Megyeri Szabolcs kertész blogja

Fűszer a kertből a kamrába

3 komment

Az otthon, kertben, balkonon termelt fűszernövényeket szeretjük, ami nem csoda, frissek, illatosak, és tudjuk az előéletüket, biztos, hogy vegyszermentesek, és ízletesek. A fűszernövények termesztésével kapcsolatban rengeteg a hasznos információ, én magam is igyekeztem minél többször útmutatót adni az ültetéshez, gondozáshoz, betakarításhoz, azonban ha a felhasználást nézzük, nem feltétlen a fűszernövények felszedése az utolsó lépés, hogy konyhakész állapotba kerüljenek. Persze tavasszal, nyáron egyből mehetnek a levesbe, a húsra a frissen szakajtott termények, de előfordul, hogy szeretnénk későbbre is eltenni belőlük, ilyenkor pedig valahogy tartósítani kell azokat. 

fuszerek-szaritasa21.jpg

Egy szellős padlás is kiváló a szárításhoz

A legtöbb frissen szedett fűszernövény hűtőben különösebb minőségromlás nélkül eltartható egy-két hétig. Ha csak pár nap a cél, akkor nedves újságpapírba csomagolva tegyük őket a hűtőbe a zöldségek közé, ha egy bő hét múlva használnánk fel őket, akkor pedig a fagyasztóba is mehetnek. Más a helyzet, ha a télen is szeretnénk saját fűszerünket (gyógynövényünket) elővenni, ekkor már tartósítani kell őket. A legkézenfekvőbb módszer a szárítás, ezt teszik a bolti, zacskós fűszerekkel is. Az egészben felszedett növényeket csokorba kötve, fellógatva száríthatjuk, szellős, meleg de sosem napsütéses helyen. Általában egy hét múlva megfelelő állapotba kerülnek, 7-10 napnál tovább ne hagyjuk őket lógni, mert elkezdenek porosodni, és a rovarok is megjelennek rajtuk. A lógatás alkalmazható többek közt a rozmaring, a zsálya, a borsika, a menta, a bazsalikom, a citromfű, a kakukkfű esetében. A kiszáradt tövekről ezután leszedhetjük a leveleket, amiket kézzel apróra morzsolunk, és aromazáró edényekben (fém vagy üveg, de sokan használnak vászon, illetve tüllzacskót) tárolunk a kamrában, konyhaszekrényben. 

gyogynoveny_szaritas.jpg

A ruhaszárító is bevethető

Amennyiben a fellógatásnak valamilyen akadálya van (például helyhiány a balkonon), sütőben is elvégezhetjük a műveletet, igaz ilyenkor rezsiszámlánkat növelni fogjuk, de valamit valamiért. Sütős szárításnál a leszedett leveleket zsírpapírra, vagy konyhai papírtörlőre egyenletesen szétterítve helyezzük el, és a sütő ajtaját nem becsukva, alacsony hőmérsékleten (30 Celsius körül) dehidratáljuk. A folyamat pár órától akár fél napig is eltarthat, akkor lesz készen, mikor a levelek hajlás nélkül, könnyen törhetőek, morzsolhatóak. Ez az eljárás főleg a húsosabb levelű termények esetében jó választás. Olvasni mikrohullámú sütős módszerekről is, ezt kevésbé ajánlom, jobban járunk a hagyományos sütővel. A vékony, zsenge leveleket levegőn is száríthatjuk, ekkor egy fémrácsra terítsünk papírtörlőt, vagy vékony textilt hogy a levegő alulról is átjárhassa a növényi részeket, és erre szórjuk a fűszernövényt, majd a lógatáshoz hasonló feltételeket teremtve készítsük el azokat. Amennyiben gyökeret szárítanánk (például macskagyökeret), szintén a rácsos módszert alkalmazzuk.

DSCF1868.JPG

Mozsárban csak akkor őröljünk, ha fűszersót készítünk

Fűszersó is készülhet, ha a tepsibe többféle növény leveleit helyezzük el (rozmaring, oregánó, tárkony például) és az egészet megszórjuk 10-20 dkg tengeri sóval. Kiszáradás után nem morzsolással, hanem mozsaras őrléssel lesz kész a fűszersó. Szintén jó ötlet a fűszerecet, mint tartósítási eljárás. Ehhez legfeljebb 6%-os almaecetet használjunk, a kiválasztott fűszernövények leveleit mossuk meg, hagyjuk megszáradni, majd összevágva, mozsárban összezúzva, de akár egészben tegyük egy üvegedénybe, és öntsük rá az ecetet. Kétheti érlelés után lesz felhasználható az elegy, érdemes eközben néha ránézni, és ha gázképződést tapasztalunk, nyissuk, szellőztessük meg az edényt. Stílusos, ha az összeérés után egy díszes, szűknyakú edénybe öntjük át a leszűrt aromás ecetet, és egy friss növényszárral, levéllel díszítjük. Ecet helyett oliva-, vagy szójaolajat is használhatunk, de ebben az esetben ne lédús leveleket válasszunk, a legmegfelelőbb fűszerolaj alapanyagok a kakukkfű, a rozmaring, az oregánó, a levendula, a zsálya, a bazsalikom, a mustármag, a koriandermag, a kapor, a menta, és a borsika. Fontos, hogy az olajba csak teljesen megszárított (nem kiszárított) növényrészeket tegyünk, különben könnyen bepenészedik. Kétheti érlelés és leszűrés után a fűszerolaj is használható.

F_SZEROLAJAK.jpg

A házi fűszerolaj kiváló ajándék családtagoknak, barátoknak

A házilag tartósított fűszereket általában legfeljebb fél évig használhatjuk fel, később aromájukból sokat vesztenek, ezért ha túl sokat tettünk el, inkább ajándékozzuk el a felesleget. A fűszernövényeket közvetlenül a virágzás után érdemes betakarítani, illóolajtartalmuk ekkor a legnagyobb. A tárolásra eltett fűszert ne felejtsük felcimkézni, ez sokat segít majd a későbbiekben.

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr235353555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hot-spot (törölt) 2013.06.12. 08:58:48

Nedves újságpapírba???????
Hogy kioldódjon a papírban lévő méreg rá????

Pinka-Panka 2013.06.12. 11:54:26

Köszi a hasznos tanácsokat! Valahogy most az idén a bazsalikommal elégedetlen vagyok.

Országúti Ninja 2013.06.12. 13:10:44

@hot-spot: na ja :)

"...biztos, hogy vegyszermentesek"
A szúnyogirtók, amit minden évben kétszer (ha jól tudom) permeteznek, nem számítanak vegyszernek?

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása