Megyeri Szabolcs kertész blogja

A növények nem buliznak

1 komment

Ünnepek idején a hétköznapi hangsúlyok áttevődnek, például a nagy családi vacsorákra, a közös játékra, tévézésre, pihenésre. Ez természetes, bolond lenne, aki nem használná ki az esetenként egy hétnyi szabadidőt. A két ünnep közötti időszakban is van azonban olyan teendő, melyet egy elkötelezett növénybarát nem hanyagolhat el.

105642-1680x1050.jpgA karácsonyfa kiszoríthatja a többi növényt

A lakásban telelő növények vízigénye az év ezen szakában alacsony, de ha olyan kedvencünk van, mely igényli a pár naponkénti öntözést, most se feledkezzünk el róla. Saját példából indulok ki, mikor azt mondom, hogy a karácsonyfa gyakran a szoba átrendezését kívánja, és mivel a kombinált szekrénysor nehezen mozgatható, általában a szobanövények költöznek kicsit odébb, esetleg más helyiségbe, vagy a folyosóra. Mivel a feldíszített fa akár 2-3 hétig is trónolhat a helyén, érdemes szenteste után pár nappal körbenézni, hogy a sebtében áttelepített zöldeknek megfelelő-e ideiglenes helyük. Főképpen a hőmérsékletet és a fényt vegyük alapul, és ha valamelyiküknek nem a legjobb ott, ahova került, gondoskodjunk kielégítő körülményekről. Azt talán mondanom sem kell, hogy az útban lévő szobanövényt ne az erkélyre, vagy pár Celsius fokos lépcsőházba lakoltassuk ki.

house-plant_b.jpgA telelő növényekről az ünnepek alatt se feledkezzünk meg

Sokan a szilvesztert az otthontól távol töltik, egybekötve egy év végi wellness-szel, mások pedig ilyenkorra időzítik a nagy családlátogatásokat, vendégeskedéseket. Egy ilyen téli nyaralás lehet egy-két napos, de akár bő egy hetes is, ilyenkor pedig illendő gondolni az otthoni flórára. Amennyiben spórolásból lekapcsoljuk a fűtést, a hidegre fokozottan érzékeny növényeket kunyeráljuk be az otthon maradó szomszédhoz, vagy lehetőség szerint rakjuk át őket a lakás legmelegebben maradó helyiségébe. Hosszabb eltávozás esetén, ha szükséges, meg lehet kérni a szomszédot, egy rokont, vagy barátot, hogy a fontos öntözéseket ejtsék meg, ez már csak azért is hasznos dolog, mert így mások is látják, hogy a lakásban mozgás van.

3114041493_220591a736_o.jpgA jó házibuli ismérve a tömeg, amit növények viszont nem szeretnek

A szilveszter a buli ideje, bár én magam például nem kedvelem az ilyenkor szokásos kötelező szórakozás-jelleget, ettől azonban még rengeteg lakás változik az év utolsó napján alkalmi party-hellyé. Egy igazán jó buli sok (egy idő után rendszerint imbolygó) emberrel, nyüzsgéssel, nagy forgataggal jár, amihez hely kell, és némi károkozással is kötelezően számolni lehet. Hogy inkább törött poharak és foltos szőnyegek, mint levert, széttaposott növények legyenek a leltárban a végén, menekítsük ki a központi helyről a terebélyesebb, vagy esetleg ingatag állványon álló növényeinket. Egyetlen éjszakára bármilyen fedett, fűtött hely megteszi, a garázs, a kamra, a gyerekszoba, a háló egyaránt alkalmas a biztonságos raktározásra.

real-christmas-tree.jpgMaradjon szép minél tovább a karácsonyi fenyő

A karácsonyfáról már többször szó esett, de még egyszer felhívom rá a figyelmet, hogy egy kevés nedvesség biztosítása a törzsnek jótékonyan hat kiszáradás ellen, aminek ugye tűlevélhullás a következménye. Amennyiben olyan fatalpunk van, amibe vizet lehet önteni, tegyük meg, ha eddig elmaradt, ha pedig szenteste a faállításkor gondoltunk erre, most ellenőrizzük, hogy van-e még folyadék az edényben. Hagyományos talpak esetében egy nedves konyharuha a törzs aljára csavarva sokat segíthet. A fa spriccelését a nyilvánvaló elektromos veszély miatt mellőzzük. Előfordulhat, hogy olyan fát fogtunk ki, amely már az árusnál száradásnak indult, és mostanra marokszám hullanak a levelei. Ilyenkor nincs sok teendő azon kívül, hogy mielőbb kiköltöztetjük, mert a helyzet csak rosszabb lesz, és még áprilisban is fenyőmaradékot csipegethetünk  majd a szőnyegből, ülőgarnitúrából.

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr704983657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HPP · http://kaktusz-orchidea.hu 2012.12.30. 14:20:20

Szerintem gyűjtsön mindenki kaktuszt! Ilyen "buli" időben nincsenek útban, mert a hideg telelőhelyükön töltik a hideg fénytelen napokat. A karácsonyfa miatt nem kell arrébb költöztetni őket, hiszen már régen kiköltöztek a meleg szobából. Locsolni sem kell őket, ha megfelelő hidegen tudjuk tartani őket. Szóval télen semmi gond nincs velük. Aztán ha mindent jól csinálunk, akkor áprilisban meg ilyen szépen fognak virágozni:
kaktusz-orchidea.hu/kaktuszvirag.html
Nem is értem miért nem mindenki kaktuszgyűjtő :)
Hát nem szépek? Pedig nekem még nincs is olyan sok fajtám.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (125) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő