Megyeri Szabolcs kertész blogja

Margitszigeti szökőkút a gyakorlatban

1 komment

Pár hónappal ezelőtt heves vitát váltott ki a margitszigeti szökőkút felújítása. A terv ellenzői azzal érveltek, hogy a szigeti látványosságot 11 éve már felújították, akkor 150 millió forintért, így most semmi szükség a teljes átépítésre. A főváros szerint azonban a renoválás időszerű volt, mert a régi kút gépészeti és szerkezeti elemei elöregedtek, valamint azt ígérték, hogy a rekonstrukció nem csupán a szökőkutat, hanem annak környékét, a parkot is érinteni fogja. A beruházás végül megvalósult, összköltsége 411 millió forint lett. A nemrégiben megtörtént ünnepélyes átadás után megint téma lett a medence, több kifogás érkezett a tervek elbírálásával, a pályáztatással kapcsolatban, a szükségesség kérdése is újra felmerült, hiszen 411 millió forint nem kis összeg. Ugyanakkor, mint azt az egyik ellenzéki párt által kezdeményezett vizsgálat kimondta, maga a bekerülési költség nem túlzott, csupán a művelet létjogosultsága kérdőjelezhető meg. Ebben a felkavarodott, politikai áthallásoktól sem mentes helyzetben végül egy dolog sikkadt el, mégpedig az, hogy - ha ma már egyszer visszavonhatatlanul elkészült - szép-e, jó-e, látványos-e az új szökőkút, és a környéke? Ezt deríthetjük ki most közösen.

Lomogram_2013-07-10_02-52-11-PM_1.jpg

A napokban ugyanis a Margitsziget környékén jártam, és ha már ott voltam, egy kis kitérővel beugrottam a nevezett építményhez, hogy lássam, végül mi sült ki belőle. Az első ránézésre is szembetűnő, hogy a szökőkút mellett valóban nagy figyelmet fordítottak az azt környező parkosított területre az átépítés során. Ez a változás lehet jó is, rossz is, nézőpont kérdése. Egyfelől rendezett, díszparkos jelleget kapott a terület, ízlésesen elrendezett ágyásokkal, több kisebb gyepes szigetben szétszórva. Ugyanakkor a régi felállásban nagyobb volt a pázsitos felület, több hely volt a pokrócokon heverésre, napozásra, akár egészen közel a kúthoz, ami jó volt, mert a kiáramló hűs vízpermet igen praktikus volt a nyári melegben. Most a peremtől csak messzebb lehet elfeküdni a füvön, közel a szép ágyásokhoz, ami a szemnek kellemes, de kissé feszélyezetté teszi a heverést. A terület pihenőpark jellege így módosult, és hangsúlyozottan díszkertté vált.

Aki még nem látta az új szökőkutat, ebben az egészen friss videóban ízelítőt kaphat:

Érdekesek a köztéri bútorok is, szigorúan egyszemélyes ülőalkalmatosságok kerültek ki (ez nyilván a hajléktalanokkal van kapcsolatban), melyek jól néznek ki, ám furcsa mód rögzítettek, mégpedig néhol egészen lehetetlen pozíciókban. Így a székeket nem tudjuk összehúzni körbe, ha teszem azt társasággal megyünk ki, ahol vannak, ott is maradnak. 

WP_001183.jpg

Csinos ágyások, de kisebb a birtokba vehető gyepfelület

WP_001186.jpg

A szépségre nem lehet panasz

WP_001187.jpg

Pozitívum: sok, nagyméretű szemetes. Itt épp egy összekészített, majd otthagyott szemétkupac

WP_001175.jpg

A Margit híd felőli oldalon egy részen a gyepet hatalmas mulcsolt ágyás váltotta fel

A szökőkút szépségének megítélése egyéni ízlés kérdése, nekem például tetszik, de biztos lesz, aki a régit szerette jobban. Tény, hogy a belső, magasabb kávák eltüntetése után szellősebb lett a tér, át lehet látni a medence fölött, ez optikailag jó tesz a parknak. A vizes produkció is bővült, érdekes formákat rajzolnak a fúvókák, és szerencsére a külső két perem közti láblógatós rész is megmaradt, így végtaghűsítésre ezután is lesz lehetőség. Beljebb menni nem lehet (ez eddig is szabálytalan volt), a pancsolás megelőzésére most kamerarendszer épült ki, ami nyilván még nem működik, ezt a közelben strázsáló két közterület felügyelő jelenléte sugallta. Ottjártamkor az új (fő)attrakciók közül kettő nem volt érzékelhető, zenét sem játszott a kút (pedig még Rolling Stones is van a repertoárban), és kora délután lévén a fényjáték sem működött.

WP_001176.jpg

A székeket mintha csak úgy, ötletszerűen szórták volna szét. Mozdítani nem lehet őket

WP_001180.jpg

A vízjáték viszont látványos

Most jönne valamiféle összegzés, a megújult szökőkút szépségéről, avagy csúfságáról, ám ezt a döntést meghagyom a kilátogatóknak. Az biztos, hogy a park roppant igényes és európai színvonalú, ám inkább díszként, mintsem pihenőtérként funkcionál. A bútorok is szemrevalóak, de a rögzítettség sokat levesz a használhatóságból. A szökőkúton látszanak a ráfordított forintok, a produkció pedig még zene és fényjáték nélkül is látványos volt. Egy dologra mindenképp jó az új kút, nyomós indoknak, hogy egy hétvégi délutánon tegyünk egy margitszigeti sétát.

Még egy videó, ezúttal körpanorámás látképpel:

A képek és a videók július tizedikén készültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr255399430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Espl 2013.07.14. 20:01:30

Kár, hogy nincs minden téren (persze kisebb) szökőkút :/

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (125) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő