Megyeri Szabolcs kertész blogja

Egy frappáns módszer: a tél alá vetés!

7 komment

Az őszt, mint a természet nyugalomba vonulásának időszakát tartjuk számon, mikor a kerti teendők egyre fogyatkoznak, novemberre pedig már nem is maradnak. Ez azonban csak részben igaz, számos zöldségféle vethető például még novemberben is, sőt, még a hónap vége felé sincs későn! November vége persze már az ősz utolsó szakasza, így az ilyenkor kiszórt magok esetében tél alá vetésről beszélhetünk, ami egy érdekes, kicsit kockázatos, ám nagy haszonnal kecsegtető lehetőség, amit szerintem kevesen ismernek, főleg a hobbikertészek, kezdő kertészkedők.

a4d1637144f480ccfbc8f2937c393302.jpg

A tél alá vetés esetében azt hihetnénk, hogy fagyok okozta károk miatt kell aggódnunk, ám érdekes módon éppen fordított a helyzet. Az év kései szakában kiszórt magokat az elmúlt években többször tapasztalt, viszonylag gyakran előforduló időszakos téli enyhülések veszélyeztetik, a felmelegedés során ugyanis a magok túl korán kicsírázhatnak, fejlődésnek indulhatnak, majd a visszatérő fagyok könnyű prédájává válhatnak. Kiskertekben ezért kisebb területen, kisebb mennyiséggel érdemes próbát tenni ezzel a kései vetési módszerrel, de ha jól sikerül, akkor korán termő, kora tavasszal szedhető, a szezonális zöldségeket beelőző ízletes terméssel gazdagodhatunk. Az ilyen időzítésű vetés nagy előnye ugyanis, hogy a kihelyezett magok tavasszal már akkor fejlődésnek indulnak, amikor egyébként a talaj állaga és hőmérséklete miatt még nem lehetne vetni, vagyis zöldségeink jóval korábban beérnek majd, mintha tavasszal szórtuk volna ki őket. Hogy ne csak általánosságokról essen szó, lássuk, milyen alanyokat lehet tél alá vetni!

alan-titchmarsh-garden-kitchen-produce-feast-634236.jpg

November legvégén is vethető még például a zöldborsó. A kisebb méretű korai típusok magjait arasznyi, a nagyobb kései változatokét másfél arasznyi sortávolságra helyezzük ki, az ültetési mélység pedig nagyjából nyolc centiméter legyen. Jó ötlet a borsónak egyszerű támrendszert is kialakítani, így a hozam is növelhető! Tudni kell, hogy borsóval csak ott érdemes próbálkozni, ahol a telek jellemzően enyhébbek. A vöröshagyma is aktuális a tél előtt, a dugványokat 5-10 centiméteres közökkel helyezzük ki, és ha már a hagymánál tartunk, fokhagymagerezdekkel is tarkíthatjuk a sorokat! A tél alá vetésre alkalmas továbbá a sárgarépa, a saláta, a petrezselyem, de próbát lehet tenni a lóbabbal, sóskával, tormával és metélőhagymával is!

Kockázat: a tél alá vetés rizikója, hogy a téli időjárás hektikussága miatt, lehet, hogy nem lesz teljes a siker, nem biztos, hogy minden vetés kikel, sőt, az is előfordulhat, hogy a veszteség nagyobb arányú lesz. Ez azonban ne tartson vissza senkit, hiszen a kertészkedés során egyébként sincs soha semmire 100%-os garancia!

54eb651eb8705_seed-starter-tray-0213-xln.jpg

A tél alá vetés egyik érdekes alternatívája a dobozba vetés/palántázás. Ezzel a módszerrel is korai ültetnivalóhoz juthatunk, megspórolhatunk egy csomó tavaszi munkát, és a siker esélye még nagyobb is, mint a szabadföldi kései vetés esetében. A dobozos módszer lényege, hogy a magokat nem a kertbe szórjuk ki, hanem nagyobb műanyag edényeket használunk keltetőnek. Az alaposan sterilizált, megtisztított műanyag ládákba komposzt és termőföld keverékét pakoljuk, majd ebbe vessünk. Az beöntözést óvatosan, permetezéssel végezzük. A dobozokat fedjük le, de alul és felül is lyuggassuk ki a levegőzés miatt. Az így összeállított mobil veteményest a kert fagymentes részén, félárnyékos helyen tartsuk, és néha a felszínét vízzel permetezzük. Tavasszal a keltető bekerülhet a lakásba vagy fóliasátorba, a csírázás megindul, és hamarosan életerős, kiültethető palántákat kapunk! 

Érdekesség: A tél alá vetéssel szó szerint megelőzhetjük a kártevőket, hiszen növényeink hamarabb fejlődésnek, növekedésnek indulnak, minthogy a kártevők megjelennének. Így alig lesz növényvédelmi feladat a terményekkel, ráadásul tavasszal is kevesebb teendőnk akad majd a kiskertben!

Képek: innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

http://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr4713233177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Lebarmozott vidéki 2017.11.12. 18:13:20

"a felmelegedés során ugyanis a magok idejekorán kicsírázhatnak, fejlődésnek indulhatnak"
A kifejezés, amit használni akartál, a következő: "a felmelegedés során ugyanis a magok TÚL KORÁN kicsírázhatnak, fejlődésnek indulhatnak".
Leírni pont az ellenkezőjét sikerült: "a felmelegedés során ugyanis a magok MÉG JÓKOR, IDŐBEN kicsírázhatnak"

martineden 2017.11.12. 21:02:09

@Lebarmozott vidéki: Nincs teljesen igazad, ugyanis regen idoelotti bekovetkezest jelentet, ma pedig inkabb, hogy pont a kello idoben.Viszont egyertelmu dontes nincs rola.

Krumpli Bogart 2017.11.12. 22:54:21

Sajnos engem nagyon zavar a "nyelvtannáculás". Különösen akkor, ha látom, hogy valaki töri magát, hogy ingyen és bérmentve adjon nekünk egy érdekes cikket, amihez érdemben böfögni sem tudunk, de kioktatni, bicskanyitogató stílusban, az nagyon megy.

Benke Péter · http://zene.blog.hu 2017.11.13. 09:15:32

Kedves Szabolcs, kösz ezt a remek blogot, sokszor jön szembe és mindig élvezettel olvasom, ám tegnap a rádióban hallottam a beszélgetést az ex professzor asszonyoddal, az mindent vitt, szuper volt, gratula!

BéLóg 2017.11.13. 14:09:08

A mi telkünk 300 négyszögöles, ez enyhébb teleknek minősül?

(Na jó, kellett ez egy kicsit!)

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (7) balkonkertészet (7) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (6) design (6) díszfa (5) dísznövény (117) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (9) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (32) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (18) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (176) kertbarát (52) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (123) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (230) kertészkedés (168) kertészmérnök (53) kertfenntartás (76) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (12) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (77) kerttervezés (143) kert és design (75) kert trend (50) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (131) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (61) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (121) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (7) rózsa (11) sírgondozás (6) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (8) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (138) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (55) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (63) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (75) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (8) virágzás (12) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (6) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV