Megyeri Szabolcs kertész blogja

Tavas kerti örömök

Szólj hozzá!

Az őszi kertépítés folyamatába próbálom bevezetni olvasóimat, végigjárva az összes szükséges lépést, hogy birtokunk szép, harmonikus és élhető legyen. A cikksorozat Kéméndi Zsolt kollegám munkája, a mai részben pedig az ágyásszegélyek és a kerti tó építésének rejtelmeibe kalauzoljuk önöket!

Az utóbbi hetek időjárása többnyire kedvezett a kertépítésnek, és ha hihetünk az időjósoknak, még ez még egy darabig így is marad, tehát az elkezdett munkálatok folytatódhatnak. Két hete belekezdtünk az újjá álmodott kert kivitelezésébe. Ehhez eltávolítottuk és leaprítottuk a szükségtelen fákat és bokrokat. Előkészítettük a területet, majd a pontos terv alapján kitűztük a kert fontosabb vonalait. Most eljött az ideje, hogy a szó szoros értelmében az építésbe is belekezdjünk.

1.jpgSzegélyvariációk

Első és rendkívül fontos teendőnk, az ágyásszegélyek elhelyezése. A választék széles, képzeletünknek csak a pénztárcánk szabhat határt. Ágyásszegélyt kétféleképpen lehet lerakni: szintben és kiemelve. Anyaga lehet kő, beton, fa vagy akár műanyag is. Úgy érdemes választani, hogy figyelembe vesszük hova és mihez szeretnénk használni. Pázsit szegélyezéséhez érdemes szintbeni szegélyt választani, ami van olyan széles, mint a fűnyíró kereke, így megspórolható a külön  szegélynyírás. Ez lehet általában bármilyen térkő, kisméretű tégla. Léteznek már könnyen hajlítható - ívre formálható műanyagok is, illetve fémből készült hajlítható szegélyek (bár ezek vékonyak, igazából csak elválasztásra alkalmasak, a fűnyíró kereke nem ezen halad, hanem lecsúszik mellé). Amennyiben egyenes szegélyről van szó, akkor készülhet akár kezelt, megfelelő méretű gyalult oszlopból is. A lényeg, hogy a szegélyt mindenképp 5-7 centiméter jól tömörített sóderágyba vagy betonba helyezzük. Lehet szimplán a földbe is ásni, viszont - főleg homokos, nem kötött talajoknál - így előbb-utóbb kimozdul, nem lesz tartós.

kiemelt_fa_ágyásszegély.jpg

Kiemelt szegélyre akkor van szükség, ha szintkülönbséget szeretnénk áthidalni - például az ágyás magasabban van, mint a gyepünk - vagy egyszerűen csak nekünk jobban tetszik. Természetesen ez a fajta szegély ugyanolyan jól kivitelezhető térkőből, téglából. Vannak speciális, fából készült szegélyek illetve műanyagok is. Fontos, hogy a kiemelt szegélyek legalább magasságuk feléig a földben, vagy beton-, esetleg kavicságyazatban legyenek, enélkül instabillá válnak. Méretüket eszerint gondoljuk át: tehát ha szeretnénk egy 10 centiméter magas ágyást szegélyezni, akkor legalább 20 cm magas szegéllyel kell számolnunk.

fa_ágyásszegély_2.jpgSzegély hasábokból

Amennyiben nem okoz problémát, hogy nyírnunk kell a szegélyt is, illetve a fák kivágásából maradtak 5-10 cm átmérőjű fahasábjaink, akkor azok a földre fektetve - költségtakarékosan - megoldják a szegélyezés kérdését. Viszont ezek inkább díszítő szegélyek, sosem lesznek igazán stabilak.

kerti_tó_1.jpgElőkészületek tóhoz

Amennyiben terveztünk kerti tavat is, akkor eljött az ideje a megépítésének. A kerti tó - imitálva természetes párját - a telek legmélyebben fekvő részében kell elhelyezkedjen, formája ideális esetben elliptikus. Méretétől függően pontosan meg kell határoznunk, hogy mit szeretnénk látni benne. Ha például halakat is, akkor 1,5 méternél nem lehet sekélyebb a legmélyebb pontján, mivel odáig nem fagy be teljesen a víz, és a halak így odalent kibírják a telet. Élelemre természetesen szükségük van, ezért illetve az oxigénellátás miatt enyhébb időben törjük fel a jeget, gondoskodjunk a halak megfelelő táplálásáról télen is. Növényekből is válogathatunk: van amelyik a mélyvizet szereti, van, amelyik csak sekély vízben él. Sokan szembesülnek azzal, hogy meredek falú tavukon nem marad meg semmilyen aljzat, ezáltal folyamatosan a fekete fólia néz vissza rájuk a víz alól, ami nem éppen szívderítő látvány. Ezt kiküszöbölendő érdemes a tó oldalain viszonylag lankásabb rézsűt kialakítani. Szintén sokan elfelejtik, hogyan is kell lerakni a tóba a fóliát. A kiásás után a meder falát tömöríteni kell, erre pedig 5-10 cm vastagságban terítsünk homokot.

kerti_tó_2.jpgGeotextília-terítés

Ezután kell a geotextíliát elhelyezni, abból is a vastagabbat. Ennek mérőszáma általában g/nm. Ágyások gyom nélkül tartásához a 130 g/nm-es a megfelelő, viszont a tóban a fóliát kiszúrhatják a kövek és a gyökerek, ezért geotextíliából 200 g/nm-nél ne vegyünk vékonyabbat erre a célra. Ennek a tetejére kerül a tófólia, amire a későbbi problémák (szakadás, kilyukadás) elkerülése végett érdemes inkább kicsivel többet áldozni. Általában az 1 mm vastag fólia elegendő, de minél nagyobb tavat képzeltünk el, annál inkább szükséges szakember bevonása is, hogy az eredmény valóban ízléses és tartós legyen.

kerti_tó_3.jpgTófólia

A tó szegélyének stabilnak kell lennie, meg kell tudnia tartani a víz és a fólia súlyát is, esetleg minket is, ha ráállunk. Emiatt betonba ágyazott kerti szegélyt ajánlok, ezen legalább fél méteren át kell hajtani a fóliát, amit csak akkor vágjunk körbe és rögzítsünk, ha végeztünk egy próbafeltöltést. Így a tóban lévő fólia biztosan elfoglalja a neki szánt területet, és elkerülhető, hogy káros feszültségek lépjenek fel később, lerögzítés után. A fóliát a szegélyen áthajtva kell rögzíteni föld vagy kavicstakarással.

kerti_tó_4.jpgTószegély-kialakítás

A már korábban említett aljzat a tóban lehet kavics, kisebb-nagyobb sziklák esetleg homok is, 5-10 cm vastagságban. A növényeket akár a homok aljzatba elszórva vagy a nekik kialakított ültetőgödrökben helyezhetjük el. A tavunk akkor lesz a legszebb, akkor ad majd természetközeli hatást, ha nem látszik a fólia, még a szegélyen is takarjuk, a szegélynek nem kell kilátszódnia, csak szintje legyen a tó vízszintje felett. A partra ültessünk ún. vízpart-imitátor növényeket (különböző sásfélék - Cyperaceae család megfelelő tagjai illetve különböző díszfüvek).

kerti_tó_5.jpgÉs kész

Elkészültünk tehát a kert fontos vonalaival, a tavunkba is engedhetjük már a vizet. Ezáltal célegyenesbe érkeztünk, a cikksorozat záró részében pedig megismerkedünk a geotextília és a vakondháló helyes terítésmódjával, a különböző ágyástakarásokkal, a pázsitvarázslás fortélyaival és elültetjük a növényeket is.

Képek: innen, innen, tóépítés: innen, valamint a szerző képei.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr234862291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása