Megyeri Szabolcs kertész blogja

Dohány helyett más növény

komment

Szinte mindenki tesz újévkor valamilyen fogadalmat, és bár a legtöbben a másnapi regenerálódás közben meg is feledkeznek róla, van, aki komolyan gondolja. A fogadalmak - ahogy tapasztaltam - általában kevés témakör köré kapcsolódnak, például munka, párkapcsolat, vagy épp egészség, utóbbi esetben pedig leginkább a dohányzás abbahagyásáról van szó. Engem szerencsére nem érint a füstölgésről való leszokás, egy kedves barátom azonban decemberben elhatározásra jutott, és mint sokan mások, ő is az év utolsó napját jelölte ki utolsó füstös napnak, így már harmadik napja él cigaretta nélkül.

1.jpg

Mindenképp szeretném őt támogatni, ezért körülnéztem, hogy milyen természetes, növényi segítség kínálkozik a leszokáshoz. A mindenféle csodaszereket, mágikus tablettákat, mágneses bizgentyűket mellőzném, nézzük hát, hogy mivel járul hozzá a természet a sikerhez. Több forrás szerint segíti a leszokóban lévő dohányost a kálmos (Acorus calamus) gyökerének rágcsálása, és állítólag hasonló segítség várható a lándzsás útifű (Plantago lanceolata) tea kortyolgatásától. Utóbbi gyógynövény mindenképp ajánlott, mivel a légutak és a szájüreg ápolója, így a még aktívan dohányzók is fogyasszák, főleg télen. A cigaretta rengeteg káros anyagot tartalmaz, a függésért azonban a nikotin a felelős. Leszokáskor a nikotin megvonása okozza a kellemetlen tüneteket, a kínzó sóvárgást, a rágyújtás iránti (látszólag) olthatatlan vágyat. A nikotin kiürülése a szervezetből fontos tehát, ám ha lúgosítással lassítjuk a folyamatot, a kínzó érzés is enyhülhet, és fokozatosan csökkenhet. A szervezet lúgosításában segíthetnek a zöldségek és bizonyos gyümölcsök (például banán, ananász, grapefruit), a leszokók tehát jól teszik, ha sokat fogyasztanak belőlük, lehetőleg nyersen. Külön ki szokták emelni a babcsírát, mint leszokást támogató, lúgosító ételt, én is javaslom tehát. 

9.jpgBabcsíra

Általános tapasztalat, hogy leszokás idején a nikotinéhség mellett a megszokás, a begyakorolt rituálék hiányoznak nagyon, így le kell foglalni valamivel kezünket és szánkat. Utóbbit ne nassolnivalóval tömjük be, mivel a nikotin elhagyása egyébként is étvágynövekedést okoz, így ha a megszokott mozdulatot rágcsálással pótoljuk, könnyen felszedhetünk pár kilót. Ha mindenképp enyhíteni akarjuk valamivel orális fixációnkat, legyen az valamilyen kalóriaszegény, egészséges étel, például roppanós paprika, vagy salátalevél, sokaknak pedig a szotyizás vált be, utóbbi a egyszerre foglalja le a kezet és a szájat, olyan mennyiséget pedig, ami veszélyeztetné alakunkat, nehéz elfogyasztani.

KNqKOiai_3_700x460.pngKálmos, nem kell szedni, herbáriákban is kapható

A leszokás egész biztosan feszültséggel és idegességgel jár, ezért jól jöhet valamilyen szelíd nyugtató. A citromfűlevélből, macskagyökérből készült forró ital nyugtatólag hat az idegekre, de levendula illóolaj párologtatásával, vagy levendulás nyugtató fürdővel is kényeztetheti magát a zaklatott ex-dohányos. Fontos a sok folyadék bevitele is, gyakori tanács, hogy erős késztetés esetén rágyújtás helyett igyon egy pohár vizet a leszokóban lévő. Víz helyett éppenséggel kamillateát is lehet kortyolgatni, túladagolni nem lehet, ellenben nyugtató és gyulladáscsökkentő hatású, ami jól jöhet annak, aki évekig füstölt.

l_ndzs_s_utif_.jpgLándzsás útifű - szirupként vagy teaként is hasznos

Jóbarátomnak innen is kitartást és sok akaraterőt kívánok, remélem másnak is tudtam egy kis segítséget nyújtani, mert azt hiszem, hogy a dohányzásról való leszokást csakis támogatni lehet. Füstmentes, egészséges évet kívánok minden próbálkozónak!

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr804992782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.01.03. 14:21:27

Hát ebbe én is belefutottam, telekürtöltem mindenkit a leszokással, most meg szenvedek, mert nem akarok segget csinálni a számból. Idén eddig négy szálat szívtam el, de valahogy nem bízom a sikerben.

sánta vas 2013.01.03. 14:59:06

A szotyizás, mint kalóriaszegény megoldás? Én úgy tudom,hogy az olajos magvak, és a csonthéjasok tartalmazzák a legtöbb kalóriát tömegegységre vonatkoztatva...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.01.03. 15:31:53

Aki le akar szokni, az leteszi a cigit, és kész, ez agyban dől el. Aki még csak napi egy szál, csak egy kis E cigi, egy tapasz, annak még nem dőlt el agyban, gyújtson rá nyugodtan, úgy is az lesz a vége.

Tapmancs 2013.01.03. 18:05:06

@sánta vas: Tömegegységre vonatkoztatva igen, de elenyésző mennyiséget eszel meg belőle.

m. g. 2013.01.03. 18:17:36

13 év után két heti nikotinos rágózással, három havi non-stop sima rágózással, még két havi nyűglődéssel már jól vagyok, álmodni se szoktam róla. Megérte anyagilag is, egészségügyileg is.

besztercei 2013.01.03. 22:24:23

Úgy rémlik, hogy régen valamelyik korpafüvet használták leszoktatáshoz (korpafű+cigi=hányinger), de hogy melyik volt az... alkoholizmusra tudom, hogy a részeg korpafű ;) de én óvatos lennék a korpafűfélékkel.

fafej 2013.01.03. 23:21:46

28 év masszív bagózás után(ált.napi 1,de időszakonként akár 2 doboz/nap!)tettem la a cigit- egyik napról a másikra.Egy hétig szotyi,aztán az se.Azóta sem gyújtottam rá,pedig a munkahelyen sok a bagós...

sánta vas 2013.01.04. 21:28:30

@Tapmancs: Sajnos ez rám nem igaz...(már mint az elenyésző mennyiség).

Éva Dologáné Kovács 2016.10.21. 23:35:27

A szamárkóró csoportban olvashottok,egészséges dohánypótlókról.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása