Megyeri Szabolcs kertész blogja

Por vagy lisztharmat?

6 komment

A kertészkedők élete nem csupán móka és öröm, a sok munka árán gondozott, féltve nevelt növényeket gyakran támadják meg betegségek, kártevők, melyek akár az egész állományt jobblétre szenderíthetik. Aki követi szerdánként jelentkező veteményes sorozatomat, mindig olvashat az épp terítéken lévő zöldségféle jellemző kórjairól, de a tapasztaltabb kertészeknek egyáltalán nem szükséges bemutatni ezeket a növényi rosszakarókat, ellenben az eltüntetésükkel kapcsolatban sosem árt néhány bevált tanácsot adni. Ezért most új sorozatot indítok el, hetente egy-egy gyakori kártevőt, betegséget mutatok be, és az ellenük bevethető praktikákat is közreadom, remélem a segítségükre lehetek ezzel.

3_original.jpg

Tipikus lisztharmat jelek

A témában az első, vagyis jelen írásom alanya a lisztharmat, mely az egyik leggyakoribb gombabetegség. A lisztharmat az Erysiphe-családba tartozó gombák gyűjtőneve, a családot számos gombafaj alkotja, egy részük csak egyfajta növényt támad, ám megjelenésük és viselkedésük, valamint az ellenük bevethető módszerek megegyezeőek. A lisztharmat ektoparazita, tehát a növény külső felületén élősködik, a növényi részek belsejébe nem jut el, csupán a felhősejtekbe juttatott szívókáival csapolja a gazdanövény nedveit. A gomba így alapvetően nem roncsolja, betegíti meg a hagyományos értelemben a gazdatestet, a leveleken való elterjedésének fő problematikája, hogy akadályozza a növényt a fotoszintézisben, így az elgyengül, leveleit lehullatja, súlyosabb fertőzés esetén akár el is pusztul. A lisztharmat a fogyasztásra termelt zöldségek esetében jelent különösen nagy gondot, az elégtelen fotoszintézis miatt a termény minősége, íze gyengül, így hiába minden egyéb megfelelő körülmény, a gomba képes hazavágni akár az egész veteményest.

aparlisztharmat.jpg

Lisztharmat paradicsomon...

A lisztharmat felismerése kifejezetten könnyű, nevéhez hűen külalakja szürkés-fehéres, lisztes, poros állagú, leginkább porfolthoz hasonlít (könnyű elsiklani felette ezért), a növény levelén és szárán jelenik meg. Terjedését segíti a tavaszi esős, nedves időszak (a mostani épp ilyen), ilyenkor permetezni sem lehet, a szert az eső lemossa, aztán a hamarosan beköszöntő meleg idejére a telepek már megerősödnek, és kész a baj. A lisztharmat ráadásul makacs kerti vendég, a telet átvészeli a növényi hulladék között, tavasszal pedig szerteszét szórja spóráit, megjelenésére bárhol lehet számítani.

a_ub_lisztharmat_uborkan1.jpg

...és uborkán

A gomba elleni harc első lépése a prevenció, melynek során törekedni kell arra, hogy kertünkbe jó minőségű, a lisztharmattal szemben ellenálló vetőmagot szórjunk ki, és egészséges, ép növényeket ültessünk. Az odaadó gondoskodás is fontos, a jó karban lévő növények ellenállóbbak. A lisztharmatra érzékeny fajtákat ne ültessük árnyékos, nyirkos helyre, ezek a körülmények kedveznek a gombának. A lisztharmat kedveli a burjánzó, sűrűn ültetett, egymásba érő növényeket, ha nem így ültetünk, szintén elvigyázatosak leszünk. A túl sűrű állományokat ritkítsuk és metsszük, így segítve elő a légmozgást. Megfigyelések szerint a védendő növények közelébe ültetett bazsalikom távoltartja a lisztharmatot, nem mellesleg telepítésével kiváló fűszerhez juthatunk.

szoba.jpg

A dísznövények, szobai kedvencek sincsenek biztonságban

Ha már megtörtént a baj, és megjelent a gomba, akkor többféleképpen tehetünk ellene. Amikor még nem nagyléptékű az elszaporodottság, az érintett levelek szanálásával vehetjük elejét a további terjedésnek, a levágott növényi részeket érdemes megsemmisíteni (eltüzelni, vagy a kerttől távol elhelyezni). A gomba ellen természetes, vegyszermentes módszereket is bevethetünk. Ilyen praktika az ecetes permetezés, melyhez egy szórófejes flakon, almaecet és víz szükséges (egy liter vízhez egy evőkanál ecet). Ezzel az oldattal kerti és szobai növényeinket is kezelhetjük, naponta egyszer, míg a gomba el nem tűnik. Hasonló a sós lével való kezelés, ekkor egy liter víz és egy kiskanálnyi só elegyével próbálkozzunk. Sokaknál bevált a zsurlótea, mint gombaölő, ebben az esetben a herbáriákban kapható szárított zsurlóból kell teát készíteni, mely kihűlés után rögtön bevethető. Zsurló helyett zsályát, csalánt is használhatunk. Szintén biokertészeti módszer a szódabikarbóna alkalmazása lisztharmat ellen, egy lapos evőkanál szódabikarbóna két liter vízben feloldva kiváló permetezőszer. Természetesen a lisztharmat ellen vegyszerek is bevethetőek, ezek általában réz, illetve kéntartalmú szerek, a gazdaboltokban mindig találni belőlük, azonban lehetőleg szerint kérjünk segítséget az eladótól, hogy az érintett fajta ellen a megfelelő szert kapjuk. A kemikáliás permetezés sajátkezűleg is elvégezhető, és rendszerint egy-két hét múlva meg kell ismételni a kezelést.

rezkenpor.gif

A rézkénpor is bevált ellenszer

Amennyiben sikerült orvosolni a bajt, a következő időszakban fokozott odafigyelés szükséges. Lisztharmat-vész elhárítása után ritkítsuk az öntözéseket, melyeket lehetőleg ne felülről végezzünk. Szobanövények esetében gyakran szellőztessünk, és ne állítsuk túl szorosan egymás mellé zöldjeinket. Egy ideig ne alkalmazzunk műtrágyát, a lédús, zsenge növényeken, fiatal hajtásokon a lisztharmat könnyebben jelenik meg újra.  

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr515340588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.06.04. 10:26:48

Lisztharmat ellen rézzel? Pontosan mire gondolsz?

micsoda? 2013.06.04. 18:36:44

Köszönöm a sok jó ötletet. A paradicsomot szoktam rezes oldattal permetezni. Az áztatott csalán levével a tetük ellen védekezem, sikerrel.

Megyeri Szabolcs 2013.06.04. 21:22:36

@RAMBO: Kedves Rambo! Elsősorban réz-, és kéntartalmú szerekkel védekezünk, üvegházban ventillált kénporral, mely szépen eloszlik a növény felületén, a szőrrel borított növényfelszínen is megtapad, és az ekto gombákat elpusztítja, sajnos szabadföldön nem alkalmazható.

A rézzel való permetezést elsősorban örökzöldeken, gyömölcsösökben, szőlőben szoktuk használni, dísznövényben tavaszi, őszi lemosópermetezés keretében /Vegesol eReS/. Zöldségnövényeknél, és gyümölcsökben virágzásig lehet használni, ilyenkor még a növény nem károsodik. /Réz, kén, Bordói lé, rézgálic, egyéb réz-, és kénszármazékok, Mnkoceb, Kaptán - kontakt szerek, kívülről pusztítják a gombákat/

Minden virágos növénynél, így zöldségeknél is a virágzás kezdetétől át kell állni más gombaölő szerekre, pl: Amistar, Proplant, Topas, Thiovit, Tiosol, stb., melyek felszívódó szerek, a növénybe felszívódva hatnak, így elsősorban beöntözve - talajlakó gombák ellen, permetezve - endogén gombák ellen hatásosak. Tehát, a réz mint növényvédelmi fegyver teljesen jó, használható, mint mindent, ezt is csak bizonyos fejlettségi állapotig tudjuk használni.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.06.05. 20:43:10

Ne haragudj, Szabolcs, de elképesztően pontatlan amiket írsz.

A kártevő gombákat két nagy csoportra osztjuk, a szaporodás módja szerint.

A zoospórákkal szaporodók (szőlőben ilyen a perenoszpóra és a botritisz) - ezek ellen nehézfémtartalmú szerekkel védekezünk, mint pl. a réztartalmú szerek.

Az aszkuszos gombák ellen (mint pl. a lisztharmat) lehet alkalmazni a kéntartalmú szereket (ezek ellen a réz nem használ, ezért kérdeztem rá, hogy esetleg milyen növény lisztharmatgombája ellen hatásos a réz - merthogy a lisztharmat egy tünet, nem pedig egy specifikus gombafaj neve).

Mind a lisztharmat, mind a perenoszpóra ellen használt felszívódó szerek se nem kén, se nem réztartalmú hatóanyagúak, legfeljebb kétkomponensű szerek, amelyeknek van kontakt komponense is, ami lehet réz vagy kén.

A Thiovit és a Tiosol nem felszívódó, hanem kontakt szerek, ez utóbbit használjuk tavaszi lemosó permetezésre.

A talajlakó gombák elleni beöntözős védekezéstől pedig egyszerűen sokkot kaptam: fel nem foghatom, hogyan merészel bárki ilyen környezetpusztító módon beavatkozni a talaj mikrobiológiai társulásába.

szolo.blog.hu/2007/11/16/a_zold_reszek_megbetegedesei_lisztharmat
szolo.blog.hu/2007/11/27/a_zold_reszek_megbetegedesei_perenoszpora

Érzem az írásodban a jó szándékot, de kérlek, nézz utána annak, amit publikálsz, mert ez így betondurva.

Megyeri Szabolcs 2013.06.05. 21:11:43

@RAMBO: Kedves Rambo!

Köszönöm értékes hozzászólását.

Kertbaráti Üdvözlettel: Szabolcs

Mónika Kékesiné Herczeg 2014.08.04. 20:32:32

Kedves Megyeri Úr!

Mai napon vettem észre paradicsomomon, hogy néhány levél széle mintha el lenne hervadva és a száron 2-3 cm barna foltok jelentek meg. A nagy terméseket leszedtem a kérdésem az lenne, hogy felhasználható-e pl. csalamádé készítéséhez vagy ki kell dobni?(

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása