok itt is vannak, és persze az ikonikus emlékművek környéke is beültetett, gondozott. Az alábbi képek tehát az egyhetes vlagyivosztoki tartózkodás sétáinak kivonatát tartalmazzák, különös tekintettel a helyi, városi növényzetre. Gábornak nagyon köszönöm a képeket, olvasóimat pedig biztatom arra, hogy amennyiben hasonlóan érdekes, ritkán látott helyeken járnak, készítsenek képeket, és küldjék el nekem, örömmel közzéteszem azokat!

IMG_2946.JPG

IMG_2891.JPG

IMG_3008.JPG

A poszt még nem ért véget, kattintson a tovább gombra!

IMG_2894.JPG

IMG_3002.JPG

IMG_2896.JPG

IMG_2989.JPG

IMG_2922.JPG

IMG_2947.JPG

IMG_2920.JPG

IMG_3005.JPG

IMG_2919.JPG

IMG_2954.JPG

IMG_2918.JPG

IMG_2916.JPG

IMG_2902.JPG

IMG_3020.JPG

Vlagyivosztok a wikipedián, és térképen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr245538305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (115) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (32) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (175) kertbarát (51) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (122) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (226) kertészkedés (165) kertészmérnök (53) kertfenntartás (76) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (77) kerttervezés (143) kert és design (75) kert trend (50) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (130) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (61) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (6) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (136) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (12) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (6) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV