Megyeri Szabolcs kertész blogja


Kiskerti bevezető: ültessünk pasztinákot!

Szólj hozzá!

Dübörög a tavasz, a napokban már tűző napsütés és kellemes kikeleti langyos szellők kényeztetnek minket, így már semmi akadálya, hogy a kiskertek gazdái elkezdjék benépesíteni a veteményeskertet. A tavaszi hetekben minden héten többször fogok jelentkezni kiskerti tippekkel,…

Hogyan vásároljunk növényt?

Szólj hozzá!

Hogyan, hogyan? Hát bemegyünk (hétköznap vagy szombaton) a kertészetbe, a kosárba tesszük, ami tetszik, fizetünk és távozunk. Esetleg ugyanezt megtesszük a piacon, a hipermarketben, vagy a kisebb élelmiszerüzletekben, manapság már minden sarki Lidl-ben kaphatóak szezonális…

Konyhakerti nap az Első Kis-Pesti Kertben

Szólj hozzá!

Jelen beszámolómat egy érdekes és színes napról, illetve eseményről két irányból fogom megközelíteni, hogy aztán a rövid bevezető után a szálakat összefonva az Első Kis-Pesti Kertben találjuk magunkat, ráadásul bőséges képanyagot is talál az olvasó, úgyhogy érdemes…

Nyári céklavetés

Szólj hozzá!

A tavaszi ültetési dömping után a nyár rendszerint kissé holtszezon a kertekben, aminek oka lehet, hogy a forróságban kevesebben bíbelődnek a veteményessel, és persze sok kertgazda júliusban, augusztusban tölti jól megérdemelt nyári pihenőjét, gyakran a kerttől távol, így…

Közösségi kertek újratöltve!

5 komment

Rég esett szó a közösségi kertekről, aminek oka lehet az is, hogy a tavalyi, tavalyelőtti felfutás után, vagy csak az újdonság varázsának megszűnésével a fokozott közérdeklődés alábbhagyott. Ma viszont egy hírlevelet kaptam, mely szerint a közösségi kertek alapításában…

Fűszerkert variációk

3 komment

A lassan stabilan beálló kellemes tavaszi idő a kevésbé motivált kertbarátokat is kicsalogatja, hogy tegyenek-vegyenek odakint. Sokan, főleg a kezdők, nem szeretnek elsőre valamilyen nagyobb vállalkozásba, például méretesebb konyhakert kiépítésébe, zöldségek nevelésébe…

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (7) balkonkertészet (7) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (6) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (9) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (7) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (18) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (177) kertbarát (52) kertépítés (127) kertész (11) kertészet (123) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (229) kertészkedés (168) kertészmérnök (53) kertfenntartás (77) kertgondozás (8) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (12) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (78) kerttervezés (142) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (15) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (22) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (13) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (121) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (8) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (7) rózsa (11) sírgondozás (6) sövény (13) sövénynyírás (5) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (8) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (137) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (55) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (63) vadvirág (5) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (75) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (5) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (8) virágzás (12) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (6) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (5) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV