Megyeri Szabolcs kertész blogja

Kertészkedés akadálymentesen

komment

Az alábbi posztot majdnem pontosan egy éve írtam és adtam közre, tehát nem egy friss cikkről van szó, mégis úgy gondoltam, hogy elérkezett az ideje, hogy újra elővegyem a témát. Mivel az azóta eltelt időben nem jutott tudomásomra olyan új, érdemleges információ, amivel kiegészíthetném az írást, így közel változatlan formában teszem közzé újra. A mozgásukban korlátozott, sérült emberek számára, úgy gondolom, továbbra is kiemelten fontos, sokszor majdhogynem életmentő a tevékeny elfolglaltság, a sikerélmény, ezért ajánlom soraimat azoknak, akiknek a közelében él fogyatékossággal küzdő személy, barát, vagy családtag, hátha segítséget nyújthatok pár apró ötlettel a teljesebb, örömtelibb életmód kialakításához.

A kertészkedésről általában  a maga természetességében beszélünk, olyan tevékenységről, melyet aki akar, kedvére űzhet, aki pedig nem kíván vele foglalkozni, nem teszi. Vannak olyan esetek azonban, mikor valaki szívesen foglalkozna növényekkel, de akadályokba ütközik. Sok olyan ember van, kik fizikailag nem tudnak hódolni ennek a szenvedélynek, testük akadályozza őket. Ők a mozgássérültek, a fogyatékkal élők, azonban a látszat ellenére nekik sem kell lemondaniuk a kerti örömökről. 

 

A téma roppant összetett, nem is vállalkoznék arra, hogy mindenre kiterjedő tanácsadással és ötletbörzével álljak elő, viszont felvillantanék néhány lehetőséget, melyeket megragadva sérült embertársaink is kedvet kaphatnak a kertészkedéshez, ugyanis – mint minden az életben – ez is megoldható. Sajnos Magyarországon se számottevő irodalma, se kialakult gyakorlata, se bőséges eszköztára nincsen a mozgáskorlátozottak kertészkedésének, de leleménnyel, és főleg segítséggel áthidalhatók a nehézségek.

 

Akadálymentes kert, magasított ágyásokkal

Először pár szó arról, hogy miért is kéne bárkit kerti munkára buzdítani, akinek fizikailag ez megterhelő, körülményes, és első blikkre megoldhatatlannak tűnő feladat. A kerekesszékes, vagy nehezen járó, mozgó embereknek kevés lehetőségük van, hogy érvényesüljenek az életben. Nehéz munkát találni, nehéz szociális kapcsolatokat építeni, és főleg nehéz közlekedni. Ez a fajta bezártság gyakran vezet depresszióhoz, mellőzöttség-érzethez vagy az énkép leépüléséhez. Egy produktív, sikerélményt nyújtó elfoglaltság viszont helyre billentheti az önbecsülést, kitöltheti a (sokszor túlságosan bőséges) szabadidőt, és adott esetben a társas kapcsolatoknak is jót tehet. Ha pedig ez az időtöltés a szabad levegőn való tartózkodással jár, akkor tiszta haszonról beszélhetünk. A kertészkedés az összes sebtiben felállított kritériumnak megfelel, és kertben, lakásban egyaránt végezhető.

Fontos elem, hogy az a mozgáskorlátozott, aki úgy dönt, hogy növénynevelésre adja a fejét, szinte biztos, hogy segítségre szorul az első lépésekben, a sajátos körülmények a szokásostól eltérő megoldásokat kívánnak. Lássuk mik lehetnek ezek. 

Olcsó, jól használható megoldás

Elsőként a lakáson belüli lehetőségeket vegyük sorra. Cserepes virágot gondozni szinte minden körülmények között lehetséges, ehhez csupán cserép, föld, és növény szükséges. Aki ennél tovább szeretne menni, gondozhat növényt, termeszthet zöldséget például veteményes asztalon. Utóbbi pontosan az, amire neve utal, tulajdonképpen egy magasított virágláda. Házilag is elkészíthető, akár egy régi, használaton kívüli bútordarabból, melyre szegélyeket erősítünk, fóliával béleljük, földdel töltjük fel, és már kész is a termelésre. Az ilyen alkalmatosság kerekesszékkel is megközelíthető, körbejárható, csupán a megfelelő magasságot kell beállítani, és a stabilitásra odafigyelni.

 

Profi veteményes asztal

Kertben is hasonló eljárás szükséges, tehát a gondozandó földterületet elérhető magasságba kell hozni. Ez történhet kinti veteményes asztalok felállításával, vagy egy nagyobb, egybefüggő emelt ágyás elkészítésével. Udvari tevékenységnél fontos az akadálymentes közlekedés biztosítása, vagyis járható, szilárd utat, ösvényt kell kialakítani, a gyep, vagy szórt köves kerti út ilyen esetben nem mindig jó.

 

Speciális, de házilag is másolható szerszámok

Amennyiben készen van az elérhető, megközelíthető felület, jöhetnek a szerszámok a munkához. A mozgáskorlátozottak lehetőségei személyenként eltérőek, van, akinek a hagyományos kellékek megfelelnek, de sok esetben speciális eszközökre lehet szükség. Ahogy említettem, itthon ilyet jó eséllyel nem tudunk beszerezni, külföldről azonban szinte minden szerszám beszerezhető „disabled” kialakításban, például egykezes használatra tervezve (mintadarabokért, ötletekért katt ide). Ezek természetesen nem olcsó játékszerek, de némi kreativitással és segítséggel a sima kiskapa, gereblye, ásó is átalakítható ilyen felhasználási módra.

 

A lényeg az, hogy a hasznos, és kézzelfogható eredményt, vagyis a sikerélményt adó elfoglaltság mindenkinek jót tesz, de a sérült embereknek kiemelten fontos. Ezért minden érintettet buzdítanék arra, hogy bátran vágjon bele a kertészkedésbe, akár otthon, lakásban, erkélyen, akár a kertben. Ha csak pár palánta felnevelésére van lehetőség, az is sokat számíthat, az induláshoz pedig csupán egy kis anyagi befektetés és elszántság szükséges.  

 

Hasznos, angol nyelvű honlapok a témában: Carry on Gardening, Disabled world, Gardening for Disabled Trust 

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr755230162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása