Megyeri Szabolcs kertész blogja

Ne nyúljunk a darázsfészekbe!

41 komment

A kert, ha szépen karban van tartva, igazán élő, lélegző terület, többek közt azért, mert a növények mellett élőlények is benépesítik, elsősorban rovarok, hisz egyébként is ők vannak a legnagyobb számban jelen a bolygón. Statisztikailag törvényszerű tehát, hogy ahol fű, virág, fa van, ott repülő, mászkáló apróságok is feltűnnek. Egy részük ártalmatlan, mások hasznosak, vannak köztük zavaróak, és bizony, akadnak veszélyesek is. Utóbbiak közül a legjellemzőbb a darázs, mely képes egészen megkeseríteni a zöldben tartózkodást.

darazs_lo.jpg

Lódarázs, morcosan

A darazsak a méhek rokonai, és bár utóbbiak is okozhatnak kellemetlen perceket, az ökológiai egyensúly fenntartásában vállalt kiemelkedő szerepük, nomeg a méz miatt nehéz haragudni rájuk. A darázs ellenben sok hasznot nem hoz, viszont szúrása fájdalmas, egyes fajok pedig nagyméretű fészkeiket a ház közvetlen közelébe telepítik, ami agresszív természetükkel párosítva fokozott veszélyt jelenthet. A darazsakat elűzni nehéz, de nem lehetetlen, erről szólok most.

wasps.jpg

Kecskedarázs

A darazsak számos alfaja közül nálunk a kecskedarázs (Vespula vulgaris) és a lódarázs (Vespa crabro) elterjedtek. Megjelenésük a méhekhez hasonló, sárga-fekete csíkos potrohuk van, előbbi körülbelül 18-20 mm-esre nő meg, míg a lódarázs 35 mm is lehet, innen az elnevezés. A kecskedarázs tápláléka a gyümölcsök leve, kisebb rovarok, de a döghúst is fogyasztják, így ahol gyümölcsfák és szemeteskuka (szerves hulladék) van, jó eséllyel előfordulnak. A lódarázs a rovarvilág Terminátora, a méhekkel ellentétben fullánkja visszahúzható, mérge erős, fájdalmat, viszketést okoz, szélsőséges esetben heves allergiás reakciót is kiválthat. Ragadozó, rovarokkal táplálkozik, többek közt a méheket is megtámadja, ezért méhészetek közelében nagy károkat okozhat. Áldozatait "leszúrja", majd testüket széttépi, és csak a fehérjedús részt, a tort viszi és fogyasztja el. A lódarázs nem jó szomszéd, a fészek zargatását azonnali ellentámadással bosszulja meg, de az egyes példányok, ha veszélyben érzik magukat, önállóan is támadnak, a csapkodás, hessegetés csak olaj a tűzre. Néha pedig ok nélkül. A darázsfészekben több ezren is lehetnek, így egy házfalra telepedő kolónia hosszú és keserű háborút jelent. Érdekesség, hogy a fészek föld alatt is lehet, különösen puha, porózus talaj esetében. Ilyenkor a bejárat körül lézengő rovarokra mezítláb rálépve különösen fájdalmas élményben lehet részünk.

lyukban.jpg

Lentről is érhetnek meglepetések

Hogyan lehet őket elűzni? Több módszer is létezik, nézzük előbb a csapdákat. Halálos darázskelepcét házilag is készíthetünk, de tudni kell, hogy ilyenkor csupán a nagy állomány egy kis részét pusztíthatjuk, de ha csak pár átjáró darazsunk van, érdemes próbálkozni így is. Ha szűk nyakú üvegbe kevés cukrozott pálinkát helyezünk ki (a rovarok kedvelt helyeinek környékére), nem tudnak ellenállni a csábításnak, és fulladás fog végezni velük. Rafináltabb csapda készülhet műanyag üdítőspalackból. A palack felső egyharmadát vágjuk le, és kiöntőnyílással lefele helyezzük vissza. A levágott, fejrefordított részt rögzítsük (dróttal, ragasztószalaggal), majd töltsünk bele édes folyadékot. A darázs bemászik, de a szűk kijáraton már nem tud kijutni. A csapdák körül nagy lesz a jövés-menés, ezért sose tegyük azokat közel kerti bútorhoz, bejárathoz, vagy például medencéhez, homokozóhoz, mert a csel könnyen visszaüthet. A földbe települt kolóniát pedig egy piszkos húzással küldhetjük a rovarmásvilágra, éjjel öntsünk a fészekbe jópár liter forró vizet, a probléma reggelre jó eséllyel megoldódik. 

legycsapda.jpg

Házi csapda

Szóba jöhetnek még a kereskedelmeben kapható vegyi irtószerek (porok, szprék), de léteznek feromon alapú halálos csalik is. Ha a harc elmérgesedett, nem érdemes dühödten a fészekre, darazsakra rontani, mert annak több tucat szúrás lesz a vége. Ha kezelhetetlen mértékű az invázió, szakembert kell hívni. Sokan a tűzoltókat értesítik ilyenkor, akik igazából sokat nem tudnak tenni, ellenben a szakszerű darázsirtókkal, akik nagynyomású berendezéssel juttatják a mérget a fészekbe, vagy permetezéssel szanálják az állományt.

fűnyírós3.JPG

Ha fészek van, probléma is lesz

Végezetül nyugtassuk magunkat azzal, hogy a királynőt kivéve az egész állomány jobblétre szenderül ősszel, és a tavasz beálltáig nem kell aggódnunk a kegyetlen fullánkok miatt.

vadmehek_tuzoltosag.jpg

Ágyúval verébre...

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr24677775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kobdia (törölt) 2012.07.27. 11:50:42

5-ik emeleti lakásban élek. Tavaly megcsípett darázs, a saját ágyamban. Lefeküdtem aludni és oltári szúrást éreztem. Darázs volt a hivatlan vendég, akit utána sikerült lecsapni, revansot vettem.

Azóta se tudom miért pont társasházi lakásba repült be, de legalább megtudtam, hogy nincsen darázscsípés allergiám. Viszont az az egy csípés is, fájt, nagyon kellemetlen, és nagyon csúnya is lett a bőröm, hatalmas piros folt vette körül a csípés helyét. Egy egész tenyérnyi helyen, a közepén meg be is dagadt. Óvatos legyen mindenki a darazsakkal, mert egy csípés is kellemtlen, hát még akit több darázs fenyeget. Grr... Sok darázs csípés szerintem csípés allergia nélkül is nagyon komoly gondot idézhet elő.

kacsa. 2012.07.27. 23:03:29

Pár éve a nagyszülők kéményébe építettek fészket. Még szerencse, hogy a próbafűtéskor már nem éltek a lakók. Így is jó móka volt kiszedni onnan a fészket.

No_Fidesz_No_Problem 2012.07.28. 22:39:16

"mert a növények mellett élőlények is benépesítik"

*

Szerintem a növények is élőlények.

Hassan0926 2012.07.28. 22:41:27

Csalinak a sör is nagyon jó(a visszafordított palackba), de ha van sok méh a közelben, akkor érdemes egy kis ecetet beletenni, hogy a ők elkerüljék. Ha szabadban vannak a ruhák kiteregetve érdemes őket leszedésnél átvizsgálni, nehogy meglepetés érje az embert.
Alattomos jószágok egyébként, valóban támadnak néha ok nélkül is és egy példány többször is meg tud csípni.

No_Fidesz_No_Problem 2012.07.28. 22:44:18

"Statisztikailag törvényszerű tehát, hogy ahol fű, virág, fa van, ott repülő, mászkáló apróságok is feltűnnek."

*

Nem statisztikailag törvényszerű, hanem biológiai szempontok miatt. Tápláléklánc, szimbiózis, miegyéb... A posztoló még soha nem hallott az életközösségekről?

Ezt a blogot tényleg egy kertész írja?

gam111 2012.07.28. 23:41:58

Múlt héten én is darázsba léptem, pálinkával kezeltem (szigorúan belsőleg).Szerintem a statisztika és a biológia nem zárják ki egymát, és a kedves trollúr hallott a békés egymás mellett kommentelésről?

rohadjmegARCgeci 2012.07.28. 23:42:04

Nekem darázs és méhfóbiám van de erősen.
Én benne lennék a hírekben mint az a nő aki a meztelen csigákat irtotta és még naplót is vezetett róla.Meghalnék szúnyogháló nélkül,még a konvektorok külső nyílásán is szúnyogháló van,mert az egyik mindenáron be akarta magát fészkelni hozzánk.Annyira agresszív volt,hogy alig bírtuk a hálót is felrakni,pedig csak 3 csavart kellett leszedni meg 3 u szöget beverni,de ezzel is órákat kínlódtunk,ugyan is a nyomi egyfolytában a közelben röpködött felháborodottan.

rohadjmegARCgeci 2012.07.28. 23:43:44

Én egyébként úgy tudom,hogy a darázsfészket soha nem szabad egyénileg eltávolítani,hanem mindig a tűzoltókat kell hívni.Nekik van egy spéci permetük is kimondottan darazsakra.

para_noir 2012.07.28. 23:51:15

@No_Fidesz_No_Problem: hát én nem akarok kötözködni, de mivel van vagy hárommillió rovarfaj, és pár tízmilliárd rovar, statisztikailag valóban hatalmas esélye van, hogy bárhol előforduljanak, kertben, sivatagban, őserdőben. És ez nincs kapcsolatban a tápláléklánnccal, szimbiózissal, az egy másikdolog. Egyébként te tényleg a Mária vagy?

átlátó 2012.07.29. 00:16:41

Petróliummal leöntöm a fészket, oszt jónapot. Előtte teljesen természetesen beöltözök és vegyitámadást intézek. Eddig bevált.
Amikor már nem fog beválni ez a módszer, akkor jugoszláv támadógránát. Néhány ezer forintért megvásárolható.

rohadjmegARCgeci 2012.07.29. 00:21:00

@átlátó: Legalább meg is gyújtod a petrót vagy csak úgy magától hat:?

para_noir 2012.07.29. 00:26:20

@átlátó: Ha a petróleumot be is gyújtod, akkor aztán tényleg lehet hívni a tűzoltókat:)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.07.29. 00:43:24

Milyen eredményekkel és veszélyekkel jár, ha október -novemberben, mikor már hideg van,. és a darazsak nem mutatkoznak, átkutatom a kertet, és minden fészket eltüzelek?

hha96 (törölt) 2012.07.29. 00:56:13

Darázscsípésre félbevágott vöröshagymát szorítani 10-15 percig. Tuti megoldás, gyerekorvos mondta, már több esetben is kellett alkalmazni, bevált, be se pirosodik, másnapra a helye se látszik.

Rodolfo63 2012.07.29. 01:37:05

ABC poroltóval megküldeni a fészket mennyire hülye ötlet? :)

hehe64 (törölt) 2012.07.29. 01:40:19

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Teljes eredménnyel.
Tavasszal meg jönnek majd az új fészkek.
:-)

hehe64 (törölt) 2012.07.29. 01:45:21

Ha nagyon kellemetlenek a kertben a darazsak, teljes eredménnyel házilagosan irthatók a következőképpen.
1. Vegyünk nagy kiszerelésű csótány és hangyairtó sprét.
2. Várjuk meg az éjjel két órát.
3. Óvatosan közelítsük meg a fészket, és fújjunk rá annyit az irtószerből amennyit nem szégyellünk. Ügyeljünk arra, hogy a fészek teljes felületén le legyen fújva.
4. Másnapra az összes darázs elpusztul, azok is amelyek a fészek mélyén voltak, mivel amelyik hozzáér a lefújt felületekhez az is elpusztul.
5. A darazsak pusztulása után kb. két nappal(biztos ami biztos) távolítsuk el a fészket.

Serke 2012.07.29. 08:15:10

Azért csak óvatosan az éjszakai akciókkal. A lódarazsak éjjel is aktívak!

Mimósa 2012.07.29. 08:29:38

Nekünk is van egy házi csapdánk, ami a képen látható.
Évek óta gond az erkélyen a drázsinvázió, de ezen az éven ez megszűnt.
A palackban szörp van hígítva és néhány csepp ecet.
Minden felesleges zümit megfogott.
DE! Ahol méhészet van pár 100 méteres körzetben, ott ne alkalmazzátok, mert megfogja őket is.

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2012.07.29. 08:44:55

Valahol olvastam, hogy a darazsak a "húst" csak a lárvák táplálására használják, a kifejlett egyedek nővényi táplálékot fogyasztanak, ettől persze még ugyanolyan veszélyesek.
Kőolajszármazékot nem szívesen locsolok szét a kertemben, máskor is használnám még a földet. Nálam az égő kénlap-uborkásüveg kombó vált be a talajban fészkelők ellen.

világoszöld 2012.07.29. 09:01:46

Tudom ajánlani főleg erkélyre a citromillatu muskátlit, mi évek óta ezt használjuk a hivatlan vendégek ellen. Ha a teraszon vacsorázunk és húsra, gyümölcsre megjelennek , csak letépek egy-két ágacskát. leteszem az asztalra és elmenekülnek. A szunyogokat is távoltartja.

chicrun 2012.07.29. 09:20:12

Nekem elég komoly allergiám van a darázscsípésre, ezért ahogy jön a jó idő, megpakolom a táskámat Ca ampullákkal és lemondok a teraszon ebédelésről. Egyébként utálom is őket, a méhek legalább hasznosak és csak akkor támadnak ha végveszélyben érzik magukat, elvégre a támadásban ők is elpusztulnak, a darazsak viszont nem is tudom hajtanak-e bármi hasznot.

petimegmondja 2012.07.29. 09:22:49

Hasznos poszt, de az tárgyi tévedés, hogy a darázs rokona a méheknek. Közös alrendbe tartoznak, mint az ember a makikkal. Még a hangyákhoz is közelebb állnak, mint a méhekez. Mondjuk a fullánk, a csíkok és a lép szerű fészek miatt sokan gondolják...

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.07.29. 09:33:27

Egy kicsit túl van misztifikálva ez a darázsveszély. Én tavaly 3 nagy (legalább kézilabdányi méretű) lódarázs- és számolatlan (10-15) kisebb (öklömnyi) egyéb darázsfészket likvidáltam. Közvetlen közelről, többnyire nehezen hozzáférhető helyeken (padláson, magasban, szűk helyen), félmeztelen "védőöltözetben" (30 fokban nem öltözöm be nagykabátba még egy darázsirtás kedvéért sem). Hogy hogyan tettem mindezt? Egy kutya közönséges légyirtóval. Az azonnal elintézi őket. Lódarazsak esetén azért nem kockázatmentes a dolog, hiszen a fészek közvetlen közelébe kell menni, és azt megérzik (nappal mindig van aktivitás). Ezért ajánlatos olyan légy- vagy darázsirtó spray-t venni, aminek a fúvókája messzebb (1-2 m) visz. És persze nem árt egy kis mozgékonyság sem, és lélekbeli felkészülés a csípésre. De nem kell hozzá "szakember", tűzoltóság, vagy a CIA, megoldható házilagosan is.

Tűzgolyó 2012.07.29. 09:37:36

Néhány rémisztő eset méhekkel, darazsakkal, ahol már tűzoltók bevetésére is szükség volt:
www.langlovagok.hu/cgi-bin/lang/index.cgi?view=keptar&function=kep_keres&galeria_kulcsszo=rovar&ajanlo=on

átlátó 2012.07.29. 10:07:17

@Dr. Furia: @para_noir: Köszönöm a szíves és érdeklőső figyelmet, meg a jóindulatokat is is... :) valamilyen véletlen sorozatoknak köszönhetően ugyan évekig voltam vonulós tűzoltó, de nem gyújtom meg... a petróleumot csupán, mint rusztikus megoldást említettem, mert jól hangzik... amúgy egyszerű a dolog, már leírták. vegyitámadás. Most megelőzöm a kérdést. Gázálarc nem kell. Nyomni köll a kemikáliát oszt jónapot, meg azért odafigyelni a láb elé amikor futni köll. :)

para_noir 2012.07.29. 10:21:57

@átlátó: Jóvanna, azért érezted, hogy vicc volt?:)

átlátó 2012.07.29. 23:50:47

@para_noir: Hát persze, hogy éreztem a vicckülődést, nem vagyok én normális. :) Még akkor se, ha "akkor is rokkendrol, ha elzavarnak otthonról".
Jut eszembe... innen folytatjuk, amikor a krokodilokról lesz szó. De előre szólok, hogy aki a sündisznót báncsa,azt megütöm.

Adani 2012.08.30. 12:13:21

Lódarázs fészeknél ha látható helyen van és még nem túl nagy elvileg beválik (szerencsére nem volt még dolgunk vele) az a módszer, hogy éjszaka mikor kevésbé aktívak alaposan beöltözve egy nejlonzsákot kell ráhúzni a fészekre ( olyanra, ami a képen látható fentebb), csak egy kijárata van oldalt vagy alul aztán így leszedni, a zsák száján csavarni egyet, hogy ne tudjanak kijönni aztán elkötni madzaggal, majd gyorsan bele egy fém kukába vagy hordóba gázolajat, petróleumot, benzint stb. rálocsolni és begyújtani. A fészket meg isl ehet gyújtani ,nagyon jól ég, csak ugye általában padláson vagy olyan helyen van, amit nem akar az ember felgyújtani.

Csak sokszor a kis köcsögök rejtett helyre rakják a fészket, ami nehezen megközelíthető és nem látható, vagy csak bontással elérhető, szűk padlásjárat, szigetelő réteg és tetőcserép közé stb. Na ilyenkor kell szakembert hívni és jobb nem kísérletezni, rémtörténetet sokat hallottam már erről. Egy résen a tetőnél vagy a falnál közlekedtek a nem is látható fészekbe, ezt eltömíteni nem volt jó ötlet, ismerek olyat, aki ezt csinálta, a darazsak meg átrágták magukat a gipszkarton álmennyezeten keresztül és csapatostól be a szobába. a Chemotox sem volt jó az lódarázsnak semmi mintha hegyi levegőt fújnál rá csak röhög rajta és persze felmérgesíti. Minden más egyéb irtási próbálkozás meg max. tüneti kezelés de utána már még agresszívabbak lesznek. A vége az lett, hogy darázsírtók jöttek ,akik valami szórópisztollyal, ami port lőtt ki elintézték őket. Meg ugye csírájában jobb és olcsóbb kezelni a dolgot, mikor még kicsi a kolónia könnyebben írtható, de ha már 5-10 kilós fészkek vannak és zümmög az egész mennyezet az már gáz.

Viszont ha csak a királynő marad életben télen akkor a megoldás az lehet, hogy meg kell keresni és kinyírni, na erre kéne valamit feltalálni és a darázsgond megoldódna. Ugyebár a lódarázs agresszív állat, már akkor támad ha csak megközelíted a fészket 2 méteren belül, és ha egy neked támad a többi is úgymond brahiból támadni fog. A sima sárga darázs meg nem agresszív csak háborgatásra támad, az könnyebb ellenfél, azzal sokszor volt dolgom, a jó öreg Chemotoxtól megfekszik.

Rovarirtó · http://www.agrohydro.hu 2012.11.06. 21:03:30

@Adani:
Mi hivatásszerűen végezzük a darázsirtást, porozógépes technikával. A rejtett fészek elszigetelése (általában purhabbal) a lehető legrosszabb amit tehet az ember. Tutira a lakásba fog utat találni a kolónia, és szinte lehetetlenné teszi az irtást, ugyanis a darazsak berajzási pontja lenne az irtás támadási pontja is. Ha itt benyomják a purhabot, nem tudjuk a darazsakra lőni a porozószert.
Persze fúrunk faragunk ilyenkor, megoldjuk.
www.agrohydro.hu/darazsirtas.html

Adani 2012.11.06. 21:22:28

@Rovarirtó:

Volt olyan rémtörténet is, ahol nem tudták sehogy irtani csak miután megvárták a hidegebb időt, 5-10 fok környékén már eléggé le vannak lassulva akkor lehet irtani. Padlásdarázsnál meg simán le lehet verni a fészket, ők nem túl agresszívak és a sima közönséges Chemotox elég nekik, még le is lehet verni a fészket, azt már sokszor csináltam ,de lódarazsakkal én se mernék kikezdeni.

Rovarirtó · http://www.agrohydro.hu 2012.11.06. 21:45:02

@Adani:
Padlásdarázshoz nem is szoktak minket hívni,mindig rejtett fészket irtunk. Egy kollegám mondta nemrég, hogy ő idén nem is látott még darázsfészket, mindig csak a berajzási helyet... A látható fészkeket, sokszor még a nagyméretű német darázs fészkeket is igyekszik mindenki saját kivitelezésben megoldani. Ki így, ki úgy. Volt olyan, aki benzinlámpával égette őket a padláson, közben kis híján felgyujtotta a házát. Olyat is láttam, aki forró vizet vitt föl egy kondérban, azt zuttyintotta rájuk (szét is ázott a gipszkarton álmennyezet). Olyan is volt, aki sörétes puskával lőtte szét a padláson lévő lódarázsfészket. Pár cserép is bánta. :)
Ami érdekes, hogy mindenki a lódarazsaktól tart, pedig az irtásuk során alig támadnak. Körberepülik az embert érdeklődve, de rendkívül ritkán lépnek fel támadóan.
Ellentétben a német darazsakkal, melyek akár százasával rontanak ránk ha pl a szigetelőanyagból halásszuk ki a fészküket. De pl a földlyuk, mely könnyű és veszélytelen munkának látszik, szintén a német darazsak kedvelt fészkelőhelye, csapatostul bökik a védőruhánkat irtás közben. www.agrohydro.hu/darazsirtas.html

Adani 2012.11.06. 22:14:10

@Rovarirtó:

Földbe fészkelt darazsat már mi is irtottunk anno a kertben, nem tudom az milyen volt, sztem padlásdarázs, a módszer meg az volt ,hogy éjszaka bele lyukba a kerti slag aztán had nyelje. Ment vagy egy óráig a slagból a víz, gondolom megfulladtak.

Lódarazsakkal én még nem találkoztam, de vannak vadász ismerősök és nem túl hízelgően nyilatkoztak róla. Pl. vadászati magaslesekre előszeretettel fészkelnek fel és ha felmászol akkor csúnyán nem kérdeznek, de sokszor már akkor is vad zümmögés van ha csak a les mellett állsz. Egy kis falu határán lévő lőtéren meg koronglövészetnél támadtak a méhfarkasok meg a lódarazsak többször. Régen diákmunkaként voltam ilyen versenyeken starter, azaz vezényszóra én lőttem ki adott kotta szerint a korongot. A felszerelés meg a tornyokba volt elrakva, és hát a dögök oda fészkeltek, de annyira, hogy gépeket is lángszóróval tudták csak kihozni. Később meg váratlanul csapatostól rontottak a kilőtt korongokat összeszedőkre, 10 méterről, gondolom felmérgesítette őket a reggeli hőkezelés.

Ez a videó is érdekes:
www.youtube.com/watch?v=ZYmwk7uA6_g

Valamiért csak a kamerát támadták a videó készítője is azt írta, hogy csak simán odébb sétált vagy 20 métert és nem bántották.

De ilyenre tudtommal elég az ha nejlonzsákot húz az ember (leverni nem szabad akkor vadulnak be mint látható) és utána abba bele majd elégetni villámgyorsan.
Vízbe ugrásnál nem tudom van-e tapasztalat, de ha csapatostól rontanának rám és van a közelben víz én tuti abba ugranék, csak kérdés mit szólnának hozzá? Azonnal feladják vagy köröznének a víz felett, hogy akkor csapjanak le mikor levegőért fel kell jönnöm, mint a filmekben.

Rovarirtó · http://www.agrohydro.hu 2012.11.07. 20:43:37

@Adani:

Ez a "csapatostul rontanak ránk" ez kizárólag akkor történik, ha valaki a fészkük közvetlen közelében vacakol, pl kiássa a földlyukas darázsfészket. A vízbe ugrós történetről nekem a Tom és Jerry ugrik be, ott láttam ilyet. :)
Oktondi egy jószág a darázs, nem forral bosszút, nem követi az embert. A fészkét viszont védelmezi, ha fenyegetve érzi magát, támad. De ha 10m-rel odébb áll az ember, már nem csinálnak semmit.

Viszont sokan próbálkoznak úgy darázsirtással, hogy szúnyoghálót húznak a fejre, meg vastag pufajka+munkáskesztyű kombóval indulnak fel a padlásra, szétrombolni a nagyméretű darázsfészket. Nem túl nyerő, ugyanis a darázsak a munka közben akkurátusan megmásszák az embert, és szépen megtalálják a ruha gyenge pontjait. Mi a teljes védőruhán a cippzár indulásokat is lezárjuk duck tape-el, sőt a gumicsizma és védőruha találkozást is leragasztjuk. A teljes méhészkámzsa alá + védelemként vastag nadrág és kapucnis pulcsi dukál. Két réteget már nem bök át, 1-et igen ha a testhez szorul éppen. Jó is ilyen szerelésben a nyári 60C-os padlásokon melózni.

Így szoktuk a nagy látható fészkeket szétkapni:
www.omnicid.hu/darazsirtas

Adani 2012.11.08. 00:04:10

@Rovarirtó:

Sima sárga-fekete csíkos pallásdarázs fészket is úgy szokás irtani, hogy kb. Michelin babának öltözik az ember, nagykabát+ pulcsi hosszú nadrág, fejre meg bukósisak, gondolom a sokrétegű védőruha ennél még kellemetlenebb nyári kánikulában mikor a legtöbb darázsinvázió történik.

De mondom az igaz i jó megoldás az lenne ha valahogy télen sikerülne megtalálni a királynőt és kinyírni, erre kéne valami hatásosat feltalálni.

Adani 2012.11.08. 09:26:24

@Rovarirtó:

Lódarazsakról nincs első kézből való infóm, sima padlásdarázsnál (sárga-fekete csíkos, ami kajákra meg cukros italokra jön nyáron és ilyen hatszögletű lyukakból álló fészket épít) tényleg kb. így van, ahogy mondod, levered fészket és futás nem kergetnek sokáig, 10-20 méter után feladják. Egy vidéki kisvárosban, ahol laktam, Bp-re költözés előtt pl. a szobám ablakának egyik sarkába rendszeresen oda akartak fészkelni, minden nyáron visszatérő program, hogy látom, hogy épül a fészek abban a bizonyos sarokban, akkor jövök én és a szúnyoghálón keresztül (fair play ugyebár :) megküldöm Chemotoxal a fészket majd úgy fél óra után fogok egy seprűnyelet és leverem a fészket (nyitható szúnyogháló van), sztem minden darázsfajnál az a jó megoldás ha csírájában kezeljük a problémát mikor még kis fészek van akkor kolóniai s kicsi akkor kell odacsapni, nem megvárni, ameddig az egész mennyezet zümmög. Kis gyufásdoboznyi fészket még Michelin babának öltözés nélkül is le szoktam verni 1-2 darázs van benne, és ritkán támad, sőt volt mikor nagybátyám verte le és engem támadt az a kettő, amelyik a fészekben volt egyik meg is csípett.

Rovarirtó · http://www.agrohydro.hu 2012.11.12. 10:31:31

@Adani:

A legtöbbször nem látszik az a bizonyos darázsfészek építése.
A tető és fal találkozásnál néha-néha bereppen egy darázs, ez nem tűnik fel senkinek. Akkor tűnik fel, mikor már sort állnak a lyuknál és tömegekben közlekednek.

Múlt télen találtam egy termékeny nőstény darazsat egy farakásban, látszólag elpusztult. Nagyon kemény minuszok voltak! Bevittem a lakásba, és felvettem ahogy feléled.
Íme: www.agrohydro.hu/darazsirtas-gyik.html

Adani 2012.11.12. 11:04:39

@Rovarirtó:

Ez a videó kemény. Ez a királynő volt? Remélem agyoncsaptad a videó felvétele után.

Arról tudsz valamit mondani ,hogy mikortól jelentenek kevésbé veszélyt a darazsak? Tudtommal ilyen időben mint most van 5-6 fok körül már le vannak lassulva és kevésbé harciasak. Még június közepe táján kirándultam egy vasútvonal mentén, ahol egy elhagyott lakatlan bakterházba mentem be szétnézni és a gazzal felvert udvarra a ház mögé nem mertem kimenni, mert volt a ház oldalán egy bazinagy darázsfészek, és jó hangosan zümmögtek. Ha most vagy majd télen mikor már fagypont körül van visszamegyek jól sejtem, hogy már nem kell tőlük tartanom, mert vagy már kinyiffantak vagy lassúak és nem tudnak már meglepetés szerűen támadni?

Rovarirtó · http://www.agrohydro.hu 2012.11.12. 19:20:37

Ez egy megtermékenyített nőstény volt, de ilyenből több is akad egy darázsfészekben. Ebben a pillanatban lelassult, döglődő, de még szúrásra kész és képes darazsakkal találkozunk. Az első komolyabb fagy vet majd véget az agonizálásuknak. Most a lakásba beszivárgás időszaka van, jól tette aki ez ideig végére járt már a problémának.

Ezt az irtást pl 1 hete csináltuk:
darazsirtas.blog.hu/2010/06/06/darazsfeszek_darazsirtas
(a bejegyzés dátuma ne tévesszen meg), itt a kültér felé még néha reppentek, de a fészek kibontásakor inkább csak mászkáltak már.

Adani 2012.11.13. 08:51:13

Ha már lelassult és döglődik akkor viszont már kevésbé ellenfél, ha más nem akkor fészek leüt aztán futás módszerrel lehet aprítani. De ha csak ott van a ház oldalán és nem bántom akkor valszeg a lelassult támadást időben észre fogom venni ill. ha csak közel megyek nem támadnak, mert nem harciasak már.

Ez a kép pl. szeptember 2-án készült:
kepfeltoltes.hu/121113/402890_503881266308600_959827054_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Abban a kis dobozban darázsfészek volt
kepfeltoltes.hu/121113/308400_503881282975265_1129730224_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Szerencsére már valaki kiirtotta őket.

Még korábban egy hasonló doboz kinyitása után egy fotótúrán volt sprintelés mikor egy fénysorompó kapcsolószekrényét, ami nem volt lezárva kinyitottam mondván legalább lesz fotóm hogyan is néz ki belülről. Darázsfészek volt benne és nem örültek a hívatlan vendégnek, sztem rekordot döntöttünk 100-on de akkor egy se csípett meg. Azóta tudom ,hogy doboz szerű dolgokat óvatosan kell kinyitni. Sőt volt olyan hely is egy mezőn a nagy pusztában, ahol földbe fészkelt darazsak voltak ,amik baromi gyorsan repültek, és mindenre rátámadtak ,ami két méternél közelebb menta lyukhoz és magasabb volt a fűnél. A fészek bejárata körül is körözött vagy 3 egyed.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (172) kertbarát (50) kertépítés (125) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő