Megyeri Szabolcs kertész blogja

Indul a parlagfű szezon!

4 komment

A természet alapvetően a barátunk, a növények élelmet, friss levegőt, nyugalmat, vagy éppen produktív hobbit biztosítanak számunkra, és ez még közel sem a teljes katalógus. Előfordul azonban, hogy egyes növények jótétemények helyett pokollá változtatják az életünket, legalábbis az allergiások életét. Hosszan lehetne vitatkozni arról, hogy nagyszámú allergiák kialakulásában mennyi szerepe van a szennyezett környezetünknek, a helytelen életmódunknak, és problémás növények irtását gyakran övező érdektelenségnek, de maradjunk a ténynél, hogy sajnos egyes növények képesek kifejezetten megkeseríteni az életünket. Az allergizáló növények száma nagy, ám az egyik legproblémásabb közülük egészen biztosan a parlagfű. Ennek a roppant bosszantó növénynek most van szezonja, mind a virágzást (tehát az allergizálást), mind pedig a kötelező irtást tekintve. És ha ehhez hozzátesszük, hogy mi vagyunk Európa parlagfűvel legfertőzöttebb országa, mindenképp érdemes értekezni róla egy keveset.

parlagfu_ady01.jpg

Már régóta nem csak vidéki növénye, a városokban is megtelepedett

Ki vagy, parlagfű?

A parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) nem őshonos nálunk, sőt, Európában sem, sok értékes és kevésbé értékes dologhoz hasonlóan ő is Észak-Amerikából érkezett. Feljegyzések szerint Európában Svájcban tűnt fel először 1878-ban, innen aztán gyorsan szétterjedt a kontinensen. Magyarországon az 1920-as években bukkant fel Somogy megyében, és némi kivárás, akklimatizáció után rohamszerűen hódította meg az területet, először és elsősorban a kereskedelmi útvonalak mentén, hogy aztán később az egész ország területén megtelepedjen. A parlagfű népegészségügyi problémát a '70-es évek óta okoz, ekkortól már nem csak invazív gyomként, hanem egészségre káros növényként tartjuk számon, mely egyébként Magyarország legelterjedtebb gyomnövénye. Érdekességképpen meg kell jegyezni, hogy egyes, jellemzően az ezotériás, és hasonlóan reformszemléletű leírások hasznos gyógynövényként említik a parlagfüvet, azonban a parlagfű a hagyományos gyógynövények között nem szerepel. A rend kedvéért ITT egy pro, ITT pedig egy kontra vélemény olvasható.

parlagfu-irtas_20120618111516_95.jpg

Irtani bármikor hasznos, de ha igazán hatékonyak akarunk lenni, a hét végéig akcióba kell lépnünk!

Hol bukkanhat fel?

A parlagfű nem szereti az erdőket, és a karbantartott gyepes részekre sem hatol be, ellenben hamar megjelenik a beszántott, a parlagon hagyott, gondozatlan területeken, és például a városi építkezéseken, ahol a talaj felső rétegét eltávolították. Gyakran előfordul utak, vasúti sínek mentén, vagy ápolatlan, magára hagyott kertekben. Ezért például a használatlan területek erdősítése, vagy a kaszálók, legelők megtartása már magában jó védekezés, mert az őshonos növények - igaz évek alatt - kiszorítják a betolakodót, az erdő pedig szintén nem megfelelő életterület a parlagfűnek. Szintén nagy arányban található meg napraforgótáblákban (akár fertőzött vetőmaggal is indulhat a terjedése), gabonatarlókon, de tulajdonképpen valamennyi szántóföldi kultúrában előfordulhat. 

parlagfu2.JPG

Az eltávolítás legbiztosabb módja a gyökerestül való kitépés

A törvény szava

A növény fejlődési szakaszaihoz illeszkedően a kötelező védekező gyommentesítés ideje tavasztól június utolsó napjáig tart (a virágzás megindulásáig), ezután a fertőzött területek tulajdonosai bírságra és egyéb kiadásokra (például a kényszerkaszálás költségének kiszámlázására) számíthatnak, így akinek  parlagfű van a kertjében, földjén, birtokán, az jobb, ha villámgyorsan intézkedik. Jó azt is tudni, hogy ha az illetékesek észlelik, hogy egy területen parlagfű van, akkor a tulajdonos értesítése nélkül kaszáltathatnak, és ennek az árát - a kirótt büntetéssel együtt - kíméletlenül behajtják, valamint például az a védekezés, hogy hónapok óta arra sem jártam nem válik be, mert minden esetben a tulajdonos felelőssége és kötelessége a parlagfű-fertőzés felderítése és megszüntetése. (Törvényi háttér: ITT és ITT, utóbbinál az 50.§-ban.)

Irtási módszerek

A parlagfű irtásának több módja van. A talajhoz közeli kaszálás csak ideig-óráig működik, pontosabban addig, míg az alsó oldalhajtások ki nem fejlődnek, ezután a kaszálás már nem hatékony. A növény kihúzása már biztosabb módszer, kisebb területeken eredményes lehet a répa módjára gyökerestül kirángatós eljárás. Természetesen vegyszeres irtás is megoldás, főleg nagyobb léptékű fertőzés esetén, ehhez megvannak a bevált szerek, melyek széleskörűen hozzáférhetőek.  A megelőzés fő módszere a dús, gondozott vegetáció létesítése a veszélyeztetett területen, ehhez elég gyepesíteni, de bármilyen honos flóra megteszi, a parlagfű nem marad meg ilyen körülmények között. 

B2030242.jpg

A mezőgazdasági területek a fő gócpontok

Határidők és büntetések

Mivel a honi szemléletre jellemző némi nemtörődömség, az állam szigorú szankciókkal igyekszik a földtulajdonosokat az irtásra ösztönözni, ha ezt esetleg tüsszögő felebarátaink miatt még nem tennék meg. Az 2008. évi XLVI. Törvény 17. § (4) bekezdése kimondja: "A földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani." Az ellenőrzést a vegetációs időszak befejezéséig külterületen a földhivatalok, belterületen a helyi önkormányzat jegyzője és a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságai végzik, így elméletileg nehéz megúszni az irtás elmulasztását. A gyakorlat azonban azt mutatja - tekintettel a nagyarányú fertőzésre - hogy a hivatalos szerveknek nincs kapacitásuk a teljeskörű ellenőrzésre, ezért a lakosság is beszállhat a felderítésbe.

Fertőzött területek bejelentése

A polgárok a bejelentést a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesületnél tehetik meg, pontos címmel, földrajzi koordinátákkal és lehetőleg fotókkal kiegészítve. A bejelentés kockázatmentes, mivel azt az Egyesület a saját nevében továbbítja az illetékeseknek.  A növényvédelmi bírság mértéke a védekezési kötelezettség elmulasztása esetén - a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától függően - 15 000 Ft-tól 5 000 000 Ft-ig terjedhet, ami már jelentős motiváció lehet a gondatlan tulajdonosoknak. 

Parlagfűvel kapcsolatos bejelentést ITT lehet tenni.

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

http://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr168846810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

0x000132f 2016.06.27. 16:30:07

Attól függ milyen szezon. A kaszálási, vagy a pollen?
A pollenig van még egy hónap.
oki.wesper.hu/files/jelentesek/aktualis.pdf

belekotty 2016.06.27. 16:35:47

Engem nem zavar a parlagfű, de az zavar, hogy emberek háza előtt nő embernyi magasságban és arra nem veszik a fáradságot hogy levágják. És hol máshol mint a Hármashatár hegyen, Kocsis Sándor úton, gazdagéknál. Szégyen.

Janossz 2016.06.27. 16:51:27

Elég sok elhanyagolt terület van a környékemen.
Megfigyelésem szerint is egy-két éven belül eltűnik a háborítatlan területekről.
Ahol évente tárcsázzák, beszántják ott mindent ellep.

Látens Inszinuáció 2016.06.27. 19:43:12

Én mélységesen együttérzek az allergiásokkal, de ha valamilyen szerencse folytán sikerül kiirtani a parlagfüvet, utána mi következik?
Melyik az a - egyébként több tízezer éves növény - amelyik majd allergiát okozva kipusztításra ítéltetett?
És ha minden növény elfogy, majd jön a macska, meg a többi allergiát okozó állat?
Nem inkább azt kellene kutatni, hogy miért okoznak allergiát egyes - és itt Észak-Amerikára gondolok - őshonos növények?

Ennyi.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (7) balkonkertészet (7) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (6) design (6) díszfa (5) dísznövény (117) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (9) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (32) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (18) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (176) kertbarát (52) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (123) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (230) kertészkedés (168) kertészmérnök (53) kertfenntartás (76) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (12) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (77) kerttervezés (143) kert és design (75) kert trend (50) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (22) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (131) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (61) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (121) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (7) rózsa (11) sírgondozás (6) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (8) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (138) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (55) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (63) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (75) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (5) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (8) virágzás (12) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (6) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (5) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV