Megyeri Szabolcs kertész blogja

TeSzedd, idén újra!

Szólj hozzá!

Szemetelni könnyű, a széthajigált dolgokat eltüntetni már sokkal nehezebb. Az első tevékenységre sokaknak nagy a hajlandóságuk, az utóbbira már jóval kevesebbeknek, hisz valamit ledobni sokkal könnyebb, mint felszedni. Az utcai szemét is bántja a szemet, de a (bel)városi közterületeken többé-kevésbé működik a takarítás, ám a helyzet sokkal rosszab azokon a félreeső belterületi, netán külterületi, erdei, útszéli helyeken, ahol folyamatosan gyűlik a szemét, itt már ritka a dolgos kéz, amelyik összegyűjti az egyáltalán nem odavaló holmikat. Éppen ezért érdemel promóciót és népszerűsítést a TeSzedd akció, ami harmadszorra kerül megrendezésre, most éppen szeptemberben, szombaton, 14.-én.

13400-te-szedd-2012-onkentesen-a-tiszta-magyarorszagert.jpg

A TeSzedd klasszikus civil összefogáson alapuló közösségi program, melynek célja, hogy önkéntesek takarítsák ki lakókörnyezetük szemetes területeit, vagy az esetleg távolabb lévő, de erősen szennyeződött területeket. Első nekifutásra akár azt is kérdezhetnénk, hogy miért én gyűjtsem össze több órás hajlongással azt, amit más szétszórt, de a helyzet ennél bonyolultabb. Mikor nincs más, aki megtegye az ilyesmit, akkor bizony eljön az érintettek, az önkéntes helyiek ideje, akik - igaz, hogy más után dolgoznak - de végsősoron a saját mikrokörnyezetük épüléséért tesznek valamit. A közösségi munkavégzés emellett kiváló csapatépítő tréning, közösségkovácsoló erő, arról nem is beszélve, hogy aki megtapasztalja, hogy a szemétszedés milyen nehéz feladat, az talán a későbbiekben ritkábban fogja eldobni a felesleges dolgokat ott, ahol ezt nem kéne tenni. Az is fontos, hogy a szemét vonzza a szemetet, ahol található már néhány kupac, oda könnyebben rakja le a többi szemetelő is a saját adagját, mondván ez már úgyis lerakóhely. Az ilyen gócok felszámolása sokszor tartós megtisztulást eredményez.

1005675_600617096655896_18724576_n.jpg

Az akcióhoz még lehet csatlakozni, egész pontosan szerda este nyolc óráig. A jelentkezést a www.teszedd.hu oldalon a Regisztráció menüpont alatt lehet megtenni, de androidos vagy IOS rendszerű okostelefonnal rendelkezők az alkalmazásboltból ingyen letölthetik a TeSzedd akció app-ját, amin keresztül szintén megoldható a jelentkezés (ehhez elég a Play áruház vagy az AppStore keresőjébe beírni, hogy teszedd, és az alkalmazás máris telepíthető). Regisztrációkor a megadott irányítószám alapján kínálnak fel a szervezők közeli gyűjtőpontokat, a vállalkozó szelleműek ezekből válogathatnak, de van mód arra is, hogy tetszés szerinti helyszíneken szedjenek. A kijelölt helyszínekről a jelentkezők sms-ben vagy email-ben kapnak értesítést. A szervezők a munkához biztosítanak kesztyűt és zsákot, így ezekkel nem kell készülni, ajánlott viszont kézfertőtlenítő gélt vinni (drogériákban párszáz forintért kapható), valamint némi ételt és italt, és jó ötlet laza, az időjárásnak megfelelő, koszolható ruházatban érkezni.

A www.teszedd.hu honlapon megtekinthetők a szedési területek, melyek egy része lakossági bejelentés alapján került kijelölésre, ám a szemetes helyszínek bejelentési határideje már lejárt, így aki most kapott észbe, hogy az utcája sarkán gyűlik a hulladák, sajnos már elkésett. Aki ellenben a szedési regisztrációt mulasztja el, de a hétvégére mégis megjön a kedve, nyugodtan elmehet a kijelölt pontok valamelyikére, legfeljebb kesztyű és zsák már szűkösen jut neki, de ezeket vinni is lehet ebben az esetben. 

teszedd-496x246.jpg

Külön örvendetes, hogy a cigarettacsikkek is fókuszban vannak, cigarettavégekkel elárasztott területeket is lehetett bejelenteni. A csikkek káros hatásairól már többször írtam, városi környezetben ez az egyik legmakacsabb szemétfajta, a talajra fokozottan káros, a gyepfelületről gereblyével, lapáttal felszedni nem lehet. Ezért aki kedvenc parkját, utcáját csikkesnek találja, most tehet valamit érte, ráadásul a külön zsákba összegyűjtött cigarettavégeket egy új eljárással kreatív módon újrahasznosítják, sőt, aki szeretné, egész évben gyűjtheti szelektíven a csikkeket, melyekből aztán feldolgozás után például raklapok készülnek.

A TeSzedd akció folyamatosan frissülő facebook oldala ITT található, ITT pedig minden felmerülő kérdésre választ kaphatnak az érdeklődők.

Képek: innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr315504606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása