Az országhatárok igazából csak képzeletbeli vonalak, főleg, mióta az Unió tagjai vagyunk, mégis, akinek volt már alkalma nyugat felé elhagyni Magyarországot, láthatta, hogy ezek a képzeletbeli vonalak nem csupán közigazgatási egységeket, hanem adott esetben kultúrákat, alapvető hozzáállásbeli különbségeket választanak szét. Régi toposz az osztrák tisztaság és rendezettség szembeállítása a hazai viszonyokkal, és az összehasonlítás nem is teljesen fair, hiszen egy történelmileg szerencsésebb sorsú államról van szó, ahol - ha nem is kolbászból van a kerítés - a dolgok sok téren jobban működnek. Abba most bele se menjünk, hogy egy osztrák tanár vagy kőműves mennyivel többet keres arrafele, ám a pozitívumok sokkal kisebb, a mindennapi problémákhoz képest nüansznyi jelenségeken is lemérhetőek. Például az utcák rendezettségén. Az, hogy a tisztaság alapvető, nem is kérdés, ám sógoraink láthatóan a külcsínre is adnak. Az alant látható képek a közös határtól mindössze pár kilométerre készültek, a különbség azonban szembetűnő.

Pedantéria felsőfokon, mégsem steril a látvány

Félreértés ne essék, nem szeretném a nyugaton minden jobb verklit tekerni, inkább követendő, és követhető tanulsággal szeretnék szolgálni. A megörökített utcafrontok, közterületek közös jellemzője, hogy sallangmentes alapnövényekkel kerültek beültetésre, tehát nagyzolásról és egzotikumról nincsen szó, mégis egységes és szép a végeredmény. Az egyszerűséget azért is fontos hangsúlyozni, mert ilyen módon az anyagi oldal is mérsékelt, magyarán az efféle fejlesztés nem kerül sokba, inkább munka és hozzáállás kérdése. A lehangoló utcai állapotok megszüntetésének egyik első lépése az ízléses és látványos fejlesztés, ugyanis minden előítélettel szemben az emberek - éljenek bárhol - nem szeretik a rendetlen környezetet, azonban a rendezetlen környezet nem generál bennük/bennünk vágyat a tisztántartás iránt. Hogy távoli példával éljek, hasonló folyamat zajlott le a budapesti Combino villamosoknál. A régi, ócska szerelvényeket szinte senki sem tisztelte, a vandál kezek firkálásait, karcolásait közömbös tekintetek kísérték. Az új sárga hernyó megérkezését követően azonban megmozdult valami a polgárokban, a rongálások száma is jelentősen visszaesett, és a közömbösség is csökkent, ennek egyszer magam is a szemtanúja voltam, mikor egy tagelni szándékozó csoportnak tucatnyi utas esett neki - verbálisan. Amin látszik, hogy új, pénzbe került, ráadásul közös pénzbe, és még szép is, arra mindenki jobban vigyáz. Eszemefuttatásom konklúziója tehát az, hogy az utcafrontok fejlesztése, szépítése, a rendezettség kialakítása egy olyan öngerjesztő folyamat kezdete lehet, melynek során a későbbiekben már nem kell figyelmeztetni a többséget a rend betartására, az erre irányuló igény magától kialakul. Ha ez egyszer Magyarországon is elkezdődik, sőt, széles körben elterjed, akkor mi is kiírhatjuk a városaink határába, hogy: "Hier geht's uns gut."

Természetesen a magánházak kerítései előtt és mögött is rendezett a kép

Betonkerítés monstrumok helyett sövény. Ugyanúgy takar, de egyben mutatós is.

Mindenhova jut növény, ráadásul a koncepciók az esetek többségében átgondoltak

Maga a telefonfülke is csinos darab, ráadásul képes összhangban létezni a parkosított környezettel

Minden terület kihasználva

Ami a virágok mellett nem feltétlen látszik a képeken, hogy sem az ágyásokban, sem az utcákon nem jellemző az eldobált szemét látványa. Ez is hozzátartozik a rendezettséghez.

Egyszerűen harmonikus, mellesleg nem csillagászati árú fejlesztés. Persze akkor lesz ilyen tartósan, ha nem kampányszerű a beavatkozás, hanem a folyamatos ápolás sem marad el.

Ha a hídon is elfér pár virág, hát akkor lesz ott pár virág. Apró dolog, de összességében mégis sokat jelent az ilyen gondolkodásmód.

A kertek alján itt nem dzsungelszerű menekülőutat, hanem szemrevaló sétányt jelent.

A képek az elmúlt hétvégén, az ausztriai Güssingben és Fürstenfeldben készültek.