Megyeri Szabolcs kertész blogja


A növények tapló télapója

Szólj hozzá!

A cím talán kicsit túlzás, de némi igazságot azért hordoz, a szóban forgó mikulásvirág ugyanis nevéhez hűen kötődik a decemberi ünnepi időszakhoz, mérgezősége miatt pedig a fenti jelzőt is kiérdemli kis túlzással. De hogy a kályhától induljunk, a minap egy télen is…

Napsütéses bromélia a téli hidegben

1 komment

Lassan tényleg megkapjuk a farkasordító hideget, és a kerti szezonnak végleg búcsút intünk erre az évre (meg a következő elejére), így több figyelmet kaphatnak a benti növények, főleg, hogy a karácsony közeledtével minden háziasszony megsokszorozott erővel díszíti,…

Hogyan lesz gyommentes ágyásunk?

1 komment

A kertészkedés csodás hobbi, ami kikapcsol, elűzi az unalmat, praktikus, és - gyakran szó szerint - gyümölcsöző elfoglaltság. A növénygondozásnak persze árnyoldalai is vannak, például a már nem annyira stresszmentes és kikapcsoló növénybetegségek elleni harc, a…

Decemberi örökzöld, avagy elő a babérmeggyel!

Szólj hozzá!

Novemberben a kerti szezon már leáldozóban van, a legtöbben ilyenkor már az utolsó simításokat végzik odakint a téli leállás előtt, azonban az elszántabb kertbarátok még mindig találhatnak ültetnivalót. A mostani november egyelőre kifejezetten langyos időjárással kényeztet…

Művirágok tündöklése és bukása

4 komment

Bár a napokban az internetadótól volt hangos a sajtó és közvélemény, más adónemek is születtek, melyek kisebb visszhangot váltottak ki, ilyen például a művirágokat ezentúl terhelő magasabb sarc. A terv szerint a jövőben a művirágok kilója után 1900 forint adó fizetendő, ami…

Gyümölcsfa kalauz

3 komment

Október közepe táján még dübörög az őszi ültetési szezon, egészen november végéig, illetve a komolyabb fagyok beálltáig lehet a kertet benépesíteni zöld dolgokkal, például sövénnyel, cserjefélékkel, évelőkkel, vagy éppen fákkal. A fák közül rendszerint nagy…

Hirdetés

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) árvácska (5) átültetés (10) balkon (6) balkonkert (5) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (44) budapest (10) budapesti parkok (6) citrusfélék (8) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (8) cserjék (5) design (6) dió (5) diófa (5) díszfa (5) dísznövény (123) dísznövények (12) DIY (8) dracéna (6) emelt ágyás (6) érdekesség (8) erkély (7) Erzsébet tér (7) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (5) fakivágás (7) fényigény (21) fenyő (5) fenyőfa (6) fiskars (6) fűmag vetés (7) fűnyírás (7) fűszerkert (18) fűszernövény (18) fűszernövények (9) futónövény (5) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (86) gazdálkodás (6) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (11) gyepgondozás (11) gyepszőnyeg (5) gyógyhatás (12) gyógynövény (39) gyógynövények (8) gyógytea (11) gyom (5) gyomirtás (7) gyommentesítés (8) gyomnövény (11) gyümölcs (12) gyümölcsfa (12) hagymások (6) Halottak napja (5) haszonnövény (18) háztáji gazdálkodás (30) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (21) hobbi kert (7) hobbi kertész (6) hobbykertészet (19) hőmérséklet optimum (9) japánkert (10) játszótér (9) karácsony (6) karácsonyfa (11) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (187) kertbarát (53) kertépítés (128) kertész (11) kertészet (117) kertészeti (5) kertészeti tanácsadás (71) kertészeti tanácsok (237) kertészkedés (182) kertészmérnök (55) kertfenntartás (80) kertgondozás (8) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (7) kerti kártevők (7) kerti munka (9) kerti növény (10) kerti növények (12) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (84) kerttervezés (142) kert és design (73) kert trend (49) kiskert (15) kiültetés (20) komposzt (7) komposztálás (7) konyhakert (20) környezetbarát (12) környezettudatosság (11) környezetvédelem (29) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) közterek (5) köztéri növények (7) közterület (11) kreatív ötletek (13) kullancs (5) kutya a kertben (5) lakásban tartott növény (9) levéltetvek (5) levendula (14) locsolás (10) lucfenyő (6) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (7) magvetés (16) magyal (5) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (15) mulcsolás (13) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (26) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (132) növénypusztulás (5) növényrendelés (9) növénytartás (5) növénytelepítés (6) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (12) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (127) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) őshonos növények (5) összefogás (7) palánta (10) palántázás (11) pampafű (6) paprika (6) paradicsom (11) park (23) pázsit (7) permetezés (6) programajánló (17) rendezett utcafrontok (6) rovar (7) rovarok (5) rózsa (10) sírgondozás (5) sövény (14) sövénynyírás (5) szamóca (5) szárazságtűrő növények (12) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (24) szobanövények (15) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (15) társasházi növények (7) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (7) trágyázás (11) tuja (8) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (136) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (53) utcafronti ültetés (5) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (60) vadvirág (6) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (5) városi növényzet (17) városi zöldfelület (5) városi zöldterület (6) városkép (73) városrendezés (9) veteményes (26) veteményeskert (49) vetés (12) vetőmag (5) vetőmag rendelés (6) virág (56) virágágyás (11) virágcserép (5) virágedény (5) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (8) virágzás (19) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (6) zöldfelület (9) zöldség (18) zöldségtermesztés (36) zöldterület (7) zöld utcafrontok (19) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV