Megyeri Szabolcs kertész blogja

Mérges házikedvencek

komment

Évente legalább egy tucatszor hívnak fel olvasóim, ismerőseim azzal, hogy gyermekük mérgezést szenvedett valamilyen növénytől, és mit tegyenek? Ilyenkor, amellett, hogy átérzem a kétségbeesett szülők helyzetét, nem tudok sokat segíteni, hiszen kertész vagyok, nem orvos, legfeljebb az érintett növényről tudok felvilágosítást adni, de vészhelyzetben ez nem jelent érdemi segítséget. Mint annyi más esetben, az otthoni, kerti növényektől elszenvedett mérgezéseknél is a legjobb, amit ajánlani tudok, az az elővigyázatosság és a körültekintő növényválasztás, hiszen ha a rizikóforrásokat a minimálisra, ideális esetben nullára csökkentjük, akkor jó eséllyel megelőzhetjük a bajt.

95943-004-E638A1E4.jpg

A mérgező, vagy veszélyes növényekről a legtöbbünk fejében ilyen egzotikus kép él, ám sok megszokott szobanövény is kockázatot rejt

Az otthoni növénymérgezések nem véletlenül a gyermekeket érintik a leginkább, hiszen a kicsik kifejezetten hajlamosak mindenféle dolgokat megrágcsálni, a szájukba venni, a színes, illatos, vonzó formájú virágok, termések pedig mágnesként vonzzák az apróságokat. Hiba az is, hogy sok növénybarát nincs tisztában azzal, hogy zöld kedvence mérgező, pedig a legnépszerűbb szobai-, és kertinövények között is szép számmal akadnak veszélyes, toxikus fajok. 

Nerium_oleander800red.jpg

A közkedvelt leander minden porcikája mérgező

Az egyik leggyakoribb szobanövény, a leander (babérrózsa, Nerium oleander) minden része erősen mérgező, fogyasztása gyomorpanaszokat, szívbántalmakat, de akár idegrendszeri károsodást is okozhat. A kedvelt szobaciklámennek (Cyclamen persicum) a virága és szára enyhén mérgező, a szervezetbe jutva hasi-, és gyomorpanaszokat idéz elő. A ciklámen gumója erősen toxikus (cyclamin glükozidot tartalmaz), mely komolyabb rosszullétet, görcsöket, légzési nehézségeket okozhat. A szobaciklámennel rokonságban álló szobai kankalin (Primula obconica) tejnedve bőrpírt, viszketést, de akár hólyagos kiütéseket is okozhat, ha pedig valaki lenyeli, heveny hasmenés lesz a "jutalma". Szintén népszerű lakásdísz a diffenbachia (buzogányvirág, Diffenbachia) melynek nedve a száj nyálkahártyáját izgatja, kellemetlen tüneteket előidézve. A terebélyes filodendron (könnyező pálma, Monstera deliciosa) termése magas oxálsav tartalmú, lenyelve roppant kellemetlen tüneteket eredményez. Levelei és gyökere is mérgezőek, allergiás tüneteket idéznek elő, háziállatokra akár végzetesek is lehetnek. A begónia fajok levelei és hajtásai enyhén mérgezőek, a mutatós korallbokor (Solanum Capsicastrum), és a fikusz fajok tejnedve is káros, a szervezetbe jutva könnyebb esetben gyomorbántalmat, súlyosabb mérgezésnél fulladást is okozhat. Az anyósnyelv (Sansaveria) levelei is problémát okozhatnak, megrágásuk, elfogyasztásuk hasmenéshez, gyomorégéshez vezethet. Így december tájékán pedig a mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima) a legaktuálisabb mérgező szobadísz, ez a kedves, piros növény ugyanis már az érintést is irritációval torolja meg (gondozásához gumikesztyűt szoktak ajánlani!), virága lenyelve pedig heveny hányást idéz elő. Természetesen a lista korántsem teljes, de jól jelzi, hogy nagyon fontos, hogy kisgyermekes háztartásokban legyünk tisztában a zöld állomány jellemzőivel, bátran használjuk az internetet a mérgező fajok beazonosítására, a kertészetekben vásárlás előtt kérdezzünk rá a mérgezőségre, de problémás esetekben engem is bátran felkereshetnek kérdésekkel a növény tulajdonságait illetően. 

01.jpg

A december slégere, a színével hódító mikulásvirág komoly bőrirritációt képes okozni

Nem csak a szobai, hanem a kerti növények között is előfordulhatnak veszélyes fajok, ráadásul a kertben olyan fajok is megjelenhetnek, melyeket nem mi telepítettünk, de kockázatot hordoznak, ilyenek például a gombák, akár a gyilkos galóca is felütheti a fejét, nem egy példát láttam már erre. A kerttel kapcsolatban szintén fontos a körültekintő növényválasztás, és az előzetes tájékozódás, ha gyerekek is tartózkodnak ott. Az önként betelepülő példányokat is monitorozzuk folyamatosan, a gombákat illetően azt ajánlom, ne vesződjünk a beazonosítással, hanem gumikesztyűt húzva távolítsuk el, és semmisítsük meg azokat. Kisgyermekes kertekben egyébként nem csak a mérgező növényekre szükséges figyelni, hanem jó ötlet a bababarát kertekre vonatkozó alapelveket követni.  

6390208841_3c4bc744a3_o.jpg

A kertben hívatlanul is megjelenhetnek például gombák, melyekre nem árt figyelni

Mit lehet tenni, ha mégis bekövetkezett a baj? Mivel nem orvos vagyok, erre a kérdésre csak azt tudom válaszolni, hogy késlekedés nélkül, azonnal szakembert, vagyis orvost kell kell hívni. Amennyiben tudjuk, hogy a baj okozója valamelyik növényünk, rögtön jelezzük ezt a doktornak, és nem haszontalan magát a növényt is megmutatni, bevinni az orvosnak, hogy a toxint beazonosíthassa. Amennyiben a mérgezés forrása ismeretlen, ne zárjuk ki a növényeket, mint a baj okozóit, ehhez persze jó, ha tudjuk, hogy van mérgező növényünk. A mentők kihívásakor, ha tudjuk, határozzuk meg a méreganyagot, annak mennyiségét, és hogy mikor történt a mérgezés, illetve azt, hogy vannak-e jelenleg a mérgezésnek tünetei. Kerüljük a közszájon forgó megbízhatatlan jótanácsokat, mint a hánytatást, a tej vagy a sós víz itatását, csak azt hajtsuk végre, amit az orvos javasol!

matterhorn 069.JPG

Fontos figyelni arra, hogy a kisebbek milyen kerti növényekkel kerülnek kapcsolatba

Gyermekek mérgeződése esetén a Heim Pál Kórház mérgezési osztályán kérhetünk felvilágosítást a következő telefonszámon: 06-1-333-5079 

Mérgezési esetekkel szintén fordulhatunk a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Klinikai Toxikológiai Osztályához, melynek elérhetőségei: 1074. Budapest Alsó erdősor 7. fszt., telefon: +36-1-3-215-215

Szintén felvilágosítást kaphatnak az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálatot tárcsázva a következő ingyenesen hívható telefonszámon: 06 80 20 11 99

Alapos vészhelyzeti útmutatót ITT olvashatnak, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány hasznos, mérgezéssel kapcsolatos tájékoztatója pedig  ITT található.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr985667785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása