Megyeri Szabolcs kertész blogja

Hogy kerül a káposzta a balkonra?

Szólj hozzá!

A nyár végeztével leáldozik a színes virágok szezonjának (bár választás azért ilyenkor is akad, csak a kínálat lesz szűkebb) és egyre kevesebb dísznövény áll azok rendelkezésére, akik ősszel is érdekes, feltűnő küllemű növényekkel szeretnék magukat körülvenni. Izgalmas alternatíva lehet ilyenkor a díszkáposzta, mely kimondottan extravagáns megjelenésű, remekül nevelhető balkonokon, teraszokon is cserepes, ládás dísznövényként, de az ősszel üres kerti ágyások is benépesíthetőek vele.

fall-container-garden-ornamental-cabbage-ss_163190240-560x400.jpg

A díszkáposzta magjait a nyár közepén kell elvetni, majd a kikelő palántákat 5-6 hét múlva lehet cserepekbe szétültetni. Sokkal egyszerűbb azonban, ha az ősz első heteiben kertészetben szerezzük be az előnevelt, kifejlett növényeket, melyeket aztán csak el kell helyezni a balkonládákban vagy a kerti ágyásokban (ráadásul ugye, ha csak nincs időgépünk, a magvetésről már le is maradtunk). A díszkáposzta igényei általánosságban megegyeznek a közismert és gyakran ültetett krizantéméval, így nevelése biztos nem lesz nagy kihívás, és ismeretlen terület sem. A díszkáposzta földje ne legyen túl nedves, az átlagos kerti talaj, vagy az általános virágföld megfelelő számára, a közvetlen, erős napsütést nem kedveli, de azért mindenképpen világos, napos fekvésű területen legyen, árnyékos területeken a szép levélszínek nem alakulnak ki. Rendszeresen szükséges öntözni, sőt, olykor leveleit is spriccelhetjük vízzel, ezt meghálálja. A díszkáposzta télállósága jó, dekorációs értékét sokáig megtartja, virágzása pedig majd a tavasz derekán lesz esedékes. A díszkáposzta felhasználhatósági körét tágítja, hogy akár sziklakerti növényként is bevethető!

A díszkáposzta nem virágaival dekorál, szépségét levelei adják, melyek alakjukat tekintve lehetnek fodrosak, simák, vagy cakkosak. A díszkáposzta több látványos színben hozzáférhető, érdemes belőle vegyesen bevásárolni, hogy szemrevaló kombinációk legyenek létrehozhatóak! A díszkáposzta nagyon jól kombinálható egyéb dísznövényekkel, jól társítható az árvácskával, a ciklámennel, a krizantémmal, cserjefélék közül pedig remek társak lesznek a csarabbal, de tujasorok, sövények tövéhez telepítve is esztétikus lesz a végeredmény!

f859933ec80682e66c275c019b5917dc--fall-container-gardening-fall-containers.jpg

 

Tudta-e? Az összes díszkáposzta változat ehető zöldség is egyben, de azért az igaz, hogy a hagyományos káposzta mindenképp finomabb, így a díszkáposzta elsősorban nem konyhai zöldségként értelmezendő a ház körül. A díszkáposzta leveleiből egyébként a szokásos módon készülhet saláta vagy főzelék is, de elsődleges funkciója a dekorálás, akár a kertben/balkonon, akár a tányéron!

mobot-garden-design_9212.jpg

Visszatérve a címbéli kérdésre, vajon hogyan és miért kerül a balkonra a káposzta (persze továbbra is a díszkáposztáról beszélünk)? A díszkáposzta kiváló választás azoknak, akik az őszi időszakra keresnek valamilyen a megszokottól eltérő dísznövényt az erkélyre, vagy a teraszra. A díszkáposzta 50-60 centiméter magasra nő, így bárhol elfér, a csípős késő őszi fagyok hatására pedig levelei elszíneződnek, így változatos, izgalmas hatást nyújtanak. Aki tehát a viszonylag kis kínálatú őszi színes virágok mellé vagy a helyükre keres egy szokatlan, mégis szép dísznövényt, már meg is találta választottját. A díszkáposzta dézsás nevelése szinte teljesen megegyezik a kerti, szabadföldi tartással, csupán arra ügyeljünk, hogy az öntözések gyakoribbak legyenek, a téli fagyokban pedig burkoljuk be az edények a hideg ellen védekezésül. 

Képek: innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

http://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr9112870688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (7) balkonkertészet (7) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (6) design (6) díszfa (5) dísznövény (117) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (9) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (32) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (18) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (176) kertbarát (52) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (123) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (230) kertészkedés (168) kertészmérnök (53) kertfenntartás (76) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (12) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (77) kerttervezés (143) kert és design (75) kert trend (50) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (22) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (131) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (61) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (121) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (7) rózsa (11) sírgondozás (6) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (8) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (138) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (55) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (63) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (75) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (5) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (8) virágzás (12) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (6) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (5) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV