Megyeri Szabolcs kertész blogja

Bringások vs. bringaúti növények

4 komment

Ha bringákról és növényekről van szó egyszerre, akkor mindkét oldalról érintett vagyok, a növényi részt nem kell magyarázni, a bringázás pedig hobbi, amire sajnos a kelleténél sokkal kevesebb időm jut. Ettől még nyitva tartom a szemem olyan helyzetekben, ahol a két téma összeér, ezek pedig jellemzően az olyan bringautak, melyek környezetében elhanyagolt, vagy nem szakszerűen kialakított növényzet található. Ismerősöktől, kerékpáros hobbitársaktól kaptam nemrégiben pár olyan fotót, melyek mindenképpen szót érdemelnek, és ha már témánál vagyunk, egy mostanában aktuális kártékony bringarém gyom is szóba kerül, szóval vessük bele magunkat a kétkerekű zöldellésbe!

Örvendetes, hogy Budapesten belül egyre több helyen találunk bringautakat, most abba ne menjünk bele, hogy ezek hány százaléka keletkezett némi sárga festék felkenésével, az olyanokat szeretjük, mint ami alant látható. Persze akkor szeretnénk igazán, ha járható is lenne, ez a csepeli bringasáv ugyanis két héttel ezelőtt a látható módon nézett ki. Azonkívül, hogy a látvány nem ideális, a belógó növény akadályozza a haladást, a helyzet bemutatásának konkrét apropója az volt, hogy elesett itt egy kislány, aki kezét törte.

Mi itt a hiba igazából?

Elsősorban az, hogy a közterület kezelője rosszul választott növényt, a kihelyezett díszfű ugyanis alkalmatlan arra, hogy az úttest és a bringaút közötti viszonylag vékony sáv díszítője legyen. Ez a díszfű (mint a díszfüvek általában) terebélyes, oldalirányba hamar terjeszkedik magas, szétterülő hajtásaival, éppen ezért szokás az ilyen dísznövényt tágas terekre, parkokba, kastélykertekbe ültetni. Arról már ne is beszéljünk, hogy a díszfüvek télen kötözést kívánnak, a szétbomló hajtásokat ilyenkor vastag, erős kötéllel össze kell fogni, a tövekhez csorgó, és a téli fagyban jéggé dermedő hólé, eső ugyanis komoly kárt tehet a növényben. Vagyis a díszfű csak akkor jó választás, ha telente szakszerűen kezelik, ami a budapesti közterületi növények általános gondozási szintjét tekintve egy ilyen mondhatni félreeső bringaút melletti sávban minimum kérdéses. Mindemellett a díszfű ritkítást is igényel, szakszerű kezelés hiányában esztétikáját veszti, "kócos" lesz, rendezetlen képet mutat. Tudni kell, hogy a díszfű a klasszikus értelemben nem nyírható, zavaró hajtásait le lehet vágni ugyan, de ilyenkor dekorációs értéke nagyban csökken, pont lényegi elemét, a szép, szétbomló, kerek alaprajzú formáját veszti el. Az inkriminált szakaszon egyébként - mivel bejelentésre nem történt semmi - egy önként jelentkező bringás levágta a belógó hajtásokat, így a szakasz újra rendesen járható, a növény nyilván nem örül ennek, de a hibás az, aki őt idetelepítette.

 Mivel az illetékesek nem tettek semmit, egy gyakran arra járó bringás orvosolta a problémát:

14192668_10208152947040610_4322795514202843177_n.jpg

Mi lett volna a helyes növényválasztás itt? Tulajdonképpen bármely népszerű sövény növény megfelelő, praktikusan a nem tüskés fajták a jobbak, hiszen a bokorba bedőléskor jobban jön, ha nem tucatnyi tüskével találkozunk. A puszpáng (bukszus) a mezei juhar, a somfélék, a hamisciprus, a leylandi ciprus, a sövénynek való tiszafa mind megfelelőek lennének, de például az oszlopos tujafélék is alkalmasak a célra, ami feltételezem egyszerre a díszítés és az autós-biciklis sávok biztonságos elválasztása.

 

És akkor most térjünk is át a másik bringarémre, ő a királydinnye: 

 goatheadffa6_10_33.jpg

Szintén a bringautakkal kapcsolatos növény a mostanában szezonját élő királydinnye, mely egy rettentően makacs gyom, és hiába tartja számon a népi gyógyászat gyógynövényként, a kétkerekűek sokkal inkább a defektet okozó terméséről ismerik. A királydinnyét természetesen nem direkt telepítik bringautak közelébe, jó gazként magától jelenik meg szinte mindenhol. Magyarországon főleg az Alföldön elterjedt, szinte bárhol előfordul, művelt területeken, tarlókon, és gyümölcsösökben is, de a királydinnye igazi terepe a laza, homokos talaj, ha pedig hosszan tartó meleg időben növekszik, terjedése nagyarányúvá válik. Kertekben kapával, vagy a talaj kötöttebbé tételével, humusszal gazdagításával lehet védekezni ellene. A királydinnye természetesen nem csak kertekben és mezőgazdasági területeken él meg, alkalmazkodóképessége kiváló, mint általában a gyomoké, így városokban, utak, vasúti és villamos sínek mentén, parkokban is előfordul, de a legtöbb gondot olyan bicikliutak mentén okozza, ahol az utat övező zöld sávok nem állnak rendszeres gondozás alatt. Ilyenből pedig sajnos bőven akad, a problémát pedig fokozza, hogy amikor időnként a közterület fenntartója munkásokkal lekaszáltatja a kerékpárutak melletti sávokat, akkor a királydinnye termései szőnyegszerűen lepik el a betonsávot, a defekt így garantálható.

fb_img_1473171347538.jpg

 Friss fotó egy budapesti bicikliút melletti fűnyírásról. A nyesedék egyfelől csúszásveszélyes lehet, másfelől ha tüskés gyom is volt a fű között, akkor az most a bringaúton várja áldozatait...

251401b.jpg

A királydinnye termését védő tok tüskés, ráadásul több, ellentétes irányba álló tüske alkotja a tokot, így egy tüske szinte mindig felfelé áll, ami a bicikligumikra nézve igencsak rossz hír

Mi a megoldás?

Egyfelől praktikusan a munkálatokat végző munkásoknak jelezni kéne, hogy a nyesedéket ne az útra terítsék, vagy legalább a nyírás végeztével seperjék vissza a földsávra. Célravezetőbb lenne persze, ha eleve az lenne a cél, hogy ne legyen királydinnyével fertőzött az adott terület, ez a fentiek értelmében viszonylag egyszerűen elérhető, ha a földsáv aktív művelés alatt áll, vagyis ha gondozzák, felügyelik az oda telepített dísznövényeket. Természetesen nem lehet rózsaágyás minden bringaút mellett, de remek áthidaló megoldás lehet például terülő cserjefélék, vagy talajtakaró növények telepítése, melyek nem engedik a gyom megtelepedését. A cserjefélék közül a terülő madárbirs, a kecskerágó, a hanga, vagy akár az örökzöld orbáncfű is beválhat, a talajtakaró növények közül a varjúhájfélék ajánlhatóak. Persze megoldás lehet kisebb szakaszokon mulcsolt, strapabíró dísznövényekkel beültetett díszágyások kialakítása is, ezekkel azonban rendszeresen foglalkozni kell.

Képek: innen, és innen, a kerékpárutakat ábrázoló fotókat pedig a facebook tematikus bringás csoportjainak tagjaitól kaptam kölcsön, köszönet értük!

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr8611683181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blogár Béla 2016.09.07. 20:03:02

Fontos lenne még az is, hogy telepítéskor milyen minimális távolságra ültessék ki a növényt, bokrot, ... stb a bringa út széltől. (Létezik valahol ilyen ajánlás?)
Ez gondolom minden egyes növénynél más és más.
Sajnos sokan csak 1-2 évre előre tudnak látni, holott az a növény 6-10 év múlva már megmutatja az igazi arcát, magyarán frankón behajlik/benő a bringaútra.
Ekkor aztán vagy jó pénzért lehet évente egy-kétszer nyírni, vagy pénz/figyelem híján a nyírás elmarad, a balesetveszély meg egyre csak nő.

kingha 2016.09.08. 08:53:03

szeretem az írásaidat és sokszor ajánlom a barátaimnak - hobby kertész ismerősöknek (a Szabolcs "jobban tudja" felkiáltással). de most a helyes növényválasztási részen erősen elgondolkodtam mert a felsorolt növények nem tűnnek a legjobb választásnak és lássuk miért is -

a puszpáng (bukszus) - mondjam vagy mutassam? puszpángmoly és kártétele. maradjon a puszpáng a burzsuj kertek és temetők dísze ... amíg le nem rágják.

a mezei juhar - szép, talán igénytelen (jó, hogy a sövény formáig el kell jutni, és azt fenn kell tartani - tehát lehet nem is annyira igényelten?!) - nem kellemes belecsapódni bicóval

a somfélék - még nem láttam ilyet, de izgalmasan hangzik
a hamisciprus, a leylandi ciprus - hááááát, keskenyke az a sáv, ne kényszerítsük spejzba a nagymamát és etessük hamburgerrel.

a sövénynek való tiszafa - lassú növekedésű, és utak mentén megcsúnyul (szálló por és vízhiány)

oszlopos tujafélék - az állandóan előkerülő tuja-kérdés - érzékeny lelkű növény, nem bírja az útszéli "gyűrődést" - nem oda való. sőt máshova sem. mégis ültetik.

hogy mit kellene mégis ide ültetni? jó kérdés. mert ugye kevés bokor vagy fa bírja a gyűrődést - meg ugye van egy kvázi természetes vegetáció, amit nem lehet amiatt vegzálni, mert "szemetel", meg feltöri gyökereivel az utat (az a minimum, hogy akkor ilyet nem ültetünk oda) stb.

csak egy kósza ötlet, hogy az elválasztó sávba lehetne olyan jó szárazságtűrőket (pozsgások, alacsonyabb díszfüvek, "rambó" aromás növények) telepíteni, amik díszítenek is, meg nem kell velük sokat molyolni és talán így mindenki jól jár - növény is, ember is.

maradok továbbra is olvasód - tisztelettel, kingha

Ketrec_rázza_a_majmot 2016.09.08. 10:08:37

Érdekes gondolatok. Szerintem nem kéne ültetni semmit, mert ha nem gondozzák, csak a baj van vele. Valamikor régen a Bp X. ker Örs Vezér teret "bezöldítették". Volt itt minden, kecskerágó, egynyári, buxus, meg ami belefér. JA! Meg automata locsoló. Az például azért volt jó, mert a rendkívül fejlett környezettudatos polgárok a csöveit ezer helyen elvágták, sőt helyenként hazamentették. Ezért ott ezerrel ömlött a víz, míg máshol ... A kiültetett évelők vad orgiába kezdtek a kezelés hiánya miatt, egyedi csendéletet alkotva az alájuk szórt sok köbméter eldobott flakonnal, csikkekkel, félig elcsócsált kajával, stb. Na persze ez nem bicikliút, de tessék mondani, mi a különbség?
Egészséges lenne egyből bekalkulálni a gondozást is.

Ketrec_rázza_a_majmot 2016.09.08. 10:28:09

@Ketrec_rázza_a_majmot: (meg az olyanok szájbaverését, akiknek"minden kiesik a kezéből", elvágja, mert VAN bicskája, megtöri, mert ő erős, stb)

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása