Megyeri Szabolcs kertész blogja


Tervezgessünk balkonkerteket!

1 komment

A tavaszra való készülődés most már kifejezetten forró téma, hiszen csak pár nap van hátra a télből, biztos rengetegen bizsergő tenyérrel várják a kertészkedési szezon elindulását. A konkrét műveletek elkezdéséhez még kicsit korán van (bár a palántázásba már bele lehet fogni például) a tervezés…

Konyhakerti nap az Első Kis-Pesti Kertben

Szólj hozzá!

Jelen beszámolómat egy érdekes és színes napról, illetve eseményről két irányból fogom megközelíteni, hogy aztán a rövid bevezető után a szálakat összefonva az Első Kis-Pesti Kertben találjuk magunkat, ráadásul bőséges képanyagot is talál az olvasó, úgyhogy érdemes…

Konyhakerti világnap Kispesten

Szólj hozzá!

Furcsa világnapokkal tele van a naptár, a párnacsata világnapjától kezdve a "csempéssz cukkinit a szomszédod ajtaja elé" napig bezárólag, melyeknek gyakran semmi értelmük, már azon kívül persze, hogy okot adnak egy jó párnacsatázásra, vagy a szomszéd megtréfálására. Ebben a…

Csapás a Lecsósba?

1 komment

Egy városban - főleg ha olyan nagy és kiemelt szerepű az országban, mint Budapest - mindig zajlik valamilyen fejlesztés, felbukkannak új ötletek, építmények, tervek, melyeket a nagyközönség általában vegyes érzelmekkel fogad. Van akinek tetszik az újdonság, van akinek nem. És…

Gerillakertészek akcióban

Szólj hozzá!

Lassan el kell gondolkodnom azon, hogy külön rovatot szenteljek a gerillakertészet témájának, hiszen annyiszor foglalkoztam már a kérdéskörrel, hogy jelentős számú anyag gyűlt össze. Olvasóim talán emlékeznek még a Blaha Lujza téri gerillakertész akcióra, melynek…

Pörgés a Lecsóskertben

Szólj hozzá!

A közösségi kert csudajó dolog, és még örvendetesebb, hogy lassan - azért valljuk be, kis túlzással - tényleg mozgalmi jelleget ölt a dolog, egyre-másra nyílnak a kertek, így mostanra nem csupán ritka hóbortról, hanem valóságos lehetőségről beszélhetünk a community gardenek…

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (7) balkonkertészet (7) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (6) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (9) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (7) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (18) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (177) kertbarát (52) kertépítés (127) kertész (11) kertészet (123) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (229) kertészkedés (168) kertészmérnök (53) kertfenntartás (77) kertgondozás (8) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (12) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (78) kerttervezés (142) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (15) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (22) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (13) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (121) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (8) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (7) rózsa (11) sírgondozás (6) sövény (13) sövénynyírás (5) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (8) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (137) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (55) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (63) vadvirág (5) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (75) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (5) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (8) virágzás (12) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (6) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (5) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV