Megyeri Szabolcs kertész blogja

Japánból, szeretettel

2 komment

Barátaim és olvasóim tudják, hogy mennyire rajongok a szép kertekért, parkokért, növényekért, ezért időről-időre kapok tőlük képes beszámolókat a világ legkülönbözőbb tájairól, melyeket szokás szerint közzé is teszek, hiszen roppant érdekes dolog egzotikus, távoli országok természeti csodáit nézegetni, legalább fényképeken, míg az ember maga is el nem jut oda. Most olyan helyről érkeztek hozzám fotók, ahová nem biztos, hogy valaha személyesen ellátogatok, sőt többségünk számára azt hiszem túlontúl messze van. Ez a távoli csodaország Japán, ahová régi barátom, György augusztus közepén két hétre elutazott, és még az indulása előtt a lelkére kötöttem, hogy egy kis csokor képet külön a blog számára készítsen utazása közben. Szerencsére nem feledkezett meg rólam, így az alábbiakban önök is nyerhetnek egy kis betekintést a távol-keleti szigetország legszebb részeibe. 

IMG_2402.JPG

IMG_2431.JPG

IMG_2432.JPG

Gyönyörű erdőket nálunk is látni, ám ehhez hasonlót biztosan nem. Kiotoban található ez a kápráztató bambuszerdő, mely az UNESCO világörökségi listáján is rajta van. Filmbarátoknak érdekesség, hogy itt forgatták a Repülő tőrök klánja című kultikus mozi egyes jeleneteit.

Kyoto2.JPG

Kyoto.JPG

Kyoto1.JPG

Még mindig Kiotoban járunk, mégpedig egy tipikus japánkertben. Ilyen kertek az ország minden kisebb-nagyobb városában megtalálhatóak, ezek az autentikus kertek elvileg ugyanazt a szerepet töltik be, mint nálunk a közparkok, az emberek sétálni, meditálni, gyönyörködni járnak ki. Ami különbség, hogy a japán parkok kivétel nélkül folyamatos és alapos gondozás alatt állnak, elképzelhetetlen, hogy akár egy papírfecnit vagy egy, a járófelületen széttaposott rágógumit lehessen találni, sőt még dohányozni és alkoholt fogyasztani sem lehet, ahogy a parkokban, úgy a legtöbb közterületen sem. Ezek a mérnöki pontossággal létrehozott kertek a nyugalom szigetei, így mindig csend és béke honol bennük.

IMG_1931.JPG

IMG_1927.JPG

Ez már a tokyo-i Ueno park, mely a Japán főváros legnagyobb és legnépszerűbb parkja. A park cseresznyefái márciusban, a virágzáskor kapnak fontos szerepet, ilyenkor a helyiek napokon keresztül a rózsaszínbe boruló fák alatt piknikeznek és lazítanak, ez a hanami ünnep, mely a tavasz, és a természet éledése mellett a szerelmet is élteti. Az Uneo Park ad otthont több múzeumnak is, és itt található Japán elsőként alapított állatkertje is.

IMG_2625.JPG

IMG_2629.JPG

IMG_2626.JPG

IMG_2622.JPG

A fenti képek Kanazawa-ban készültek, mely város Japán Honshu szigetén található, az Ishikawa prefektúrában. A megörökített Kenroku-en kertet sokan Japán legszebb kertjeként tartják számon, és részese a Nihon Sanmeien-nek, mely annyit tesz, Japán három legnagyszerűbb kertje (a másik kettő Koraku-en Okayama-ban ésa Kairaku-en Mito-ban). A Kenroku-en egy nagyon régi magánkert, kialakítása még az 1620-as évek elején kezdődött, legrégibb épülete 1774-ben épült, ez a Yūgao-tei teaház. A parkban közel 9 ezer fa él, és itt található az ország legrégebbi szökőkútja, mely gépek nélkül, a víz természetes nyomásával működik.

A képeket és a beszámolót még egyszer köszönöm Gyurinak!

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr725487144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NickJ 2013.09.03. 12:02:52

A képek nagyon szépre sikerültek, de a park neve Ueno (nem Uneo).

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (172) kertbarát (50) kertépítés (125) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő