Megyeri Szabolcs kertész blogja


Burgenlandi kitekintő

komment

Ausztria a mi bezzegországunk, ha valamilyen összehasonlításról van szó, az elsők között kerül elő nyugati szomszédunk, pedig azért a kerítések ott sem kolbászból épülnek, de tény, hogy követendő példából akad bőven sógoréknál. A burgenlandi települések és falvak…

Hogy terítsünk gyepszőnyeget?

komment

Gyepszőnyegről már esett szó korábban, igaz akkor a fűmag vetéssel összevetve, nem pedig a lerakás mikéntjét ecsetelve. Most utóbbi téma kerül terítékre, mégpedig azért, mert a napokban volt alkalmam egy kifejezetten rosszul leterített területet megszemlélni, és ez eszembe…

Hajtatott hagymások a balkonra

komment

A közelmúltban általánosságban foglalkoztam a tavaszi balkondíszítéssel, javasolva, hogy így április elején nyugodtan kezdjük el a balkonok, erkélyek növényekkel, virágokkal való betelepítését. Szóba került már korábban is, hogy követve a nyugati trendeket, bátran…

Brüsszeli tavasz

komment

Talán a növények szeretete, talán a március 15.-ei jól sikerült képriport, esetleg a szép utcafrontok, gondozott közterek iránti rajongás sarkallta kedves olvasómat, Tamást arra, hogy egy fotósorozatot küldjön nekem. Bármi is az ok, köszönet jár érte, egyben követendő…

Kint jártunk a Nyárbúcsúztató Vigalmon

komment

Augusztus 27-én a Cserepesház melletti parkban került megrendezésre a hagyományos zuglói Nyárbúcsúztató Vigalom. A rendezvény főszervezője a Cserepesház, kiemelt támogatója a Zuglói Önkormányzat volt. Az immár tizenötödik alkalommal megrendezett eseményre az idei évben…

Virágzó Zugló Program csapata gyönyörű utcafrontot varázsolt a Polgárőrség székházánál

komment

Augusztus 11-én a Zuglói Polgárőrség Laky Adolf utcai Székházánál tartottuk a Virágzó Zugló Program soron következő állomását. A kerületben hosszú évek óta eredményes és hatékony bűnmegelőzési és közbiztonsági szolgálatot is ellátó Polgárőrség a kötelezően…

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása