Megyeri Szabolcs kertész blogja

Új belvárosi zöldfal

Szólj hozzá!

Pár hete egy posztban beszámoltam egy francia botanikus extravagáns zöldfalairól, azt is megemlítve, hogy talán egyszer nálunk, Budapesten is látható lesz ilyen látványos építmény. Kommentekben már akkor jelezték olvasóim, hogy kezdeményezések vannak, de az első igazi, belvárosi zöldfal most készült el. Az Erzsébet térről két utcával beljebb költöző Gödör klub bejárata mellett lelhető fel az új, roppant igényesen létrehozott növényfal. A kivitelező a Mohány és Páfra Bt, egy fiatal tájépítészekből álló csoport, akik többek között kifejezetten zöldfalak építésével foglalkoznak, és nem ez az első budapesti projektjük, hamarosan pedig a Káldy Gyula utcában lesz látható egy újabb munkájuk.

IMGP3612.JPG

A most elkészült építmény a Király utca Passage épületkomplexumban található, az újranyílt szórakozóhely bejáratánál, és a növényi dekoráció mellett - ahogy az a képeken is látszik - a mostanában divatba jött raklapokból épített köztéri bútorok is találhatóak, nyilván elsősorban a klub vendégei számára. Ezek a színes ülőalkalmatosságok, bár kissé elütnek az épületegyüttes stílusától, mindenképp feldobják az eleddig kissé kihalt belső teret. 

IMGP3602.JPG

IMGP3604.JPG

IMGP3600.JPG

IMGP3613.JPG

IMGP3608.JPG

IMGP3605.JPG

IMGP3614.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr424941512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása