Megyeri Szabolcs kertész blogja

Kerti rovar haverok

komment · 1 trackback

Az, hogy az emberek nagy általánosságban milyen állatokat szeretnek, könnyen lemérhető azon, hogy a népszerű, cuki állatokkal foglalkozó blogokon mely fajok szerepelnek a legtöbbet. A cica és a kutya állandó befutók, szorosan követik őket a majmok, koalák, pandák, nyuszik, és minden újszülött, pihe-puha szőrös négylábú. A lista másik végén a kígyó, béka, és a hasonló nyálkás csúszó-mászók mögött szomorkodnak a rovarok, akiknek igen gyenge az elfogadottságuk, egy pók általában páni félelmet, egy légy, vagy egyéb repülő, zümmögő rovar pedig méla undort vált ki a többségből. Azonban mégis a rovarok a Föld igazi urai, a bolygónkon élő fajok közel fele a rovarok osztályába tartozik, így papírforma szerint valójában mi, gerincesek vagyunk a kisebbség. Ez a statisztikai tény viszont érthető módon senkit nem késztet a rovarok iránti hódolotra, így többek közt kertünkben sem látjuk szívesen őket. A kerti bogarakat szinte egyöntetűen kártevőkként tartjuk számon, ám van köztük jópár, kik igazából a kert, és a kertész barátai. Közülük szemezgetek most párat, hogy előremozdítsam az ősrégen megrekedt ember-rovar barátság fejlődését.

katica3.jpg

A hétpettyes katica gyakori, és kedvelt vendég a birtokon, egyben biztos befutója minden "A kedvenc rovarom" megmérettetésnek. Ha elszaporodnak a kertben, az a legtöbbször azt jelenti, hogy a levéltetű populáció is növekedésnek indult, pettyeshátú bogaraink ugyanis miattuk érkeznek. A levéltetűvel fertőzött növény nekik felér egy ínyenc éttermi menüvel, így egyben a felmerülő problémát is azonnal kezelni kezdik. Mindazonáltal nem bízhatjuk a munkát egyedül rájuk, a legtöbb esetben a katicák nem képesek megbirkózni teljesen a tetű-áradattal, de megjelenésük mindenképpen hasznos jelzés a hobbikertésznek. A katica a tetvek mellett szövőatkát és a pajzstetveket is örömmel fogyasztja, amerikai, sárga páncélú rokona pedig a lisztharmat eltüntetésében jeleskedik.

futrinka.jpg

A futrinkáról az érettebb ifjúság képviselőinek elsőként biztos Cicamica és Rókicaa ugranak be az egykoron népszerű mesesorozatból, ám kerti összefüggésben egy udvarias és illemtudó rovar az illető. A futrinka éjszaka aktív,  nappal meghúzza magát kőrepedésekben, fákban, vagy az avarban, így jó esetben akkor sem futunk össze velük, ha egyébként beköltöztek hozzánk. Mikor a futrinkára rátör az éhség, akkor a különféle csigák, hernyók, cserebogárpajorok és a krumplibogarak kezdhetnek rettegni ugyanis ők az étlap főbb szereplői. A futrinka falánk jószág, saját tömegének akár háromszorosát is bekebelezi naponta, sőt, már lárvaállapotban is ragadozó.

 zengőlégy.jpg

A fenti képre pillantva azt gondolhatjuk, na végre, eljött a méhecske ideje, azonban csalásról van szó, mivel a fenti csíkospotrohú nem a méh, hanem a zengőlégy. A zengőlégy nem véletlen méh-imitátor, az optikai hasonlóság a védekezést szolgálja, ám egyben a légyre is hasonlít, emiatt sokszor esik téves irtás (légycsapózás) áldozatául. Az igazság azonban az, hogy a "hagyományos" léggyel ellentétben a zengőlégy kifejezetten hasznos kerti bérlő, nagy étvággyal fogyasztja a levéltetveket, ráadásul petéit rendszerint rögtön a tetvek közé rakja le, így a kikelő lárvák rögvest nekilátnak az állomány gyérítésének.

 szentjánosbogár.jpg

A szentjánosbogár a katicához hasonlóan kifejezetten jó renoméval bír, főleg azért, mert "világít", ami kétségkívül egyedi és tetszetős tulajdonság. Az érdekes extra felszerelés azonban csak az egyik pozitívum, a lényegi jótéteményről kevesen tudnak, ami pedig az, hogy a szentjánosbogár valódi csigagyilkos. Lárvaállapotban mérgező harapással végzi ki a áldozatait, majd rejtekhelyére hurcolva falja fel azokat. Amelyik kertben orbáncfű (Hypericum) is nő, ott biztos megjelennek a szentjánosbogarak is.

 fátyolka.jpg

A nőiesen légies fátyolka olyannyira kertbarát teremtmény, hogy van, ahol tervszerűen is használják (vagyis tenyésztik) kártevőmentesítés céljából, mivel lárvái élen járnak minden, a növények nedvét szivogató haszontalan betolakodók pusztításában, Ilyen módon természetes ellenségei a levéltetűnek, atkának és a kabócának. Egy lárva akár napi félszáz levéltetűt is be tud kebelezni, ezért egy fátyolka-sereg  a vegyszeres irtás hatékonyságával vetekszik. 

 fürkészdarázs.jpg

A fenti szörnyeteg darázsnak néz ki, ám nem az, hanem  fürkészdarázs. A csípős (helyesebben szúrós), és agresszív darázzsal ellentétben tőle nem kell megijednünk, ellenben más rovarok felköthetik a gatyát (vagy inkább a potrohukat), ha megjelenik. A fürkészdarázs lárvaként ugyanis horrorfilmbe illő módon pusztítja fajtársait, elsősorban lepke, légy-, és egyéb bogárlárvákba furakodik be, hogy azokat belülről falja fel.  Üvegházakban gyakran tenyésztik őket eme kegyetlen tulajdonságuk miatt.

fülbemászó.jpg

Utolsó alanyunk fülbemászó, mely aztán tényleg az egyik legutáltabb kerti rovar. Makacsul tartja magát a tévhit, hogy a fülbemászó (nevéhez híven) a gyanútlanul alvó emberek fülébe mászik, hogy aztán ott lepetézzen, vagy a városi legendák egyéb horrorisztikus fokozatainak megfelelően cselekedjen. Ez természetesen nincs így, ám ettől még makacs undorral szemléljük, és valljuk be, ha megpillantjuk, általában a cipőtalpunkkal köszöntjük. Ugyanakkor a fülbemászó akár hasznosnak is mondható, a levéltetvek, hernyók, és a lerakott peték pusztítója, de nem véletlen az "akár" kifejezés, hiszen mindemellett hajlandóságot mutat a gyümölcsök megrágására is, aminek már nem tudunk felhőtlenül örülni.  

A felsorolás természetesen nem teljes, akad még bőven hasznos kerti rovar, de talán ez a rövid lista is alkalmas arra, hogy kicsit árnyaltabban alkossunk véleményt a birtokunk bogarairól, és felismerjük, hogy nem mindegyikük ellenség. Ha megszeretni nem is tudjuk őket, tartsuk fejben, hogy a puszta számokat nézve, ők vannak többségben, ha másért nem is, ezért kijár nekik egy kis tisztelet.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr865245262

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.25. 15:26:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása