Megyeri Szabolcs kertész blogja

Hajtatás kreatívan!

3 komment

A kertészkedésnek nem csak a kert lehet a terepe, hanem a lakás is, de ezzel nem mondtam nagy újdonságot. A tél utolsó heteiben sok hobbikertésznek bizsereg már a tenyere, várják a kinti szezon elindulását, de az időjárás ezt még egy darabig nem teszi lehetővé. Ilyenkor értékelődik fel igazán a benti kertészkedés, hiszen a négy fal között kiválóan elő lehet készülni a tavaszi kert munkákra. A szobában, konyhában nevelt növényekkel szemben ugyanakkor elvárás, hogy minél szebbek legyenek, és ez nem csupán magára a növényre vonatkozik, hanem az edényére, cserepére is. A megszokott, sorozatgyártott cserepek, hajtatóedények azonban rendszerint unalmasak, igaz ez a fűszernövényekre is, melyek általában valamilyen dísztelen kis cserépben, vagy tejfölöspohárban növekednek.

Ezen változtatni kell!

Két érdekes ötlettel szeretnék most szolgálni azoknak, akik konyhai fűszertermesztést, vagy palántázást terveznek, és már elegük van a kopár edénykékből. Az első a:
A fordított palacknevelde
Ez az eszköz nem csupán egy tartó, vagy díszes, trendi edény, hanem egy komplett rendszer, ami a szépsége mellett az öntözés terhét is javarészt leveszi  a lakáskertész válláról. Amilyen frappáns, olyan egyszerű a palackból készülő fűszernövény-nevelő. Első lépésben egy tetszetős üvegpalack szükséges hozzá, leginkább boros, a mérete miatt, de akár különböző színű és alakú üvegekből is összeállíthatunk párokat. A következő lépés már nehezebb, és alkalmasint segítség kell hozzá, a palackot ugyanis a felénél (vagy valamivel afölött) ketté kell vágni. Barkácsmunkában járatos ismerős, vagy egy közeli üveges szaki könnyen megoldhatja a problémát. Ezután már könnyű a dolog, az alsó részbe kerül a víz, a felsőt pedig be kell rendezni a növény számára. A csonkot a szájával lefelé kell fordítani, egy vastagabb madzagot, spárgát pedig át kell vezetni rajta. Az aljára kerüljön egy-két gézlap, kávéfilter, vagy pár réteg szúnyogháló darab, erre jön a föld. A felfordított felső részt az alsóba illesztve máris kész az alap, amibe rögtön ültethető a fűszernövény. Az első időben szükség lehet kiegészítő öntözésre, de a rendszer jórészt önnfentartóvá válik hamar. Az egészet tegyük a konyhaablakba (vagy olyan helyre, melyet a bele ültetett növény kíván), és csak gyönyörködni kell benne, egész addig míg fel nem használjuk a fűszert, vagy ki nem telepítjük a kertbe a palántát. Amennyiben a külcsín nem olyan fontos, műanyag palackból sokkal egyszerűbben is kivitelezhető az önöntöző fűszernevelde. Természetesen nem csupán fűszernövénynek, vagy zöldségpalántának alkalmas az ilyen edény, bátran lehet próbálkozni szobanövényekkel is, például a mérete miatt ideális fittóniával (Fittonia verschaffeltii).
8.jpg

cf071d7e275d7239deb1ae0578fe522e_w500_h450_cp_sc.jpg

A szétvágás az egyetlen nehezebb művelet, egyebekben gyermekjáték

A második tipp egy környezetbarát és praktikus hajtatóeszköz,

ami nem más, mint a:

A jó öreg tojástartó

A papír tojástartónak sok előnye van, könnyen darabolható, vágható, minden háztartásban megtalálható, jól megtartja a vizet, és a folyamat végén kiváló komposztanyag válik belőle. A művelet nem is lehetne egyszerűbb, a tojástartóba föld kerül, a földbe pedig a magok, majd megfelelő helyre állítva (az öntözésről nem elfeledkezve) már csak figyelni kell, ahogy nőnek növénykéink. Gyerekeknek is ajánlható, szuper olcsó, természettudományos játék válhat belőle, melyhez a magokon kívül más anyagi ráfordítás nem szükséges, és a tartó akár a gyerekszoba ablakpárkányán is elhelyezhető, mint valami élő, környezetbarát és felelősségre nevelő Tamagochi, amit vízfestékkel, színes ceruzával még dekorálni is lehet. A tojástartós nevelésnek van egy haladóbb változata is, ehhez csupán óvatosan kell feltörni a lágytojás héját, hogy az alkalmas formájú maradjon egy palánta nevelésére. Paradicsommagokhoz például elsőrangú, teljesen természetes edény válik a héjból, ami aztán később kompletten kiültethető, a paradicsom gyökerei ugyanis idővel áttörik a tojáshéjat.

brokkoli-palánta.jpg

 

img_4286.jpg

 

4e879ccc51845d9704914a66aecafc11.jpg

Haladóknak tojással együtt!

Képek: inneninneninneninneninnen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr587209345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dani Mucsinyi 2015.02.24. 14:02:42

Nekem a tojástartó nem jött be. Hamarabb kiszárad. Ha néha-néha nem vagyok otthon egy napot, akkor vége a kis növénynek...

Arcade Macho 2015.02.25. 18:11:22

telken kell a szomszed tojashejait kerulgetnem mert mennyire bio
amikor meg az ecetes tesztet vegeztem azt hittem szinte felrobban a fold annyi volt benne a mesz, akkor meg nem ertem miert eroltette a tojeshejat...

Arcade Macho 2015.02.25. 18:12:32

en a tavalyi 2.5 dl -es joghurtosedenyeket fogtam be, valoszinuleg meg egyszer jok lesznek utana meg johet a joghurtkura :)

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása