Megyeri Szabolcs kertész blogja

Koriander a házban

Szólj hozzá!

Hiába zord most még az időjárás, a télnek egy-kettőre vége, a tavasz közeledte pedig a hobbikertészeket is felpezsdíti, hamarosan elérkezik ugyanis - például - a konyhakerti termesztés ideje. Persze a tavasz első heteiben még nem lehet a kinti kiskertet teljesen birtokba venni, de ettől a haszonnövény nevelést még nyugodtan elkezdhetjük korai terményekkel, melyek már februárban palántázhatóak. Most egy olyan fűszernövény kerül terítékre, melyet ritkábban találni meg a konyhakertekben, azonban épp azért, mert kevés mennyiség szükséges belőle, érdemes otthon megnevelni. A korianderről lesz szó, ismerkedjünk meg vele!

coriandrum-sativum-20080330.JPG 

A koriander népszerű mediterrán fűszernövény, és nem csak a konyhában kedvelt, hanem a balkon-, vagy ablakveteményesekben is, ugyanis kiváló alany az otthoni termesztéshez. A balkonveteményesek ideje gyorsan közeledik, pár hét múlva, a tavasz beálltával benépesülhetnek az erkélyre, párkányra kihelyezett cserepek, virágládák, melyekbe koriander is kerülhet majd, de ehhez előbb a palántákat kell "előállítani". 

A koriander lakásban vagy balkonon történő nevelése nem bonyolult feladat, csupán a környezeti tényezőkre érdemes fokozottabban odafigyelni. Amennyiben a palántázás idején a lakás olyan helyére tesszük a palántázó edényt, ahol azt nem éri túlzottan sok fény, és még hidegben is van, akkor kevés magonc fog kihajtani. A koriander hűvösebb helyen több napfényt igényel, így jó választás egy napos ablak elé elhelyezni, ahol a hőmérséklet nem túl magas és bőséges fényt kap a növekedése során. 

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Hogyan palántázzunk?

Maga a palántázás szinte gyermekjáték, ráadásul kellemes elfoglaltság, érdemes a gyerekeket is belevonni, a kicsik általában nagyon élvezik, ahogy a kis növénykék fejlődését napról-napra lehet követni. A palántázáshoz minimális befektetés szükséges, az első a palántázóedény, ami lehet tojástálca, tojástartó, tejfölösdoboz, sekély faláda, vagy éppen a toalettpapír gurigája, de nagyjából bármilyen pohárszerű alkalmatosság megteszi. A magneveléshez használjunk mindig bolti termőföldet, a kertből kölcsönzött talaj kórokozókat, kártevőket tartalmazhat, ellenben a zacskós föld mentes ezektől. A kiválasztott edényekbe adagoljunk földet, majd a mag zacskóján található instrukciók szerint (jellemzően a vetési mélység különbözik) ültessük el a magot. Az első időben a magoknak főleg melegre van szükségük, és az a legjobb, ha alulról kapják a hőt, így próbáljuk fűtőtest fölé helyezni a neveldét. Mikor már kibújtak a hajtások, a fény is fontossá válik, a hőmérséklet pedig csökkenthető, így irány az ablakpárkány vagy az üvegezett veranda, balkon. A palántanevelés fajtól függően 3-6 hétig szokott tartani, a kiültetés ideje általában akkor jön el, mikor már 2-3 levél is megjelent a növényen.

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

p0001.jpg

A már kibújt magoncoknak egyszerre biztosíthatjuk a kellemes hőmérsékletet és a megfelelő mennyiségű fényt egy ilyen félbevágott üdítős palackkal! Ne felejtsük el levenni a kupakot, hogy a megfelelő szellőzés is adott legyen.

Előnevelt példány vásárlása esetén a gyakran alkalmazott átültetés a koriander esetében nem tanácsos, ugyanis tulajdonképpen egy gyökérzöldségről van szó, a gyökerek sérülése pedig végzetes lehet a növénynek. Emiatt a palántázáshoz is egy legalább 20-30 cm mély cserepet, edényt válasszunk, hogy a gyökérzet kényelmesen elférjen majd! A koriandernek nincs szüksége speciális összetételű talajra, megfelelően fejlődik az általános termőföldben, azonban fontos, hogy a talaj jó vízelvezető képességű legyen. Különösen lényeges a kiegyenlített vízellátás akkor, amikor már megjelentek az első levélkék. 

A koriandermagokat már februártól kezdve vethetjük olyan cserepekbe, melyeket egyelőre a lakásban tartunk. A magokat 3-4 cm mélyen kell elhelyezni a földben, a friss vetést aztán alaposan be kell öntözni. Érdemes a palántázó edényt egy fóliával is letakarni, így a szükséges hőmérséklet és páratartalom könnyen biztosítható lesz! A kis magoncok  2-3 hét elteltével már biztosan láthatóvá válnak. Amennyiben túl sűrűn állnak egymás mellett a növénykék, egyeléssel ritkíthatjuk az állományt, vagyis szedjünk ki annyi magoncot, hogy az edényben maradók egymástól 4-5 centiméterre legyenek.  

coriandrum2_0.jpg

Tipp:

Amennyiben a koriandernek nem a levelét, hanem a magját szeretnénk felhasználni, várjuk meg, míg azok megérnek, és utána a levágott növényből rázzuk ki a magokat egy papírzacskóba.

A koriander számos egyéb, érdekes néven is ismert, hivhatjuk például cigánypetrezselyemnek, beléndfűnek, bolhafűnek, koldusborsnak, vagy zergefűnek. Külön megemlítendő a poloskaszagú kapor elnevezés is, mely egyben utal a koriander erős, egyesek számára kifejezetten irritáló aromájára is. A poloskaszagú kapor név nem magyar találmány, eredetileg a görög korisz (poloska) szóból származik a "koriander". A konyhában fűszernövényként, ételízesítőként a koriander minden része felhasználható, így a levél, a mag és a gyökér is. Érdekes fűszere lehet leveseknek, tésztáknak, de savanyúságok készítéséhez is gyakran felhasználják, valamint fontos szerepe van számos egzotikus indiai, távol-keleti fogás elkészítésénél. A koriandernek sokrétű gyógyhatást is tulajdonítanak, ezek egy része azonban nem bizonyított.

Képek: innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr6012175934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása