Megyeri Szabolcs kertész blogja

Négy évszak a kertben

Szólj hozzá!

Mint a legutóbbi posztomban is kitértem rá, ez a kerttervezés időszaka, amikor át kell gondolnunk a tavalyi év tapasztalatait és ki kell találnunk, milyen is legyen az idei kertünk. Ehhez adunk néhány tanácsot a kert-desing blog írójával, Szabó Franciskával.

Kertünk akkor lesz izgalmas, ha követi az évszakok váltakozását. Az örökzöldek túlsúlya monotonná teszi a kertet. Lomblevelűekkel, amik az évszakok során változó képet mutatnak, sokkal változatosabbá tehetjük a kertet.


Tavasz
Tavasszal a lágyszárúaké a főszerep. Kora tavasszal gyönyörködhetünk az éledő természetben: a hó alól kibújó téltemetőben, hóvirágban, a fákon a rügyekben, majd a frissen kihajtott levelekben. Ilyenkor díszítenek a hagymás lágyszárúak: tulipánok, nárciszok. A fás szárúak közül a téli jázmin és a varázsmogyoró nyitják a sort, melyek akár már a tél végén kihajtanak. A frissen kihajtó lombok üde zöld színe, a fehéren virágzó gyümölcs- és díszfák megörvendeztetik a kertészkedőket. Késő tavasszal már számos cserje virágba borul: jezsámen, gyöngyvessző, orgona, babarózsa, aranyeső, japánbirs, boglárka cserje.



 

Nyár
A nyár a legélettelibb, legintenzívebb időszak a kertben. Többnyire ilyenkor töltjük a legtöbb időt a kertünkben, a kényelmes kanapékban, medenceparton, a kerti grill mellett. Egyre gyakoribb, hogy a kertben a lakás helységeinek megfelelő térrészek kapnak helyet: kerti konyha kerti étkezővel, kerti nappali, dolgozó sarok, masszázsmedence stb. Az időjárás még késő este is lehetővé teszi a kerti pihenést, feltöltődést, ha megfelelően kialakítjuk a kerti világítást. Nyáron legintenzívebbek a színek, az illatok. Bőséges a választék nyáron virágzó cserjékből, évelőkből, egynyáriakból is. Ha gondosan ápoljuk, a gyep is tavasz végén, nyár elején mutatja a legszebb arcát.
 


Ősz
Ha az idő hidegebbre fordul, a kert akkor is számos csodát rejt, hogy kárpótoljon a rövidebb nappalokért. Ilyenkor a legszebbek az ősszel színeződő fák: juharok, nyírek, berkenyék, kőrisek, díszalmák, díszkörték. Sok ezek közül termésükkel is díszít, ami akár késő őszig is fent maradhat. A cserjék közül a tűztövis, cserszömörce, borbolya érdemel említést. Számos késő nyáron, ősszel virágzó évelő van: őszirózsák, varjúhájak, kasvirág, gaillardia. A füvek buga virágzatukkal díszítenek, melyek szépségét tovább emeli a zúzmara, a fagy. A földre hulló avar, a köd sejtelmessé teszi a kertünket.



 

Tél
Télen az örökzöldeké a főszerep. Fontos, hogy megfelelő arányban alkalmazzuk őket. A tűlevelűek mellett számos lomblevelűt is találunk: babérmeggyet, dérbabért, japán kecskerágót, buxust stb. A formára nyírt növények geometrikus karakterét kiemeli a hótakaró. A lomblevelek lehullása után előtűnnek a színes, lehámló kérgek pl. a díszcseresznyéken. Intenzív vesszőszínükkel ilyenkor díszítenek a somok. Számos elhalt növényi rész is díszít, pl. a bábakalácson, díszbogáncson, iringón, amik szépségét kiemeli a fagy, a zúzmara.

 



 

Ha gondosan megtervezzük és gondosan ápoljuk a kertünket, egész évben változatos, sőt folyamatosan változó képet ad, amit nem győzünk csodálni.
Képek:innen

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr234098726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (115) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (32) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (175) kertbarát (51) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (120) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (225) kertészkedés (165) kertészmérnök (53) kertfenntartás (76) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (77) kerttervezés (142) kert és design (75) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (61) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (117) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (134) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (12) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV