Megyeri Szabolcs kertész blogja

Rózsák dícsérete

komment

Mikor kerti virágról, vagy úgy általában virágról van szó, elsőként szinte mindig a rózsa ugrik be. Ez a valóban varázslatos virág mélyen beivódott a kultúránkba, mindenki ismeri, és kevesen vannak, akik ellenérzéseket táplálnak iránta. A férfiakra hatványozottan igaz, hogy  rózsa sokszor a virág szinonímája számukra, hiszen ha hölgyeknek vásárolandó virágról van szó, és még némi érzelem is van az egyenletben, akkor nem jöhet más szóba. Most, hogy már a naptár szerint is tavasz van, elkezdődik a kerti rózsaszezon is, a töveket megszabadítjuk a téli védelmet jelentő földkupacoktól, és a metszőollók is munkába állhatnak. Mielőtt azonban a rózsát érintő praktikus tudnivalókról értekeznék - ezt többször meg fogom tenni a közeljövőben - szeretnék a rózsáról általában beszélni, talán olyan megközelítések felől is, melyek nem általánosak. 

rose.jpg
A rózsa és a gyengéd érzelmek kapcsolatáról talán nem kell hosszan szónokolni, azonban ez a változatos megjelenésű élő ékszer nem csak az érzések közvetítője, hanem egyéb jótékony hatásokkal is bír. Ha már rózsa és szerelem, akkor a vöröset részesítjük előnyben. De vajon miért? A színválasztás egyik lehetséges magyarázata, hogy a hagyomány szerint Aphroditének a vörös rózsa volt a kedvenc virága. Aphrodité pedig, ezt tudjuk jól, a szerelem Istennője. A legenda tehát az ókori görög kultúrkör óta köti a rózsát a szerelemhez, de például jóval később XII. Károly svéd uralkodó is a szerelem jelképének nyilvánította a vörös rózsát, tehát királyi okunk is van a képzettársításra.

portlandrosegarden1.jpgFuttatva még bámulatosabb lehet a hatás

A rózsa azonban egyéb tulajdonságai miatt is megbecsült növény, már évezredek óta. Ősi indiai  medicinákban a vörös rózsa gyógyító és tápláló erejét mély tisztelet övezte, de a modern orvostudományban, természetgyógyászatban is számon tartják a rózsát, kedvező élettani hatásai miatt, melyet például a közérzetre és a hormonháztartásra gyakorol, emellett antibakteriális, gyulladásgátló, valamint vérzéscsillapító hatásai is ismertek. Illóolajként az aromaterápiás kúrákban is előszeretettel alkalmazzák, ilyen formában különféle légúti és tüdőbetegségek kiegészítő kezeléseként hasznos, valamint a szorongást, rossz közérzetet is csillapítja.

 P020612_11.07.jpgA rózsalekvár különleges csemege

A növényből készült rózsalekvár is csodákra képes. Megnyugtatja a stresszben, feszültségben élő embert, sajnos manapság igen aktuális ez a kérdés. A rózsalekvár otthon is egyszerűen elkészíthető. Ehhez ellenőrzött forrásból származó, növényvédőszermentes szirmokat kell szerezni, akár saját, kerti növényeinkből válogatva, majd valamilyen receptet (ITT és ITT találhatnak például) követve elkészíteni az egészséges édességet. Még egyszerűbb a rózsaméz, melyhez csak ép szirmokra, és jó minőségű termelői mézre, vagy agavészirupra van szükség. 

YellowRose.jpgA pillangó is szereti

A rózsa pozitív hatást gyakorol a sejtregenerációra és táplálja a szöveteket is, ezért a kozmetikai-, és szépségápolásban is kiemelkedő szerepet játszik, különféle kozmetikai krémek és kencék gyakori összetevője. Kivonatai hűsítik és tonizálják a bőrt, visszadják tartóssá teszik annak fényét és ragyogását. Fertőtlenítő és összehúzó hatása miatt arc-, és szemlemosó készítményekben is megtalálhatjuk.
A bioboltokban, herbáriákban megvásárolható rózsavizet használhatjuk ételek fűszerezésnél is. A rózsaesszenciát pedig, ami jóval koncentráltabb a rózsavíznél, borogatásra, menstruációs problémákra, szédülésre, fej-, és torokfájásra valamint depresszióra alkalmazzák. Végül pedig a legegyértelműbb alapvetés, a szépen ápolt, egészséges rózsatövek minden kertet szebbé, elegánsabbá varázsolnak, ne habozzunk tehát belevágni a rózsanevelésbe, melyhez a tavasz folyamán többször fogok hasznos tanácsokat, útmutatót közreadni!

FCR_Pink-Supreme_058.jpgA rózsákat kreatívan is lehet telepíteni

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr405114269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása