Megyeri Szabolcs kertész blogja

Kutyabarát kertépítés

Szólj hozzá!

A kutya és a kert úgy összetartoznak, ahogy a borsó meg a héja. Szinte minden városi, kert nélküli lakásban lakó ismerősöm, ha a majdani vágyott kertesházról van szó, az elsők között említi, hogy természtesen kutya is lesz, akinek pedig már van kertesháza, szinte minden esetben kutyát is tart (én kivétel vagyok, nálam két görög teknős rója a kertet). Az eb mindig jól jön, legyen szó ragaszkodó, vidám játszópajtásról, vagy marcona házőrzőről. A kutya és a kert viszonya ugyanakkor nem mindig harmonikus, nem minden udvar ebkompatibilis, és fordítva. Olykor felásott gyep, kerítés melletti gödrök, vizelettel jobblétre szenderített dísznövények, megtépázott konyhakert, és egyéb változatos gaztettek nyomai jelzik az eb dúlását. Mivel most épp a tavasz elején járunk, ami tudvalevőleg a kertfelújítás, kertépítés ideális időszaka, nem haszontalan áttekinteni, hogy mit tehetünk a kutyabarát kert létrehozása érdekében, némi előre gondolkodással, és okos tervezéssel, kivitelezéssel sok bosszúság megelőzhető.

 dog-friendly-gardens-ozmafan.jpg

A kutyabarát kert két fő összetevőből áll, nem meglepő módon kutyából és kertből. A kutya része alatt a nevelést, tanítást, foglalkozást, és a fegyelmezést értem. Minden eb igényli a kerítésen kívüli sétát, ami jó esetben lefárasztja annyira, hogy a kertben már nem fog garázdálkodni. Szintén hasznos az aktív foglakozások rendszeresítése, apportírozás, játékos feladatok elvégzése, ezek szellemileg is kihívást jelentenek, és megnyugtatják a túlmozgásos négylábút. Igazából az állattal kapcsolatos teendőkről egy kutyaszakértő többet tudna mondani, a lényeg, hogy az egyenletből ne hagyjuk ki a kutyát, mert magától biztosan nem fog "jó útra" térni.

 1014539.large.jpg

Sétaösvény az emelt ágyások között. Minimális tanítással így megóvható a veteményes

Ami már az én asztalomra is tartozik, az a kutyabarát kertkialakítás. Lássuk milyen építési, tervezési trükkökkel lehet a kertet ebkompatibilissé tenni.

Ösvények, útvonalak. Minden kutya szeret a kerítés mellett őrjáratozni, így a szorosan a birtokhatároló mellé ültetett növények veszélyben lesznek. Hagyjunk egy szűk ösvényt a négylábúnak itt, hogy ne okozzon kárt a zöldben, és akár a sövényt is 30-40 centiméterrel beljebb ültethetjük, hogy maradjon egy szabad sáv (ráadásul így kívülről is látszani fog, hogy van kutya a kertben). Ugyanígy a kert belső területén is figyeljük meg, hogy melyek a blöki szokásos útvonalai, ezekre ne telepítsünk zöldség-, vagy díszágyást, mert nem biztos, hogy tapintatosan ki fogja kerülni azokat. A gyakori útvonalakon a fű várhatóan ki fog kopni, az így előálló randa látványt megelőzhetjük, ha itt "műutat" alakítunk ki, zúzott kővel, kültéri járólapokkal. Megjegyzendő, hogy a gyepről biztos nem fogjuk tudni leszoktatni kutyánkat, ezért füvesítésnél érdemes a strapabíróbb, taposásálló magfajták közül választani.

 Dog Area in Garden.jpg

Ásósarok ásásmániás kutyáknak. Szoktatással megvédhető a kert többi része.

Kutyatoalett. Kardinális kérdés a kutyatoalett, a kerti eb egyik fő problémája mindig az elpottyantott csomagok okozta látvány és kár. Szakértők szerint minden eb megtanítható az egy adott helyre való piszkításra, de a nevelés mellett szükség lesz az alkalmas helyre is. A kert egy eldugottabb, takarásban, vagy nem szem előtt lévő részén alakíthatunk ki wc-t. Ide ne ültessünk semmit, az itteni talaj pedig laza szerkezetű legyen. A kutyatoalettet takarítsuk rendszeresen, az ürüléket pedig semmiképp ne tegyük a komposztba! A vizelés a másik gyakori gond, az ösztönös jelölésnek sok növény látja kárát, és a gyep is megsínyli a rendszeres ürítést. A kutya persze nem a növényt támadja, csak egy tereptárgyat lát benne, állítólag egy, a növény mellé leszúrt karó, vagy odahelyzett fatuskó eltéríti a védendő növénytől. A gyep kutyavizelettől való megóvásáról egy korábbi írásomból is tájékozódhatnak.

 dogscaping-lookout-Thomas-J.-Story-377x377.jpg

Napozásra alkalmas, és árnyékos zug is kell a négylábúaknak

Életterek. Ahogy nekünk, úgy a kutyának is szüksége lehet saját élettérre, így alakítsunk ki neki egy olyan sarkot, kertrészt, ahol kedvére töltheti az időt. Érdemes szélvédett, félárnyékos területre helyezni a kutyaházat, amit jó ötlet legalább alulról szigetelni is. Ne a "maradék", parlagi kertrészt adományozzuk az ebnek, mert a számára nem megfelelő helyen úgysem fog megmaradni, csak azért, mert mi azt szeretnénk. A nagyon eldugott helyek sem fognak beválni, a kutyák szeretik, ha belátják territóriumukat, takarásban nem maradnak meg tartósan. Érdemes megfigyelni, hogy kedvencünk, ha egyedül van, hol időzik szívesen, ezeket a tereket hagyjuk meg neki. Vegyük tudomásul, hogy barátunknak is igényei vannak, és ha egyazon helyen lenne ideális a zöldségeknek, és a kutyának, akkor utóbbi mellett döntsünk, különben a kutya önállósítja magát, és befekszik napozni a palánták közé. A kennel helyét is hasonlóan jelöljük ki, legyen napsütötte és árnyékos része, és tartozzon hozzá némi panoráma is. Sok eb szinte kényszeresen ás, túr, ha ilyen habitusú kutyánk van, jó ötlet egy dühöngőt kialakítani neki. Ez egy félreeső helyen lévő kis terület lehet, ahová vagy nem telepítünk növényt, vagy olyat ültetünk, amiért nem kár. A kutyát erre részre neveléssel, és például ide elásott, kikaparható csontokkal, jutalomfalatokkal, vagy kutyajátékokkal szoktathatjuk.

playing.jpg

A kutyák nem nézik, hogy miben tesznek kárt. A fiatal növényeket nekünk kell megóvnunk.

 dog in garden.jpg

Ha más megoldás nincs, kerítsük el a védendő növényeket. Inkább a növényt szeparáljuk el a kutyától, minthogy láncra verjük kedvencünket

Elkerítés. Amennyiben a kert kevésbé van aktív használatban, az egységes, kutyanyomoktól mentes látkép érdekében csökkenthetjük a pázsitos felületet, és talajtakaró, elterülő növekedésű cserjékkel helyettesíthetjük, ezeken nem fog mászkálni a négylábú. Többé-kevésbé kutyabiztosak a sziklakertek is, ráadásul kiváló látványelemek, ezért a megszokott virágágyások helyett ilyen építményeket is bevethetünk. A veteményest, a zsenge palántákat védhetjük alacsony kerítéssel (egy kis nevelés ilyenkor is kell majd), vagy ültethetünk emelt ágyásba. Különösen fontos az elkerítés friss vetés, palántázás esetén, a porhanyós, felásott föld csábítani fogja a kutyát. Ha lehet választani, hasznos idősebb, nagyobb növényeket ültetni kutyás kertben, a fiatal, gyenge példányok hamarabb a mancsok áldozataivá válhatnak. Sok eb a kerti tavat fürdőmedencének használja, így ha tavunk van (de ha nincs, akkor is), nem rossz ötlet egy kisebb kutyamedence kialakítása, ahol kedvére pancsolhat meleg napokon. Efféle alkalmatosságot a kerti tóhoz hasonlóan építhetünk, csak egy kisebb mélyedést kell kiásni, azt fóliával, geotextíliával alábélelni, és feltölteni. 

 YGPDogBowl.jpg

Kutyamedence, akár tóként kialakítva, akár kőből készítve. Egyszerre itató és pancsoló

Biztonság. Kerüljük a mérgező, tüskés, szúrós fajták telepítését, főleg, ha kölyökkutya áll a házhoz. A kiskutyák a gyerekekhez hasonlóan szeretnek rágcsálni, sok dísznövény pedig - melyekről nem is sejtjük - mérgező. A kertben használt vegyszereket még a kamrán belül is biztonságosan helyezzük el, lehetőleg magasabbra, polcokra, zárható szekrénybe. A rágcsálóknak szánt mérget vagy magasabbra, vagy kutya által nem hozzáférhetó csomagolásban helyezzük ki. Az éles peremű, vagy nehéz eszközöket, szerszámokat is úgy tartsuk, hogy azok ne okozhassanak bajt. 

 Pet-Peek.jpg

Bolondos ötlet a kutyakukucskuláló a kerítésen, de biztos használatban lesz

A legfontosabb, hogy kertben tartott kutya esetében tudatosan cselekedjünk, ugyanis kertünk és ebünk a legritkább esetben fognak automatikusan problémamentesen együttműködni. Vegyük figyelembe az állat igényeit, vásárlás előtt pedig tájékozódjunk a kinézett fajta jellemző viselkedéséről, habitusáról, majd ezeket az információkat vessük össze kertünk adottságaival és saját szokásainkkal. Kerüljünk a láncra kötést, vagy kennelben tartsuk kedvencünket, vagy szabadon. Utóbbi megoldás az ebnek jobb, de nekünk pluszfeladatokkal fog járni, ebbe törődjünk bele. Megfelelő, átgondolt kertkialakítással és a következetes neveléssel a nehézségek, bosszúságok minimalizálhatóak.

 Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr105854332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása