Megyeri Szabolcs kertész blogja

A nagy karácsonyfa know-how

2 komment

Egy karácsonyfáról értekező blogbejegyzést talán illendő lenne az év végi ünnep és a feldíszített fa dícséretével kezdeni, megemlítve a semmihez sem hasonlítható illatokat, a hangulatot, a családi békét és a szeretetet, kitérve esetleg a karácsony fogyasztói szemlélettel való megfertőződöttségére, de ez a poszt gyakorlatias lesz, és nem is ígérkezik rövidnek, így vágjunk bele máris a közepébe. Nincs karácsony fa nélkül, ez evidencia, azonban a válogatás sokszor nehézségekbe ütközik, ha pedig mellényúlunk, akkor oda az öröm. Karácsonyi fenyőből három fő típus létezik, a vágott fenyő, a dézsás fa, valamint a műfenyő, elsőként ezen csoportok közül döntsünk. Nézzük meg őket egyenként.

stxmco001christmas_tree_and_presents1.jpg

A karácsonyt mindenki szereti, talán a fenyők nem annyira...

A vágott fenyő

Ez a hagyományos, legelterjedtebb típus. December elejétől már szinte minden sarokra kitelepülnek az árusok portékájukkal, és a pár ezer forintos példányoktól a csillagászati összegekbe kerülőkig válogathatunk belőlük. A vágott fenyőket sokan sajnálják, hisz egy-két heti dekorációs funkciójukért áldozzák életüket, ám tudni kell, hogy ezen növények 99%-a mezőgazdasági művelésből származik, tehát nem az erdőket irtjuk vásárlásukkal, ez talán némi vigaszt jelent a növénybarátoknak.  Hazánkban jellemzően 7-8 különböző fajta kerül forgalomba, azonban a legtöbb helyen három fajtára korlátozódik a karácsonyi fenyőkínálat, úgymint: a közönséges luc (Picea abies), az elegánsabb ezüstfenyő (Picea pungens), és a drága, de mutatós nordmann fenyő (Abies nordmanniana). A luc a legelterjedtebb, formája klasszikus, és az ára is mérsékeltebb. Hátránya, hogy leveleit hamar ledobja az átlagos lakáskörülmények között. A nordmann fenyő tartósabb, és tűlevelei a luccal ellentétben nem szúrósak, ez kisgyermekes családoknál nem utolsó szempont. Az ezüstfenyő magasabb árát kompenzálhatja, hogy leveleit sokáig megtartja. A nálunk forgalomba kerülő fákat elsősorban Vas-, Zala-, és Somogy megyében nevelik, az import darabok pedig leginkább Dániából érkeznek. Mint minden egyéb termék esetében, a vágott fenyőknél is vannak minőségi különbségek, a legjobb darabokat az árusítás megkezdését követő pár napon belül foghatjuk ki, később a kínálat egyre gyérül, aki pedig az utolsó pillanatra hagyja a fa beszerzését, rendszerint csak a resztliből válogathat. Az árusnál ne csak szemre vizslassuk a fákat, vessünk be pár trükköt a jó választás érdekében. A fenyő törzsét függőlegesen tartva csapjuk kis erővel a földhöz egyszer-kétszer a növényt, és ha levélhullást látunk, a fa már szárad, így keressünk tovább. Szintén a nedvességtartalmat mutatja a levélteszt, mely morcos árusoknál stikában is elvégezhető, ilyenkor hajlítsuk meg a tűleveleket ujjbeggyel, majd engedjük el hirtelen. Ha a levél "kirúgja" magát, fürgén kiegyenesedik, akkor jó lesz, ha kettétörik, nem áll vissza, akkor száraz a növény, és leveleit idejekorán elveszti majd. Ha az árus nem engedi, vagy nem nézi jó szemmel a vizsgálódást, akkor vagy kifárasztották már a kekeckedő vevők, vagy valami nem stimmel a portékával, tehát inkább álljunk odébb. Alapos gyanúra adhat okot a minőséget illetően, ha az eladó fák eleve csomagolva, hálózva vannak, ez főleg az ünnep előtt egy-két nappal fordul elő, és általában azt jelzi, hogy az élelmes kereskedő a nyakán maradt gyengébb darabokon próbál így túladni. 

 1292253207fenyo_arus.jpg

Ha van rá lehetőség, a törzset faragtassuk méretre, a fát pedig csomagoltassuk be, ezzel sok munkát és bosszúságot előzhetünk meg.

1992193.jpg

Ne az utolsó pillanatban vásároljunk, és ne hirtelen döntsünk!

Vágott fenyőt vásárolni úgy praktikus, hogy a fatartót, a talpat is magunkkal visszük, mert némi apróért sok helyen géppel méretre faragják a törzset, de ha nincs ilyen szolgáltatás, akkor is jó, ha látjuk, hogy mennyit kell majd alakítani a törzsön, lehetséges-e később összepasszintani a két elemet. A megvásárolt fenyőt lehetőség szerint csomagoltassuk be, így a szállítás könnyebb, és az ágak sem fognak letörni, ez a művelet nagyon is megér egy-két százast (de van ahol ingyen jár a kötözés a fához). Ha minden jól ment, ezután csak az otthoni tárolás kérdése marad. Fontos, hogy semmiképp se vigyük a nagy nap előtt a lakásba fenyőnket, mert a téli, fűtött, jellemzően száraz levegőjű szobában megindul a levélhullás, és rossz esetben szentestére csak egy kopasz torzónk lesz. A hűvös, hideg helyek a megfelelők, mint a garázs, a kamra, az erkély, a folyosó, de a kertbe is kirakhatjuk. Hasznos, ha a fát nedves újságpapírral borítjuk, majd nejlonba csavarjuk, így megőrzi frissességét és illatát. A szobába állított, feldíszített fa száradását (a levelek lehullását) lassíthatjuk, ha olyan talpba álltjuk, melybe víz tölthető, illetve ha ágait néha óvatosan vízzel permetezzük.

Összegzés: a vágott fenyő klasszikus és szép, a kínálat bő, az árak széles skálán mozognak, de érdemes időben és körültekintően választani, és a fát az ünnepig szakszerűen kell tárolni. A vágott fenyő fajtától és a tartás módjától függően akár hetekig díszeleghet a lakásban. Ugyanakkor így egy fa életét feláldozzuk a karácsonyi hangulat oltárán, de vigasztalhat minket, hogy nem az erdőt károsítottuk. 

A dézsás fenyő

Sokan vannak, akik nem nézik jó szemmel, hogy egy fának csak azért kelljen elpusztulnia, hogy színes vackokat aggathassunk rá, és drága ajándékokat tehessünk alá. Ők választhatják az élő fenyőt, mely kis szerencsével túléli az ünnepi hajcihőt, és dolga végeztével visszatérhet a földbe, hogy tovább növekedhessen. Aki nem akarja vagy tudja az ünnepek után kertjébe kiültetni fáját, az kölcsönözheti is, de sok kertészet, áruház a visszavitt fenyők árának egy részét engedi levásárolni, így akár még spórolhatunk is az élő fenyővel. A földlabdás, dézsás fák tehát divatosak, választásuk környezetbarát és nemes cselekedet, ám erős kompromisszumokat kell kötnünk, ha mellettük döntünk. Az élő fenyő hangsúlyosan legfeljebb tíz napig maradhat a fűtött lakásban, és ez idő alatt is gondoskodást igényel. Földjét praktikus mulcsolni, hogy a nedvességet jobban megőrizze, páratartalom-igényét pedig néha vízpermettel hasznos kielégíteni, amit az elektromos izzósorok miatt nehéz kivitelezni. Nem szabad fűtőtest közelébe állítani, rendszeresen öntözni kell, és kerülendőek a nagy hőleadású izzósorok, melyek megzavarhatják a nyugalmi időszakát töltő növényt, ami aztán a kiültetéskor könnyen elfagyhat. Az élő fát az említett legfeljebb tíz nap után távolítsuk el a lakásból, vagy vigyük vissza, vagy ültessük ki. A kiültetéshez bármely fagymentes téli nap megfelelő, de ha az idő túl zord, vagy nincs időnk egy darabig a műveletre, akkor addig hűvös, valamelyest védett, fagymentes, de nem sötét helyen - erkélyen, teraszon, udvaron, fűtetlen de ablakos lépcsőházban, folyosón - tartsuk. 

20121208-foldlabdas-karacsonyfa-gyokeres-fenyofak-fakolcsonzes3.jpg

Élő fenyőből a 4-5 éves, legfeljebb embermagasságú példányok az ideálisak. Élő fát lehetőleg kertészetben, vagy megbízható, hozzáértő eladótól vegyünk, ne a legközelebbi utcai árustól

Összegzés: a dézsás fenyő trendi és környezetbarát, de ne divatból válasszuk, mert extra törődést igényel, és csak rövid ideig bírja a szobában. Ha nem megfelelően tartjuk, akkor hamar elpusztul, ami rosszabb, mint egy direkt erre a célra nevelt fa kivágása. A kölcsönzött, vagy a leadáskor részben levásárolható vételárú fák kevésbé terhelik a családi kasszát, mint a hagyományos karácsonyfák, ráadásul lekliismeretünk is tiszta maradhat.

A műfenyő

A műfenyő igazából kilóg egy kertészeti témájú írásból, de mint a vágott, vagy élő fenyő alternatívája mégis fontos tényező. A műfenyő előnye, hogy csak egyszer kell megvenni, de hosszú évekre szól, alakja, színe szabályos, és már illatosított, vagy beépített izzósorral rendelkező változatok is kaphatóak. A műfenyővel megszabadulunk az idegőrlő törzsfaragástól, a hulló levelektől, és az évenkénti rendszeres favadászat stresszétől, ráadásul ha úgy nézzük, környezetbarát is, hiszen hiába készült műanyagból, egy műfenyő annyi élőt "ment" meg, ahány évig használjuk. A hátrányok sem szorulnak részletes bemutatásra, a műfa sokak szerint megöli az ünnep hangulatát, csúf és élettelen, sokan kimondottan cikinek tartják. Műfenyőt pár ezresért is szerezhetünk, de igazán szép és élethű példányok is akadnak kicsit (vagy jóval) drágábban. 

mufenyo.jpg

Ezek a műfenyők kimondottan csinosak, feldíszítve csak egész közelről leplezik le magukat

Összegzés: a műfenyő ideális munkahelyekre, agglegényeknek, spórolósoknak, és mindazoknak, akik így szeretnének demonstrálni az élő fák pusztítása ellen. A műfenyő stresszmentes, újra és újra felhasználható, az olcsóbbaknál ugyan kilóg a lóláb, de az igényesebbek egészen mutatósak.

Aki további karácsonyfa tippeket és ötleteket szeretne hallani, kattintson az alábbi videóra!

Tudta-e? Vágott karácsonyfát vagy dézsás karácsonyi fenyőt már az interneten keresztül is rendelhet! Kertészetemben megtalálja a legkedveltebb karácsonyi fenyőket változatos méretben valamint vágott és konténeres kiszerelésben egyaránt! IDE KATTINTVA máris áttekintheti a kínálatot és leadhatja rendelését. A megvásárolt karácsonyfákat kertészetem saját teherautójával szállítom ki az ország egész területén, így az érzékeny áru frissen, épségben érkezik meg az Ön kapujába!

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr705681700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SarahConnor 2013.12.09. 17:30:31

"a válogatás sokszor nehézségekbe ütközik, ha pedig mellényúlunk, akkor oda az öröm"

Enyhe túlzás, azért senki nem éli meg ennyire felszínesen az ünnepet.
Mi műfa-pártiak vagyunk. Sokáig vágott fát vettünk, de nekem a szívem szakadt meg, mikor ki kellett őket dobni. Aztán áttértünk a dézsásra, de szegény elpusztult egyik karácsonytól a másikig (pedig világos erkélyen lakott).
Azóta van műfa. Ráköltöttünk, hogy szép, jó minőségű legyen, de nem vállaljuk tovább a fák nehéz sorsát, amit ez az ünnep okoz :)

Bartush 2013.12.09. 21:36:59

Tavaly egy csomót kérdezgettem a dézsás fenyő miatt. Nos még mindig megvan, egész jól bírja, bár nyáron féltettük a nagy melegben. A teraszunk nagyon napos, lényegében 1-ig odatűz a nap, így bevonszoltam a fát a nappaliba, és lesötétítettem. Túlélte! Locsoltam, tápoldatoztam. Idén sem veszünk vágott fenyőt és műfenyőt sem.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása