Megyeri Szabolcs kertész blogja

Elrajtolt a pampafű

Szólj hozzá!

Kora tavasszal egyik leglátványosabb eredménnyel járó kerti munkánk a különböző díszfüvek visszavágása. Persze, ehhez szükség van sikeresen átteleltetett növényekre. Díszfüveinket, például a pampafüvet november tájékán, egy puha, de erős zsineggel összekötjük, lehetőleg két helyen, és csak a nagyon kiálló, vagy kajla leveleket vágjuk le. Ezzel a módszerrel ugyanis, elkerülhetjük a téli csapadék megfagyását a növényen, ami a pusztulásához vezetne. A pangó víz megfagy, és a jég szétroncsolja a növényt, elrothasztja annak tövét. Számtalan pampafű végezte már be így kerti pályafutását. Ha azonban a fent leírt módszerrel összekötjük, nem adunk lehetőséget a víznek, hogy megálljon és megfagyjon a növény felületén. 

A tél elmúltával a pampafüvet és egyéb díszfüvet szabadítsunk ki a kötöző zsinegek szorításából. A tavaszi visszavágás legfontosabb kérdése: hol metsszük vissza pontosan? Érdemes megvárni a márciust ezzel a munkával, mert a növény ekkor már szinte „mutatja”, a helyes visszametszési magasságot. Ha friss, üde zöld hajtásai már megjelentek, biztosak lehetünk abban, hogy elérkezett a metszőolló ideje. Ekkor a tapasztalatok alapján, a talajtól számított 15–30 centiméteres magasságban vágjuk vissza növényünket! Igyekezzünk egyenesen levágni a szálakat! Többen, esztétikai megfontolásból, domború alakúra vágják a díszfüveket, ez azonban nemcsak felesleges, de nem is szakszerű.

Pampafüvünk leggyakrabban szoliterként, önmagában álló nagyobb növényként, díszcserjeként lehet kertünk ékessége, amiből egy sosem elég. Az otthoni, tőosztással történő szaporításnak is most van itt az ideje. Ahhoz, hogy csodás bugáival, és méltóságteljes habitusával valóban esztétikai élményt nyújtson, más díszfüvekhez hasonlóan (bambuszok, zebrafű) nagy térre van szüksége. Egy kifejlett pampafű több négyzetmétert képes elfoglalni, épp ezért ne kényszerítsük be egy szűk sarokba. 

Az előkert vagy az utcafronti ágyás tökéletesen megfelel az igényeinek. Ne ijedjünk meg, a pampafű ültetéskor még nem nyújtja azt a látványt, amit egy dísznövénytől elvárnánk! Mégis emiatt a legalkalmasabb utcafronti kerti dísznövény Magyarországon. Nem tetszik meg az arra járóknak, mire azonban eléri felnőttkori alakját, és gyönyörű díszcserjévé cseperedik, már annyira be van gyökeresedve, hogy nem tudják tövestül kitépni. A leveleinek széle élés, ez is védelmezi az illetéktelen kezektől. 

Ha a leírástól nem kaptatok volna kedvet a pampafű ültetéshez, győződjetek meg szépségéről saját szemetekkel! Látogassátok meg a XI. kerületi Bartók Béla úton, a buszmegálló tábla mögött élő pampafüvet! 

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr792787587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (115) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (32) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (175) kertbarát (51) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (120) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (225) kertészkedés (165) kertészmérnök (53) kertfenntartás (76) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (77) kerttervezés (142) kert és design (75) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (61) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (117) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (134) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (12) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV